Mostanában olykor arról álmodozom,
hogy drága jó nagymamám veled találkozom.
Ilyenkor mindig érzem édes illatod,
s ég felé fohászkodva kutatom csillagod.

Hisz már a tudomány is oly nagyon fejlett:
mondd, te láttál már önjáró cipőt? Emellett
a génkezelés, klónozás elbűvölő,
sofőr mentes autó, neomé a jövő....

Oly jó, lassan már nemcsak térben szállhatunk,
hanem időben, valóságban utazhatunk.
Addig várj reám, hamarosan láthatlak,
mint anya a kisdedet karomba zárhatlak.

Addig is őrizz szívedben ahogy én is-
már ébredek. Ó, csak álom volt, ám jó mégis!
Lelkemben újra béke és remény honol,
úgy, mint ott kint a réten, friss hóvirág bomol.