HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 16 Tagok összesen: 1889 Írás összesen: 49239 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: szilkatiFeltöltés dátuma: 2019-08-24
Mária/MenyegzőA lakodalom zaja betöltötte a falut. A nóták messzire elhallatszottak, egészen a Berettyóig. A nők már nem táncoltak, a hosszú asztalnál ültek pihegve, kipirulva. Átizzadt ruhájuk rájuk tapadt a nagy melegben. A férfiak egy ideig összekapaszkodva járták a csűrdöngölőst, aztán már csak a vőlegény, azaz az ifjú férj mulatott magában. Csapzott, fekete haja a szemébe lógott, csokor-nyakkendője megbomlott. − Ácsi! - kiáltotta a cigányoknak. - A Fekete szem éjszakáját húzzátok! A vendégek a menyasszony felé pillogtak. Mária úgy ült az asztalnál a főhelyen, mintha kőszobor lenne. Egyedül volt, a mellette lévő szék már régóta üresen állt. Táncoltatták volna őt is, ahogy az ifiasszonyokat szokás, de ő egy-két forduló után visszaült az asztalhoz. Idegen volt neki ez a féktelen, vad tombolás. Ahonnan ő jött, a felvidéki Vízkeleten másképp lakodalmaznak az emberek. Az újdonsült férj a felesége mellett marad végig, ha táncol is, csak ővele. Mások a nóták, lágyabbak, szelídebbek, talán a tót dalok hatására. De ki tudja ezt? Ahonnan ő jött, a lakodalom szinte a templomi szertartás folytatása, van benne áhítat, méltóság a vigadozás mellett. A nászéjszaka is olyan, mintha a férj-feleség ölelkezésük közben valami szentséghez járulnának. Őt legalábbis erre tanították otthon. Szerette Kálmánt. Milyen gyönyörűséggel nézte délelőtt, ahogy ünneplőruhájában, módos család fiaként, büszkén vonul vele, a kicsit idegenszerű, de csodaszép menyasszonyával végig a falun! A templomi szertartás meglepte, valahogy kurtán-furcsán zajlott. Az orgonaszó még be sem fejeződött, már tódultak ki a vendégek. Az öreg, nagy hasú plébános is, mintha csak a lakodalmi ebédet várná. A hatalmas sátorba a fél falu belefért. Mária nem figyelte a vőfély rigmusait, csak a behordott ételeken képedt el. Micsoda dőzsölés ebben a nélkülözésekkel teli világban! Ő alig evett valamit a nehéz, zsíros fogásokból, azt is csak a férje unszolására. − Egyél, Mari! Hosszú lesz még a mai nap. − De hát még majd az éjszaka! - tódította Kálmán apja, miközben összekacsintott a közelben ülőkkel. Mária kicsit röstelkedett, nem volt szokva az ilyen kétértelmű megjegyzésekhez. Amikor megszólalt a zene, az ifjú pár eltáncolta a nyitó csárdást. Mária leült, Kálmán meg kezdte felkérni sorban a lányokat, asszonyokat. Máriát is felkérte a tanító. A férfi megrögzött agglegény volt. Állítólag papnak készült, de ki tudja, miért választotta inkább a falusi tanítóságot. − Látom, Mária, hogy nem nagyon érzi itt jól magát. − De... nincs semmi baj - mondta az ifjú feleség bizonytalanul. Közben arra gondolt, vagy nagyon látszik az idegenkedése, vagy csak nagyon jó szeme van a tanítónak. − Nem idevaló maga. Mint egy finom porcelán a sok durva cserépedény között. Vigyázzon magára, hogy össze ne törjék! Máriának a tanító szavai jártak az eszében, mikor visszaült a helyére. Valóban, neki kell vigyáznia magára. Három lánytestvére közül az egyiket ugyan ide, Magyarországra szöktette át a gyönyörű, kék szeme miatt a sógora. De ők messze laknak, Zalában. Itt, az Alföldnek ebben az elmaradott szegletében csak ő van egyedül. Akkor jött át Pestre, amikor a hatóságok kötelezővé tették a vezetéknevek szlovákosítását. Nem akart Halaszova lenni. Budapestet szerette. Sokáig lakott ott albérletben, nem messze a munkahelyétől, egy terézvárosi postahivataltól. Aztán áthelyezték ide, ebbe a Berettyó menti faluba. Mint postáskisasszony dolgozott, szerette a munkáját. Az itteni emberekkel azonban nehezen barátkozott meg. Nyomát sem látta bennük az emberbaráti szeretetnek, a segítőkészségnek és annak a mély vallásosságnak sem, ami otthon őt egykor körülvette. Aztán találkozott Kálmánnal. A férfi postatiszt volt a debreceni főpostán, rovancsolásra érkezett. Annyira más volt, mint az otthoni seszínű, csöndes fiatalemberek. Fekete haja, dús szemöldöke, bajuszkája, de főként határtalan életkedve, vidámsága megtetszett Máriának. A férfi a szerelmet is egy megvívandó csatának tekintette. Nem hagyhatta, hogy ez a szép, fehér bőrű, vörösesbarna hajú postáskisasszony azzal a tarka-barka szemével másé legyen. És most itt a lakodalomban vég nélkül húzzák a cigányok a Fekete szem éjszakáját. Kálmán énekelt hozzá, a részeg emberek el-elcsukló hangján, ami aztán sírásba fulladt. A vendégek Máriát figyelték. A menyasszonyon kívül mindenki tudta, ki volt az a fekete szemű leányzó. A Veresék Jusztinája, akinek Kálmán sokáig csapta a szelet. De a lány apja kérdőre vonta: − Hallod, öcsém? Mi a szándékod a jányommal? − Én csak... − hebegett-habogott Kálmán. − Hát, ha te csak, akkor fel is út, le is út! Végül is Veresék elköltöztek a faluból. Lehet, Jusztinka már babakocsit tologat valahol. Ahogy a cigányok abbahagyták a zenét, Kálmán apja odalépett a fiához. − Szedd össze magad! Már nem a legénybúcsún vagy. Menj oda az asszonyodhoz, mindjárt elsírja magát. De Mária nem sírt. A tanítót kereste a szemével, az egyetlen embert, aki tán megértené, hogy mi játszódik le benne, de nem látta sehol. A vendégsereg is ritkulni kezdett. Az anyósa a sátor bejáratánál állt, a távozóknak csomagolt ezt-azt, ami megmaradt a lakomából. Mária nem várta meg, hogy Kálmán odabotorkáljon hozzá, ment segíteni az alacsony, kövér kis asszonynak. Mennyivel más volt az ő anyja még négy gyerek után is. Magas, karcsú, szigorú, szótlan. De őt, a legidősebbet nagyon szerette. − Hagyjad csak, lányom, inkább segíts bemenni Kálmánnak a hálóba. Sokat ivott a szentem - mondta az anyósa. Mária ebből megértette, hogy itt a férje, az egyetlen fiú, az első mindenben. Neki itt sosem lesz igaza, bármi bárhogy alakuljon is az életükben. Kiment a sátorból az augusztusi csillagos ég alá. Látta, hogy halványulnak, hogy vesztik el a fényüket a hajnal közeledtével. Vajon érzi-e valaki odafentről az ő nagy bánatát? − Istenem, mi vár itt rám, ebben az idegenségben, ezek között az emberek között? Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
Krómer Ágnes alkotást töltött fel Lét-kérdések címmel a várólistára Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Z… című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz oroszlán bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz Kedves bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |