Borzasztót nevettem rajta,
nem vagyok tapsolós fajta,
tenyerem rongyosra vertem,
sok humoros betétversen.

Borzalmas nagy bohózat volt,
a plafon is alább hajolt,
hisz érdekelte a darab,
s lepottyant sok vakolat.

Fetrengett a vihogástól
bepisilt ki gyáva, s bátor,
így hatott e burleszk-darab,
rekeszizmunk széjjelszakadt!

A finálé fergeteges,
a nagy színház emeletes,
megrázkódott, mint a Vezúv,
amikor a föld mélye zúg.

Egy páholyban, a kettesben,
úgy röhögtem, hogy kiestem,
egy konflisba az ablakon,
s megütöttem magam nagyon.

Rám röhögött a derék ló,
integettem neki, "helló"!
Fiákeres kinevetett,
"Ön csak nem az égből esett?"

Hátranéztem, hát látom ám,
hogy már ama' színház nem áll,
összedőlt, mint egy kártyavár,
nagy robajjal, csak por, füst száll.

De a siker az olyan nagy,
a sok sérült tovább kacag,
a holtak mind bepörögnek,
feltámadnak, úgy röhögnek.

E nagy téglaporos csapat,
lassan hazafelé halad,
a vihogást el nem hagyják,
s közben egymást támogatják.