HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49232

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2019-11-30

Az aranyszemű lány

Egy rákoktól nyüzsgő patak part szegletében, irsafák oltalmában, egy völgy mélyén húzódott meg egy kis falu a régmúlt időkben.
A völgy közepén emelkedő dombon egy szép kis fatemplom állt, amit még elődeik ácsoltak Isten dicsőségére, és István király parancsára. A kis falu a Templom-domb oldalában a patakig húzódott. Nagyvadakban - szarvasokban, őzekben, vaddisznókban - gazdag, erdőségek vették körül a települést, amikben bőségesen termett a gomba, vadgyümölcsök, és gyógynövények.
Jó élete volt a falu népének, mindenki asztalára került a patak rákjaiból, amikért csak bele kellett nyúlni a vízbe, a gombákból, bogyókból, vadakból - mindezt ingyen adta az erdő.
A nagyvadak feldolgozása a falubeli kaszap - húsmíves - dolga volt, akinek a hússzékére kerültek az elejtett állatok, ezeknek a bőrét a falucska szíjgyártója dolgozta fel szíjaknak, öveknek, nyergeknek, ruháknak és süvegeknek. A maradék bőrökből pedig egy ügyes kezű varga készítette a lábbeliket.
Volt agyagos is, aki edényeket fabrikált, fafaragó, kovácsoló, csontfaragó, ezek azonban nem csak ezzel foglalkoztak, ők is élték a falusiak mindennapi életét. Termeltek ezt-azt, az irtásokon a vincellérséggel is próbálkoztak a környező dombok napsütötte oldalain, hogy némi borocskájuk is legyen.
Mire megjelent évente egyszer az ispán, hogy a király részére az adót beszedje, a környező települések vásárain már összegyűltek a szükséges dénárok, de akinek ilyen nem volt, az terménnyel is befizethette az adót, amiket nagy társzekereken vittek a közeli királyi uradalomba, ahol aztán az országban állandóan mozgó királyi udvar a "körbejárás" során azt felélte.

A templomba időnként - szekéren - elhozták a Váci püspökség tulajdonában lévő kis szentélyorgonát, ilyenkor a falucska apraja nagyja, a csecsemőtől az aggastyánig, megjelent a muzsikás misén. Érkezett vele egy szerzetes is, aki az éppen ott miséző pap gregorián énekeit kísérte a hangszeren. Ebben az évben, kora tavasszal, azonban egy kis balszerencse történt az orgona megérkezésekor.
A haranglábon álló kis harangot túl korán szólaltatták meg a nagy esemény tiszteletére, a szekeret húzó egyik ökör megriadt, a szekér felborult, és bizony az orgona egyik sípja eltörött. A falubeli markos férfiak felemelték a súlyos hangszert, és bevitték a templomba, ahol a kísérő szerzetes szapora latin nyelvű lamentálásba fogott. Nem lehetett tudni, hogy imádkozott, vagy átkozódott, de amikor megszólaltatta a hangszert, csak a fejét ingatta, és intett, hogy tegyék csak vissza a szekérre, mert ezen így nem tud játszani.
Volt is egy kis kavarodás, egyesek nem átallottak káromkodni az Isten házában, szidva a harangozót, meg az ökröket. Az asszonynép elsírta magát a csalódottságtól, ami aztán a gyerekekre is ráragadt, és olyan hangzavar lett, hogy a szerzetes a fejét fogva kimenekült a kis templomból.
Csak a falu legidősebb embere, Bökény bátyó, aki a falu bírája is volt, őrizte meg a józan eszét, és egy nagyobbacska fiút elszalajtott a fafaragóért, mivel sehol nem látta őt a sokadalomban. Hamarosan meg is érkezett, a fontossága tudatától kipirult arcú gyerek nyomában, a fiatal Csegő mester, akinek az apja is meg a nagyapja is fafaragó volt.
Megszemlélte a törött sípot, és már készült is, hogy vállat vonva elhárítsa a javítás lehetőségét, amikor meglátta Piriskát aki őt figyelte.
Piriska volt a legszebb eladó lány a faluban, és Csegő mester nem volt közömbös iránta. Apja ura után letelt a gyászév, és házasulni készült. Lett is volna a hajadonok között olyan lány, aki szívesen elfogadta volna őt férjéül, de ő belebolondult Piriska aranyszemeibe, amik csak úgy világítottak a sűrű, nehéz fekete szempillák árnyékában. Piriska egyébként is gyönyörű lány volt, magas, barna bőrű, rengeteg fekete hajjal, vaskos derékkal, széles vállal, erős fehér fogakkal.
Már egy éve nem volt esküvő a faluban, mert minden legényember azt várta, kit választ férjéül Piriska. Majd utána is ráérnek házasodni a maradékból... A lány eddig rá sem hederített Csegő mesterre, most azonban rászegezte gyönyörű aranyszínű szemeit, és ettől a fiatal fafaragó úgy érezte, itt a lehetőség, hogy megnyerje Piriska szívét.
Amikor az orgonán lenyomta az első billentyűt, az erős hangra mindenki elcsendesedett. Az orgonát kísérő szerzetes pedig sebes léptekkel, kiabálva megjelent a templomban, azzal szándékkal, hogy az orgona maradékát megvédje Csegő mestertől.
Bökény bátyó egyetlen kis intésére a szerzetes csuháját elkapta a kaszap meg a kovácsoló - mind a ketten bivaly erős, hatalmas emberek - földhöz szögezték az apró termetű szerzetest, aki méltósága romjait megőrizve úgy tett, mintha saját jószántából maradna veszteg.
Csegő mester többször is végigpróbálta a törött síp melletti sípok hangzását, majd serényen bólogatni kezdett, amikor ráérzett milyen hangot adhatott a megsérült síp. Amikor Csegő mester nekiállt a sérült darabot kiszedni az orgonából, a szerzetes újra mocorogni kezdett, de a kovácsoló lazán rákönyökölt a vállára, amitől egyből elmúlt a fészkelődhetnékje.
Mindenki más áhítatosan nézte őt, ahogyan kifundálta hogyan lehet kiszedni a törött sípot, majd kivette a helyéről az orgonában maradt részét. Ő azonban csak Piriska aranyszemét látta.
A hóna alá fogta a kettétört sípot, és megindult a műhelye felé. A falubeliek meg szinte hipnotikusan követték őt lefelé a templom dombról, egészen a házáig, ott aztán elszabadult a hangzavar, amikor becsukta az orruk előtt a műhely ajtót.
Sokáig válogatott a kiszárított tölgyfa, bükk és fenyő falapok között. Mivel már mindegyik fafajtából készített furulyát, sípot, tudta mire számíthat a hangzásukban. Végül kiválasztotta a megfelelőnek gondolt lapokat, és igyekezett a törött orgonasíp hosszúságának és átmérőjének megfelelően összeállítani az újat. Egész délután, este és éjjel mécsvilágnál dolgozott a síp pótlásán. A legtöbbet a fa hangolódugóval küszködött. Vagy ötödjére sikerült úgy, ahogyan elképzelte.
Ahányszor lecsukódott a szeme a fáradtságtól, vagy kezdett kicsúszni a kezéből a szerszám, Piriska aranyszemeit idézte maga elé, szinte azok fényében végezte a munkáját.
Hajnalban már a templomban szerelte be az új sípot a szentélyorgonába. Ahogy próbálgatta a hangszínt, amit a hangolódugóval állított be, és finomított, megjelent az orgonakísérő szerzetes, összehúzott szemöldökkel nézte őt az első padsorból.
Amikor Csegő mester végzett a beállítással, intett neki, hogy jöjjön és próbálja ki.
A szerzetes olyan arccal kezdett orgonálni, mintha éretlen, savanyú almába harapott volna, de ahogy egymás után játszotta a liturgia dallamait kisimult az arca, végül elismerően bólintott Csegő mester felé.

A misére zsúfolásig megtelt a templom, szájról-szájra járt a faluban a nagy hír, hogy sikerült megjavítania az orgonát a fafaragónak. Nem marad el a muzsikás mise!
Amikor gyülekezett a falu népe, mindenki Csegő mester hátát lapogatta, de ő csak Piriskát várta. Amikor megjött a lány, s aranyszínű szemeivel ránézve elmosolyodott, a fiatal férfiből eltűnt a fáradtság, az álmosság, úgy érezte, hogy ez a pillantás, ez a mosoly minden fáradtságot és kínlódást megért.
Ettől a naptól kezdve bolondja lett a síp készítésnek.
Kreált sípot mindenféle fából - kicsit, nagyot, közepest, szépen szólót, madárként fütyülőt. Meg olyat is, aminek annyira magas volt a hangja, hogy emberi füllel hallani is alig lehetett, de amint megfújta a sípot, a tyúkok éktelen kárálásba, a kakasok harsány kukorékolásba kezdtek, csökevény szárnyaikkal verdesve szerettek volna az udvarokból kirepülni és messzire szállni. A disznók visítva ostromolták óljaik ajtaját, a lovak harsány nyihogással, a tehenek torkuk szakadtából bőgve próbálták köteleiket, béklyóikat elszakítani, s amelyiknek sikerült, az eltűnt a környező dombok erdeiben. Még a folyton rágó békés nyulak is sikításszerű hangokat hallatva próbáltak ketreceikből kitörni. A kutyák éktelen ugatásától minden falubeli perceken belül fejfájást kapott.
Nem is dicsekedett Csegő mester ezzel a síppal, csak bedobta az egyik ládába a műhelyében. Síp nélkül is fájt a feje eleget, mert Piriska nem omlott a karjaiba az orgona javítás dacára, továbbra is ugyanolyan távolságtartó volt vele is, mint minden falubeli legénnyel.
Már egyes öreg nénék azt kezdték suttogni, hogy talán boszorkány a lány, azokkal a farkasokra emlékeztető szemeivel, amikkel megbabonázza a férfiakat. Márpedig ezeknek a suttogásoknak nem lesz jó vége, ha valamelyik vándorpap fülébe jut, akik misézni jönnek a templomba - aggodalmaskodott magában a fafaragó.

Amikor összehívták a falubeliek tanácsát már a legrosszabbra számított. Egészen megkönnyebbült, hogy nem Piriskáról szólt a gyűlés, hanem az orgonát kísérő szerzetes miatt hívták össze.
A szerzetes nem jól beszélte a magyar nyelvet, ezért hozott magával egy másik testvért is, aki pont olyan sovány, toprongyos és megviselt volt, mint ő maga. Mind a ketten Vácról menekültek, és rémséges dolgokat meséltek az országba betört tatár népségről, akik az ott biztonságot kereső lakosokkal együtt felégették a vártemplomot és a püspöki udvartartás épületeit, kirabolták a gazdag püspöki székhelyet.
Elmondták, hogy a tatároknak ez még csak az előőrse volt, úgy hallották, hogy el akarják foglalni egész Magyarországot, s a király pedig már elmenekült külföldre.
Állítólag a tatárok már sok éve kémekkel hálózták be az országot, begyűjtöttek minden információt, ami a hadjáratukhoz szükséges. Minden településről tudnak mindent, az ispánt kísérő adószedők közül valók a kémeik. Mindent kifosztanak, mindenkit megölnek, a lányokat, asszonyokat megbecstelenítik, azután megölik, csak a szépeket viszik el magukkal, de azoknak még rosszabb sors jut, mintha megölnék őket.
Amikor a szerzetesek kifogytak a szavakból, pihenni tértek, a falubeliek meg tanakodni kezdtek, hogy most mit tegyenek. Menekülni! - Ez volt az első gondolatuk. Igen ám, de hová? Mi legyen az idősekkel, a gyerekekkel, a viselős nőkkel, a háziállatokkal? Merre mehetnének? Hiszen mindenütt ott nyüzsöghetnek a tatárok! Lehet, hogy pont a markukba szaladnak!
Mások szerint maradniuk kéne, az erdőben elrejtőzni.
Ezer meg ezer kérdésük volt, de válaszokat nem találtak rájuk. Minden nap összegyűltek, tanácskoztak. Végül a falu körüli dombokra, meg messzebb az utak felé, egymást váltó őrszemeket állítottak, akik Csegő mester által faragott sípokkal beszélgettek egymással, ami avatatlan füleknek csak madárcsicsergésnek hallatszott.
Egészen ősz végéig reménykedtek a falusiak, hogy őket elkerüli a tatárok támadása.
Kicsi falu, kevés ember, nem nagy értékek vannak itt, talán nem is éri meg a vesződséget a tatároknak, hogy ide jöjjenek, reménykedtek.
Egészen addig, amíg egyik nap megszólaltak a sípok, egymásnak felelgetve a dombok tetején, és jelezték, hogy egy sok száz főből álló tatár sereg tart Irsaszeg felé. Nagy volt a riadalom a faluban, hogy mégis megtörténik velük is az, amitől mindenki rettegett. Hogy tudnák ők visszaverni, elrettenteni a kegyetlen tatárokat, akiket még a magyar seregek sem tudtak legyőzni.
Csegő mester elkezdte összepakolni a műhelyéből a szerszámokat, neki nincs se felesége, se gyerekei, a szülei meghaltak már, azt a pár állatot meg szélnek ereszti, amije van. Megpróbál eljutni Komáromba, úgy mondják, hogy az még magyar kézen van.
Egyszer csak pakolászás közben a kezébe került a síp, amitől megbolondultak az állatok.
Próbaképpen belefújt, erősen, hosszasan, és már kezdődött is az iszonyú hangzavar, a falu minden állata torkaszakadtából tiltakozott a síp hangja ellen.
Gyorsan összehívta a falutanácsot, és nekik is bemutatta mit tud a sípja. Egy kis remény csillant fel, hogy mégis meg tudják védeni a falujukat. Csegő mester csak faragott, csak faragott a következő napon, elkészített annyi sípot, amennyit csak bírt. A falubeli állatokat jól bezárták, megkötötték, mert minden darabot rajtuk próbáltak ki. Ha elkezdték az őrjöngést, akkor jó volt a síp, ha csendben maradtak, akkor nem ért semmit.
Hamarosan olyan közel értek a tatár csapatok a völgyhöz, hogy abba kellett hagyni a síp gyártást, és az elkészülteket használatba kellett venni.
A férfiak az út melletti dombok tetején elbújva várták a tatárokat, és amikor feltűntek, elkezdték fújni a sípjaikat.
A tatárok alacsony, mokány lovai megtorpantak a hangra, igyekeztek visszafelé hátrálni, de nyomták őket előre a mögöttük jövők, így oldalra próbáltak kitörni, valósággal megvadultak, lovasaik nem tudták irányítani őket, sokan még a lovukon sem bírtak megmaradni. Néhány óráig eltartott a tehetetlen kapkodás, a lovak furcsa viselkedését azonban nem sikerült megfékezni, végül menekülőre fogták a dolgot. Soha többé nem tértek vissza, dzsinnek, démonok hazájának tartották ezeket az erdőket.
Csegő mester két napig aludt a tatárok visszaverése után, aztán megfürdött a Rákos-patakban, felvette a legjobb ruháját, és megkérte Piriskát, hogy legyen az asszonya. Az aranyszemű lány már nem a kis vékony, félénk fafaragót látta maga előtt állni, hanem a falu hősét.
Miután ők egybekeltek, egyfolytában esküvőre harangoztak a következő hetekben, mert a többi legény is megnősült.
Az adószedőket mély megvetés kíséri azóta is, bár már senki sem emlékszik rá, hogy miért és hogyan kezdődött.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8543
Időpont: 2019-12-10 09:58:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz T. Pandur Judit (2019-12-06 21:47:28) üzenetére
Szia Judit! Teljes mértékben egyetértek a fejtegetéssel. Sokat olvasgattam erről a témáról én is, érdekel a kor. A tatárok végül is ugyanazzal a módszerrel, harci eljárással győztek le minket, mint amit mi is alkalmaztunk pl. a pozsonyi csatában 907-ben. vagy a "kalandozások" során. Később Hunyadi J.csatái bebizonyították, hogy a nehéz fegyverzetű, páncélos lovasság eredményesen szállhat szembe a jobbára könnyű-fegyverzetű török seregekkel, hozzáértő vezető irányításával, megfelelő taktikát alkalmazva. Mohács persze más tészta...:) Üdv: én
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-09 00:43:35

válasz Könyves (2019-12-07 18:39:21) üzenetére
Kedves Könyves!

Örülök, hogy a humort is észrevetted a történetben. :)
Az a jó a művészetekben, az irodalomban is, hogy sokszínű. Mindenki megtalálhatja azt ami nála "mindent visz". Remek, hogy te pont az én írásomban találtad meg.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-08 13:09:57

válasz Susanne (2019-12-06 10:49:48) üzenetére
Kedves Zsu!

Úgy megdicsértél, hogy fontolgatok egy másik - kicsit - történelmi tárgyú írást Isaszegről.
Na majd meglátom...
Köszönöm, hogy olvastad.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-08 00:21:01

válasz oroszlán (2019-12-04 11:47:47) üzenetére
Kedves Ica!

Remélem, hogy ezután sem okozok csalódást. :)
Köszönöm szépen a "lenyűgözőt".

Judit
Olvasó
Regisztrált:
2009-05-06
Összes értékelés:
106
Időpont: 2019-12-07 18:39:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon ütős, nagyon jó! Mint egy valódi regének olyan a stílusa, de nem nehézkes, inkább nagyon is gördülékeny.
Találékony, tanulságos és sok helyen vicces. Majd leestem a székről a nevetéstől, hogy megkönnyebbült Csegő mester azért, mert nem Piriska miatt hívták össze a falugyűlést, "csak" a tatárok jönnek!
Sok jó írás van fenn, de szerintem ez mindent visz.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-07 14:11:54

válasz Selanne (2019-12-04 09:40:12) üzenetére
Kedves Marietta!

Az "arany tollú kedvencem"-től az "elragadó történet"-ig , a sok szép jelzőt köszönöm.
Ahányszor a kiadók visszautasítják egy-egy írásomat, arra gondolok, hogy nem érnek ezek semmit.
Az ilyen hozzászólások adják a lendületet, és az ihletet ahhoz, hogy ne adjam fel, íjak még újabb történeteket.
Köszönöm a támogatást amit nyújtasz nekem. :)

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-06 21:57:01

/folyt./ A tatár megállításának, legyőzésének két módja volt. Vagy vele egyvívású, számos, gyakorolt, könnyű lovasságot kellett vele szembe állítani, vagy pedig egy, bár nehezen mozgó, de szinte hozzáférhetetlen lovagi seregnek zárt, lándzsákkal kerített csatarendjét, mely erős bástyás városokra, magas kőfalas bástyákra támaszkodik. Magyarországon már nem volt és még nem lehetett már akkor az egyik, sem még a másik.
A magyar sereg már nem volt a régi, az, mely I. Béla és Szent-László csatáit vívta. A könnyű lovasságot csak a pásztori és vadász élettel együtt járó folytonos gyakorlat tette oly gyorssá, nyilazását csak a gyerekkor óta folytonosan, szünetlenül tartó gyakorlás és fegyelem oly biztossá és rémületessé. Mihelyt a magyar letelepedett, mihelyt egyébbel is foglalkozott mint harccal és vadászattal, ezen gyorsaságnak, biztosságának szükségkép szenvednie kellett. Sem lova, sem nyila, sem ő maga nem volt már egyenlő a tatárral.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-06 21:47:28

válasz Bödön (2019-12-04 08:33:51) üzenetére
Szia Laci!

I. István a külföldi papok mellett lovagokat is fogadott be az országába. Ezek révén a keresztény hittel és a nyugati civilizációval egyetemben a hadi szervezetnek, felszerelésnek, kiképzésnek és a hadakozási módnak nyugati formája is bejött hozzánk. Egy darabig a nemzeti sereg és a királyi sereg várkatonasága megtartotta az ősök harcmodorát, amely a honfoglalás és a külföldi kalandozások korszakában oly sok fényes győzelmet és dicsőséget biztosított a magyar seregeknek. Lassan és fokozatosan aztán a várkatonaság is mindinkább átvedlett nehéz, páncélos, vasas lovassággá. Ezért, hogy oly hadseregben se legyen hiány, mely fegyverzetében és harci módjában lehetőleg közel áll a tatárhoz, a király befogadta a kunokat. A tatár megállításának, legyőzésének két módja volt. /folyt./
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-06 19:17:10

válasz Krómer Ágnes (2019-12-02 18:49:19) üzenetére
Kedves Ági!

Örülök, hogy tetszett! Köszönöm szépen az olvasást, és a hozzászólásodat.

Judit
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5711
Időpont: 2019-12-06 10:49:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit !

Mindig is szerettem a történelmet, nagyszerű írás, végig olvasmányos és lebilincselő, ahogy
Tőled ezt már megszoktuk.Igényes nagyszerű írás:)
Szeretettel voltam: Zsu
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7924
Időpont: 2019-12-04 11:47:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Akár mese, akár van valami csekélyke valóságtartalma, nagyon lenyűgöző az írásod!
Soha nem csakódom írásaidban, mindig élmény olvasni!
Szeretettel gratulálok
Ica
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8307
Időpont: 2019-12-04 09:40:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Az én aranytollú kedvencem, ismét egy elragadó történettel rukkolt elő. Olvasmányos, gördülékeny, színes, és még sorolhatnám azokat a jelzőket, amelyek jellemzik ezt a történetet is.

Köszönöm az élményt!

Szeretettel: Marietta
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8543
Időpont: 2019-12-04 08:33:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Judit!Most olvastam ki Benkő László "A pozsonyi csata" c. regényét. Ha nem olvastad volna, szeretettel ajánlom. Érdekes, 907-ben a magyar seregek még ismerték, és alkalmazták azt a pusztai hadviselést, amivel később a tatárok legyőztek bennünket. Nagyon tanulságos! Üdv: én
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-04 00:50:06

válasz Kőműves Ida (2019-12-02 16:32:31) üzenetére
Kedves Ida!

"Márpedig én, fenti írásodnak, minden szavát elhittem." - Ennek örülök, mert akár így is történhetett volna, hogy Isaszeget elkerülték a tatárok. :D
Szeretném ezt az elbeszélésemet egy könyvben viszontlátni, csak nehogy a történelem könyv legyen! ;)


Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-03 14:06:00

válasz Bödön (2019-12-02 09:16:28) üzenetére
Szia Laci!

Van is a történetnek valóság alapja, meg nincs is. A valóság benne az, hogy többet olvastam arról a korról, mint ameddig a történetet írtam. A korabeli orgonákról, a földrajzi és történelmi környezetről írtak mind "valóságosak", hogy hiteles legyen a történet /ami meg sem történt :) /.
A szereplők, és maga a történet azonban teljes egészében kitalált.
Az biztos, hogy Isaszegen nem jártak a tatárok, hogy miért nem... az már csak az én képzeletem szüleménye.
Örülök, hogy tetszett!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2797
Időpont: 2019-12-02 18:49:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Jó kis történet ez.Érdekes.Tetszett.

Szeretettel:Ági
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6109
Időpont: 2019-12-02 16:32:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Jó messzi időkbe vitt vissza bennünket a történeted. Hogy mennyi valóságtartama van a mesébe illő történetnek, talán nem is érdekes, de végig lekötötte a figyelmemet, sőt jobban, mintha történelemkönyvet olvasnék. Abban is annyi az igazság, amennyit elhiszünk belőle. Márpedig én, fenti írásodnak, minden szavát elhittem.
Nagyon tetszett.

Ida
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8543
Időpont: 2019-12-02 09:16:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Judit! Szeretem a történelmi tárgyú írásokat, regényeket, novellákat. Ez is nagyon tetszett! Azon tűnődöm, van-e valóságalapja? Találtál valami forrást, amiből merítettél? Minden esetre beleéltem magam, mintha én is ott lettem volna. Gödöllő, Isaszeg, és az a környék mindig is királyi vadászterület volt. Elég gyakran járok arra, ismerem. Üdvözlettel: én
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2019-12-01 21:16:37

válasz sailor (2019-12-01 13:18:48) üzenetére
Kedves Tengerész!

Nagyon szépen köszönöm a sok-sok dicséretet, amit kaptam tőled. :)
Örülök, hogy ennyire tetszett az írásom!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
4493
Időpont: 2019-12-01 13:18:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Megint egy csidaszép íríast olvashattam Töled!
Annyira folyékonyan megy az elbeszélés,hogy nem lehetett abbahagyni,mindent mellözve!
Mintha filmet néznék,olyan aprólékos gördülékenységgel mennek,jönnek a képek,a dolgok.
Stilusod írigylésre méltóan szép!
Elismerésem...ettöl szebbet,jobbat nem tudok mondani1


Szeretettel:sailor

Ui ott is ismétlem nem túloztam,ahogy éreztem írásodat,úgy reagáltam

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) Friedrich Logau:Eitelkeit című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Spruchgedicht von Friedrich Logau címmel

sailor bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Kitti címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Emlékek a padláson című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Advent ajándéka című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Advent ajándéka című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)