Febevel együtt, téged is megbeszéltelek Frí, a pszichológus barátnőmmel.
Utána, veled meg, Febet.
Hát, ilyen vagyok én!
Nem baj?
De

*

Ju:
- (...)
-Jól, köszönöm. Az éjjel, álmomban kimostam és kicentrifugáztam egy macskát.
Az utóbbit időben akartam leállítani, de nem sikerült.
Utána nem jött ki szegény a lyukon a mosógép dobjából.
Ju:
- (...)
-Csak egy macsek, és imádom őket.
(mintha csak ezt írnám: csak egy férfi, imádom őket)
Most éppen két kicsit és két nagyot hagytam otthon magára.

Ju:
- (...)
-Persze, nyugodtan telózz!

Ju:
- (...)
-Írom
Álom

Egy nagy forgódobos mosógépben macskát mostam, magában.
Felnőtt példányt.
Amíg mostam, még élt.
Időben le akartam kapcsolni a gépet, mielőtt beindul a centrifuga.
Nem sikerült.
Figyeltem egy darabig, aztán pár pillanatra lankadt a figyelmem.
Ügyetlenkedtem a kapcsolóval is, késlekedtem.
Mikor végre leállt a gép és kinyitottam az ajtaját,
alul a szögletes kis lyukon, amin egy macska fér ki csak,
vártam, hogy kibújik.
De nem mozdult.
Láttam az elázott szőrös kis fejét.
Vártam-vártam, de nem mozdult.
Nagyon rossz érzés volt,
hogy bajt csináltam,
tönkre tettem egy lényt.
Ennyi.

Ju:
- (...)
- Tényleg
Ez nagyon idevág nekem.
Febevel meg, előtte álmodtam.

Ju:
- (...)
-Febevel egy papírdobozban, kartonok között, egymástól elválasztva ébredtünk,
csókolóztunk.
(ő nem szeret csókolózni)
Aztán ment a dolgára.
Ahova tartozni akar, ott tepert.
Éreztem, hogy szeretem még, vagy megint, ébredés után is, sokáig.
Írtam is neki.
Azonnal válaszolt.

Ju:
- (...)

-Ő lenne a macskám?
Igen, elválasztva.

Ju:
- (...)
-Jaj!

Ju:
- (...)
-De az meg olyan jól alakul!

Ju:
- (...)

(Türelnetlenül vártam őt, Febét, de nem jött, bár előtte mindig nekem jött közbe valami, meg blicceltem is.)

Ju:
- (...)
- (de igen!) Sajnálat volt bennem, megbánás, önvád, ügyetlenség...

Ju:
- (...)

- ...hogy nem sikerült időben leállítanom a gépet.
(Az előzőt? Az előző gépezetet? És megdöglött az új macskám? - gondolatam, rémülten.)

Ju:
- (...)
-Oké.

Ju:
- (...)
-Igen.
Nagyon jó gondolatok!
Köszönöm!

Ju:
- (Olvastad: Abe Kobo Dobozember c. regényét?
Hát én kevés regényt jegyeztem meg életem során, de ezt sohasem feledem.
Nála a papírdoboz az elszigeteltség netovábbja, igazi szürreális mű!)
- Elolvasom majd.
Egy korábbi papírdobozos álmom is volt. Azt meg is írtam egy művemben.
Én azt gondoltam, hogy az könnyű valami, átszakítható.

Ju:
- (Közben kimentem a konyhába és ott gondoltam, hogy ebben az a feszültség is megjelenik, hogy abba hagyjam, vagy ne hagyjam... mindez bűntudattal, mert te is érzed, hogy ez nem kétszemélyes, vagyis csak a papírdobozban.
De...mosdó vízzel ne öntsd ki a macskát is.

Hagyd... egyelőre.
Nem kell siettetni a dolgokat!)
- Oké.

Ju:
- (Bűntudat nélkül, természetesen.
Gyarló emberek vagyunk.
Nem kell a bűntudat!
Az csak árt!)
- Rendben.
Értem.

Ju:
- (Mert, ha ezt a mondatot elemezzük:
A mosdóvízzel kiönteni a macskát, akkor
a dolog teljes megvilágításával a lényeget is eltávolítjuk.
Nem igazán jó szavakkal írtam le, de biztosan érted
a gondolatot.
Szép napot!)
- Köszönöm, Drága vagy!