HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-02-25

Jonathan Gros (12. fejezet)

12. fejezet
Vérző szívek

Izzadságban fürödve tértem magamhoz, kapkodtam a levegőt, mintha csak a víz alól tértem volna vissza. Egy ágyban feküdtem, az iskolai orvosi szobában. Dimitrij állt az ágyam mellett bambán nézve rám:
- Isten hozott! - mosolygott
Felültem az ágyban, és a fejemet fogtam a fájdalomtól:
- Ah, mi történt? - dörzsöltem a tarkómat
- Hát, szépen hátraestél, és hát beverted a fejedet
- Na ne mondd, veled mi van? Hallottalak, hogy... nyögtél - néztem rá furcsán
- Én nyögtem? biztos csak képzelted! Hátraestél és beverted a fejedet, én pedig lehoztalak.
- Értem - néztem magam elé eltűnődve
- Viszont már vagy negyedszer vagy lent az orvosiban azt mondják az orvosok, és hát panaszkodtak Mr. Polaskynek - magyarázta vicces kiejtéssel kimondva az osztályfőnökünk nevét.
- És ez mit jelent? - néztem rá aggódva
- Tulajdonképpen semmit... - hagyta abba a mondatát Dimitrij
- Csak? - néztem rá érdeklődően
- Nincs semmi csak. Csak azt akartam mondani, hogy remélem jól felkészültél, az előadás holnap lesz!
- Holnap? De még van két napunk nem? - néztem rá kétségbeesetten
- Jonathan! Már vagy másfél napja fekszel itt. A fejedet rendesen beverted. Anyád kétségbeesetten jött be azt elhiheted. Azt mondtam, hogy leestél egy fáról kint az udvaron, és beverted a fejedet - magyarázta, majd kezével végig simított rövid szőke haján, és rám vigyorgott - érdekes lett volna ha azt mondom hogy az ötödiken voltunk, nem?
- Na igen - helyeseltem, és kiültem az ágyam szélére, hogy felállhassak
- Fel tudsz állni? - kérdezte Dimitrij
- Persze - csattantam fel, és hamar fel is pattantam az ágyból, de egyből vissza is estem szédülten. Dimitrij csak nevetett:
- Én mondtam, na jól van Groz. Én most megyek. Már a sulinak is vége van - mondta és bekopogott a szomszéd szobába.
Bedugta a fejét a résnyire nyitott ajtón és beszólt a szobába, mire egy alacsony fehér köpenyes orvos jött ki rajta.
Ezután Dimitrij intett egyet a kezével felém, és kiment az ajtón.
Holnap! Holnap lesz az előadás. Nem voltam túlzottan lámpalázas, de éreztem, hogy valami nem stimmel, és ettől idegesen toporzékoltam, az ágyon ülve. Feszengésemet az orvos is észre vette:
- Jól vagy fiam? - kérdezte szokatlan mély hangon.
- Igen, persze, csak kicsit ideges vagyok
- Az előadás miatt? jaj hát persze, te leszel Rómeó, igaz? - nevetett felém nézve, mintha egy filmcsillaggal találkozott volna.
Csöndben, feszengve bólogattam, egy erőltetett mosolyt az arcomra szorítva.
- Sajnos nem tudom megnézni az előadást, pedig kíváncsi vagyok rá nagyon - örvendezett a kis növésű orvos
- Ne aggódjon, többször is fogjuk játszani, még a karácsonyi műsorban is benne lesz
- Nahát, ez igazán nagyszerű
- Elnézést, de én most megyek - mondtam idegesen, és minden erőmet összeszedve megpróbáltam felállni, és talpon maradni
Az iskolából egyenesen hazarohantam, már amennyire tudtam rohanni, mert útközben gyakran megszédültem és le kellett ülnöm.
Amikor hazamentem anyám ült Brutuson, és a tenyerébe temette a fejét.
Lassan odamentem hozzá, és elkezdtem simogatni a vállát, és óvatosan leguggoltam mellé.
Anyám hevesen zokogott. Amikor mellé guggoltam, megfogta a nyakamat és magához húzott, hogy átölelhessen.
- Anya, mi a baj? - kérdeztem rémülten
- Semmi kicsim. Ezután, majd... minden... minden másképp lesz - szipogott, és eltolt egy kicsit magától, hogy a szemembe nézzen és elsimítson egy hajszálat a szemem elől.
Vérvörös, kisírt szemeivel nézett rám, és csak simogatta a hajamat, mint egy játék babát, majd ismét magához szorított, sokkal erősebben:
- Ne aggódj, minden rendben lesz - zokogott szakadatlanul
- Anya? - dobbant meg a szívem
- Minden rendben lesz - ismételte, és csak szorított.
Erősen leszedtem magamról anyám kezeit, és gyorsan felálltam, rémülten körbenézve:
- Anya? Hol van Apa? - néztem le rá mérges, ugyanakkor szomorú tekintettel
- Minden rendben lesz, gyere ide - nézett rám kétségbeesetten.
Nem bírtam tovább anyámra nézni. Szemem sarkából kibuggyantak a könnyek, és kétségbeesetten rohantam végig a lakás összes szobáján.
- Apa! Apa! - ordítottam, majd lassan anyámhoz sétáltam:
- Apa? - kérdeztem elhaló hangon
Anyám nem válaszolt, csak vérvörös szemeivel hívogatott hogy üljek le mellé.
Könnyes szemmel néztem rá egy pillanatra, majd kirohantam a lakásból, és csak futottam. Hallottam anyám feltartóztató szavait, de nem törődtem velük.
Futottam messze a lakástól, az iskolától. Ész nélkül rohantam a vakvilágba, olyan messzire, amilyen messzire csak tudtam. Az esti szomorú hangulatot az időjárás is megérezte fölöttem, és bánatában rám hullajtotta minden könnyét. Az eső elmosta a könnyeimet. Hamar elfáradtam a zokogástól, és abba hagyva a futást, leültem az egyik buszmegálló padkájára. Az eső csak áztatott engem szüntelenül. Nem foglalkozva semmivel, bánatosan néztem magam elé gondolkozva. Minden úgy össze volt bennem kuszálódva. Kavarodtak a gondolatok a fejemben. Talán ez is Amy műve? Vagy valaki más tette ezt? De mit? Mégis mi történt apámmal? És anyám? Ő vajon végig tudta mindezt, talán apám beteg volt? És elhallgatták előlem? Milyen szívtelen cselekedet ez. Ahogy így gondolkoztam, a távolban két fénygömb közeledett felém, és egyre erősebben világított. Nem nagyon törődtem vele, az sem érdekelt mi az. De a két fénygömb csak közeledett, és egyre erősebben világított. Ahogy közeledett erős morgó hangot hallatott. Amint elég közel ért hozzám, lassítani kezdett és a körvonalak kirajzolódtak a sötétben. Bekanyarodott, és kis híján el is ütött. A busz volt az! egészen közel állt meg hozzám, majdhogynem ráment a lábamra. A rágóját nagyban csócsáló buszsofőr kinyitotta a busz első ajtaját, és szigorú tekintettel nézett rám:
- Na mi van, jössz öcsi? - türelmetlenkedett morogva.
Egy pillanatra el gondolkoztam, rajta hogy elmegyek innen és soha többet nem jövök vissza, de nagyobb volt bennem a kalandvágy. Ki akartam deríteni mi folyik az iskolában. Mi történt az apámmal? Mi történt Amyvel? És ki a rettegett tűzgyújtó?
Gyávaság lett volna most elmenni. És nem is tudtam volna. Mit csinálnék még ilyen fiatalon a nagyvárosban. És a barátaimat sem hagyhatom cserben: Judyt, Tommyt, Christ. Chris?
Ebben a pillanatban értettem meg a szörnyű igazságot! Amikor ott voltam a Semmi Közepén, a fehér szobákban. Láttam Christ meghalni. Akkor még nem értettem, de most már minden világos. Apám akkor azért rémült meg annyira, hogy mit keresek én ott. Apám és Chris, mind a ketten haldokoltak.
Hát persze, én ostoba! Mindennek értelme van. Én ott a szobákban azokat az embereket láttam, akik már ki lettek jelölve! Ki jelölve a halálra! És akkor, ha az apám most halott, akkor Chris, és én? Jaj ne!
- Na, öcsi, felszállsz vagy nem?! - zavart meg a gondolatmenetemben a buszsofőr
Zavartan és rémülten néztem a buszsofőrre egy pillanatra, majd lassan felálltam, és nem szólva semmit sem, otthagytam a buszt, és elkezdtem hazafele futni ahogy csak tudtam. Az eső egyre erősebben kezdett esni, én meg csak rohantam a sötétben, ahogy csak tudtam. Annyira gyorsan futottam, hogy megbotlottam az úton, és hasra estem. Az aszfalt felsértette a lábamat, mire elkezdett erősen vérezni. A két kezemmel megfogtam a sérült felületet. Egy pillanatra sziszegtem a fájdalomtól, aztán ránéztem az úttesten végig csordogáló vérre. A vér úgy csurgott végig a göröngyös felületen, hogy egy szívet ábrázolt. Nem foglalkoztam vele, hogy jelent-e valamit, vagy csak véletlen, hogy éppen ezt ábrázolta, vagy talán csak én látom szívnek. Mindenesetre megnyugtatott egy pillanatra. Ebben az egy percben, mindent elfelejtettem. Nem törődtem sem az esővel, sem a lábamon lévő sebbel, sem pedig apám halálával. Amíg így néztem az esővel elfolyó véremet, az eső is lassan elállt.
Lassan felálltam az útról, majd letöröltem az arcomról a vizet. Ezután szomorúan, bicegve ugrándoztam haza.
Hazaérve kókadtan bicegtem be a lakásba. Anyám dühösen pattant elém:
- Mit képzelsz Jonathan hová rohansz? - kérdezte anyám mérgesen - te tiszta víz vagy - háborodott fel.
- Bemegyek a szobámba, átöltözni - mondtam elhaló hangon.
Bementem a szobámba és ledőltem az ágyamra, nem foglalkozva a hideg vizes ruháimmal. Oldalra fordultam és párnaként a karomat tettem a fejem alá, úgyhogy a kézfejem egy kicsit le is lógott az ágyról. Gondolkoztam hogy most mit tévő legyek, amikor váratlanul Buks, a kutyám elkezdte nyalogatni a kezemet, és nyüszítve nézett rám rémült tekintettel.
- Szia Buks - üdvözöltem - rég láttalak - mondtam szomorkás hangon, bambán nézve a kutyát.
Már épp hunytam volna le a szememet, amikor Buks ismét vadul elkezdte nyalogatni a kezemet. Próbáltam elhessegetni onnan, hogy hagyja abba, mire hangosan elkezdett ugatni. Dühösen felültem, hogy leszidjam, de akkor megláttam egy levelet, ami ott hevert a lábánál.
- Hm, okos kutya - vakargattam meg a fejét, közben folyamatosan a levelet bámultam.
Felvettem a levelet a földről, és egy kicsit megráztam, hogy leszedjem róla a kutyanyálat.
A levél egyenesen nekem lett címezve, nagybetűkkel ráírva: SZIGORÚAN A KEZÉBE!
Elmosolyodtam, a francia feliratokból és a feladó kézírásából rögtön felismertem kitől jött a levél. Habár egy pillanatra meglepődtem egy kicsit, mert nem volt rajta kitől jött:

Kedves Jonathan!

Judy vagyok, bár remélem a borítékból már kitaláltad. Nagyon tetszik Franciaország! Habár egy szót sem értek még, egész segítő készek az osztálytársaim. Mindig próbálják kitalálni, hogy mit mondhatok, mert ők sem értenek engem nagyon. Igen elég nehéz még, de már egész jól haladok, egy szót már tudok is: Bonjur.
Habár nem biztos, hogy így írják, mert az írás és a kiejtés nagyon különböző, de azt jelenti jó reggelt, vagy jó napot, már nem is tudom.
Te hogy vagy? Hogy áll a nyomozás? Kicsit távol vagyok most tőled, de én is szeretnék neked segíteni, valahogyan. Nagyon aggódom érted Jonathan! Furcsa dolgok történtek velem, amiket most nem is szeretnék leírni. Mindent megtalálsz a szekrényemben, tudod a számát: 201
Többet nem mondhatok neked, attól félek, figyelnek. Valaki nagyon nem akarja, hogy nyomozzunk ebben az ügyben. Úgy beszélek már, mint egy rendőrtiszt!
és még valami, bár már mondtam, de ne feledd, hogy március 14-dikén jövök haza, és szeretném, hogy ki gyere elém majd, remélem számíthatok rád.
És kérlek, tényleg nézd meg a szekrényemet, aggódom érte.
Képzeld, láttam már az Eiffel-tornyot. Nagyon jó volt. Igyekszem haza, hogy segíthessek neked gőzerővel

Üdvözöl Párizsból:
Judy

Miután elolvastam a levelet, kitettem a polcomra, emlék gyanánt. Az ágyamon ültem és elképzeltem amint Judy integet az Eiffel-toronyból.
Képzelgéseimet szolid kopogtatás zavarta meg. Anyám jött be az ajtón, és szomorúan mellém ült:
- Nem bírtam neked akkor elmondani, de az apa...
- Tudom, meghalt - vágtam a szavába szomorúan
- Nem, dehogy, vagyis, még nem!
Szótlanul néztem anyámra, mert egy szavát sem értettem, és gondolkozva, és érthetetlenül néztem rá.
- Akkor még él? - kérdeztem félénken
- Igen, de az orvosok azt mondták, hogy nincs már sok ideje - kezdett el könnyezni anyám
- Mi történt?
- Szív... szív problémája van, de holnap bemegyünk a kórházba, és meglátogatjuk, rendben?
- Rendben - mondtam vontatottan, mert máson járt az eszem, aztán hirtelen feleszméltem - mi? Nem! Az nem jó nekem, holnap van az előadás anya, és muszáj arra elmennem, már csak azért is, mert én vagyok Rómeó
- Oh, én kicsi Rómeóm - mosolyodott el anyám, letörölve a könnyeket
- Anyaaa! - kiáltottam rá mosolyogva.
Ő is elkezdett nevetgélni, meg én is, majd átölelt engem, és vagy egy percig csak öleltük egymást.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)