HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49036

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-05-17

A te házad az én váram - Egy pénteki nap 02.

04:42, karibi idő szerint. Északi szélesség 14°, nyugati hosszúság 87°. Laca magára fújt, magára kent és magára öltött már minden létező kemikáliát, varázsszert és eszközt, de szemmel láthatóan semmi nem segített. Kezdve a páratartalommal, a váltakozó hőségen és hűvösön át, egészen a moszkitókig, eltekintve a kígyóktól, a tányérnyi pókoktól és a lubickoló kajmánoktól is, összességében minden szépsége dacára gyűlölte ezt a helyet. Előre kémlelt a látcsővel a zöld lombtenger fölött. Majd, undorodva saját bőrének érintésétől, agyoncsapott a nyakán egy újabb kamikaze-moszkitót. Mindezt figyelemfelkeltő csattanás nélkül tudta megtenni, mintha az ujjai légpárnát növesztenének, mire a célállomáson becsapódnak. Egy pisszenés nélkül szenvedett, szitkozódott, gyilkolt és nem vakarózott. Azt itt nagyon nem szabad.

A vezetőik pipantéval* követik őket a Rio Patucán**, és velük van két társuk is, hogy biztosítsák a visszavonulási terv útvonalát. A két csapattag egyike a tolmács, akit Déta külön a kapcsolattartás céljára szerződtetett az expedícióba. Az első verzió szerint tawhaka vezetőik lettek volna, de azok, amint meglátták a harcászati felszereléseket, rémülten kalimpálni kezdtek minden létező végtagjukkal, és hanyatt-homlok menekültek tőlük. A miszkitók már belemenősebbnek bizonyultak. A tolmács végre szerzett vezetőket, csónakokat, és minden együtt volt a küldetés végrehajtásához.

Az öttagú szárazföldi egység a Colón-hegység csipkézett mészkőszirtjei között nyomult előre. A buja növényzet tökéletes fedezéket nyújtott, de fogytán volt az idejük, ezért éjszaka is erőltetett menetben haladtak 3:1 beosztással. (Három óra erőltetett menet, egy óra "éber" pihenő.) Napokig tartott, míg végre lokalizálták a céltábort. Helyesebben egy new yorki "kocka" végezte ezt a nehéz feladatot, aki Déta állítása szerint egy logisztikai zseni, de akit Ridgeback mindaddig csupán egy irritáló, arrogáns ...-nak titulált, amíg az napok munkájával végre ki nem nyomozta a céltábor pontos koordinátáit. Olyan tereppel volt dolguk, ahol semmire nem mentek a modern technológiával, így Colemannek, a new yorkinak különösen nehéz dolga volt. Mintha nemcsak térben, de időben is utazást tettek volna. Akiket kerestek, nyilvánvalóan a helyszín adta lehetőségeket figyelembe véve választották ezt a terepet rejtekül. A lokalizálás után, most az izommunkán volt a sor: legyőzni a távolságot, versenyt futni az idővel. Lacának azonban be kellett látnia, hogy Déta jó csapatot verbuvált össze. Ami azt illeti, a lehető legjobbat. A srácok képzettek voltak, fegyelmezettek; nem kérdeztek, nem pisszegtek, tették a dolgukat arcukon spártai elszántsággal. Most éppen azzal a polinéz fickóval váltottak néhány néma jeladást, akivel a Tegucigalpába való megérkezésekor az elsők között találkozott.

A stallone-alkatú fiatalember egy jeep motorháztetőjén üldögélve várt akkor rájuk (rá és Détára meg a "kockára"). Közben egy skandináv óriás traktálta őt folyékony, de furcsán karakteres angolsággal: - Nem, nem, nem, kis barátom! Összevissza beszélsz! A legnagyobb király, az Jason! Igen! Ő minden akcióban totál ott van, érted! Statham a legnagyobb király!

A polinéz fiú elnézőn mosolygott a távolba kémlelve. Volt a mosolyában valami furcsa merevség. Mintha az arca valamiféle élethű maszk lenne. - Tévedsz, barátom. Lehet, hogy Jason Statham egy király, egy hűvös-szigeti, atlanti király. Tökös fiú, az igaz. De ha ő király, akkor Dwayne egy isten. Igen, barátom. Dwyne Johnson egy hatalmas hawaii isten. Igen, ő "a szikla", Kane-ponaku-kaa Kane.* Egyetlen mozdulattal elsöpörné a te "királyodat".

Ezen a mélységes mély témán aztán elvitatkozgattak volna még egy darabig, de időközben megérkezett a gép, amelynek utasai elé kijöttek a világ egyik legveszélyesebb kifutópályájára. - Voltaképpen ki ez a fickó? - kérdezte a polinéz.

- Kire gondolsz?

- Hát, arra a pótkerékre. - Mate, a polinéz mesterlövész és szenvedélyes harcművész arra utalt, hogy egy már bezárt létszámú kommandót csak úgy ukk-mukk-fukk kiegészített a parancsnokuk plusz egy fővel, és erre a lépésre tulajdonképpen semmiféle a küldetés által támasztott igény nem kényszerítette. Az ilyesmi sohasem történik a semmiért, és az ilyen beszúrt jövevények mindig a figyelem középpontjába kerülnek.

- Ridgeback? - vigyorodott el a germán árja. - Ő egy igazi legenda. A ridgeback, tudod, kis barátom, egy különleges rhodesiai kutyafajta. Ha két-három rhodesiai ridgeback összeáll, könnyűszerrel leterítenek egy oroszlánt. A többit akkor el tudod képzelni, ugye? A mi szakmánkban senki sem magát nevezi el. A beszélő nevek jó okkal ragadnak ránk.

- Nekem nincs beszélő nevem - ellenkezett önérzetesen a polinéz, akit máris lázba hozott a különleges jelentésű név, Ridgeback, amelyet hírből természetesen ismert, de sosem hitte volna, hogy egyszer egy arc is társul majd hozzá. Az efféle legendák általában a távolban maradnak, onnan, a sejtelem távolából kísértenek, onnan motiválnak, de szinte sohasem lépnek elő, sosem jönnek közel. A gondolatra kisdiákos lámpaláz futott végig a fiatal harcoson.

Kollégája, akit a szakmában Ruriknak hívtak, leintette: - Mert még zöldfülű vagy. Azt, hogy beszélő neved legyen, ki kell harcolnod, kis barátom. És meg is kell érned.

- Mi a története? - nézett a "zöldfülű" az épp landoló gép felé. Nem tört ki a futómű, nem gyulladt ki a szárny, a törzs egyben megúszta, úgyhogy egy újabb túlélés kipipálva.

A szőke óriás megvonta a vállát. - Közép-Európa. Jugoszláv csetepaték. Ott kezdte.

A névtelen zöldfülű ki se tudta mondani azt, hogy Jugoszláv. - Az meg mi a csoda?

- Egy széthullott ország, te észlény. Történelem, kiskomám, történelem!

- Van családja?

Ez a téma (mivel szerelmes volt) a polinéz fiút mindenkiben érdekelte. Minden egyéni történetből valamiféle visszajelzést remélt: jó úton járok? nem jó úton járok? folytassam? ne folytassam? A germán mosolya elgondolkodó árnyalatot kapott: - Volt. Egy lány. Egy fiatal terhes asszony. De... ha nem akarsz egy újabb arcplasztikát... erre inkább ne kérdezz rá.

Mate azóta valami rossz ómennek tekintette, hogy a "pótkerék-legenda" hozzácsapódott a küldetésükhöz. Egyszerre csodálta és egyszerre félte ezt a teljesen hétköznapi külsejű, őszülő férfit, akit sehová sem sikerült a saját értékrendtáblázatában elhelyeznie. Csodálta, mert ő volt Ridgeback, akinek történetei ott lebegtek a maguk misztikumával a szakma berkeiben, és félte, mert ő maga szerelmes volt és őt is egy terhes lány várta haza, aki abban a hiszemben él, hogy kedvese egy tengeri olajfúró tornyon dolgozik. (Ahonnan, a modern technika csodáinak köszönhetően, Mate naponta be is jelentkezik videochaten.) A fiú sosem szokott arra gondolni, hogy esetleg előfordulhat, hogy nem tér haza. Ridgeback felbukkanása azonban zavart keltett benne. Ha történik vele valami, és itt marad fekve egy távoli dzsungelben, a szerelme örökre azt hiszi majd, hogy egy gazember. Hogy magára hagyta őt és a gyermeküket. A lány hetedik hónapos. Mate pedig nagyon-nagyon haza akart térni hozzá dolga végeztével. S egyre inkább érezte, hogy ki fog ő ebből szállni. Ez a meló elég szépen fizet. Egy kis családi vállalkozást simán meg tud alapozni belőle. És akkor jöhetnek sorba a gyerekek. Csak ez a Ridgeback... ezt minek ette ide a fene...

Mindez már négy napja tartott. Most pedig együtt nyomultak előre a végeláthatatlan dzsungelben, ahol olyan falvak bújnak meg, amelyeknek lakói még sosem láttak fehér embert, és pusztán a modern technikára és a "kocka" leleményességére hagyatkozhatnak. Ő és Ridgeback egy csapatban! Azért mégis mekkora sztori lesz ez! Ha túléli, hogy elhenceghessen vele a megfelelő helyeken.

Ridgeback most épp Déta mellé lapult. - Két kilométer - jelezte Déta magyarul, anélkül, hogy ránézett volna. Egymás között mindig magyarul beszéltek, amivel az őrületbe kergették a többieket.

Ridgeback agyonnyomott egy újabb öngyilkos moszkitót a karján. - Mégis, ki az a barom, aki idejön elraboltatni magát? - bosszankodott. Korai éveiben, ha tudatosult benne, mennyire közel a cél, forró görcsök markolászták a gyomrát. Most mindössze a moszkitók kötötték le a figyelmét.

- Mérnökök - felelte rezignáltan Déta.

- És mi a francot keresnek itt istenverte mérnökök?

- Hidat építenek. Tudod... civilizáció, meg minden.

- És ki az a diplomás barom, aki Hondurasba jön hidat építeni?

- Gondolom, van az a pénz... vagy nem volt más projekt, válogass.

Ridgeback elpusztított egy újabb moszkitót. Az állatka szétzúzott testéből embervér csordult ki. - Nincs az a pénz, amiért én idejönnék. - mormogta.

Déta most ránézett. - Nem akarlak nagyon elszomorítani, haver, de... már itt vagy.

***



12:45, közép-európai idő szerint. (Ugyanakkor.) Északi szélesség 48°, keleti hosszúság 21°. Berkes doktornő félórás kegyetlen kínzás után kijelentette: − szépen felépítettük a fogat. Szebb, mint újkorában. Nem úgy találod, Edit?

Edit, az asszisztens természetesen úgy találta. De ugyanakkor előzékenyen törölte meg a páciens halántékát, ahol némi verejték gyöngyözött. A figyelmesség nem kerülte el Tomi figyelmét, aki kezdte már úgy érezni, hogy a fogorvosi székben a gravitáció mintha egyre nagyobb erővel hatna rá. Amíg a két nő a szájában turkált és közben két hibátlan dekoltázs váltogatta egymást az orra előtt, amely orr tisztán érezte a nők illatát, amely illatfelhőbe furcsa, bántó szagokat kevertek a fogászati műveletek, addig ő, a tátott száj, az érzékeny orr és a guvadó szemek verejtékező gazdája buta okoskodással próbálta elterelni a figyelmét: "Ha az én testem tömege 85 kg, akkor én éppen 850 N (Newton) nehézségi erőt fejtek ki erre a székre. Viszont az, hogy nem esem át rajta, vagy nem nyomom a földbe, azt jelenti, hogy a szék ugyanekkora erővel hat rám, és tol engem fölfelé. Mivel pedig az erők ellentétes irányúak, a hatás-ellenhatás nem jár együtt elmozdulással. Pedig jó lenne már elmozdulni innen." Majd felszólításra öblített.

A doktornő elégedetten oldotta le szájmaszkját, és aznapra a redőny legördült.

Tomi a hátizsákját vette a váróban, amikor Edit, a doktornő segítője utána sietett. − Uram! A TAJ-kártyája.

A legrosszabbkor - gondolta a fiú. Mert érezte, amint váratlanul épp meglódul alatta a kövezet; jó lett volna e percben egyedül lenni és boldog magányban émelyegni a hullámzásnak indult mozaikpadlón, amíg az le nem nyugszik és ki nem feszül újra a síkban. Amikor szembefordult a nővel, az azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben.

− Jól van? - kérdezte ma már sokadszor, némi felmérő aggodalommal a hangjában.

− Egy kicsit... megszédültem - motyogta a Tomi. - Tudja, nem ettem valami sokat... a fogam miatt. És a gyógyszerek... meg az érzéstelenítés... De elmúlik. Elmúlik.

− Autóval van?

− Nem. Tíz percre lakom. Csak hazasétálok. Jó is lesz, a friss levegőn, tudja.

A nő a kezében szorongatott egy kis kártyát. A kis lapocska hasonlatos volt egy könyvtári olvasókártyához. A következő vizit időpontja volt rájegyezve. Gondolkodott kicsit. Tíz perc. Elkísérhetné ezt a fiút. Volna rá elfogadható indoka. S ki tudja, talán kisülne belőle valami. Elvégre nincs az ujján jegygyűrű, Edit átlapozta a kártyatokját is munka közben, de nem találkozott benne egy nő fényképével, és nem is hívta senki a fiút, amióta itt van szóval... több, mint valószínű, hogy a fiú szabad. Rövid morfondírozást követő elhatározással kijelentette: − Elkísérem.

− Ugyan, erre igazán semmi szükség - tiltakozott Tomi, s talán a legjobbkor, mert ekkor zajosan berobogott valaki a váróba.

- Épp időben érkeztem? Nagyon jó!

Az asszisztens elkedvetlenedve nézte ezt a nálánál fél fejjel magasabb, bosszantóan trendi nőt, amint szó szerint Tomi és közé lépve fölébe magasodott. Julcsi moderált, de figyelmeztető mosollyal kivette a kezéből a kis kártyát. - Köszönjük! Innen átveszem.

A leforrázott Edit fancsali képpel nézett utánuk. - Igen. Már minden jó pasi foglalt. Egyedül fogom leélni az életem.

***

A műben olvasható obszcén kifejezések nem az alkotó, csupán a karakterek gondolatiságát és jellemét tükrözik, és nem a jó ízlés megsértését, pusztán a hitelességet hivatottak szolgálni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1855
Időpont: 2019-06-23 20:18:06

válasz Kőműves Ida (2019-06-19 21:54:25) üzenetére
Kedves Ida!

Jogos az észrevételed. Mint jeleztem korábban ez alapjában egy kész anyag (amihez persze folyton hozzápiszkálok), és bemásoláskor benne maradtak a csillagok. Viszont a lábjegyzet természetesen nem lett bemásolva. Most sem tudom szó szerint idézni, mert telefonon vagyok. De a pipanté az egy több személyes, evezős, vízi jármű, amit a középamerikai dzsungelekben használnak az őslakosok. A Rio Patuca pedig egy folyam, amely átszeli a hondurasi őserdőt. Fontos kereskedelmi útvonal az őslakosok falvai között.

Laca☺
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6053
Időpont: 2019-06-19 21:54:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca!

Hát, a tenyérnyi póktól megborzongtam brrr...:)

pipantéval*
Rio Patucán**
Hol a JELMAGYARÁZAT? - vagy a csillagok nem azt hivatottak jelezni?

Kalandos a Laca sztori, bár a Tomié sem kutya. Kíváncsivá tesz mindkettő.

Szeretettel,
Ida
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1855
Időpont: 2019-05-20 13:34:33

válasz Bödön (2019-05-20 09:00:30) üzenetére
Üdvözletem, Bödön!

A "nem rossz", az már majdnem jó. Ha Te mondod, akkor annál több is.
Örülök, hogy olvasod. Jönnek a folytatások, és közel'g a vége.

Üdv: Laca :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8418
Időpont: 2019-05-20 09:00:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia! Szóval jött a nő! Csak az a nő a Julcsi volt...Laca bácsi pedig egy valódi kommandós akció hőse ez időtájt a dzsungelban. Nem rossz a sztori! Olvasom! Üdv: én

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - II. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Néhány madár köröz című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A gyermektelen című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)