Férjemmel feküdtünk
egymás mellett az ágyban.
Valamit mondtam neki,
hogy meg fogom tenni.
Akkor tisztán értettem.
Mostanra elfelejtettem.
Megkért, hogy ne csináljam.
Azért, megcsókoltam.
Talán a kezét.
Egy apró lyukú rostély volt rajta,
fém, olyan, mint a tésztaszűrő.
Hosszan csücsörítve,
elgondolkozva csókoltam meg.
Ezután, utaztam egy buszon.
Nem tudom, az emberek miért
gondolták úgy, hogy én vagyok
a kalauz vagy a jegyellenőr.
Talán, mert legelőször
elfogadtam ezt a szerepet.
Azt hittem gyorsan végzek, úgyis.
De azután, mert, amikor leültem,
többen odajöttek és felmutatták
a bérleteiket, meg a jegyeiket,
jöttem rá, hogy szólni kéne,
ez nem az én szerepem,
de ekkorra már leszálltunk.
Elindultam, amerre a tömeg.
Egy nagy, álló kamion
mellett haladtam el.
A jobb kezemben egy,
nagy, vízzel teli kancsót
tartottam felemelve,
vigyázva, hogy a víz
ki ne löttyenjen.
A hüvelykujjam
majdnem beleért a vízbe,
de csak majdnem,
mert vigyázva tartottam.
Arra ébredtem,
húzza a görcs a lábam.