HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48275

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2019-05-13

24. Novellák, történetek, gondolatok, életemből merítve

KITALÁLT TÖRTÉNETEK, EGYEBEK...
Aki olvassa az általam írt történeteket, az jól megfigyelheti, hogy az írásaim igaz történetek, mégis élvezetet nyújtanak az olvasóknak. Ezért másoknak is javasolom, nem kell kitalált történeteket keresgélni, azzal fáradozni, mert körülöttünk annyi minden történik, amiket érdemes megörökíteni, ami többet ér minden kitalált esettől.
Valamikor régen, a második világháború után, diákkorom idején, menekülésre késztetett a sors, és a családomnak mindenféle anyagi javunk elveszett, kétségbe voltam esve, hiszen két télen kellett fagyoskodnom könnyű tavaszikabátban, félcipőben, amit nehezen viseltem el és a súlyos körülmények között, csak lassan lehetett a minimális szükségleteket beszerezni.
Ifjúkori álmom se teljesült, nem tanulhattam tovább művészi ágazaton.
Nagyon szerettem volna, tehetségem, adottságom volt hozzá: tudtam kézimunkázni, festegetni, rajzolni, mégis, befejezve a középiskolát, állást kellett vállalnom.

Családunkban - még ha mindnyájunk vesztesek voltunk is - nekem, megmaradt valami, ami kiderült, hogy segítségemre szolgált, mert a diákkori naplóim épségben megmaradtak!
Nyugdíjas koromban jöttem rá, hogy a háború után ez a kincs megmaradt nekem. Olyan érzés volt, mintha azzal Odafentről megajándékoztak volna engem - azért, hogy még most is élvezhetem az életet, mindent kipróbálhattam életem folyamán.
Amikor nyugdíjba mentem, először befejeztem a megkezdett kézimunkáimat: kötött pulóvereket, hímzett és csipketerítőket, utána a nemrégen felépült tornacsarnokba jártam, majd kertet béreltem a határban, ami olyan lett, mint a bibliai paradicsom, a paprikák meg sárgarépa ágyásokban is itt-ott virágok pompáztak. Olyan finom barack- és cseresznye termett ott, amilyet csak álmodni lehet.
Utána vállalkozásba kezdtem, az is jól ment addig, amíg a nagykereskedő, ahonnan vásároltam a terméket, leállt, utána már csak Budapestről tudtam a saját autómmal beszerezni különféle terméket, s amiből kevés jutott a konyhára.

Nem fiatalon, hanem ötvenévesen tanultam meg autót vezetni, hatvan évig vezettem; barangoltam az egész országban, vittem nyaralni a családot s a határok közelében külföldre is jártam. Abban az időben születtek az unokáim, őket neveltem, legtöbbször nálam voltak, mivel szüleik az otthonukat építgették. Amikor már iskolába mentek, a szünetekben velem voltak.
Utána került sor arra, hogy elajándékoztam mindkét írógépemet, és elkezdtem komolyabban az irodalommal foglalkozni.
Nem volt könnyű áttérni a hagyományos írógépekről a számítógépre, mégis, megérte.
Féltem tőle, hogy azzal nem tudok mit kezdeni, de fiam sokáig biztatott, hogy könnyebb lesz azon írni a novellákat és egyéb iratokat, mint a hagyományos írógépeken.
Először az írógéppel írt, nagyon sok oldalas naplók tartalmát írtam át a számítógépre; az ötven évvel előbbi naplórészleteket.

Nem volt könnyű áttérni a normál írógépről a számítógépre, mégis lassan kezdtem megszokni, való igaz, hogy gyorsabb rajta dolgozni, és a kész anyagot ki lehet nyomtatni.
A helyi könyvtárban tanfolyamot hirdettek, gondoltam: sokat jelent majd, mert az oktatás közben az internet kezelését is tanítják. Sajnos, nem volt szerencsém, mivel éppen akkor, amikor odaért az oktató, az én gépem elromlott, nélküle nehezebb volt megérteni az elhangzott fontos részleteket.
Most is érzem a hiányát. Folyamatosan kezdtem a jegyzetek segítségét igénybe véve, rövidebb-hosszabb novellákat írni. Csak 2005-évben merészkedtem verset írni, utána következő években kettőt, majd hármat, és így fejlődött a gyakorlatok után, hogy egyre több verset írtam; mindenféle-fajta versformával próbálkoztam. Igyekeztem leginkább a korabeli híres elődöket utánozni, mert már nagyon sok idő eltelt attól fogva mikor én a verstant tanultam.
Apukámnak a háborús vérfürdők között is valahogy megmaradt egy, gyűrött, sérült verskötete.
Ez jött segítségemre, azonban olyan szabályos, pontos és gyönyörű verssel nem tudtam hozzá felsorakozni.
Kitalált történetekkel kezdtem, s most térek oda vissza. A prózaírással, sokkal könnyebben megbarátkoztam, hiszen már a középiskolában is szerettem az magyar órákat, s örömömre szolgál, hogy olyan tanáraim voltak eme ágazatban, hogy tőlük sokat tanultam.
A naplók tartalma nagyon jól jött, hiszen több millió sor volt bennük leírva, szerencsére minden nap előtt oda volt írva az időpont, hogy mikor, mi történt velünk a családban, az iskolákban, majd később felnőve a barátokkal, ismerősökkel, a megtörtént eseményekkel.
Sajnos, jött a háború, Erdélyből vissza kellett jönni a csonka hazába, apám jól megérezte, hogy az a kis országrész ismét a románoké marad. Négy évig 1940 tavaszától 1944. szeptemberig élhettem Marosvásárhelyen, ahová apukámat áthelyezték egy iskola felső osztályába tanárnak.
Ebben az évben, szeptember 10. napján délután, szálltunk az utolsó menekülteket szállító vonatra, kétszer kellett leszállnunk. Három repülőraj vészt jelző rikoltozása miatt, a harmadik előtt indult el a vonat, s Nagyváradon néhány napig a gyönyörű Püspöki palotában kaptunk szállást, mivel ott egy rokonunk betöltött egy magasrendű papi állást. Azt hittük, hogy talán onnan még vissza tudunk menni, ezért szüleim a hatalmas feladott csomagokat is úgy adta fel, hogy onnan majd vissza tudjuk szállítatni. Azonban ez sem sikerült, mert valahol út közben a vonatról a teherszállítmányt lekapcsolták, s minden anyagi vagyonunk odaveszett, csupán mindnyájunknak három napra való holmi volt becsomagolva egy-egy kicsi bőröndbe.

Azonban ott is hallatszott már a front közelsége, mindennap többször indult riasztó, nem mehettünk onnan vissza, hanem Budapest felé induló vonatra kellett szállnunk. A menekülteket szállító vonat nagyon lassan haladt, mivel a katonákat szállító vonatokat kellett mindenütt előre engedni. Így történt, hogy majdnem egy hónapig utaztunk, és október 6-án érkeztünk a romba döntött Budapestre. Mikor megláttam a korábban csodás fővárost, sírva fakadtam.
Azonban az utazás alatt, még ilyen háborús időkben is, sok élményben részesültem, ami mind meg volt írva az én féltett naplóimban.
Milyen jó, hogy azt becsomagoltam, és a kis kézitáskámban megmaradtak nekem. Hiszen mi lehet fontos egy 17 éves kislánynak becsomagolni a naplóin kívül, mint az imádságos könyvét, fényképezőgépet, amivel sok mindent meg lehetett őrizni az utazás alatt is, majd az apró könnyű kincseit, néhány alsóruhát, a rajta lévő ruhán kívül, a tavaszi-kabátját egy sállal, meg félcipőjét, amiben utána két évig fagyoskodott.
A háborús idő után minden elfogyott az üzletekben, sok minden hiányzott, egy ideig nem lehetett pótolni.
Ezért mondogattam mindig később a munkatársaknak, s másoknak, hogy nem kell keresgélni, hogy mit írjunk, hiszen annyi minden történt, és történik körülöttünk, hogy azokat mind leírni talán lehetetlen. Természetesen nehéz lett volna, ha én nem jeleztem mindenhol azt az időt, napot, sőt, néha még az órát és percet is, amit fontosnak éreztem megörökíteni az utókornak.
Például azt, amikor abban a faluban ahol meghúzódtunk a háborús front idején egy rövid ideig, megjelöltem a naplómban, melyik nap délután, hány óra hány perckor kezdtek a szomszédház folyosójáról az iskolaudvarába leugrálni az orosz katonák, siettek le, a faluba... (akkor mi a tanítói lakást foglaltuk el, s én mindezt a konyha ablakából néztem). Ez a téma adott nekem majdnem készen anyagot egy novella megírására, utána csak azokkal a gondolatokkal, ami eszembe jutott a leírtakon kívül - kellett megtoldani.

Az első kicsi naplót még Erdélyben kezdtem írni; szüleim akkor Marosvásárhelyen a család lakását rendezték be, én nagyszüleimhez, apám utáni nagymamához utaztam a Nagy-Magyarországnak a keleti oldalára, ott is legalul, Páva községbe.
Ott voltam egész nyáron augusztus végéig, s akkor iratkoztam be Marosvásárhelyen, a középiskola ötödik osztályába.
Álmodozva ismerkedtem a gyönyörű Erdély azon részével, ami sajnos, csak egy rövid időre került vissza a csonka hazához. Annyi élmény gyűlt össze ott is, hogy belőle később egy egész kötetnyit írtam. Ismeretlen tájak, óriási hegyóriások, több várost és falut ismerhettem meg, amíg ott éltem. Minden iskolai szünetben Nagymamánál töltöttem az időt, ott kezdtem nagylány lenni. Ott udvarolt nekem először egy fiatal tanító, aki gyakran meglátogatott, nagyon szép hangja volt, együtt énekeltünk.
Amikor eszembe jut, hogy nekem ott is annyi élmény, szépség jutott osztályrészül, azt sem tudom, megérdemeltem-e? Azonban azzal, hogy mindent lejegyeztem, majd csokorba kötve prózába, később versekbe is megörökítettem élményeimet, jót és rosszat, kellemetlenséget igyekeztem írásaimba foglalva másokat megajándékozni.
Most, amikor ezek eszembe jutnak, jóérzés tölt el, s minden jót, amit kaptam az élettől, meg kell köszönnöm.
Akkor kezdtem el komolyan írni, amikor beléptem egy-két irodalmi közösségbe.
Alkotásaimat kezdtem pályázatokra készíteni.
Jóval később, amikor visszamentünk a csonka hazába, Először Pápán lévő közösségbe küldtem be a novelláimat, ahol kicsi füzetekbe foglalva, a megfelelő írásokat kiadták.

Lakásomban egy könyvpolcon ott sorakoznak most is, mert mindent megőriztem. Ott a Boldog Idők Alapítványától, kaptam az első LYRA IRODALMI DÍJAT - pénzjutalommal, amit személyesen vettem át 2004-ben. Budapesten ez előtt operálták meg a jobb oldali szememet, s a családom oda elkisért. Óriási öröm volt számomra, és további sikerekre buzdított.
Több irodalmi portálban voltam rövidebb-hosszabb ideig, mint a Feleségek hu, ahol szintén többször kaptam oklevelet különdíjjal, rövid idegig tagja voltam az Erdélyi magyarok közösségének, majd hosszú ideig a Miskolci Rádiónak, ahol mivel nyaranta többször szerveztek egyheti nyaralásokat, oda mindig vihettem a Down-szindrómás kisfiamat is: Azért szerettem ott lenni, mert: különféle eszközöket, más-más formában készítettek meghallgatásra is, némelyiken nagyon sok írásomat lehet meghallgatni.
Igaz, ez elég sok pénzbe került, utána onnan azért léptem ki, mert egyik nyáron az előre megigért jó szoba helyett egy kényelmetlen helyet kaptam, pedig jó elhelyezésre igéretet kaptam, azonban azt nem teljesítették. Kényelmetlen volt az ágyam, akkor már a térdem és csípőim fájtak, nem éreztem jól magam, nem volt mosdó, messze volt a WC, vezetőnk az igért helyre a saját rokonait helyezte.

A kirándulásoknál nem vette figyelembe, hogy azok, akik nem saját gépkocsijukkal utaztak oda, nem tudtak a kirándulásokon részt venni. Egyébként az a hely nagyon jó lett volna; az étkezés is remek, és ha nem is közel, de a Balatonra is járhattunk még szeptember elején.
(Én ott vettem észre egyik balatoni fürdésnél, hogy már nem tudok úszni, (a bal térdem és a jobb csípőm miatt a lábamat nem tudtam feldobni.)
Az utolsó nyaralásnál pedig nagyon és feltűnően kivételeztek a miskolciakkal, és a szerkesztő "elfelejtette" nekem tett igéretét azt, hogy Miskolctapolcán az egyetlen novelláskötetemből valaki majd felolvas egy részt, azonban elfelejtette megszervezni a kötet-bemutatót.

A szállásunk messze volt cukrászdától és üzletektől, pedig csak reggelit és vacsorát kaptunk helyben, délben pedig messze esett egy üzlet vagy a cukrászda, ahol valamit lehetett volna vásárolni.
Nem csak mi jártunk úgy Attila fiammal, hogy a kirándulásról lemaradtunk, mert nem mindenki ment oda gépkocsival; ezen kívül esténként csak a helybeliek anyagait hallgattuk az esti irodalmi összejöveteleken.
Mondhatom, hogy ezekért én is begurultam, s kiléptem, többé nem mentem oda. Azóta inkább a Napvilágnál olvasgatom mások verseit, novelláit, ahol 2006-ban beiratkoztam és mostanáig folyamatosan benézek oda.
Az első nyolc kötetemet ott szerkesztették. Utána a MEK-hez adtam be a köteteimet, melyeket teljesen magam szerkesztem, s készítem a szép borítólapokat.
Tagságomat most is tartom a Cserhát Művészkörrel is, sajnos egy idő óta már csak levelezéssel, az interneten tudom velük a kapcsolatot tartani, mivel a gépkocsim elromlott, egyébként is, már a térdeimnek sem volt jó a vezetés. Évente kétszer pályázatokat szerveznek, ezért oda mindig küldök anyagot, s időnként díjat nyerek.
Sajnos, nem tudok megjelenni a tavaszi és őszi gálákon. Náluk beléptem a Nógrád megye - és Tura egyesületbe, de már oda sem tudok járni, pedig nagyon szép összejöveteleket tartanak minden évben többször is. Anyagot azonban mindenhova küldök.
Tagja vagyok még most is a ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG -nak is, időnként oda is küldök pályázatra anyagot, azonban mióta felkértek zsűrizésre, leginkább csak annyi a kapcsolatom, hogy a felkéréseknek eleget teszek.
Egyébként azzal kezdtem a irodalmi munkámat, hogy oda küldöztem anyagot, ahol kis füzetekben megjelentették az arra érdemes anyagokat is. Sok kis kötetem van a könyves-polcokon. Ebben az évben valami különleges kötet készül ott, ahová csak tizenkét írótól kértek anyagot. Meghatódtam, amikor megtudtam.
A MEK-nél már ötven kötetem van, nemrégen küldtem még egyet, ami ég ott nem készült el.
Édesapám korabeli kisregényeit (35), megtaláltam, kis írógépen írta azokat, amikor magára maradt, s én átírtam a számítógépembe, és megszerkesztve már majdnem az összes elkészült szintén a MEK-nél, két csodaszép, Apám verseivel készült kötet is van közte.
Nagy élvezettel szerkesztettem, közben jókat nevettem, Apám nagyon érdekesen és jól készítette el nem csak a verseit, hanem a novellás-köteteit is. Már csak néhány várakozik, hogy kész legyen.

**-..-**

Folytatása következik.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1292
Időpont: 2019-05-16 11:16:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Mostanában nem írtam neked, bár olvastam amiket feltettél. Valóban nagyszerű dolgokat értél el, bár az életed nem volt egyszerű. Kitartottál, igyekezted legyőzni az akadályokat, Minden elismerésem a Tiéd! szeretettel ölellek (bárcsak virtuálisan) üdv hundido
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8385
Időpont: 2019-05-16 08:47:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata! Csodálatra méltó pálya és életút. Ez a munkássáság, amiről itt számot adtál, valóban bámulatos, számomra nagy élmény és tanulság. A jó tanács is megszívlelendő:. nem kell kitalálni történeteket, hiszen a valóságban annyi minden történik, amiről írni lehet. DE viszont (tudom, vagy "de" vagy "viszont") (:) -EZT tesszük mindannyian! Nem kell feltétlenül önéletrajzi regényt írni ahhoz, h az ember valóságos történeteket vessen papírra. Még a mesemondók is ezt teszik: a mese is a valóság egyik vetülete, mely alakjait, történeteit az életből veszi. Gratulálok munkásságodhoz, lenyűgöző! Szeretettel: én

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Testvérek című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Szép mert szeretem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)