Nézd mily ártatlan kis mokány,
dobozban alszik a kandúr.
Vajon mért nem jön még hozzám?
megnézem, mert nagyon gyanús!

Ó, bajuszán ül a krémes,
úgy tesz, mint aki ártatlan.
De tudom, hogy mire képes,
a huncutsága páratlan.

Éjjel kettőt üt az óra,
bojtos fülét hátra csapja.
Szeme jót nem ígér noha
tudom mi a búja- baja.

Szőre feláll, elektromos,
mit számít ez, máris startol.
Lakásunk már félig romos,
keres- kutat a kis lator.

Piros labda, puha, bolyhos,
ó, de küzd vele a macska!
Ártatlanul rám mosolyog,
s már rajtam tesped a csalfa!

Plédet rúgja, rágja, fogja,
küzd vele kergén, hozzá híven.
Aztán arcomat paskolja,
s cirógatja fáradt szívem.