HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49116

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / elbeszélés
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2019-11-08

Két temető

A faluszéli temető volt gyerekkora kedvenc játszóhelye. Mindig a temető öreg részében játszottak.

Az öreg-temetőben a sírköveken, rég elmosódott már a felirat, és a régóta ott nyugalmat kereső, elálmosodott pihenők nyugalmát már nem zavarta a látogatók évenkénti egyszeri (siető, amolyan lelkiismeret-nyugtató) gaznyüvése, gereblyézése, szánalmas kapakapirgálása. De, soha, senki sem gyújtott már gyertyát Mindenszentekkor, Halottak-napi gyertyát a gazzal és szederindával gazdagon benőtt, szegényes, süppedt sírokon... Elfeledtek mindenkit ott, rég már. Gondolja, akik elfeledhették volna már őket, azok is nyugodtak el, elaludtak már.

Elfeledt temetőtől nem sokkal messze voltak az aktuális sírkövek, jártak oda falubéliek, összes szeretteikhez. Kapálgattak, gyomirtóztak, borították be a sírokat, kertjeikben nyíló, aktuális virágokkal.

A temetőket kocsiút választotta el a szántótól, előtte a "pótalék". Azon túl öreg tölgyes húzódott. A tölgyesen túlra csak ritkán merészkedtek. Ősszel a mély barázdájú, sárdagasztós szántás jelentett akadályt, nyáron meg át kellett vágniuk a sűrű kukoricáson. De azért, némelykor, azon túl is elkóboroltak. Vélték, az öreg tölgyes csodálatos kalandokat kínál, de valójában sohasem történt semmi sem. Barangolásaik során, gondosan számolgatták a kakukk hangját, - vajh meddig élünk - máskor a sűrű aljnövényzetben robbanásszerűen, közvetlen lábuk alól rebbentek fel a rémülten zakatoló fácánok. A gerlék meg csak folyamatosan azt burukkolták: szegényke, szegényke... Kedves, öreg keresztanyja szokta mondani volt: "Krisztus Urunkat siratják."

Gondolja: igazából, akik odalenn nyugszanak, azok már nem az ő szerettei. De igazából ki-kijár temetőkbe - virágültetés, öntözés. (Céljából.) Utóbbi Időkben, ahogy öregszik, már nem annyira szívesen. Gondolja, kell szoknia a helyet, kell megbarátkoznia vele. Elvégre, ő is kerül sorra, nincs mit tennie ellene. De nehéz megbarátkoznia a gondolattal, tudva, megoldhatatlan az "ügy", múlik az Idő, öregedése okán. Gondolja, odalenn csak vannak porladó csontok, ruhafoszlányok. Köze semmi már azokhoz. Miért is lenne?

Gyerekkorába, néha, szokatlan madárhangok riasztását követően fura csend támadt, ilyenkor ők is meglapultak. Az öregek beszédjéből tudták: ragadozó jár ilyenkor az erdőn. De igazából, sohase láttak semmit sem... Féltek csak, nem tudták, mitől. Öregek mesélték, a régi Időkben, mikor befagyott a folyó, jöttek át azon éhesek, vonító farkasok, egészen a falu végéig. Akkor a falu népe gyújtott fáklyákat, mentek ki, házaik elé. Akkor a falubéli férfiak álltak ki a kapuk elé, mert kellett kiállniuk! Történt ez évszázadokon keresztül, volt csak harc a gonosszal...

Mert, gondolja, köze semmi már ahhoz, ami odalenn történik: porladó csontok, foszladt ruhadarabok, szemfedél. De tudja, szerettei vannak már másutt, érkeztek haza, de nem tudnak nyugton lenni; vannak vele néha függöny-lebbenésben, jönnek fura, csicsergő madárként, a fenyőfa ágán; üzenik: vagyunk veled ám. Vannak ott minden éjjeli padlórecsegésben, szekrényajtó nyikorgásában. Édes, drága szellemei! Osztoznak bánataiban, örülnek örömeiben. De világába nem tudnak már beavatkozni. Világa már csak az az ő privát dolga marad.

Az Öreg-temető ideális játszóhely volt a magafajták számára. Bújócskázáskor bújtak el az övig érő gazban, a reggeli harmatban megtört fűszálakat gondosan visszahajtogatva bújtak meg a sok százéves, magányos, rég elfeledt sírkövek mögött a mindenkori hunyó elől.

A mindenkori hunyó természetesen szöszke, mindig tipegő, mindig elmaradó-elkószáló-eltévedő, és mindig-mindig csak elvesző, csak csetlő-botló, édes, szöszke, nékik nyűg, négyéves kishúga volt, (mindig rá bízták,) NE hagyjátok elveszni, vigyázzatok rá, aztán csak, semmi rosszaság! Aki igazából csak volt teher a csapat számára.

Valójában, hunyás után mindig százig számoltattak vele - máig sem érti, csöppnyi lány létére miképpen számolhatott el százig, de mindig lelkiismeretesen megtette - és azután sohasem találta meg egyiküket sem. És mindig, mindig pontosan végigszámolt. Végül, megunva a céltalan bujkálást, ő örömmel megtalált minket, és akkor, végre megtalálták őt...

Aztán egyszer, egy későnyári délután, amikor az árnyékok valamilyen fura módon, korábban, és a szokásosnál hosszabbra nyúltak, kishúga valóban elveszett. Már nem tudná megmondani, meddig keresték őt, tudják, ilyenkor az aggódás-Idő iszonytatóan hosszú, másrészt - gondolván a késői érkezés miatti, otthonváró pofonokra - iszonyúan rövid tud lenni.

A késő-délutáni megnyúlt árnyékokat már falni készült a mohó éjszaka, amikor csak ráteltek az öreg temetőn. Kicsi gödörbe megbújva szepegett.

- Kis hülye! Mért nem kiabáltál, ahogy mindig szoktál? Apám megnyúz, ha hazaérek.
- Nem mertem, mert Az ott néz. Csöppnyi ujjával az egyik sírkőre mutatott.
- A kőholló? Hiszen már több, mint száz éve ott van.

Mindannyian jól ismerték a szobrot, a címeres sírkő tetején ülő, ismeretlen kőfaragó szobrász által gondosan megmunkált, erős csőrű, nagykarmú, kegyetlen szemű madarat...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7842
Időpont: 2019-11-20 14:21:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Túlparti!

Ez is egy emlék, szertelen , gyermeki, remelül meggírt történet kezdete.
Olvasom tovább!
Szeretettel gratulálok
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
1211
Időpont: 2019-11-14 16:53:21

válasz T. Pandur Judit (2019-11-13 16:24:44) üzenetére
kedves Judit!
megtiszteltél, hogy olvastál.
túlparti
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5148
Időpont: 2019-11-13 16:24:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Túlparti!

Nagyon hangulatos, szép írás. Tele emlékekkel, gondolatokkal, megérzésekkel, szépen csokorba szedve.
Mégis belengi valami finom szomorúság, az elmúlás szomorúsága.
Élmény volt olvasni.

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
1211
Időpont: 2019-11-11 21:00:43

válasz sailor (2019-11-09 21:43:22) üzenetére
Kedves Sailor!
akkor előkerült még, köszönöm, hogy olvasta.
tisztelettel: túlparti
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
4357
Időpont: 2019-11-09 21:43:22

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves túlparti!

Nagyon ´reális kép a régi temetöröl és a hozzá füzödö
dolgokról!

"A mindenkori hunyó természetesen szöszke, mindig tipegő, mindig elmaradó-elkószáló-eltévedő, és mindig-mindig csak elvesző, csak csetlő-botló, édes, szöszke, nékik nyűg, négyéves kishúga Volt"...
nagyon jó1

Szerencsére elökerült a kishúga!

Gratulálok:sailor

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = Ó címmel

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Éhség című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Készülődés a nagy útra címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zártkörű című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Akkor élünk mi igazán... címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)