15. Ne vigy minket a kísértésbe (Második Könyv, folytatás)

Még világos volt, a nyári esték későn érkeznek, amikor Tóth János, a fiatal segédtanító hazaért Bíró Zsiga szérűjéről a Kossuth Lajos utcában lévő nyomorúságos, bérelt szükségszállására. (A lakáshelyzet majd csak a következő év őszén fog javulni, akkor lesz kész az új iskola, és adják át a tanítók új szolgálati lakásait.)
Nyáridőben, oskola nem lévén, kereset-kiegészítés gyanánt elvállalta a gazdák szérűjén a számláló-biztosi megbízatást. Kora hajnaltól kinn volt, most szabadult csak. Az volt a dolga, hogy egy kockás füzetbe feljegyezze, melyik munkacsapat hány zsákot tömött meg a nap folyamán. Füle-cimpájáig, kalapjának karimájáig poros volt. Leszállt a bicikliről. Levette, lerázta a kalapját, ledobta magáról csatakosra izzadt ingét, és felső-nadrágját. Egy szál semmiben, mezítláb tapickolva a sárga, kiégett gaz között, csak alsógatya volt rajta, bement a pitvarba. Sára néne a kövér öreg cseléd, van vagy száz, de ötven mindenképpen, orra bibircsókos, haja ősz gubanc a cifra rongykendő alatt, már jött valahonnan hátulról, a sufni felől, észlelve, hogy "kis gazdája" megérkezett. Összecsapta a tenyerét, öregasszonyosan szörnyülködött.
-Atyaisten János! Hogy néz ki mága?
Térült, fordult, kacsázó járással meleg vizet hozott az üstből.
-Üljék ide a kádba! Hama', hama'! Vesse le ázt. No, ne szégyenlősködjék nekem. Majd én lesikálom magáról a port, az ányjá szemit!
Súrolókefével sikálta a legény hátát, vállát, keszeg mellkasát. Beszappanozta mindenütt, mintha csecsemő lenne, s a kádba eregetett mosdókesztyűvel lemosta a vastag habot.
-Így-e! A fütykösét mossa meg saját mágá.
Vizsla szemekkel figyelte, jól csinálja-e?
Amikor kész lett, ráparancsolt.
-Most állgyék fel ked, hajoljon előre, hogy nyákon tuggyam önteni egy kánná tiszta vízzel.
János engedelmeskedett, s mintha a katonaságnál lenne, térdhajlítás, bokafogás, lehajolt.
A néne nyakon löttyintette az odakészített vederből. Megvárta, míg végigcsorog a hátán, az ülepén.
-Rendben, kimászhát.
Nevetett mind az öt sárga fogával, szemét törölgette, ahogy tetőtől talpig végigmustrálta.
-Mi oly vicces néném? - bosszankodott a segédtanító úr, miközben a kezével igyekezett eltakarni bozontos lába közét.
-Látná magát! Feketére égett az árcá, a nyáká, az ing-kivágás is fekete meg a két kárja, könyékig. A többi, a többit mintha meszelték vón!
Rádobott egy sárga fürdőlepedőt a fiúra. Betakargatta, dörzsölte a hátát, a vállát, akár az öreganyja.
-Kész! Mehet öltözköznyi! Oszt el ne késsen nekem a főjegyzőúr ásztalátú...