Fekete paripák nyalkán lépegetnek,
tüzesek, szilajok, de megfékezettek,
fekete hintó az, amit négy ló vontat,
eme díszes lovak feketébe vontak.

Fekete lószerszám, a kocsis ruhája
díszes, de fekete mente adva rája.
Nem irigylem eme kocsinak utasát,
meglehet nemes ő, meglehet uraság.

Két gyászhuszár áll ott a hintónak végén,
kipödörve bajszuk, kapaszkodnak békén,
utánuk baktat egy nagy fekete sereg,
van, ki siránkozik, van, aki kesereg.

Utolsó útjára kísérik ez urat,
ki nem ehet-ihat, aki már nem mulat,
cigánybanda húzza a kedvenc nótáját,
könny lepi özvegye harmatos orcáját.

Ilyen ez a halál, nem válogat, arat,
nincs, akit nem visz el, nincs, aki itt marad.
Semmi nem lehet az örök élet ára,
kulcsoljuk hát kezünk egy csöndes imára!