HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1910

Írás összesen: 50508

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

túlparti
2020-07-28 18:07:52

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: marioatreidesFeltöltés dátuma: 2020-01-06

Nem tehetek róla 1/3

Betyár Sándor belépett a kocsmába.
A félhomályos helyiség elhasznált, súlyos levegőjében öreg, nehéz vörösborok és vidám, leányos fehérek párája keveredett mindenféle gabonából erjesztett vacak tömények gőzével és acetilt izzadó férfitestek szagával. A középen függő petróleumlámpa alatt három asztalt toltak össze, azt ülték körül Betyár kistársai és több más katona, lármás keresztbe-kasul beszélgetéssel. Egyikük, a Jóska menten észrevette:
- Betyááár! - bődülte el magát. Az új bajtárs érkezése zajos tetszést aratott.
- Betyár! Betyi! Gyere Sanyi, igyál! Nem fogy el a bor soha! Megyünk haza Magyarországra! - kiáltozták.
Betyár elvett egy másik asztaltól egy üres széket, nem kérdezte az ott ülőktől, szabad-e. A bajtársak szűk helyet szorítottak neki. Jobbján Jóska, akivel a fronton kerültek komaságba, balján egy egészen fiatal, félénk pillantású kiskatona, aki teli borospoharat szorongatott jobb kezével.
- Megyünk haza, ha ugyan az ordibálós osztrák tizedes nem küld nyugat felé, hogy megint a németet védjük, a haza helyett! - morogta hangosan egy őszülő halántékú szakaszvezető.
- Horthy Miklós nem engedi! - kiáltotta egy bajuszos tizedes, a petróleumlámpa felé emelve poharát. - Ő parancsolta haza az egész Első Hadsereget!
Mire valaki rákezdett a dalra:

Horthy Miklós katonája vagyok
Legszebb katóónáááája!



- Vége van már a főméltóságú úrnak! Sztójay meg a németek az urak odahaza... - kezdte keseregni a szakaszvezető, de hangját elnyomta a többiek dalolása.

Vígan élem katonaéletem
Nincsen gondom máásra!
Masíírozok káplárurszavára...



Mire mindenki nagy vígan a bajuszos tizedes felé lendítette poharát. A Betyár balján ülő legényke is, de aztán nem ivott belőle.
- No mi van véled! Igyál, te! - dörmögte rá a másik szomszédja, egy első világháborús veterán, már erősen véreres szemmel.
A legény félszegen mosolygott, és belenyalt a vacak borba.
Betyár nagyot húzott a maga poharából, majd odaszólt a legénynek.
- Iszol, vagy meghalsz.
Többen nevettek. A dalolás lassan szétesett.
- Ilyen névvel, hogy Betyár, tudjon is inni az ember fia! - kiáltotta a Miska, egy tűzről pattant legény.
- Ki a király? - kérdezte egy másik.
- Sanyi a király! - felelték rá többen. Betyár félelmes ivó hírében állt, iszonyú mennyiséget tudott leönteni a torkán anélkül, hogy eszét vette volna a szesz. Félannyit se ivó kistársait rendre ő támogatta az ágyba, húzta le a csizmájukat...
- Csak ne lenne ilyen kutyaütő a lengyelek bora - morgott megint a szakaszvezető.
- Lengyel, magyar, két jó barát, együtt issza a borát - énekelte értelem nélkül egy már erőst részeg legény. Majd rákezdett:

Náday István, Náday István, ha megparancsóóólja...
Indúúúlunk mán, indúúúlunk mán, Kárpátokhágóóó-i-ra!



- Mit akarsz már a Nádayval is - így a szakaszvezető.
- Neked meg mi bajod van mindig! - kiáltott a másik, nehezen forgó nyelvvel. - Tessék!

Beregfy Károly, Beregfy Károly, ha megparancsóóólja...
Indúúúlunk mán, indúúúlunk mán Galíciáááába!
Jöheeeet musz-ka, jöheeet uk-rán...



Betyár összeborzongott erre a szóra. Nagyot húzott a gondűző borból. Az életmentő borból, melynek ősi varázsa elviselhetővé teszi az elviselhetetlent. Az életet - és a halált. Betyár mindeddig nem tudta, ölt-e embert a háborúban. Lőtt, ahogy a többiek is, az ellenség meg hullott. Ahogy az övéi is. De múlt héten, mikor a partizánok támadtak, látta, és nem tudta kiűzni a fejéből a látványt, ahogy a golyó - az ő golyója, biztos volt benne -, általverte az ukrán legény torkát, és az arccal előre bukott...
Közben valaki rákezdett az asztalnál:

Nem tehetek róla
Így hozott a gólya
Rumosüveg volt a nyakamon-mon-mon



A dal villámgyorsan átterjedt még a kocsma végében álló asztalhoz is, ahol szintén magyar honvédek ültek. Betyár együtt gajdolt a többiekkel, pedig a rumot nem szenvedhette... Pár hét még tán, és ihatja a pálinkát, a magyar nektárt, aminek párja nincs a világon...

*



- Jóanyám is azt mondta, jobb a snapszos piskóta - dünnyögte Betyár félhangosan, magányos asztalánál.
- Vége van már a háborúnak, te Sándor - szólt oda kedélyesen a szomszéd asztaltól a hentes Gyula. - Lassan te is hazajöhetnél már a frontról, úgy lélekbe is...
Betyár legyintett, majd rákezdett, kicsit hangosabban:

Beregfy Károly, Beregfy Károly, ha megparancsóóólja...



Mire a kocsmáros villámgyorsan az asztalához perdült, könyékkel odatámaszkodott, másik öklét a csípőjére tette, és szúrós szemmel Betyárra meredve, halkan, sziszegve azt énekelte, rögtönzött dallamra:

Az Ávéhá, az Ávéhá, ha ezt meghallja...



Aztán még megtoldotta:
- ...Édes öregem, eleget ittál mára, én meg azt hallom.
- Eridj a magad dolgára! - felelt kihívóan Betyár. Mert erőst verekedni kívánt, maga se tudta, minek.
- ...vagy ha nem ittál eleget, folytasd máshol. Nekem itt te ne...
- Nekem itt te ne mondd meg, mit csináljak! - ugrott fel Betyár, ökölbe szorított kézzel.
Hátulról elkapta egy vaskos alkar - a hentesé. Birkózni kezdett volna vele, de közben odaszaladt Bendegúz, a patkolókovács is, meg a kocsmáros is megkerülte az asztalt. Hármuknak aztán hiába próbált ellenállni, kipenderítették a kocsma ajtaján.
- Az asszony csókja édesebb, mint a boré! - szólt utána békülékenyen a kocsmáros. - Hát csak menj haza... Hazatalálsz még, ugye?
Betyár megszégyenülten bólintott, és feltápászkodott. Az ajtót becsapták.
Az asszony csókja, az asszony csókja, gondolta keserűen, miközben hazafelé bandukolt. Nem vár otthon engem semmi, csak veszekedés meg gyereksírás...
A dal egyre a fejében keringett. Az utolsó sorokat maga elé dünnyögte:

Azóta se javultam
Mindig inni tanultam
Tudok is, ezt bátran állítom-tom-tom...



De már nem tudok - hasított belé a felismerés. Lezökkent az árokpartra. Köhögött egyet, bizonytalanul. Előhúzta belső zsebéből a flaskát, melyet már vagy egy éve mindig magánál hordott. Leöblítette a torkát. Ha egyszer rákezdek, nincs többé megállás. Megint köhécselt, torkát köszörülte furcsán. Talán tényleg abba kéne hagyni? Úgy élni, reggel-este, télen-nyáron színjózanul, mint a tiszteletes úr, aki mindig mondja, hogy az alkohol az ördög vizelete.
Ha az asszony megértené... ha elviselné a kis kocsmázást, nem lenne belőle nagy. Ha lenne miért hazamenni idejében...
Kicsit úgy érezte, mintha sírás szorongatná a torkát. Vagy talán inkább hányinger? Hiszen annyit azért nem ivott még... Zavaros gondolatok keringtek a fejében. Át kéne menni a Gézához, meginni egyet-kettőt. Az ő felesége bezzeg egy angyal... A sírás szorongatta most már a mellkasát is... vagy a hányinger? Úgy érezte, mintha a hentes Gyula ülne a mellén. A hentes, az ölében meg a Bendegúz, a patkolókovács. Vihogott egyet magában a képre. Ekkor vette csak észre, hogy az állkapcsa is rettentően sajog.
Friss szellő támadt fel. Úgy döntött, csak benéz a Gézához, nincs még illetlenül késő, és ő se részeg még... A levegő meg a séta jót fog tenni.
Felkászálódott, de erre a komisz hentes meg a kovács átkapaszkodtak a vállára. Két lépésig bírta csak a súlyt, aztán térdreesett, majd tehetetlenül arcra borult. Mint az az ukrán legény, nyakában a vörös kendővel, ami nem engedte látszani a kiömlő vért...
Rántottak egy nagyot rajta, felülről. Azt hitte, a hentes az, meg a kovács.
- Mit akartok már megint - nyöszörögte volna, de csak gondolnia sikerült. A száját nem érezte. Az egész testét könnyű zsibbadtság járta át, mintha nem is lenne már se karja, se lába, se mellkasa, benne a fájdalommal.
Aztán meglátta a testet. Az árokparton feküdt, hason, katonasapkája legurult. Az arc a sajátja volt, olyan sápadt, mint a másnap reggeleken a borotválkozótükörben - de inkább viaszos színe volt. Sokszor látott ilyet a háborúban, de legutóbb akkor, mikor Miska nagybátyja a kocsmában leesett a székről a mondat közepén. A halál sápadtsága volt ez.
Ez én vagyok, itt a földön, értette meg. Meghaltam.
Egyszerre érzett rémületet és megkönnyebbülést. Vonzotta és taszította az a levetett test.
Aztán a látótere szélén egy szempárt pillantott meg, ami őt nézte meredten...

* * *

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
marioatreides
Regisztrált:
2016-01-19
Összes értékelés:
58
Időpont: 2020-01-17 10:12:56

Kedves Ida!

Elolvastam az Emléktöredékeket, megható volt, annak ellenére, hogy végül is szerencsésen alakult a történet vége: édesapád hazatért a háborúból (különben nem írogatnánk most itt egymásnak), még a lábát se vesztette el végül (az orvosoknak, úgy látszik, már akkor is kicsit fürgén járt a kése), ráadásul az alkoholról is sikerült leszoknia. Így lehetett olyan gyerekkorod, amilyennek a végén leírtad, "szeretőn gondoskodó szülők mellett"; szerintem mindenki lát szűkebb-tágabb környezetében példát arra, mennyit szenvednek a gyerekek egy aktív alkoholista apa (vagy anya) mellett. (Ahogy ebben az írásban is megjelenik, Feri gyerekkorában, ahol minden létező és nem létező pénzt elivott apuka, úgy kellett "összelopkodni" tőle apránként, ha kellett valamire...)
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6508
Időpont: 2020-01-16 10:02:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Egy zord világból kemény és végtelenül szomorú történet ez. Emlékeket ébresztett bennem, talán azért, mert az édesapám is harcolt az orosz fronton és alkoholistává lett.
Talán azokat a gyerekkori emlékeket ébresztette fel bennem a novellád. Majd folytatom, ha túl leszek a feltörő emlékeken. Egyébként, ha van kedved hozzá, olvasd el az "Emléktöredékek édesapám igaz meséiből" című két részes írásomat. A cikkek között találod, ott írtam ezekről a soha nem múló emlékekről.
Egyébként a stílusod nagyon jó, gazdag szókincsről ad tanúbizonyságot és dús fantáziáról.
Majd folytatom, ha túl leszek a megrázkódtatásokon, engem nagyon megérintett.
Alkotó
marioatreides
Regisztrált:
2016-01-19
Összes értékelés:
58
Időpont: 2020-01-07 13:35:00


FOLYTATÁS: http://iroklub.napvilag.net/iras/64933


"A háború és a részegség is ugyanúgy kezdődik: énekszóval." - ez jó...! :)
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5235
Időpont: 2020-01-06 21:26:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
"Az életmentő borból, melynek ősi varázsa elviselhetővé teszi az elviselhetetlent. Az életet - és a halált."
Aztán a mértéktelen fogyasztása elviselhetetlenné teszi az életet és meghívót küld a halálnak.

Ha valami, akkor a háborús megpróbáltatások biztosan okot adnak az ivásra a katonáknak, utána meg már nehéz megállni, hogy a háború okozta rémképeket ne oldják fel alkoholban. A háború és a részegség is ugyanúgy kezdődik: énekszóval.

Jó írás, az ábrázolás ahogyan a nagyivót a földre rántja a ránehezedő súly, és fel sem fogja, hogy vége van.

Alkotó
marioatreides
Regisztrált:
2016-01-19
Összes értékelés:
58
Időpont: 2020-01-06 13:37:18

FOLYTATÁS HOLNAP!

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel Balatoni vihar címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Konstelláció című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Jevgenyij Jevtusenko: Énnékem, élet, félig semmi nem kell! címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Altató minden évszakban című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Örök kérdés című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Példa című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Mi ketten című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Konstelláció címmel a várólistára

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Mi ketten című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Mi ketten című alkotáshoz

tigerjnr alkotást töltött fel Cím nélkül címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Egy vers Evelynnek - vers régebbről címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Mi ketten című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Evelyn korábbi verse /Evelynről, II. rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)