Mit kellene még adnom
hogy értsetek?
Fa vagyok korhadó
földemhez kötötten.
Hányszor indultam,
azt hittem várnak,
kapaszkodni nyújtottam
kéregsebes ágat,
de a gyökerek, mint
anya biztonságba markoló
apró kezek tapadtak
ebbe a földbe.
Kényszer szimbiózus
vagy létezés kényszer,
hogy akkor pontosan
ide kellett valaki?
Nem tudom, csak azt,
hogy anyám volt
ez a annyiszor
kihasznált föld,
édes bimbóin csüngtem
több mint ötven évet.
Teje már kesernyés méreg,
táplálni képtelen,
elhullajtot sorsomból
összeérett humusza lett
saját szégyenem.
Tisztázatlan
átcímkézett idő
és az utolsó pecséten
lassan megszárad a tinta.
Ha akarjátok még
érteni a gyökerek
görcsös kapaszkodását,
tudnotok kell,
ez maradt a földem,
ez a tenyérnyi,
de mégis az enyém.