"Az igazságosak öröklik a földet, és
örökké rajta laknak."
/Biblia: Zsoltárok 37:29/

"Higgyétek el nekem, hogy előbb
múlna el az ég ég és a föld, mint
hogy ne teljesedjen a törvény
legkisebb betűje vagy egyetlen
írásjele."
/Biblia: Máté ev.: 5:18/



Nézd az egek bársonyát, hogy simul
már az alkony árnyain, mikor bíborrá
lettek azok a magasból lehullt fények,
s mint bíborló remények tűnnek el
a mélybe. És mélybe hull az idő árja
is, honán tűnik el a semminek, amit
rettentő ködök rezgő homálya vesz
körül letűnt századok nyomán. Mert
múlik az idő feledvén éveket, feledvén
árnyakat a barangolt messzeség.

****

Látod ott a mélyek mámorát
merengeni az elárvult múlton? S látod,
ahogy reszketnek a feledett
remények volt bíborok konok vágyain
ingatag jussukért remegve!? Látod,
így múlik el ez a világ hamar, keservet
lehelve alkonyán, keresve letűnt
reményeit a bújdokló ég alatt! Látod,
a világban észre sem veszik, hogy
tűnik el minden, amit reményül,
valódi reményül hihetnek. Mert
a világ holt reményeket kerget, amit el
nem ér soha, hiába tör remegve igát,
feledve kínjait a múltnak. Akkor is csak
rab ott az ember, kín ott az élet, s látod,
a világ nem segít senkin, hiába nagyzol
vágyai hevén, mert ott vén lesz az
ember akkor is, ha küzd bármi
reménnyel. De én tudom, hogy az élet
majd el nem múlik soha árján az
időnek, árján a végtelennek, mert
menedékül lesz az öröklét minden
szelídnek! Óh világ, ébredj! Ébredj
álmaidból, mert hiába küzdesz
álmatag, holt reményeid megfáradt
kínjain, hiába éled nyomorú léted,
ha az öröklétet e földön nem reméled!

****

Hiába minden dőre reményed, mert
ez időre hinned kéne már azt, amit
ír a Biblia, de te maradtál fia a rossznak,
gonosznak álltál ezredévek óta. Ne
hidd, óh ember, ki a világgal élsz, hogy
ha érte remélsz, megmenekülhetsz,
lehetsz bárki e földön! A világ majd
eldob, s majd mondod, ez lett keserű
sorsod! De tudd meg! Mert még előtte
állsz, döntened neked kell, de vigyázz,
mert gyász borította be a földet Noé
napjaiban, megfulladt minden gigász,
ki harcolt az igazság ellen, ellenkezve
az Istennel! Óh ember, ki élsz e földön!
Tudd meg, az életed nem a tied csupán,
akárhány éved is telt el reménnyel
ösztöneid meg nem lelt, űzetett mélyén,
hol vágyaid küzdöttek benned sokszor
űzetve a jón, azon az elhaló valón.

****

Miben hogy hittél, s hogy reméltél
igazat lelni, ki nem akartad a kínt ölelni
odakint a világban, ki nem tudtad,
hogy hol van az odabent, mert neked
mindig fájt valamid ott bent a
szívedben, az üzent csendek űzetett
némaságán. Mert az ember sokszor
hogy gyötrettetik az életben kínjai
alatt roskatag, mikor vágyai fala előtt
megremeg a meredély omladéka, mi
már csak maradéka a semminek, mi
felé vetül pillantása az éjben álmatag.

****