Most mikor harcot vívunk a korona vírussal, és az azzal járó kellemetlen dolgokkal, mikor a félelmeink és az aggodalmaink napról napra egyre erősebben kínoznak. Mert félünk a betegségtől, félünk, hogy elveszítjük szeretteinket, barátainkat, munkatársainkat, ismerősünket. Félünk, hogy elveszítjük a munkahelyeinket, és még annyi mindent, amit terveztünk. Kezdünk rádöbbenni, hogy szükségünk van egymásra, a személyes találkozások mennyire meghittebbek, amikor megölelheted, puszit adhatsz és simogathatsz, vagy csak pár szót beszélgethetsz, és most ahhoz, hogy mindezeket újból megtehesd, most félre kell vonulnod, nagyszülőtől, unokától, baráttól testvértől. Távol kell maradni iskolától, óvodától, mindenféle közösségtől, nem tudni meddig, és nem tudni milyen áldozatokat kell még hozni azon kívül, hogy a számodra szeretett emberekkel sem érintkezhetsz, mert csak így óvod meg őt és saját magadat is, és ezzel együtt minden közeledben lévő embert is akivel kénytelen vagy lenni, mert vagy az üzletben vagy csak a lépcsőházban összetalálkozol velük.
Ilyenkor amikor a bizonytalanságtól eluralkodik rajtunk a pánik, és csak a siralmas jövőt vagyunk képesek látni, remegő gyomorral kérdezzük, hogy akkor most mi és hogyan is lesz. Ahány ember annyi aggodalom, annyi megoldásra váró probléma, hiszen mindenki tudja, és mindenki látja. Küszködés, hogy életbe maradjunk, küszködünk, hogy elkerüljük a legrosszabbat.
Amikor majd ott ülünk a szobában, és nem találjuk a helyünk, kizökkenünk a napi életritmusunkból, sírunk, sírunk, mert már semmi sem ugyanaz, és félünk, hogy amit eddig élvezhettünk eztán már másként lesz. De igen is bízni kell, hinni, abban, hogy minden visszafordul.
Ilyenkor búslakodunk, szomorúan nézünk a jövő elé. De jussanak eszünkbe az önfeledt percek, az önfeledt nevetések, az akkor még aprónak tűnő gondok, viták, veszekedések, ellentmondásból fakadó gyűlölködések, teljesen más megközelítésben, új fényben jelennek meg, és ez ad okot a bizakodásra, hogy igen is jobb lesz.
Ám addig mindenkinek áldozatokat kell hozni, és az áldozat hozás nem más, mint lemondani a jóról, annak érdekében, hogy aztán jobb egyen. Ez a fontos, a többi úgy is jön magától.
Kicsit álljunk meg, álljon meg az élet, hogy legyen időnk minden döntést úgy meghozni, hogy ne csak magunknak de másoknak is jó legyen, próbáljuk megtalálni azt az utat, hogy bizakodva nézhessünk a jövőre.
Köszönöm.