2019.június 17-18-ra virradó éjszaka történt

Idősebb fiam nálam lakik hosszú idő óta. Ő még fiatal, ha arra gondolunk, hogy időnként udvarol, vagy ki tudhatja, mivel tölti idejét, mivel majd' minden nap késő este jön haza. Most is jóval vacsora után érkezett, s mit láttam? Egy igazán csinos és szép fiatal nő jött mellette; csendben, nem beszéltek.
Nem kissé, inkább nagyon furcsa volt, hogy fiam nem mutatta be nekem, úgy illett volna; egyenesen a szobába mentek, egy szó nélkül, csak kabátját levéve, fiam megágyazott magának.
A nő kék szoknyában és fehér blúzban mellette állt; nem beszéltek. Fiam kiment egyedül a konyhába vacsorázni, a hölgyet nem hívta. Eddig minden egy szó nélkül történt, én csak bámultam, mi lesz ebből?
A nő elindult a szobában, megállt Attila fiam kisasztalánál, amely az én szobám íróasztala mellett van, csak egy harmonikafal választja el, s tovább ott várakozott csendben, szó nélkül.
Telt-múlt az idő, fiam megvacsorázott, majd lefeküdt
egyedül, mint ha a fiatal nővel tovább semmi gondja nem volna. Ekkor nekem eszembe jutott, hogy nem lehet más a vendégünk, hanem a fiam őrangyala, mert tisztán látszott, hogy ő nem is látja, mintha nem vele jött volna.
Éppen két napja a lakásban nagytakarítás volt, és az asztal mellett a padlótól mennyezetig érő nagylevelű fa, melynek a leveleit még senki nem mosta le. Mit ad Isten, a nő vendégünk helyet csinált magának, és elkezdte a leveleket egyenként letisztogatni.
Közben fiam elaludt, nem foglalkozott a vendéggel.
Én pedig először azt hittem, hogy ők ketten egy szerelmespár, s a fiam bemutatni hozta el.
Mivel az én asztalom és Attiláé közt csak egy harmonika-ajtó van, én jól láttam a hölgy szorgalmas munkáját; mi egymást figyeltük.
(Én szeretek énekelni, régebben a salgótarjáni gyári templomban az énekkar tagja voltam, egyébként is mindig szerettem halkan dalolni magamban is.)
Zongorázni is tanultam, ezért egy alkalommal a salgótarjáni nővérek meghívtak, amikor nem volt otthon, aki nekik a misén szokott zenélni. Nagyon meglepett, hogy engem hívtak a nővérek, honnan tudták, hogy, én tanultam zongorázni? Ott a templomban a kóruson ismeretlen alkotmányon sem próbáltam zenélni, s hozzá énekelni. Azonban a nővérek rábeszéltek, hogy csak menjek, biztosan jó lesz. Mit tehettem, elfogadtam, és
sikerült, magam is alig hittem el.
Jobban szerettem, nekem legalább is amikor még a templomokban latinul miséztek és emlékszem, mivel már akkor a templomi énekkar tagja voltam.
Most másról akarok beszélni, hogy a jelzett éjszaka mi történt tovább.
Időnként este is halkan szoktam énekelni. Mivel érdekelt a vendégem, a szememet rajta tartottam. Én se tudtam elaludni, most is elkezdem dalolni, majd amikor a himnuszhoz értem, észrevettem, hogy a vendégem is velem dalol. Közben elálmosodtam, azonban többször felébredtem, vagy kétszer fel is keltem, láttam, hogy az őrangyal ébren volt egész éjszaka, szép vendégünk pihenés nélkül foglalkozott a fával.
Eljött a reggel. Fiam csak azt csinálta, amit szokott, semmi mást. Most sem foglalkozott a vendéggel.
Most már megbizonyosodtam arról, hogy ő nem látja, valószínű, hogy ez másoknál is így van, az őrangyalok azokra vigyáznak, akinek arra szükségük van. Azt hittem eddig, hogy az őrangyalok csak gyerekeket, fiatalokat kisérgetnek.
A jelen lévő őrangyal lejött a kisasztalról, elrendezte a ruháját és várta, hogy ő is elinduljon.
Amikor a fiam szó nélkül felvette a ruháit, táskáját, indulásra készen állt, s akit ő nem látott, az őrangyala mellé állt és vele együtt indult el.
Annyira különleges volt, hogy fiam mintha észre se vette volna, hogy nincs egyedül, megbizonyosodhattam arról, hogy akit őrangyala vigyázza, az őt nem látja.
Nálunk ennyire nyilvánosan történt csoda, vagy nappal is álmot láttam volna? Annyira figyeltük egymást, s még egyszer együtt énekeltünk az őrangyal mellettem halk tiszta csengő hangján.
Nekem mindig kellemes emlék, hogy fiam őrangyalával megismerkedtem.

**.**