HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49076

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-07-22

A te házad az én váram - A te házad... 01. (utolsó előtti rész)

2017. Kungsholmen sziget, Stockholm, Svédország

A stockholmi Városháza kék termében válogatott társaság gyülekezett. A személyzet már előző este óta lázasan dolgozott azon az atmoszférán, ami december 10-e vasárnap reggelére elnyerte méltóságteljes és ünnepélyes jellegét. Akárha egy homokórában a szokottnál lassabban kezdene aláperegni a homok. A halk, diszkrét zsivaly a tudományos társadalom krémjének kiművelt ajkáról szivárgott bölcsen, akkurátusan, de mégis valami felszabadult lazasággal, amit csak a tudósok értettek meg. Jelen voltak még persze bankárok, iparmágnások, politikusok, neves művészek, díszegyenruhás tábornokok is. A szavak leginkább angolul dugták ki fejüket a kereső tekintetű emberfejek közül, de számos más nemzet nyelvén is elszaladtak itt a gondolatok. Hosszú nap elé néztek mindannyian, de néhányuk számára mégis olyan volt ez a nap, mintha a Mikulás otthonát találták volna meg az északi-sarki jelzőoszlop szomszédságában.

Egyszer csak valaki magyarul szólalt meg (tudván, hogy azt aztán aligha értik meg mások), rebegőn, idegesen. A nőnek a keze is idegesen babrált. - Jól nézek ki?

Egy férfi lépett közelebb hozzá, és nagyon illedelmesen tartózkodott a megszokott érintésektől. - Te mindig jól nézel ki. Bombázó vagy.

A legfontosabb szabály: az ilyen formulákat gondolkodás nélküli reflexióval kell elsütni. A nőt azonban szemmel láthatóan bosszantotta most ez az általános udvariasság, ezért a férfi sietve hozzátette: - de ma különösen!

A nő most ránézett. Tekintete kapaszkodó volt. - Csókolj meg!

A férfi ügyetlenül körülnézett. - Muszály?

Partnere szemei hatalmasra kerekedtek, valamit mondani akart, de a férfi gyorsan mentett: - szabad azt itt egyáltalán?

Erre a nő is körüljáratta tekintetét, és elnevette magát. - Igazad van...

A férfi suttogóra fogta. - Vigyázz! Lehet, hogy itt nevetni is illetlenség.

***

Este hétkor kezdetét vette a várva várt ceremónia. Ekkorra már mindenki legalább háromszor megjárta a mosdót, a reggel még ropogós ingek mostanra inkább tapadóssá váltak, de minden arc ragyogott.

Silvia Renate Sommerlath beszélt, XVI. Károly Gusztáv svéd király hitvese: - ... A megosztott orvosi és élettani Nobel-díjat kapják a magyar Prof. Dr. Kovács-Soltész Mónika és a szintén magyar Dr. Rajkó Péter, a kolorektális valamint nyirok- és vérképzőrendszeri daganatok kutatásában és az ide kapcsolódó daganatos megbetegedések gyógyításában elért kimagasló eredményeikért. Tevékenységüknek köszönhetően ezekkel a kórokkal ma már eredményesen képes felvenni a harcot az orvostudomány...

A két magyar tudós a begyakoroltatott koreográfiával járult a királyi pár elé, hogy átvegye díját. Kovács László heves tapssal ünnepelte feleségét. Miközben nézte őt a vakuvillogások közepette, eszébe ötlött egy hat évvel korábbi beszélgetésük. Ő akkoriban kezdett új életet, és próbált a civil ember fejével gondolkodni és a civil ember szívével érezni. Egy nyári estén történt, a ma már Csillagpont Klinikának nevezett komplexum egyik félreeső épületének tetőteraszán. Mónika szégyenlősen bontakozott ki az öleléséből. A korláthoz lépdelt, karjait fázósan összefonta a mellén. Ő utána lépett. - Mi a baj?

Mónika fájdalmasan mosolygott. - Nincs semmi baj. Semmi.

A férfi megállt tőle karnyújtásnyira. Ekkor Mónika felé fordult. - Sohasem... húsz év alatt sosem voltam féltékeny senkire. Egyetlen nőre sem. Mert tudtam, hogy te... hogy te nem tudod szeretni őket. Ha másképp volna, ők nem is lennének. Csak... csak én, a legjobb barátod. És én az voltam. Minden időben, mindenek ellenére. És közben mindig... mindig arról álmodtam, hogy egyszer visszatérsz. Emberként. Egyszerű, hétköznapi emberként, aki képes a normális életre.

- Most itt vagyok - vágott a szavába a férfi, de Mónika a fejét csóválta.

- Amire vágyunk, az néha elérhetetlen. Lehetetlen.

A férfi elmosolyodott. - Talán emlékeztesselek rá, hogy mindketten sportot űzünk abból, hogy ezt a két csúnya, e-betűs fogalmat megcsúfoljuk?

- Igen, de... de én életeket mentek. Te pedig életeket oltasz ki. Hogyan tudnánk ezt a kettőt egyesíteni? Én letettem az eskümet. A hippokratészi elvek megcsúfolása volna, ha mi ketten...

- Ha mi ketten? - lépett közelebb a férfi.

Mónika felnézett rá; érezte, hogy lábaiból rohamléptekkel szökik az erő. - Laca, én szeretlek. Mindig is szerettelek valami különös, meghatározhatatlan módon. De közöttünk... olyan kötelék nem alakulhat ki.

Laca mögé került, átölelte, állát a nő vállára tette, és a maga megnyugtató hangján beszélni kezdett: - Azt hiszed, mi ketten annyira különböző utakon járunk? Jó! Tegyük fel, hogy nem onkológus vagy, nem patológus. Tegyük fel, hogy szülész vagy, és egyszeriben azzal a ténnyel szembesülsz, hogy vagy a magzat, vagy az anya. Mert csak úgy maradhat életben az egyik, ha elpusztul a másik. Az orvos tehát életet ment, mondod. De ezt... néha csak úgy teheti meg, ha egy másik életet feláldoz érte. Istent kell játszani? Csúnya kifejezés, de így mondják, igen. Te is használod ezt a kifejezést. De én inkább azt mondanám, hogy az orvos azok közé tartozik, akik eljutottak a felnőtt érettség egy olyan szintjére, ahol már tisztán el tudják különíteni egymástól a helyest és a helytelent, a jót és a rosszat, a károsat és a hasznosat. Ez a döntésképesség az, ami feljogosít, hogy cselekedj. Sőt, ami kötelez arra, hogy cselekedj. Azt hiszed, ez más, mint amit én teszek? Bújj a bőrömbe, és nézz annak a hatéves kisfiúnak a rémült szemébe, akit egy felnőtt fegyeres élőpajzsként tart maga elé és a kis fejéhez kibiztosított lőfegyvert szegez. Te mit teszel? Két élőlény áll előtted. Két fajtársad. Egy faj kifejlett, érett példánya és egy még hasznavehetetlen, fejletlen példány. Mi a különbség köztük? Nos, a kifejlett példány el tudja dönteni, mi a jó és mi a rossz, mégis halállal fenyegeti a fajtársait. A fejletlen példány előtt még ott az élet, még igen hasznos tagjává lehet a közösségnek. Mit diktál hát a genetikailag beépített fajvédelem? Tudod. El... tudod... dönteni. És el is kell döntened: a kisfiúnak van joga az élethez. A felnőtt akkor vesztette el a hozzá való jogát, amikor fegyvert fordított ártó szándékkal a fajtársai felé. Még visszanyerhetné a jogot, ha leereszti a fegyvert. De ő nem teszi. Kényszerhelyzetet teremt, amit neked kell megoldanod, mert te vagy ott, hogy megfékezd. De csodára nem vagy képes. Te most nem orvos vagy. Te most az vagy, aki a civilizáció peremén őrködik, hogy az orvosok, a pékek, a kőművesek, a kisfiúk, apukák és anyukák nyugodtan élhessék civil mindennapjaikat. Te most csak lőni tudsz. Ez az egyetlen eszközöd. Hát... lősz. Egy életet megmentettél. Egy jó életet. De ehhez egy másikat ki kellett oltanod. Kigyomláltál valami rosszat. Valami ártalmasat. Jót cselekedtél, nem rosszat. Mert jobbá tetted a világot... Azt hiszed, kettőnk közül a te utad a nehezebb? És a te utad a tisztább? Hm...

Két hónap múlva Mónika Soltészból Kovács-Soltész lett. S azután gyakran tréfálkozott azzal, hogy a Kovácsot a Soltész mentette meg, mert egyesítve azzal már nem is hangzik olyan bénán. Most pedig, hat év elteltével, itt állnak a Nobel-díjátadó ünnepségen, együtt.

***

Amikor végre számos pohár visszautasítása és még több új ismeretség megkötése után a szállodaszobájuk felé masíroztak a végtelen hosszú folyosószőnyegen, Laca halkan megkérdezte: - na? Milyen érzés?

Mónika megállt, körülnézett, majd alattomos vigyort imitált. - Kurva jó!

Ezután berontottak a lakosztályukba, és úgy viselkedtek, mint a megszökött tinédzserek. A zuhany alatt aztán újra. Végül a vacsoránál Mónika a férje szemébe nézett. - Köszönöm!

- Hogy eljöttem veled? Ne viccelj! Ki nem hagytam volna.

- Nem. Nem azt.

- Hogy eljutottál a Nobel-díjig? Aligha van benne részem.

- Több részed van benne, mint gondolod. A véredben rejlő kincs megmentette az életedet, nekem szerzett egy pályadíjat és 305 millió forintot hozott a konyhára. De... nem ezt köszöntem meg.

- Hát, akkor mit?

A nő kezébe vette férje bután pislogó arcát. - Azt... hogy vagy nekem.

***

A műben olvasható obszcén kifejezések nem az alkotó, hanem a karakterek gondolatiságát tükrözik, és nem a jó ízlés megzavarását, hanem a hitelességet hivatottak szolgálni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1883
Időpont: 2019-07-22 18:56:09

válasz Kőműves Ida (2019-07-22 16:00:01) üzenetére
Kedves Ida!

A stockholmi rész megérdemel annyi kiigazítást, hogy a 2017-es Nobel-díjak átadására a hangversenyteremben került sor. De nekem jobban tetszett a fenti helyszín, ami ugyancsak adott már otthont az eseménynek korábban.

Örülök, hogy tetszett ez a rész (is), mert már csak egy van. És valóban, nemcsak az foglalkoztat, hogy a hősöket újra összehozzam egy új történetben, de (nem balzaci mintára) más regényeim hőseivel is összehozzam őket. Ez részben már meg is történt, mert a Call Fox Fixtures személyzete, Csolnoki Judittal az élén egy másik regény szereplői, akiket szintén annyira szeretek, hogy még vissza akarom írni őket.

Hát, akkor már csak egy van hátra. Remélem, tetszeni fog.

Laca☺
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6075
Időpont: 2019-07-22 16:00:01

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Amikor megláttam, hogy Stockholmba vittél, azonnal megfejtettem, mi fog ott történni. :)

Nagyon-nagyon tetszett ez a rész (is), különösen az a Lacának szánt monológ igen elgondolkodtató. De minden tetszett a párbeszédek is, meg a lezárás, minden, minden...

Egyébként, az remek ötlet, hogy majd még folytatod, mert hozzád nőttek a hősök (ismerős valahonnan) :) Tényleg, jó lenne újra találkozni velük, kinek, hogy alakul a sorsa. Egyébként, azt tervezem, hogy majd újra olvasom az egészet, egyben, mert most voltak kiesések, de egyben látni egészen más, de még várok, mert most még sok mindent tudnék előre, mi fog történni, sőt, várom még a befejező részt, arra is kíváncsi vagyok ám, mit tartogatsz még végezetül. Hiszem, hogy még lesz meglepetésben részem (ahogy megismertelek) :).
Tehát várom!

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Krémesség című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Krémesség című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Költőnek lenni... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/1) című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Rózsa lakodalom című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zártkörű című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az aranyszőrű nyulak című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Polgár Tamás: Emberi Tényező című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Megkondul a széltől című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Monoton című alkotáshoz

Szem Eszkör alkotást töltött fel Akarom (5/1) címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Extra zabpehellyel című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Megkondul a széltől című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)