HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 4

Tagok összesen: 1895

Írás összesen: 49460

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Fekete Miki
2020-01-03 12:36:33

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-02-23

Jonathan Gros (8. fejezet)

8. fejezet
"Ég veled Judy!"

Az orvosok bent tartottak még egy darabig a kórházban, egy pár vizsgálat ereéig.
Judy nyugtalanul fészkelődött a székében az ágyam mellett, és jobbra-balra nézelődött, mintha azt lesné, hogy ki akarna rárontani hátulról:
- Valami baj van? - kérdeztem nyugodtan
- Semmi, semmi csak...
- Csak? - néztem rá elmosolyodva
- Nézd, ide szállították Christ is. És őt is meglátogattam, még mindig kómában van
- Legalább jól van - néztem magam elé nyugtalanul, visszaemlékezve a fehér üres szobában történtekre
- Nem, pont ezt akartam mondani neked, kómában van, mégis... mégis haldoklik - mondta szomorúan, ismételten elsírva magát
- Mi? - néztem rá rémülten
- Az orvosok se értik, de folyamatosan gyengül, és ezért ijedtem meg nagyon nálad is, hiszen Chris is akkor esett kómába, amikor te legelőször rosszul lettél. Én... én nem tudom mi történt veletek odafent, de attól félek, hogy... te... te is meg fogsz halni - mondta sírva, kapkodva a levegőt, majd felállt és kirohant
Gondolkodva bámultam a felgyűrődött takarót, és próbáltam megérteni, hogy jelent e valamit, ami velem történt, amikor ájultan azokban a fehér szobákban jártam, vagy csak álom volt az egész? Egy képzelgés?
Miközben így gondolkoztam, észre sem vettem hogy berontottak a szobába a szüleim, nővérem is ott ténfergett be hátul, unottan rágódva egy rágón.
- Jaj Jonathan, kisfiam, ugye jól vagy? - ölelt meg erősen anyám is, hogy én megint majdnem megfulladtam. A színskála összes színe végigment az arcomon miközben szorongatott. Szinte ekkor először szólított úgy hogy kisfiam.
- Uh, én is... örülök neked anya - nyögtem levegőért kapkodva
Anyám alig akart elengedni, és helyet adni a nővéremnek is:
- Szia öcsi, jól nézel ki! - simogatta meg a hajam, de nem kedvességből. Valahogy lehetett érezni rajta, hogy: "csak legyünk már túl rajta, istenem"
Aztán apám is elém állt, félelmetesen komolyan nézett rám. Komolyan és szomorúan is egyben. Én ugyanilyen komolyan néztem ő rá:
- Szervusz fiam! Hát visszatértél? - mondta komolyan, és elfordulva kisietett a szobából
Tátott szájjal néztem rá. Hát ő is emlékszik a történtekre? Vagy csak véletlenül mondta? Neeem, nem lehetett véletlen! Még mindig nem értettem hogy milyen kapcsolat lehet közöttem, apám és Chris között.
- Ne is törődj apáddal, reggel óta nagyon furcsa lett, képzeld még a reggeli kávéját sem itta meg, pedig tudod, hogy azt mindig megissza - magyarázott anya mosolyogva, nyugtatgatva, hogy minden rendben van, pedig éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben
Eközben Judy is visszajött. Egy kicsit rendbe szedte magát, és erőt vett magán. Látszott rajta, hogy nincs hozzá szokva az ilyen kalandokhoz.
- Na, kettesben hagyunk a barátnőddel - mondta anya mosolyogva és nyomott egy puszit a homlokomra
- Aztán ne tapizd agyon - mosolygott a nővérem
- Bunkó! - néztem rá mérgesen
Miután anyám és a nővérem kiment a szobából Judy furcsállóan nézett a nővérem után, és leült a székébe az ágyam mellé:
- Ez mi volt? - kérdezte Judy furcsállóan
- Semmi, ne is törődj vele, a nővérem ilyen - mondtam legyintve a dologra, és én is az ajtó felé néztem, amerre kiment a nővérem a teremből. Kicsi volt a terem, de viszonylag sok ágy állt benne, két ablak nézett kifelé a kórház udvarára. Rajtam kívül, még két gyerek feküdt a szobában, az egyiknek el volt törve a lába, akkor éppen egy képregényt, méghozzá Superman kalandjait olvasta. A másiknak nem tudom mi volt a baja, mert külsőleg nem látszódott rajta semmi. De lehet, hogy csak ő is azért fekszik itt, mint én.
- Nos, minden rendben van? - kérdeztem Judyt, aki még mindig egy kicsit maga alatt volt - héhé, hallod, nem fogok meghalni, nincsen semmi bajom, nyugi, rendben? - vigasztaltam mosolyogva, mire ő bólintott egyet a fejével
- Tessék, ezt neked vettem, nem éppen így akartam odaadni, de remélem tetszeni fog - mondta, egy erőltetett mosollyal, és átnyújtott egy kis becsomagolt dobozkát, egy masnival a tetején.
Ránéztem, és mosolyogva elvettem hogy kibontsam.
- Nahát Judy, köszönöm, ez nagyon aranyos - néztem végig a kis ajándékon, ami nem volt más, mint egy kis mini nagyító
- Arra hogy majd leolvasd a forró nyomokat - mosolygott
- Köszönöm - mondtam és megöleltem.
- Jonathan, emlékszel valamire abból, amit mondtál mialatt ájult voltál? - kérdezte Judy zavartan, aztán nevetett - milyen hülye kérdés is volt ez, ájult voltál, hogy is emlékeznél bármire is, felejtsd el
- Miért kérdezted? Mondtam valamit?
- Hát Christ emlegetted álmodban, meg kiabáltál
- Hát, ez megeshet, miért? - néztem Judyra érdeklődően - valami gond van?
- Jonathan, amikor te Chrisről beszéltél ő akkor elkezdett fuldokolni, és az orvosok nem értették, hogy mi folyik itt, és most már én sem értem - nézett rám aggódó tekintettel Judy
- Hát, mialatt ájult voltam, valami különös helyen jártam, és láttam Christ egy kórházi ágyon, meg az apámat is láttam, de erről most nem szeretnék beszélni
- Jól van - bólintott Judy megértően
- Viszont, amikor Amy megszállt engemet akkor mesélte, hogy... - mondtam volna, ha Judy nem vág a szavamba
- Megszállt?! - nézett rám nagy szemekkel - azt ne mondd, hogy megint felemelkedtél a magasba, és Amy megint meg akart ölni
- Nem teljesen, most nem akart megölni, de átvette a testem felett az irányítást
- Jézusom Jonathan, szerintem hagyd abba a TV nézést, egy kicsit megbabrálta az agyadat ez a sok hülyeség, ami...
- Nem! Tényleg, bementem a mosdóba és... - hagytam abba, mert tudtam, hogy megint olyat fogok mondani, ami hihetetlennek hangzik - hirtelen megtelt a mosdó vízzel, én meg majd megfulladtam és... - fújtam egy nagyot, mert láttam, hogy Judy lassan halálra neveti magát - tudod mit, felejtsd el, a lényeg az hogy Amy szerint egy nagy fiú gyújtotta rá az ötödik emeletet
- Egy végzős? - tippelt Judy
- Szerintem is, Judy, mennyire megy vissza az az iskolás nagykönyved?
- Körülbelül úgy hat évre visszamenőleg
- Tökéletes, akkor nézz utána, hogy van e...
- Jonathan! Várj, nekem mennem kell Párizsba! Odaadhatom neked a könyvet, hogy kikeresd a dolgokat, de a gépem nemsokára indul, úgyhogy lassan haza kéne mennem
- Jól van, akkor én is jövök, és haza kísérlek
- Szerintem te még feküdj itt - intett a kezével hogy maradjak, és felállt a helyéről
- Dehogy fekszem, tökéletesen érzem magam - mondtam és már keltem is ki az ágyból
- Nem hiszem hogy ez jó ötlet - aggódott Judy
- Tökéletes ötlet, na, várj meg kint, csak felkapok magamra valami normális ruhát
Judy kérdezés nélkül kiment a szobából, míg én átöltöztem. Öt perc alatt fel is öltöztem, és elindultunk a kijárat felé. A Recepció mellett csak úgy juthattunk ki, ha végig lopózkodtunk a recepció előtt, ahol pont nem látott meg az ügyeletes ember. Amint kijutottunk a kórházból egyenesen Judyék felé vettük az irányt. Judynál nagy rendetlenség volt, nem is csoda, hisz öt hónapra kell pakolnia, gyakorlatilag minden ruháját, meg minden kedves tárgyát be kell pakolnia. Judy odafent a szobájában egyből a szekrényéhez ment, ahol elővette a nagy súlyos könyvet, és levágta a földre, ami hatalmas durranással csapódott a parkettára.
- Elbírod? - kérdezte Judy aggódva
- Persze, mondtam, hogy nincs semmi bajom, jól vagyok. - nyugtattam Judyt, amikor az anyja hangosan felkiabált:
- Kislányom, készülődjél, fél óra és indulunk!
- Rendben anya! - kiabált vissza Judy - fél óra, jézusom, és én még sehol se tartok
- Elmenjek? - kérdeztem érdeklődve
- Nem, nem kell, inkább mondj valamit, addig se unatkozom - mondta miközben a ruháit vadul dobálta be a bőröndbe a szekrényből
- Miről?
- Hát, például mit derítettél ki még erről az Amyről?
- Tulajdonképpen már mindent tudunk róla, de azt hiszem elmegyek és beszélek az apjával!
- Minek?
- Hátha megtudunk valamit tőle is
- Szerintem felesleges, semmit nem tudhat nagyon róla, és különben is mit fogsz neki mondani? "Jó napot uram, gyakran beszélek a lányával egy elhagyatott mosdóban szellemként, néha amúgy nem veszem észre merre repül, de köszöni jól van"
- Hát nem egészen így gondoltam, de lehet, hogy igazad van, ostobaság.
- Jonathan! Idefigyelj, nincs más dolgod, mint hogy kideríteni ki volt a gyújtogató, ennyi!
- És mi a helyzet Tommyval? - kérdeztem kíváncsian
- Mi van vele? - nézett rám furcsállóan Judy miközben átrohant a szobája túlsó felébe, hogy kirámoljon egy másik fiókot
- Ő nem lehetett a gyújtogató, észre vetted hogy mindig ott van mindenhol
- Hát, amikor először rosszul lettetek, akkor például nem volt sehol!
- Hogyan? - néztem Judyra nagy szemekkel
- Amikor ti fölmentetek akkor éppen kiment a teremből, azzal a szöveggel, hogy ő baromi rosszul érzi magát! Ez azért elég különös, nem?
- Ami azt illeti igen! Szemmel fogom tartani!
- Hajrá, de most segíts nekem becsukni ezt a bőröndöt, kérlek! - kérlelte Judy amint próbálta összezárni a bőröndöt
- Jól van, mit segítsek? - néztem rá szerencsétlenül
- Na jó, akkor én most ráülök te pedig próbáld összecsatolni, ok?
- Megpróbálhatjuk - egyeztem bele, és Judy ráhuppant a bőrönd tetejére, én meg nagy erőfeszítésekkel megpróbáltam összezárni, de elég reménytelennek tűnt a helyzet. Rengeteg cucc volt a bőröndben. Ötödszöri neki indulásra aztán sikerült bezárni az egyik oldalát, és onnantól már a másik oldala gyerekjáték volt.
- Kislányom, indulunk, gyere gyorsan, a gép nem vár! - siettette Judyt az anyja
- Rohanok! - kiabált le Judy - na gyere, segíts - mondta nekem, és elkezdte lehúzni a hatalmas bőröndöt az emeletről - na jó, most fogd meg az alját, és akkor vigyük le! - adta a parancsokat Judy, de sajnos Judynak kicsúszott a kezéből a bőrönd, én pedig nem bírtam megtartani, így az egész elkezdett lefele borulni, és meg sem állt a lépcső aljáig.
- Istenem, hogy lehetek ilyen kétbalkezes - szapulta magát Judy
- Ne aggódj, nem történt semmi, nézd a jó oldalát legalább lent van a bőrönd - mosolyogtam - egy pillanat, hozom a könyvet! - mondtam, és gyorsan visszarohantam Judy szobájába, ahol felkaptam az óriási könyvet.
- De nehéz ez a vacak - nyögtem
- Gyere már Jonathan, elkésünk! - kiabálta Judy
- Sietek - nyögtem, és hónom alatt a nagy könyvvel lerohantam a lépcsőn.
A bejárati ajtóban Judy próbálta átemelni a küszöbön a bőröndjét. Mosolyogva léptem oda hozzá, és megemeltem a súlyos bőröndöt, mire Judy elvörösödve mosolygott. Vajon miért jött ennyire zavarba, hogy segítettem neki? Vagy hogy ő nem jött rá, hogy húzogatás helyett, csak egyszerűen meg kellett volna emelni a bőröndöt? Akár így, akár úgy, visszamosolyogtam én is rá, remélve, hogy nem érti félre.
Ahogy segítettem berakni a bőröndöt a kocsi csomagtartójába, elgondolkodtam, hogy elkísérjem e Judyt a repülőtérre, vagy ne. Kedveltem Judy anyját, bár sokat nem beszéltünk, de nem volt túl sok kedvem beszélni vele visszafelé, ahogy nagy könnyeket hullajt szeretett lánya után, aztán jönnének a kérdések, hogy vajon honnan ismerem az ő pici lányát, mióta vagyunk ilyen szoros barátságba, hogy alakult ki ez a barátság, és a többi sok ezer kérdés, amit valahogy nem volt túl sok kedvem végighallgatni. Nem is tudtam volna nagy figyelmet szentelni rá, hiszen gondolataim messze, túl e világon jártak. Elkalandoztak a gondolataim egészen a fehér szobáktól kezdve, Amy rejtélyes haláláig, és magánéletéig. Vajon egy ilyen ártatlan kislánynak miért kellett meghalnia, és mi válthatta ki belőle a fiúk iránti gyűlöletet? Engem miért kedvel mégis? Vagy tán nem is kedvel?
Sűrű gondolataim közt merengve zártam le Judyék kocsijának a csomagtartóját. Nem volt egy nagy kocsi, sőt, kifejezetten kicsi volt. Egy egyszerű kis két személyes Smartjuk volt. Nem is kellett nekik nagyobb autó, hiszen csak ketten laktak a házban.
- Megvan mindened kicsim? - kérdezte Judy anyja, lányára mosolyogva
- Igen anya, mind az öt bőrönd bent van - bólogatott Judy
Öt bőrönd, egy ilyen kicsi autóba? Jó nagy csomag tere lehet, vagy csak Judyék meglepően ügyesek
- Jonathan? - nézett rám Judy szomorúan, és tanácstalanul, ahogy ott álltam az autó mögött hónom alatt a nagy könyvvel - te nem jössz?
- Mennék, nagyon szívesen, de rengeteg dolgom van még, a hétvégén lesz az előadás, és még nem tudom végig a szövegemet - néztem Judyra szomorúan
- Hát akkor - lépett közel hozzám Judy - örülök, hogy megismertelek Jonathan Gros - mosolygott és ekkor váratlanul magához szorított, hogy átöleljen
- Én is örülök, hogy megismertelek Judy Parlon - viszonoztam én is az ölelést
- Jonathan - engedett el, és nézett a szemembe mosolyogva - szeretném, hogy jól megjegyezd azt, amit most mondok - komolyodott el, majd elnevette magát, mintha valami szomorú dolgot akart volna elmondani, de nem bírta volna ki nevetés nélkül
- Igen? - mosolyogtam én is
- Március 14-dikén jövök haza - mondta komolyan, majd megint elnevette magát, és nevetve fordult meg, hogy beszálljon a kocsiba - ja, igen - fordult ismét felém Judy - a szekrényemben hagytam neked valamit, vigyázz rá - mosolygott és beszállt az autóba
- Judy! - kiabáltam utána, és bekopogtam az autó ablakán - én is szeretnék adni neked valamit - mondtam, és előhúztam a zsebemből egy kis csomagot, ami igen egyszerű volt, egy fehér papírlappal volt beborítva, és celluxszal volt körbe ragasztva, hogy szét ne essen, akár ki is lehetett volna tapogatni, de Judy boldogan nézett rám, nem törődve a szörnyű csomagolással
- Ez az enyém? - kérdezte mosolyogva, majd mosolyogva elvette a kis csomagot.
Izgatottan tépte fel a borítást, és benézett a csomag tartalmába. Egy kis rózsaszín hullámcsat volt benne.
- Nahát Jonathan, ez nagyon kedves tőled - nézegette a hullámcsatot, és már akkor láttam a szemében, hogy felismerte, ez nem az ő csatja volt, amit még év elején nekem adott, hogy kinyissam a lezárt mosdó ajtaját
- Hát igen, nem volt könnyű megszerezni - mosolyogtam - képzelheted, hogy hogy néztek rám az eladólányok, amikor közöltem velük, hogy már pedig nekem szükségem van egy rózsaszín hullámcsatra
Mire a mondatom végére értem Judy már jót nevetett a dolgon, de sajnos nem tarthattam fel tovább, Judynak mennie kellett. Az autó kigördült már az útra, hogy messzire vigye tőlem az egyetlen barátomat, ekkor jutott eszembe, hogy én nem tudom Judy szekrényéhez a kombinációt. Ijedten indultam az autó felé feltett kézzel, hogy megállásra intsem, de aztán megálltam, és mosolyogva legyintettem a kezemmel:
- Ég veled Judy!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Mással táncolsz című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kedvesemhez című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Mással táncolsz című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/12) című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Kedvesemhez címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 28. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)