HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48555

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2019-06-25

Muffin 2/1

Egész éjjel havazott. A szél is süvített, csak reggelre csendesedett el. Nem lehet ilyen üvöltő szelektől aludni, legalábbis, Malvinnak nem ment. Sokáig forgolódott ágyában, mire végre elnyomta az álom.
Amikor felébredt, azonnal az ablakhoz sietett, hogy lássa, vajon havazik-e még. Jó nagy hó esett éjjel, mindenfelé havat lapátoló embereket látott, de még mindig sűrűn hullott a hó. Elbambulva nézte a nagy fehérséget, a szűzi tiszta havat, egészen megfeledkezve magáról és minden másról is. Nézte, csak nézte, mintha magába akarná szívni ezt a végtelen fehérséget, mintha magával akarná vinni egy messzi útra, mert ki tudja, megéri-e a következő telet, s a lelke mélyén vitte, vitte volna magával ezt a patyolat-tisztaságot.
Miután elfordult az ablaktól, csak akkor pillantott az órára, s megütközve látta, milyen késő van már. Nem is értette hogyan fordult elő vele, hogy így elaludt, hiszen már fél tíz volt.
- Muffin, hol vagy kicsikém, hogy nem ébresztettél ma? Muffin, hallod?
Vidám csaholás hallatszott a kis kosárka felől, az előszobából, majd hamarosan oda is gurult a kis hófehér, göndör szőrű gombolyag Malvin lába alá. Hamarjában felkapta, simogatta és hosszasan gügyögött hozzá, majd csoszogva indult a konyha felé.
- Gyere kiskutyám, kapsz reggelit! Elaludtunk... láttál már ilyet? Hogyan történhetett ez meg velünk? No gyere, egyél szépen.

Mindig a kutya volt az első. Bántotta, hogy így elaludt, biztosan halálra éhezett ez az ártatlan kis jószág. Miközben Muffin jóízűen falatozott, ő bement a szobába, kinyitotta az ablakot, hogy jól kiszellőztessen, majd beágyazott. Télen a nappaliban szokott aludni, hogy ne kelljen fűtenie minden helyiséget. A nappalit fűtötte, meg a konyhát, nyitva hagyta az ajtókat, s így az előszoba meg a fürdőszoba is meleg volt. A hálóra meg rácsukta az ajtót, meg a harmadik szobára is, ami a Papa irodája volt itthon. Amikor már nem kell fűteni, jó az idő, akkor elüldögél néha abban a szobában és emlékezik. Most meg a konyha felé vette az irányt, feltette a vizet a teának, majd megkent egy szelet kenyeret vajjal.
Egykedvűen rágcsálta a vajas kenyeret, majd ivott egy-egy kortyot a teából. Mivel éppen szemben ült az ablakkal, így hát bámult ki a hóesésbe, s a gondolatai is szállingózni kezdtek, akár a hópihék a szürke égből.
Legelőször a Papára gondolt. Ki másra is gondolhatott, hiszen csak ketten voltak egymásnak. Nézte, ahogy egyre sűrűbben hullott a hó, egy-egy hópihe megült az ablaküvegen, s kedvet kapott maga is szállni, szállni együtt velük.
A Papa biztosan nagyon várja már, gondolta, és úgy vágyott rá, hogy szárnyra keljen ebben a végtelen fehérségben, ebben a patyolat tisztaságban.
Hosszú ideje van már egyedül. Tizenkét éve hagyta magára a Papa. Tizenkét éve él egyedül, illetve Muffinnal, mert akkor szerezte ezt a kiskutyát, hogy megossza a magányát valakivel, mert egyedül nem bírta volna elviselni a Papa hiányát... nem bírta volna.

Most ketten vannak Muffinnal. Legalább van kiről gondoskodnia, nincs egészen egyedül... Bár, ha megvallja őszintén, olykor már ez a pici kutyus is a terhére van. Fogy, egyre fogy az ereje... önmagának is terhére van, hiszen már nyolcvannégy éves. Belefáradt, nagyon belefáradt ebbe a nyomorúságos valamibe, amit életnek neveznek.
Senkije nincsen. Nem is tudja, hogy volt a Papának lelke ahhoz, hogy itt hagyja őt? Vitte volna magával, de itt hagyta magára, ebben a kietlen világban.
Valahogy a gyermekáldás elkerülte őket. Pedig nagyon várták, nagyon szerettek volna gyereket, de hiába volt minden igyekezetük... Pedig hajh, de szerették egymást... Volt rá ötven évük, hogy szeressék egymást. Ki is használták minden percét az együtt töltött időnek.
Sokat dolgoztak mindketten. A Papa építkezéseken dolgozott. Volt, hogy negyven, ötven ember dolgozott a keze alatt. Ő viszont boltban volt pénztáros, maszeknál, meg multinál is, kipróbált mindent, dolgozott reggeltől estig, akár csak a Papa, de úgy intézték, hogy a hétvégét együtt tölthessék. Olyankor elmentek valahová egy kirándulásra, vagy színházba, moziba.
A szabadság az oly kevés volt, főleg a Papának nyáron, de egy hetet mindig kiharcolt magának, hogy leugorjanak a Balatonra, sőt, egyszer nyaraltak az Adria-parton is, méghozzá egy szigeten. Jaj, hogy is hívták, sosem tudta kimondani a nevét... ja igen, Krk szigeten, amit ő mindig Krik-nek ejtett. Nem is érti, hogyan lehet kimondani magánhangzó nélkül, a Papa olyankor azt mondogatta: hát, ezek a horvátok sem komplettek!
Mennyit nevettek rajta, majd beletört a nyelvük a kimondhatatlanba... de csodaszép volt a sziget, meg a tenger... a végtelen kékség. Lenyűgöző volt, sosem felejti, pedig igazán régen volt már, talán harminc, vagy negyven évvel ezelőtt.

Mára már senkije sem maradt. Az ő generációja mind eltávozott, nincs rokonsága, nincsen senkije. Ja igen, Stefi a szomszédból. Itt lakik ő is a lányával az emeleten, ott a legutolsó lakásban.
Négy lakás van az emeleten. Stefiék mellett egy fiatal házaspár lakik, néhány hónapos kisfiával. Aranyosak, segítőkészek, mindig kiveszik a szatyrot a kezéből, ha összefutnak a lépcsőházban, Rebeka is, meg Laci is, nagyon rendes fiatal emberek.
Itt a mellette lévő lakásban egy lány lakik, egyedül. De ez különös teremtés, éjszaka nagy a jövés-menés nála. Még sohasem nézte, de talán a vörös lámpa is ég az ablakában. Napközben meg nem is látni, bizonyára olyankor alszik. Ha néha összefutnak a folyosón, akkor sem köszön, nem veszi magának a fáradtságot. Akkor ő miért tegye?
Stefi lánya egész nap dolgozik, ő is mindig egyedül van. Főz magának, meg a lányának is, megeszi, amikor hazaér, de alig van itthon. Stefi óvónő volt. Kicsi a nyugdíja. Tán neki magának sem volna elég. Szegény lányának van tán három munkahelye, hogy meg tudjanak élni. Agyondolgozza magát az a szegény lány, nincs ideje élni sem.
Ők ketten Stefivel jól elvannak. Ő az egyedüli, akivel beszélgethet, aki megérti őt és olykor segít is, ha szüksége van rá. Nem fiatal már ő sem, túl van a hetvenen... talán hetvenkettő?... Neki adott lakáskulcsot, ha netán kedve szottyanna átballagni a túlvilágra, akkor legalább Muffint vegye pártfogásba. Semmi más nem érdekelte már, semmi más... de ez az ártatlan kis élet, ne maradjon magára. Mi is lesz vele, ha ő már nem lesz?...

Miután befejezte a reggelit, elmosta azt az egy csészét, tányért nem is vett elő magának, minek, rátette egy papírszalvétára azt az egy szelet kenyeret, így spórol a mosogatáson.
Lassan csoszogva bement a szobába, papírt, tollat keresett és összeírta, mi mindenre lesz szüksége. Bár minden nap le ment Muffinnal sétálni, de boltba már nem szeretett menni, úgy nézte, hogy hetente csak kétszer vásárol, megveszi a szükséges dolgokat, és nincs rá gondja minden nap. Az ebédet azt megrendelte, hozzák minden nap dél és egy óra között. Nem főz, belefáradt abba is... mindenbe belefáradt már... az is nehezére esik, hogy este le kell feküdnie, aztán reggel meg felkelni, beágyazni... nem ér az ő élete egy fabatkát sem, miért is nem szólítja már magához az Úr?

Nem hagyta nyugodni most, az a tengerparti nyaralás. Gyorsan átment a hálószobába, ott őrizgette a fényképalbumokat. Kikereste hamar azt az évet, amikor az Adrián nyaraltak, majd leült a hintaszékbe és lapozgatni kezdte. Sóhajtozott nagyokat, voltunk mi ennyire fiatalok is? Ó Istenem, de szép is volt. Azután megnézte az évszámot: 1972. A Papa életerős, izmos fiatalember, ő maga karcsú, fiatal... ez tényleg ő lenne? Milyen fiatalok voltak, szépek... Mit tesz az Idő az emberrel?
Letette az albumot a kis asztalkára, le kell vinnie Muffint sétálni, meg bevásárol, s azután majd nézegeti még, hiszen van rá ideje, előtte az egész nap.
Muffinra kis kabátkát adott, ő maga varrta, hogy ne fázzon meg szegényke ilyen fagyos, szeles időben. Pórázt kötött a nyakára, majd magához vette a botot. Arra is szüksége van, különösen a lépcsőn. Bár liftezni szokott Muffinnal, felveszi a kezébe, és az hozzábújik, szinte remeg, most is érzi... Amikor leérnek a földszintre, no ott van még hét kellemetlen lépcsőfok, azokon kell magát leóvatoskodnia. Főleg ilyenkor veszélyes, amikor behozzák a lábak a havat... még csak az kellene, hogy megcsússzon, s leessen a lépcsőn... elmormolt egy imát, és bízott az Úrban.
Hanem Muffinnal meggyűlt a baja. Megijedt a hótól, nem volt hajlandó egy lépést sem tenni, úgy reszketett, mint a kocsonya. Könyörgött neki, hogy csak pár lépés, legalább a kis boltig menjenek el, hogy megvegye, amire szüksége van, de csak nyüszített, és egy lépést tenni sem volt hajlandó.
Végül begurult ő maga is és visszavitte a lakásba. Haragudott rá, most tényleg haragudott rá... törte a fejét, egyre azon törte, hogy még nem láthatott havat soha? Tényleg nem esett hó már tizenkét éve? Nem tudott visszaemlékezni rá, de most felbőszítette ez a kutya... mi mindent megtesz ő érte, csak legalább a kis boltig lett volna hajlandó... de nem, csak azért sem... hát, levette nyakáról a pórázt belökte a lakásba és rázárta az ajtót. Hallotta, amint nyüszíteni kezd, de most nem törődött vele, úgy kell neki.

Élvezte a csípős hideget, a gyönyörű fehérséget, amíg elcsoszogott a boltig. Bevásárolt, s már indult is vissza. Néha meg-megállt, nézte a havazást, élvezte ahogy az arcára hullnak a pihekönnyű pelyhek... talán gyerekkorában élvezte így utoljára, akkor nagy élmény volt... s most megint... olyan nagy élmény volt megint, hogy megülnek az arcán a hópihék... lágy volt, simogató, ahogy olvadni kezdett, még jobban feltartotta az arcát, hadd hulljon, lepje el ez a könnyű hófehér csoda... meg is állt egy pillanatra, hogy még magasabbra emelje az arcát, s akkor hirtelen csodát látott... ott a sűrű hóhullásban, ott a magasban a Papa mosolygott rá... ott látta lebegni őt. - Papa! - motyogott maga elé, majd meglódult, sietett volna felé, de ott volt két lépcsőfok, s erről megfeledkezett egy pillanatra, belebotlott majd teljes hosszában hanyatt esett... estében is a Papát látta, mosolygott rá... aztán hirtelen sötét lett.

folyt. köv.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-07-12 21:17:29

válasz Kankalin (2019-07-11 07:53:02) üzenetére
Szia Kankalin!

Köszönöm szépen, hogy olvastad és részletesen elemezted, kifejtetted mi miért tetszik, milyen érzelmeket váltott ki benned. Nagyon örülök soraidnak, annál is inkább, mert tudom, hogy időt kell áldozni rá, amiből soha nincs elég, és valóban áldozattal jár.
Azért is hálás vagyok, hogy kiemelted a hibákat, már csak azért is, mert olykor bizony elbizonytalanodom, hogy egybeírandó-e, avagy külön. Köszönöm. Sort kerítek a javításra is.
Az utolsó mondatod igazán bölcs gondolat. Azt is köszönöm.

Szeretettel,
Ida
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6595
Időpont: 2019-07-11 07:53:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Ida! :)

Megkapó ez a novellád, de ez nem lep meg, mert nálad mindig ilyeneket találok.
Kiemelem a fokozásra alkalmazott ismétléseket, mert ezek színesítik, lebegtetik az érzelmeket, szerintem hatásosak, emberiek. Adnak egy hullámzást, ami megállít, visszafordít, aztán új lendületet ad.
Azért is kedvelem a történeteidet, mert sok leíró részt találok bennük, és ezek nálam a legtöbb műben előnyt élveznek.
A magányos, idős ember belső monológja, gondolatai mint egy térkép, úgy jelennek meg előttem, ezt is kedvelem.
Találtam néhány szót, amit javításra javasolok, mert egybe kell írni őket: "legalábbis, akárcsak, rátette, összeírta, hozzábújik, pihekönnyű".
Nagyon szép történet, jó olvasni, bár úgy érzem, szomorú vége lesz. Ez is hozzátartozik az élethez, emiatt úgy raktározom el magamban, ahogy kell.

Szeretettel: Kankalin
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-07-03 12:46:48

válasz T. Pandur Judit (2019-07-01 18:28:25) üzenetére
Kedves Judit!

Való igaz, hogy nem néztem utána, hogy mennyi a kutyák átlagos élettartama, abból indultam ki, hogy nálunk, illetve a szüleimnél, 18 - 20 évet éltek a kutyák, kivétel nélkül, (Tapsi kivételével, amit a vadászok lelőttek).
Azt mondod, hogy a kistestű kutyák tovább élnek? Akkor viszont belefér, hogy Muffin 12 éves (azt meg már ki tudja, nem megy-e el a gazdija után).
Köszönöm szépen a véleményedet, s azt, hogy itt jártál.

Ida
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-07-03 12:38:32

válasz black eagle (2019-07-01 06:20:59) üzenetére

Köszönöm a véleményedet, kedves Laca.

Szeretettel,
Ida :)
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4955
Időpont: 2019-07-01 18:28:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!

Szép, szomorú történet, a Papa megjelenése előrevetíti a végét a történetnek. Nagyon szívhez szólóan van megírva.
Egy helyen azért megállt a szemem: 12 éve halt meg a Papa, akkor került Malvinhoz Muffin. A kutyák átlagos életkora sajnos 10-12 év, a kistestű kutyák ugyan tovább élnek, de én úgy érzem, hogy Muffin így is túl öreg a történethez.

Judit
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1740
Időpont: 2019-07-01 06:20:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!

Nagyon olvasmányos történet, dús és tartalmas, sok mélységgel.

Laca
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-06-28 20:14:11

válasz efmatild (2019-06-27 15:55:07) üzenetére
Drága Matild!

Örülök, hogy olvasmányosnak és átélhetőnek találod a történetet. Köszönöm Neked mindig kedves soraidat és hálásan köszönöm, hogy mindig itt talállak az olvasók táborában.

Milyen nevet is adhatna az ember egy fehér gombolyagnak? Szerintem találó a Muffin. Egyébként, Malvin néni szerint Muffin nagyon szerette a muffint. :)

Ölellek szeretettel,
Ida
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-06-28 20:05:38

válasz oroszlán (2019-06-27 10:40:57) üzenetére
Drága Ica!

Megörvendeztettél soraiddal. Sokat jelent nekem, hogy szereted a prózáimat és várod a folytatását, számomra ez a legnagyobb elismerés. Köszönöm Neked!

Ölellek szeretettel,
Ida
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-06-27 16:00:10

válasz hundido (2019-06-27 06:21:14) üzenetére
Szia hundido!

Örülök a kíváncsiságodnak. Kapnak szerepet Malvin szomszédai is és a kutyus is.
De nem csigázom a fantáziátokat, inkább küldöm máris a következő részt.
Köszönöm, hogy itt voltál.

Szeretettel,
Ida
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5819
Időpont: 2019-06-27 15:55:15

válasz Finta Kata (2019-06-26 18:33:01) üzenetére
Drága Kata!

Nagyon örültem Neked, és annak is, hogy tetszik a novella. Nem is váratlak sokáig, mindjárt küldöm a következő részt.

Köszönöm kedves soraidat.

Szeretettel,
Ida
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
456
Időpont: 2019-06-27 15:55:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!
Nagyon szeretem olvasni történeteidet, mert olvasmányosak, az olvasót magával ragadod, szinte átéli az eseményeket. Érdekes nevet adtál a kutyusnak! Jól esett ebben a kánikulában olvasni a téli hóesésről, és kíváncsian várom a folytatást, hogy az idős nő felépül-e, és milyen sors vár Muffinra?
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7563
Időpont: 2019-06-27 10:40:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Drága Ida!

Ebben a nagy hőségben jó volt olvasni hóeséssel kezdődő történetedet.
Szeretem a prózáid őszinte történeteit amelyek nagyon olvasmányosak.
Várom én is a folytatást.
Ölellek szeretettel
Ica
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1342
Időpont: 2019-06-27 06:21:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
Örülök az újabb írásodnak. Kíváncsian várom a folytatást. Megismertem a házban élőket, vajon hogyan alakul a sorsuk? Kutyuska milyen szerepet kap majd ebben az írásban? Érdeklődve várom a köv. részt. üdv hundido
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12541
Időpont: 2019-06-26 18:33:01

Drága Ida!
Nagyon jól indul a novellád. Mindig találsz valamit, amit írással be tudod mutatni.
Szeretem olvasni minden írásod, mert érdekesek, olyanok, amelyek megtörténtek
vagy megtörténhetnek. Tetszett, s várom a folytatást.
Szeretettel olvastam:
Kata

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A legangolosabb vers címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Savanyú képpel... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Útravalóm című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Galamb-szerelem című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 13. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 12. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 11. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 10. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 4. rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)