Aranylott a Nap, teltfénnyel izzott,
szétomlott, mint laza kéve a tarlón.
Szent a pillanat, letette fegyverét,
rávesz, hogy érezzem, jó nekem
a természet lágy ölén az ébredés,
rávesz, hogy felejtsek mindent el,
mint kéve,egyszer én is szétesek.
Árny leszek, lebegek a hegyeken,
a természet visszavesz, talán egy
kismadár leszek, csicsergős, dalos.
Szeressétek hát a lombos ágon át-
szűrődő fényeket, álmos árnyakat.
Szeressétek a dörmögő hegyeket,
halkan koppanó langy esőcseppeket.
Szeressétek a mezőt,vadvirágokat,
a hőségtől tátott, lila szájjal lihegő
harangvirágot, karcsú szárán hintázó
pillangót, szeressétek helyettem is
a végtelenbe sugárzó szivárványszínt:
amíg elérhető, addig szeressétek.