A csacsi ott élt a tanyán az istállóban. Nem volt válogatós, de nehéz volt a természete. Társaival gyakran összeveszett. Ráadásul irigy is volt. A közeli fán élt egy varjú, aki gyakran megdézsmálta az ennivalóját, majd nagy károgások közepette elrepült. Nagyon bosszantotta ez a szamarat, mert hiába próbálta elkapni a madarat, az mindig elrepült. Na most megtréfállak! - gondolta a csacsi. - Ó, de szép a hangod! - Kezdte. - De a madár rá se hederített. - Gyere ide! Most érik a cseresznye, adok neked belőle, és beletett egy szem cseresznyét egy gödörbe. Arra gondolt, hogy a varjú beleesik, eltörik a szárnya és nem fog tudni elröpülni. - Gyere, vedd el! - mondta, aztán arrébb ment tovább legelni. Fél szemmel pedig figyelte a madarat. A varjú gondolt egyet, keresett egy botot, a csőrébe vette és odaröppent a gödör széléhez. Egyetlen mozdulattal kipiszkálta a cseresznyét, a botot elejtette, csőrébe kapta a gyümölcsöt, és huss felrepült a fára. - Mire a csacsi odaért a gödörhöz, a madár már a fán jóízűen csemegézett.



Aki irigy az lehet, hogy rosszindulatú is. Aki okos, az általában óvatos is.