HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 29 Tagok összesen: 1921 Írás összesen: 51293 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2019-11-30
Az aranyszemű lányEgy rákoktól nyüzsgő patak part szegletében, irsafák oltalmában, egy völgy mélyén húzódott meg egy kis falu a régmúlt időkben. A völgy közepén emelkedő dombon egy szép kis fatemplom állt, amit még elődeik ácsoltak Isten dicsőségére, és István király parancsára. A kis falu a Templom-domb oldalában a patakig húzódott. Nagyvadakban - szarvasokban, őzekben, vaddisznókban - gazdag, erdőségek vették körül a települést, amikben bőségesen termett a gomba, vadgyümölcsök, és gyógynövények. Jó élete volt a falu népének, mindenki asztalára került a patak rákjaiból, amikért csak bele kellett nyúlni a vízbe, a gombákból, bogyókból, vadakból - mindezt ingyen adta az erdő. A nagyvadak feldolgozása a falubeli kaszap - húsmíves - dolga volt, akinek a hússzékére kerültek az elejtett állatok, ezeknek a bőrét a falucska szíjgyártója dolgozta fel szíjaknak, öveknek, nyergeknek, ruháknak és süvegeknek. A maradék bőrökből pedig egy ügyes kezű varga készítette a lábbeliket. Volt agyagos is, aki edényeket fabrikált, fafaragó, kovácsoló, csontfaragó, ezek azonban nem csak ezzel foglalkoztak, ők is élték a falusiak mindennapi életét. Termeltek ezt-azt, az irtásokon a vincellérséggel is próbálkoztak a környező dombok napsütötte oldalain, hogy némi borocskájuk is legyen. Mire megjelent évente egyszer az ispán, hogy a király részére az adót beszedje, a környező települések vásárain már összegyűltek a szükséges dénárok, de akinek ilyen nem volt, az terménnyel is befizethette az adót, amiket nagy társzekereken vittek a közeli királyi uradalomba, ahol aztán az országban állandóan mozgó királyi udvar a "körbejárás" során azt felélte. A templomba időnként - szekéren - elhozták a Váci püspökség tulajdonában lévő kis szentélyorgonát, ilyenkor a falucska apraja nagyja, a csecsemőtől az aggastyánig, megjelent a muzsikás misén. Érkezett vele egy szerzetes is, aki az éppen ott miséző pap gregorián énekeit kísérte a hangszeren. Ebben az évben, kora tavasszal, azonban egy kis balszerencse történt az orgona megérkezésekor. A haranglábon álló kis harangot túl korán szólaltatták meg a nagy esemény tiszteletére, a szekeret húzó egyik ökör megriadt, a szekér felborult, és bizony az orgona egyik sípja eltörött. A falubeli markos férfiak felemelték a súlyos hangszert, és bevitték a templomba, ahol a kísérő szerzetes szapora latin nyelvű lamentálásba fogott. Nem lehetett tudni, hogy imádkozott, vagy átkozódott, de amikor megszólaltatta a hangszert, csak a fejét ingatta, és intett, hogy tegyék csak vissza a szekérre, mert ezen így nem tud játszani. Volt is egy kis kavarodás, egyesek nem átallottak káromkodni az Isten házában, szidva a harangozót, meg az ökröket. Az asszonynép elsírta magát a csalódottságtól, ami aztán a gyerekekre is ráragadt, és olyan hangzavar lett, hogy a szerzetes a fejét fogva kimenekült a kis templomból. Csak a falu legidősebb embere, Bökény bátyó, aki a falu bírája is volt, őrizte meg a józan eszét, és egy nagyobbacska fiút elszalajtott a fafaragóért, mivel sehol nem látta őt a sokadalomban. Hamarosan meg is érkezett, a fontossága tudatától kipirult arcú gyerek nyomában, a fiatal Csegő mester, akinek az apja is meg a nagyapja is fafaragó volt. Megszemlélte a törött sípot, és már készült is, hogy vállat vonva elhárítsa a javítás lehetőségét, amikor meglátta Piriskát aki őt figyelte. Piriska volt a legszebb eladó lány a faluban, és Csegő mester nem volt közömbös iránta. Apja ura után letelt a gyászév, és házasulni készült. Lett is volna a hajadonok között olyan lány, aki szívesen elfogadta volna őt férjéül, de ő belebolondult Piriska aranyszemeibe, amik csak úgy világítottak a sűrű, nehéz fekete szempillák árnyékában. Piriska egyébként is gyönyörű lány volt, magas, barna bőrű, rengeteg fekete hajjal, vaskos derékkal, széles vállal, erős fehér fogakkal. Már egy éve nem volt esküvő a faluban, mert minden legényember azt várta, kit választ férjéül Piriska. Majd utána is ráérnek házasodni a maradékból... A lány eddig rá sem hederített Csegő mesterre, most azonban rászegezte gyönyörű aranyszínű szemeit, és ettől a fiatal fafaragó úgy érezte, itt a lehetőség, hogy megnyerje Piriska szívét. Amikor az orgonán lenyomta az első billentyűt, az erős hangra mindenki elcsendesedett. Az orgonát kísérő szerzetes pedig sebes léptekkel, kiabálva megjelent a templomban, azzal szándékkal, hogy az orgona maradékát megvédje Csegő mestertől. Bökény bátyó egyetlen kis intésére a szerzetes csuháját elkapta a kaszap meg a kovácsoló - mind a ketten bivaly erős, hatalmas emberek - földhöz szögezték az apró termetű szerzetest, aki méltósága romjait megőrizve úgy tett, mintha saját jószántából maradna veszteg. Csegő mester többször is végigpróbálta a törött síp melletti sípok hangzását, majd serényen bólogatni kezdett, amikor ráérzett milyen hangot adhatott a megsérült síp. Amikor Csegő mester nekiállt a sérült darabot kiszedni az orgonából, a szerzetes újra mocorogni kezdett, de a kovácsoló lazán rákönyökölt a vállára, amitől egyből elmúlt a fészkelődhetnékje. Mindenki más áhítatosan nézte őt, ahogyan kifundálta hogyan lehet kiszedni a törött sípot, majd kivette a helyéről az orgonában maradt részét. Ő azonban csak Piriska aranyszemét látta. A hóna alá fogta a kettétört sípot, és megindult a műhelye felé. A falubeliek meg szinte hipnotikusan követték őt lefelé a templom dombról, egészen a házáig, ott aztán elszabadult a hangzavar, amikor becsukta az orruk előtt a műhely ajtót. Sokáig válogatott a kiszárított tölgyfa, bükk és fenyő falapok között. Mivel már mindegyik fafajtából készített furulyát, sípot, tudta mire számíthat a hangzásukban. Végül kiválasztotta a megfelelőnek gondolt lapokat, és igyekezett a törött orgonasíp hosszúságának és átmérőjének megfelelően összeállítani az újat. Egész délután, este és éjjel mécsvilágnál dolgozott a síp pótlásán. A legtöbbet a fa hangolódugóval küszködött. Vagy ötödjére sikerült úgy, ahogyan elképzelte. Ahányszor lecsukódott a szeme a fáradtságtól, vagy kezdett kicsúszni a kezéből a szerszám, Piriska aranyszemeit idézte maga elé, szinte azok fényében végezte a munkáját. Hajnalban már a templomban szerelte be az új sípot a szentélyorgonába. Ahogy próbálgatta a hangszínt, amit a hangolódugóval állított be, és finomított, megjelent az orgonakísérő szerzetes, összehúzott szemöldökkel nézte őt az első padsorból. Amikor Csegő mester végzett a beállítással, intett neki, hogy jöjjön és próbálja ki. A szerzetes olyan arccal kezdett orgonálni, mintha éretlen, savanyú almába harapott volna, de ahogy egymás után játszotta a liturgia dallamait kisimult az arca, végül elismerően bólintott Csegő mester felé. A misére zsúfolásig megtelt a templom, szájról-szájra járt a faluban a nagy hír, hogy sikerült megjavítania az orgonát a fafaragónak. Nem marad el a muzsikás mise! Amikor gyülekezett a falu népe, mindenki Csegő mester hátát lapogatta, de ő csak Piriskát várta. Amikor megjött a lány, s aranyszínű szemeivel ránézve elmosolyodott, a fiatal férfiből eltűnt a fáradtság, az álmosság, úgy érezte, hogy ez a pillantás, ez a mosoly minden fáradtságot és kínlódást megért. Ettől a naptól kezdve bolondja lett a síp készítésnek. Kreált sípot mindenféle fából - kicsit, nagyot, közepest, szépen szólót, madárként fütyülőt. Meg olyat is, aminek annyira magas volt a hangja, hogy emberi füllel hallani is alig lehetett, de amint megfújta a sípot, a tyúkok éktelen kárálásba, a kakasok harsány kukorékolásba kezdtek, csökevény szárnyaikkal verdesve szerettek volna az udvarokból kirepülni és messzire szállni. A disznók visítva ostromolták óljaik ajtaját, a lovak harsány nyihogással, a tehenek torkuk szakadtából bőgve próbálták köteleiket, béklyóikat elszakítani, s amelyiknek sikerült, az eltűnt a környező dombok erdeiben. Még a folyton rágó békés nyulak is sikításszerű hangokat hallatva próbáltak ketreceikből kitörni. A kutyák éktelen ugatásától minden falubeli perceken belül fejfájást kapott. Nem is dicsekedett Csegő mester ezzel a síppal, csak bedobta az egyik ládába a műhelyében. Síp nélkül is fájt a feje eleget, mert Piriska nem omlott a karjaiba az orgona javítás dacára, továbbra is ugyanolyan távolságtartó volt vele is, mint minden falubeli legénnyel. Már egyes öreg nénék azt kezdték suttogni, hogy talán boszorkány a lány, azokkal a farkasokra emlékeztető szemeivel, amikkel megbabonázza a férfiakat. Márpedig ezeknek a suttogásoknak nem lesz jó vége, ha valamelyik vándorpap fülébe jut, akik misézni jönnek a templomba - aggodalmaskodott magában a fafaragó. Amikor összehívták a falubeliek tanácsát már a legrosszabbra számított. Egészen megkönnyebbült, hogy nem Piriskáról szólt a gyűlés, hanem az orgonát kísérő szerzetes miatt hívták össze. A szerzetes nem jól beszélte a magyar nyelvet, ezért hozott magával egy másik testvért is, aki pont olyan sovány, toprongyos és megviselt volt, mint ő maga. Mind a ketten Vácról menekültek, és rémséges dolgokat meséltek az országba betört tatár népségről, akik az ott biztonságot kereső lakosokkal együtt felégették a vártemplomot és a püspöki udvartartás épületeit, kirabolták a gazdag püspöki székhelyet. Elmondták, hogy a tatároknak ez még csak az előőrse volt, úgy hallották, hogy el akarják foglalni egész Magyarországot, s a király pedig már elmenekült külföldre. Állítólag a tatárok már sok éve kémekkel hálózták be az országot, begyűjtöttek minden információt, ami a hadjáratukhoz szükséges. Minden településről tudnak mindent, az ispánt kísérő adószedők közül valók a kémeik. Mindent kifosztanak, mindenkit megölnek, a lányokat, asszonyokat megbecstelenítik, azután megölik, csak a szépeket viszik el magukkal, de azoknak még rosszabb sors jut, mintha megölnék őket. Amikor a szerzetesek kifogytak a szavakból, pihenni tértek, a falubeliek meg tanakodni kezdtek, hogy most mit tegyenek. Menekülni! - Ez volt az első gondolatuk. Igen ám, de hová? Mi legyen az idősekkel, a gyerekekkel, a viselős nőkkel, a háziállatokkal? Merre mehetnének? Hiszen mindenütt ott nyüzsöghetnek a tatárok! Lehet, hogy pont a markukba szaladnak! Mások szerint maradniuk kéne, az erdőben elrejtőzni. Ezer meg ezer kérdésük volt, de válaszokat nem találtak rájuk. Minden nap összegyűltek, tanácskoztak. Végül a falu körüli dombokra, meg messzebb az utak felé, egymást váltó őrszemeket állítottak, akik Csegő mester által faragott sípokkal beszélgettek egymással, ami avatatlan füleknek csak madárcsicsergésnek hallatszott. Egészen ősz végéig reménykedtek a falusiak, hogy őket elkerüli a tatárok támadása. Kicsi falu, kevés ember, nem nagy értékek vannak itt, talán nem is éri meg a vesződséget a tatároknak, hogy ide jöjjenek, reménykedtek. Egészen addig, amíg egyik nap megszólaltak a sípok, egymásnak felelgetve a dombok tetején, és jelezték, hogy egy sok száz főből álló tatár sereg tart Irsaszeg felé. Nagy volt a riadalom a faluban, hogy mégis megtörténik velük is az, amitől mindenki rettegett. Hogy tudnák ők visszaverni, elrettenteni a kegyetlen tatárokat, akiket még a magyar seregek sem tudtak legyőzni. Csegő mester elkezdte összepakolni a műhelyéből a szerszámokat, neki nincs se felesége, se gyerekei, a szülei meghaltak már, azt a pár állatot meg szélnek ereszti, amije van. Megpróbál eljutni Komáromba, úgy mondják, hogy az még magyar kézen van. Egyszer csak pakolászás közben a kezébe került a síp, amitől megbolondultak az állatok. Próbaképpen belefújt, erősen, hosszasan, és már kezdődött is az iszonyú hangzavar, a falu minden állata torkaszakadtából tiltakozott a síp hangja ellen. Gyorsan összehívta a falutanácsot, és nekik is bemutatta mit tud a sípja. Egy kis remény csillant fel, hogy mégis meg tudják védeni a falujukat. Csegő mester csak faragott, csak faragott a következő napon, elkészített annyi sípot, amennyit csak bírt. A falubeli állatokat jól bezárták, megkötötték, mert minden darabot rajtuk próbáltak ki. Ha elkezdték az őrjöngést, akkor jó volt a síp, ha csendben maradtak, akkor nem ért semmit. Hamarosan olyan közel értek a tatár csapatok a völgyhöz, hogy abba kellett hagyni a síp gyártást, és az elkészülteket használatba kellett venni. A férfiak az út melletti dombok tetején elbújva várták a tatárokat, és amikor feltűntek, elkezdték fújni a sípjaikat. A tatárok alacsony, mokány lovai megtorpantak a hangra, igyekeztek visszafelé hátrálni, de nyomták őket előre a mögöttük jövők, így oldalra próbáltak kitörni, valósággal megvadultak, lovasaik nem tudták irányítani őket, sokan még a lovukon sem bírtak megmaradni. Néhány óráig eltartott a tehetetlen kapkodás, a lovak furcsa viselkedését azonban nem sikerült megfékezni, végül menekülőre fogták a dolgot. Soha többé nem tértek vissza, dzsinnek, démonok hazájának tartották ezeket az erdőket. Csegő mester két napig aludt a tatárok visszaverése után, aztán megfürdött a Rákos-patakban, felvette a legjobb ruháját, és megkérte Piriskát, hogy legyen az asszonya. Az aranyszemű lány már nem a kis vékony, félénk fafaragót látta maga előtt állni, hanem a falu hősét. Miután ők egybekeltek, egyfolytában esküvőre harangoztak a következő hetekben, mert a többi legény is megnősült. Az adószedőket mély megvetés kíséri azóta is, bár már senki sem emlékszik rá, hogy miért és hogyan kezdődött. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
szilkati bejegyzést írt a(z) A vesszőfotel című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 1. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja (5) című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja (5) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Az aranyhajú dadus néni című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja (4.) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Anyák napja a Bummbele családban című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja (3.) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja (2.) című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 1. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 78. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) Papírképek című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Az aranyhajú dadus néni címmel a várólistára Kankalin bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Talán egy fának... című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A vesszőfotel című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) ATTILA és én című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Megérkezett április című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Tükröm volt... című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Papírképek című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) A vesszőfotel című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Tükröm volt... című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Találkozások című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Anyák napja a Bummbele családban címmel a várólistára A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |