Valamikor, réges- régen
az élet szikrája kipattant.
Olyan tiszta volt, mint a hó
az élet ajándékba kapta.

Loholt a nyár, szikkadt a föld,
elfáradt az ősz, levetkezett,
tél szundikált tar hajával,
friss vízért tavasz epekedett.

Így teltek, múltak az évek,
az emberek egyre változtak,
jöttek is, s sorra mentek el,
s a föld vizét kizsákmányolta.

Szennyezi és öli kincsét,
nő a szegénység, a béke fogy,
ha nép nem változik rögvest,
biztonság, s fejlődés összerogy!

Ültess, telepíts több erdőt,
hagyd a patakot csörgedezni,
állítsd helyre mi tönkrement
és ne hagyd a létet elveszni!