HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1872

Írás összesen: 48740

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum
Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Sid CleverFeltöltés dátuma: 2019-07-25

Dagadjon a vitorla!

Amint megérkeztem Siófokra, azonnal az Aranyparti étteremsor felé vettem az irányt. Kiültem egy kocsma teraszára, és rendeltem két korsóval. A pincér körbepillantott, furán nézett rám, de nem firtatta a döntésemet. Hozta, én meg egyből lafatyolni kezdtem. Ő még az összeadással vesződött, addigra már üresen tettem le az első korsót. Meglett a végeredmény, fizettem, és a felszolgáló is megvilágosodott.
Cigarettát sodortam, fél szemmel a közelben őgyelgő turistákat figyeltem. Itt elvegyülhetek, a fintorgó népek nem nézik ki a számból az italt, nem úgy, mint más városokban, ha éppen a nyílt utcán, netán a főtéren szlopálom a dobozos sört.

Azonnal feltűnt, hogy a korzón sétálók közül, milyen sokan dolgozhatnak a Tengerészetnél. Mindegy, hogy éppen rövidnadrág és szandál volt az öltözékük, félmeztelenül, fedetlen felsőtesttel, de a fejükön tengerész sapka díszelgett, némelyik "kapitány" megjelöléssel.
Második korsó felénél tartottam. Evidens volt, hogy jómagam is fejest ugrom a közhelybe. Milyen nyaraló az, aki még nem hajókázott a Balatonon? És, ha majd otthon (teljesen véletlenül), abban vágnám a füvet, és éppen akkor is a fejemen maradna, amikor a boltba mennék? Mindenki, akinek van egy kis sütnivalója, tudni fogja, hogy voltam a Magyar tengernél!

Dohánybolt. Kilépek, felkeccintem a sört. Mindenfelé, mindenféle árusok. Kiegészítő öltözéket kell szereznem ahhoz, hogy néhány év múlva már engem is egy vén tengeri medveként aposztrofálhassanak a szakmai berkekben!
Kétféle sapka is akadt a felhozatalban: aranyozott zsinórral, és amolyan átlagos, semmi csicsa. Mivel az eddigi hajózási tevékenységeim egyenlők a nullával - nem beszélve az ahhoz köthető affinitásom teljes hiányáról -, nem merem magam egyből kapitányi rangra emelni, ezért a másik fajtából, az egyszerűbbikből szeretnék egyet.
Simléderénél fogva, tisztelettel helyeztem fel a sapkát a búrámra:
- Tengeri szolgálataimat, ezennel... első tisztként, megkezdem!
Az árus örült, hogy végre fizettem és a továbbiakban nem zúdítom rá a tengeri- és óceáni kalandjaimat. Már akkor emelgette a szemöldökét, amikor a Tihanyi-révnél átélt kalóztámadás borzalmas részleteiről meséltem...

*****

A jegyem már megvan a hajóútra! Virtuális beszállókártyával rendelkezem! Jóval a normál díjszabás alatt jutottam hozzá, ugyanis, túl a rugalmas megoldásokon, hiszek az "élni és élni hagyni" - elvben is.
A szavaknak meggyőző ereje lehet, ha valaki megfelelően tudja használni őket. A kikötőben kiderült, hogy egy behajózni óhajtó egyén (adómentesen) is csak egy fő, aki vállalja a veszélyes vizeken felmerülő kihívásokat, és akár szembe is mer nézni a háborgó óceánnal, és ennek hozadékaként, a hajón szolgáló tengerész srácok is jól járnak.
Hamar megtaláltuk a közös nevezőt. Kadétoknak szólítottam őket. Beszélgettünk egy kicsit, és lám, máris egy pozitívabb szemszögből nyilvánultak meg. Elmondták, hogy tévedésben vagyok a beosztásukat illetően: A hajó maszek! Adott időközönként kifutnak a vízre, tesznek egy kisebb kitérőt, szólnak a menő tucc-tucc zenék, és eléggé drága a pia. Cserébe adnak is valamit: ingyen whisky-kólát osztogatnak, természetesen műanyag pohárban, és csak kis adagokat. A whisky nem a legjobb minőség, és még vizezett is, mivel a filléres kóla íze úgyis elfedi, pláne szívószállal. Ők meg csak egyszerű alkalmazottak, semmi közük a matróz élethez. Akad köztük olyan is, aki még úszni sem tud. De minek is kéne, hiszen a lélekvesztő bárka tulaja, nem túl adakozó a fizetésük szempontjából. Tehát, a francot se érdekli, hányan szállnának fel jegy nélkül, mert elég jó az arcmemóriájuk!
- Elegendő sörötök van a büfében, ugye? - teszem fel a legelemibb kérdést.
Az indulásig van még durván negyed óra. Egyikük felmegy, lehoz nekem egyet. Beszélgetünk, felteszek még pár kérdést a vízi jártassággal kapcsolatban. Az is érdekel többek közt, hogy van-e elég mentőcsónak a hajón. Nehogy mi is pórul járjunk, mint abban a filmben, aminek a végén az a fiatal srác feláldozta magát, hogy a szerelme túlélhesse a katasztrófát.
Lovagias tett volt, mindazonáltal tök fölösleges. Mintha a szárazföldön nem akadt volna épp elég csaj...

Nem a ruha teszi az embert? Dehogynem! Ha a tőlem érdeklődő kedves és naiv párnak nem tűnt fel, hogy rövidnadrágban, levágott ujjú fehér ingben vagyok, ráadásul a kezemben sör van, véletlenül sem térkép és tájoló...
Csakis a fejfedőm alapján asszociálhattak a Tengerészetnél betöltött pozíciómra és titulusomra, amikor megkérdezték tőlem, hány órakor indul a hajó.
Álltam a parton, a hajó mellett. Kissé félrecsaptam a tengerész sapkát a kobakomon, ahogyan a matrózok szokták, amikor már emelkedett a hangulat a kikötői ivóban, és közelgőben az est fénypontja: a tömegverekedés, valamint a még talpon maradtak megkéselése.
Készségesen feleltem nekik, hogy a közelgő dagállyal kihajózunk, és kijavítván a helytelen kifejezést, szakzsargonnal adtam a tudtukra, hogy hamarosan felszedjük a horgonyt, azután pedig "kifutunk" a nyílt vízre.
Hogy még teljesebb legyen az élmény a tőlem információt kérő aranyos és kedves, bár annál tájékozatlanabb párocskának? Félhangosan, fenyegető hangnemben szóltam a tényleges személyzet felé, akik már odafent, a hajó korlátját támasztották, és az előző alkunk, valamint szóváltásunk kapcsán, még mindig széles mosoly ült az arcukon.
Hogyan nyilvánulhatna meg egy megszállott, mogorva és brutális hajóparancsnok, aki már a Föld minden tengerén átvágott széltében-hosszában:
- Hét vizek fattyai, semmirekellő, nyomorult férgek! Ne lazsáljatok, különben a cápák martalékai lesztek! Az egész átkozott csürhét egyenként húzatom át a hajófenék alatt! Dologra, vagy a korbácsommal bírlak benneteket engedelmességre, ti anyaszomorító, bitang söpredék! Jön a dagály, vitorlát bontunk!
A kedves turista fiatalok, és még páran, akik a hajóra igyekeztek, egy pillanat alatt lefagytak. Döbbenten bámultak egymásra a szokatlan szituációban, és az elhangzottak alapján biztosra vették, hogy nem csak a filmekben léteznek arrogáns és szadista hajóskapitányok.
Felmegyek a bárkára. A dokkmunkások eloldozták a rakparthoz fixáló köteleket, ezzel egy időben, a hajó hátuljában beindult a motor, felkavarta a szürkés vizet.
Kiadtam az utasítást:
- Horgonyt felvonni! Dagadjanak a vitorlák!
A tat felé indulok. A védőkorlát mellett ácsorognak családok, gyerekek. Szerelmespárok kéz a kézben, összebújva szemlélik a nem végtelen vizet.
Milyen romantikus a Balaton, főleg egy hajóról, aminek úgy dübörögnek a büdös dízelmotorjai, hogy csak a hangos diszkózene képes elnyomni.
Lemenőben a nap. Tényleg van benne valami furán fura. Eszembe jut az első csók, ami sok évvel ezelőtt történt, és néhány tengeri mérfölddel odébb.
Felkeresem a büfét. Engem nem érdekelnek az árak, kérek egy sört, és szólok, hogy adják hozzá a másikat is, amit még a parton kaptam. A pultos vigyorogva közli, hogy az előzőre a vendége voltam.
Kifizetem, adok mellé jattot is, bőven. És tényleg. A kikötőben említett whisky-kólák már a tálcákon sorakoznak, műanyag poharakban. A pultos még meg is kérdi:
- Kérsz egyet?
Válaszul pontosan úgy nézek rá, mint egy rumtól és bagótól bűzlő, falábú matróz, akinek állást kínáltak a szárazföldön, valamelyik farm istállójában.

A fedélzeten már táncolnak is. Ahogy száll le az est, úgy támad fel a szárazföldi patkányokban az életkedv.
Két szerelmes mellet haladok el. Tizenévesek. Megállok mellettük, rátámaszkodom a korlátra, szúrós tekintettel nézem a vizet.
Egy bója mellé ér a hajó, mereven bámulom, mintha nosztalgikus emlékek törnének rám. Tisztelgek a víznek, leemelem a tengerész sapkámat. Megvárom a hatásszünetet, majd visszahelyezem a giccses tökfedőt.
- Valami baj van? - kérdezi a srác, miután kihúzta nyelvét a barátnője szájából.
Mivel észlelem az érdeklődést a mellettem romantikázók részéről, rövid úton feltárom nekik a szomorú emléket, közben a szemem a sötétlő hullámokon:
- A hajószakácsunk. Malária végzett vele. Ezen a helyen bocsátottuk utolsó útjára a földi maradványait. Nehéz volt megválni tőle. Többször is vissza kellett fordulnunk miatta, mert mindig felúszott a felszínre. Kihalásztuk, tettünk a hullazsákjába egy ágyúgolyót, visszaengedtük, azóta véglegesen elmerült. Nagyon jó szakács volt, kivételes ételkölteményeket tudott prezentálni. Egyik utunk során megrekedtünk az Antarktisz jéghegyei közt. Fókahúson kellett tengődnünk hetekig. Ő azonban képes volt változatosan elkészíteni: fokhagymás fóka leves, fokhagymás fóka szósz, fokhagymás fóka spagetti, fokhagymás fóka roston, fokhagymás fóka nyárson... Mire kifogytak a gázpalackok, már csak fokhagymás nyers fókát ettünk. Hamarosan elfogyott a fokhagymánk, és a fókahús is...
A fiatalok egyszerre hökkennek meg:
- Persze, Antarktisz. Ez komoly? - kérdi a srác.
- Véresen komoly! Mint ahogyan a seblázzal küzdő árbócmester elfertőződött lábát nekem kellett amputálnom! Véresen... bizony, mint ahogyan az a húsdarab volt vacsoraként felszolgálva a tányéromon.
- Azt hiszem, hányni fogok. - mondja undorodva a lány.
Számhoz emelem a sört, dünnyögök még valamit egy eddig ismeretlen földrészről, amit én és a legénységem fedeztünk fel, majd egy húzásra kiiszom a dobozból a maradékot.
A szerelmesek eközben is értetlenül bámulnak. Búcsúzóul odavetem nekik:
- Fogalmatok sincs róla, hogy a tengerészélet milyen kemény és mennyire embert próbáló hivatás! Mesélhetnék róla pirkadatig. Vörös az ég alja, közeleg a vihar! Keressetek menedéket, és mindig legyetek a mentőcsónak közelében! Te pedig, fiam, ne kövesd el ugyanazt a hibát! Akad épp elég csaj a szárazföldön.
Visszaindulok a kantinba. Nem is olyan nagy cécó ez a tengerészkarrier! Máris egy vén tengeri medvének számítok, hiszen a kalandos történeteimet a fiatalabb generáció szájtátva hallgatja.

Sid Clever

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Sid Clever
Regisztrált:
2016-04-04
Összes értékelés:
12
Időpont: 2019-07-30 14:03:55

válasz Kankalin (2019-07-25 12:25:57) üzenetére
Szia, Kankalin!

Rég beszéltünk. A zord szelek másfelé sodortak, rengeteg volt a teendőm, mégis sokat gondoltam rád.

Köszönöm!

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6695
Időpont: 2019-07-25 12:25:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Sid! :)

Fantasztikusan szórakoztam, élveztem minden sorodat.
Kedvelem azt a laza stílust, ahogy írsz. Ráadásul egyedi is, mert látszólagos hanyagsága mellett tökéletes stilisztika.
Találtam benne kb. 2 apró hibát, ami nem zavaró, úgyhogy ebbe most nem megyek bele, mert a végén még a tenger fenekén végzem. :)
Egész jól áll neked a kapitányság (meg a sör). :D

Köszönöm az élményt. :)

Szeretettel: Kankalin

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel Menyegző címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Nem magadért című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel a gyüjtögető címmel a várólistára

Cipike bejegyzést írt a(z) Nem magadért című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Csitri című alkotáshoz

Susanne alkotást töltött fel Nem magadért címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Utolsó vallomás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Csitri című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Csitri című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ambivalens című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Rémálmok versbe szedve című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Szép utazás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ambivalens című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Második útinapló - III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A szarka című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)