HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1875

Írás összesen: 48822

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-04-29

A te házad az én váram - Hazugságok hálójában 18.

- Komolyan mondom, hogy sajnálom. Nem kellett volna megtudnod...

- Kuss! - fojtotta bele a férfiba a szót Eszter furcsán vibráló hangja. Aztán, mintha csak maga elé mormolna, még halkan hozzátette: - ezt a pofátlanságot!

Laca nem szólt többet. Ugyan minek? A dolgok megtörténnek, és kész. Mit szólunk hozzá, mit gondolunk felőle, éppen úgy nem befolyásolhat semmit, mint az értelmetlen tiltakozás.

Elgondolkodott. Elnézte a poharával ideges ujj-játékot játszó lány borús arcát, és önmagát kereste a megváltozott vonások között. Elvégre ott most, azon az arcon, minden őt tükrözi. A jelenlétét, a valóságát, a sötét jövő ismeretét, valami biztosat, aminek mégiscsak a bizonytalanságáért kiált az arcban ülő tekintet. Minden pillanatban együtt élünk a halállal, minden pillanatban közeledik felénk, de (ha szerencsések vagyunk) csak ritkán gondolunk rá. Amikor azonban biztossá válik, a közeledése egyszeriben mintha felgyorsulna, feltartóztathatatlanná lesz, és ettől minden megváltozik: attól fogva minden pillanatunk az övé lesz, őróla fog szólni. Ez a fájdalmas folyamat indult be most Eszter lelkében, amelynek első reflexe természetesen a rémület, a kétségbeesés, a tiltakozás. És persze a harag.

Eszter nem küszködött könnyekkel, nem kerülgette az ájulás, már jól volt. Kiszaladt a házból, át az udvaron, ki az utcára, s ki onnan is, kanyarra kanyart futva, mintha valamit keresne, mintha valami nagyon fontosat most azonnal, égetően meg kellene találnia. Amikor kiiramodott és elviharzott Tomi házikója mellett, az vidám zsivajtól volt hangos. Nevetés és egymás szavába vágós gondtalan csacsogás szökött ki a nyitott ajtón. Mennyire bántotta ez a hang! Amikor valami keserű ömlik szét a lelkünkben, mennyivel keserűbbnek tudjuk azt érezni látva-hallva, hogy másoknak mennyi édesben van részük. Tomi, Julcsi és Zsombor milyen jól érzik magukat! A lelkük milyen fiatal, erős, rugalmas! Milyen súlytalan! Az övére mintha malomkövet dobtak volna.

Laca jó néhány sarokkal távolabb érte utol. Jót nevetett, miközben lihegve méltatta a lány tüdejének kapacitását. Eszter értetlenül meredt rá. Valamiért azt érezte, hogy szeretné pofon vágni a férfit, szeretné nagyon-nagyon keményen ágyékon rúgni, megtépni a haját, kikaparni a szemét. De csak kiköpött egyet oldalra - a futástól összesűrűsödött a nyál a szájában -, csípőre tett kézzel zihált, lyukat érzett az oldalában, s azt kutatta magában, miért szeretne fájdalmat okozni annak az embernek, akit (ezt olykor bevallotta önmagának, olykor nem) mindenkinél, még az öccsénél is jobban szeret. Azóta is ezen töprengett. Beültek egy fura kis presszóba, amit addig még soha észre sem vett, konyakot kért magának, sűrű "kuss"-okat szikrázott magából a férfi intéseire, lenyomott a torkán egy-két gyűszűnyi pohárkával, s most ott ültek egy asztalnál, s mint egy hisztis gyerek, aki már el is felejtette, miért kezdett el toporzékolni, csak nézett maga elé.

Végül feladta, nem jöttek a gondolatok. Fölemelte az arcát, az őt fürkésző férfi nyílt arcába nézett, és szinte sziszegte felé, összeszűkített szemekkel: - gyűlöllek!

Laca bólogatott, mosolygott. - Én is szeretlek.

Eszter azonban nem hagyta visszarángatni magát a jókedvbe, attól nem fog legördülni a malomkő a lelkéről, attól nem fogja lelassítani sötét lépteit a közeledő halál.

A férfinak szemlátomást más volt a véleménye, úgy gondolta, és úgy is érezte, hogy mind a harag, mind a kétségbeesés értelmetlen dolog. Miért ne lehetne mosolyogni, szeretni, humorral élni, amíg csak lehet. Persze neki talán könnyebb dolga volt, fordított helyzetben esetleg ő is nagyon megijedne, elkeseredne, félne a bénító tudattól, hogy örökre elveszíti a lányt. Ha neki kellene szembenéznie Eszter végzetével, nos... el sem tudná képzelni, mi lenne a reakciója. De önmagában nem talált semmi sajnálnivalót, Eszter jól volt, nem fenyegetett az elvesztése, Laca tehát nem ismerhette azokat az érzéseket, amelyekkel a lánynak most meg kellett küzdenie.

- Ezért jöttél vissza? Ennek? - förmedt rá Eszter, s hirtelen enyhe zsibbadást érzett a nyelve hegyén. Undorral tolta el magától a picike poharat. - Meghalni?

- Laca a fejét ingatta. - Nem. Dehogy. Azért jöttem vissza, hogy lássalak titeket. Téged és Tomit. Még utoljára.

Most a lány bólogatott. Úgy érezte, akkora a dühe, hogy ha most megragadná az asztal szélét, azt nem egyszerűen felborítaná, hanem egyenesen fölpenderítené a mennyezetig, hogy ott forgácsolódjon szét apró darabokra. Azonban hirtelenjében minden perc felmérhetetlenül drága lett. Az agyában azt kolompolta egy hang, hogy e perctől fogva minden pillanatnak maradandó értelmet kell adni, semmit nem lehet elherdálni haragra, indulatokra, hiábavalóságokra. Egyszeriben megjuhászodott. - Istenem, milyen hülyék vagyunk. Nézz meg minket! Hazudozunk, szerepet játszunk, becsapunk másokat... Miért? Mi értelme? Úgy vesszük a kezünkbe a dolgokat, mint egy rakás hülye gyerek. Miközben... miközben az élet halálosan komoly. Úgy teszünk, mintha egyáltalán nem lenne nagy ügy, pedig... igenis nagy ügy. Mi Tomival meg a többiekkel csak játszunk, és akkor közben te...

- Ne mondj ilyeneket. Ti tulajdonképpen jól álltok az élethez. Kell a játékosság, a humor, a pajkosság. Sok mindenre gyógyír. Én... igazán nem akartam ebbe belezavarni. Sosem kellett volna megtudnod, érted. Tudod, elmentem volna ugyanúgy, mint azelőtt is mindig, és... és semmit nem tudtatok volna... rólam. Minden szép és jó lett volna...

- És várhattunk volna halálunk napjáig a visszatértedre!

- Nézd! Velem együtt értesültél a dologról. Tudod, eddig én is reménykedtem.

Eszter keserűen mosolygott. - Tehát ha nem hallom meg, te magadtól soha nem mondod el, ugye?

- Természetesen. Mert így lett volna fair. És kérlek, Tominak ne is add tovább. Legalább őt hagyjuk ki ebből?

- Hagyjuk ki? Hagyjuk ki Tomit?! Laca, ez nem egy játék!

- Képzeld, én is tudom.

Ahogy egymásra néztek, egyszeriben nem volt mit mondani erről többet. Elhallgattak.

Kisvártatva Eszter szólalt meg, mesélő hangon. - Amikor kislány voltam, építettél nekem a kertben egy kis palotát. Használt lomokból, maradék fűrészárukból, mégis... olyan szuper volt. Az utca legnépszerűbb gyereke lettem tőle. S persze hiába kértem, hogy az öreg diófa koronájába építsd, hosszú, kacskaringós létrával... te féltettél. Attól féltél, mászás közben lezuhanok, vagy kiesek az ablakból. A földre építetted... Volt két kerek tornya, és hárman is elfértünk benne a barátnőimmel... Igazi játszókuckó volt. Mégis... a rosszat hozta ki belőlem... Olyan féltékeny és gonosz voltam, hogy amikor Tomi odatotyogott, hogy ő is velünk játsszon, elzavartam, és bezártam előtte a kaput. Még soha... addig sem és azóta se' hallottam senkit olyan keservesen zokogni...

A férfi figyelmesen hallgatott, Eszter valahová a múltba nézett, már csak a hangja volt itt belőle. - Valami jót kaptam tőled, de én olyan gonosz és önző voltam, olyan irigy, hogy nem akartam osztozni rajta. Ma is hallom, ahogy Tomi hatalmasra tátott szájacskájával, ordítva sír. Ma is látom, ahogy totyogva távolodik... Még egy kisgyermek léptei is megtörnek, megöregednek a fájdalomban. A fájdalomban...

Laca nem akart közbeszólni. Igazából nem is voltak most arra alkalmas szavai. Eszter hangja már visszanyerte minden összeszedett méltóságát, melegét. - Azóta is bánom. Amióta benőtt a fejem lágya, mindent, ami jó, igyekszem megosztani vele. Nem hagyom ki semmiből. Mert a szívem szakad meg, ha eszembe jut... S ő nekem ajándékozta a világ legvarázslatosabb házikóját...

Úgy tűnt Eszter befejezte a megemlékezést, de Laca még nem mert megszólalni. Pedig érdekelte volna "a világ legvarázslatosabb házikója", vagy az, hogy hogyan kapcsolódik mindez ide? Végül megkapta a választ. - Azt mondod, hagyjuk ki belőle? - bámult rá a lány. - Tudod te, mit jelentene ez?
A férfi egyszerre megértette. Mégis azt felelte, amit legjobb belátása szerint felelnie kellett. - Csupán azt jelenti, hogy megkímélnénk őt a kellemetlen érzésektől.

Eszter belátta, hogy fordított helyzetben ő maga is ezt mondaná, és lenyelte. Másról akart beszélni, másra gondolni, csakhogy nem sikerült. - Mikor fogsz elmenni?

- Néhány nap. Nem tudom.

A lány megrendült. A szavak furcsán kongtak benne. - Néhány nap. Az nem lehet...

- De mégis.

- De nem!

- Nézd! Addig akarok elmenni, amíg...

- Azt hiszed, nem tudom? - Eszter könnyei hirtelen megtalálták a kiutat. - Ez nem igazság.

- Az élet nem az igazságról szól - sóhajtotta a férfi.

- Nem érdekel! Nem mehetsz el! Mennyi... mit mondott az a nő... az orvosod... mennyi...?

Laca elhúzta a száját. - Adott nekem úgy három hónapot. Bizonyos kezelésekkel esetleg a dupláját.

- Akkor felveszed azt a kezelést!

- Micsoda?

- Azt mondtam, felveszed! Tartozol nekünk! Egész életünkben vártunk rád! Egész életünkben hiányoztál! Tartozol nekünk azzal a nyavalyás hat hónappal!

- Esztike - próbált finoman hatni a férfi. - Tudod, milyen hat hónap lenne az. Én azt akarom, hogy így lássatok utoljára. Ilyennek. És tudod, Tomi is inkább haragudjon rám, amiért eltűnök, és várnia kell ismét, mint hogy gyászoljon valamit, ami sohasem volt.

- Akkor veled megyek!

- Dehogy jössz!

- Már miért ne? Veled megyek, melletted leszek, bepótolunk valamit, tartozol nekem! Éveken át szerelmes voltam beléd! Ne mondd, hogy nem tudod, hogy nem vetted észre!

- Tudom.

A férfi hangja simogató volt, Eszter csillapodott is tőle, de a ragaszkodásától nem tágított. - Akkor hát ezért... legalább ezért, ennek emlékére... tartozol annak a kislánynak!

- Nem lehet.

- Miért? Én kibírom.

- Tudom, hogy kibírod. De nekem még sok dolgom van. Sok mindent kell elintéznem.

- Annál jobb! Segítek! Beszélek nyelveket, bárhová magaddal vihetsz!

- És mi lenne az itteni életeddel?

- Leszarom az itteni életemet! Veled akarok menni!

- Azt se' tudod, hová megyek, te lány.

- Hát mutasd meg! Mutasd meg végre, hol vagy, amikor nem vagy velünk! Mutasd meg, hogy gyűlölhessem azt a helyet! Hogy féltékeny lehessek rá, amiért szívesebben vagy ott, mint közöttünk. Tudod, hogy Tomi úgy imád, mintha te lennél a világ legfaszább apukája?

Laca hirtelen megkeményedett. - Nem! Egyedül kell elrendeznem a dolgaimat. Senkit nem terhelek le az elfonnyadásommal.

- A francokat! Csak szabadulni akarsz! Sosem voltál itt, és most...

- Mindig itt voltam! - csattant fel a férfi, majd zavartan elhallgatott.

Eszter gyanakvóan méregette. - Mit mondasz?

- Úgy értem... khm... mindig veletek voltam... a távolból... lélekben... khm.

***



A beszélgetés (vagy inkább vitatkozás) mély nyomokat hagyott a lányban. Hazamenvén testvére és barátai jókedve csak tovább bántotta őt, félrehúzódott előlük. Eltűnt.

Laca, amint magára zárta panziószobájának ajtaját, elővette a laptopját, a telefonját, és hozzálátott. Hozzálátott ahhoz, amire már rég megvolt a terve, de idáig odázgatta. Közben végigpergette az életét, és arra jutott, hogy mindennek most fog kicsapódni az értelme, minden a lehető legjobb úton halad. Igen, minden így lesz jó. Sőt, jobban aligha alakulhatnának a dolgok.

Csaknem egy órát ült a gép előtt, jelszavak, adatok, döntések. Közben telefonokat intézett, számok, információk, döntések. Végül felállt.

Elvégeztetett.

Egy darabig nézte az asztali háttérképet a laptop monitorán. Két gyermek szemcsés fényképe volt. Egy régi fotó beszkennelt, kinagyított változata. Igen, Eszteré és Tomié. 13 és 10 évesek lehettek rajta. Nagyjából eddig volt része az életüknek.

Végül elszakította magát a képtől, lehajtotta a laptop fedelét. Az ágyához ment. A hanyagul odadobott válltáska egyik zipzáras zsebéből elővett egy SIM-kártyát. (Fontos szabály: a legértékesebb tárgyakat a kirakatban kell elrejteni.) Fújt egy nagyot. Végül megtette: kicserélte a készülékében levővel, és... tárcsázott.

A műben olvasható obszcén kifejezések nem az alkotó, csupán a karakterek gondolatiságát és jellemét tükrözik, és nem a jó ízlés megsértését, pusztán a hitelességet hivatottak szolgálni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1846
Időpont: 2019-08-08 18:52:27

válasz Kankalin (2019-08-08 13:15:59) üzenetére
Kedves Kankalin!

Nagy vállalkozás lelkiismeretesen végigkövetni egy regényhosszúságú amatőr művet, ami tele van úgynevezett gyerekbetegségekkel, kivált pedagógusként, sok-sok fontos szabály és formakövetelmény avatott tudójaként.😊

Én mindig mindenkinek megköszönöm az idejét, az energiáját, amit nálam használt el, egyáltalán a puszta figyelmet, érdeklődést. Ezesetben is, neked is köszönöm!

Tudom, hogy ha előveszel egy alkotást és az elkezd vonzani, akkor alaposan bele tudsz merülni. Remélem nem lesz ártalmas az epizódok hossza, talán okosabb lett volna ezeket a 10-12 000 karakteres szövegrészeket még elfelezni vagy harmadolni. Ezt csak a végén kezdtem el a gyakorlatba bevezetni.☺

Köszönöm, hogy követed, és örülök, hogy élményt nyújt.

Laca😊
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6716
Időpont: 2019-08-08 13:15:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca! :)

Lehet, hogy furán hangzik, de nekem ez a darabka a kedvencem, pedig nem éppen leányálom. Talán a megrázó beszélgetés miatt fogott meg annyira, vagy azért, mert átéltem hasonlót, nem tudom, de gyomorszájon vágott rendesen. Ez azt jelenti, hogy hatásos. Nem csak olvastam, hanem éreztem és átvettem a feszültséget, dühöt.
Az indulatok kifejezésének természetességét emelem ki ebből a részből. Nagyon életszerű, egészen közelről tapasztaltam meg, alá tudom támasztani hitelességét.
Ami ebben a helyzetben szinte megszokott reakció, hogy elkezdenek visszaemlékezni a régi időkre, kapaszkodni abba, ami szép volt, ami emlékezetes.
Laca döntésével is tudtam azonosulni, mert hasonlóképpen gondolkodom egy ilyen állapotról, mint ő.

Választékosan írsz, élmény minden leírásod, a párbeszédek és az összerendezett tartalom, forma. :)

Szeretettel: Kankalin
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1846
Időpont: 2019-05-16 19:08:47

válasz Kőműves Ida (2019-05-16 14:07:24) üzenetére
Kedves Ida!

Annyi történt, hogy a történetet kicsit átírtam (de egyébként már be volt fejezve). És a tanulmányaim kicsit elraboltak az irodalomtól; fel kellett állítanom bizonyos prioritásokat, ezért itt elmaradtam.

Elvárásaid jogosak. De kár, hogy épp most fortyansz fel, mert most már rendszeresen leszek, és sebtében töltöm fel a folytatásokat. Közelegnek az izgalmas részek, és a VÉGE. :)

Akkor majd, a "vége" után találkozunk. Mert, amit mondasz, tökéletesen megértem.

Köszönettel, szeretettel: Laca :)
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5985
Időpont: 2019-05-16 14:07:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Nagyon tetszett az elején az a leírás, hogy min megy Eszter keresztül, mit érez, nagyon-nagyon jó. Hatásos!
Valójában végig nagyon jó. Összeszorult torokkal olvastam.

Most jön az újabb felfortyanásom. :) Mivel rájöttem, hogy ez a műved most készül és annak folyamatában töltöd fel, így a további részeket akkor fogom olvasni, ha látom a Vége-t.
Így elveszítem a fonalat, s azt nem várhatod el az olvasótól, hogy minden újabb résznél fel kelljen idéznie az előzményeket. Jómagam soha nem küldök be befejezetlen alkotást, s ezt elvárom másoktól is. Remélem, nem bántottalak meg.

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

dodesz bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A megvalósult álom című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A megvalósult álom című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A megvalósult álom című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A megvalósult álom című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A percek végtelenjén című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) Rainer Maria Rilke: Itt halk patak dalol című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Maradék országban címmel a várólistára

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)