HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1913

Írás összesen: 51062

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

sailor
2020-11-25 12:14:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Egervári JózsefFeltöltés dátuma: 2020-05-20

Egy elveszett interjú margójára

Váratlanul, akár egy lecsapó vércse vijjogása, úgy szólalt meg a telefon. Ijedtemben rátenyereltem a laptop klaviatúrájára, mintha beragadt volna az ujjam a billentyűk közé, két soron keresztül értelmetlen betűhalmaz szelte ketté a képernyőt. Nem olyan régen ütötte el az éjfélt a dolgozószoba falán lévő ingaóra. Fogalmam sem volt, ki kereshet ilyen későn, biztosan csak téves kapcsolás lehet, győzködtem magamat, valaki rossz számot tárcsázott. Nem akartam felvenni a kagylót, mereven szegeztem szememet a készülékre, hátha telepatikus úton lángra lobbanthatom azt a fekete színű műanyag vacakot, de a csörömpölés minden igyekezetem ellenére sem maradt abba.
A vonal túl felén Daka doktor izgatott hangját hallottam. Még mindig hadart, szavai vad ütemben rohantak át időn és téren, mintha bármiről is lekésnének. Egyetem óta nem változott semmit, állapítottam meg magamban, láttam lelki szemeim előtt bozontos, örökké fésületlen vöröses haját, szürke, kicsit dülledt szemét, keskeny vágású, erőszakosságot és ravaszságot sejtető száját.
Holnap reggel be kell jönnöd az intézetbe, elkészítheted életed interjúját, hadarta egyvégtében, levegővétel nélkül.
- Veled? - kérdeztem szörnyülködve; már rettentően megbántam, hogy felvettem azt a fránya telefonkagylót.
- Dehogy velem - vágta rá elcsodálkozva -, bár az is érdekes lenne - tette hozzá, nyerítve felnevetett, mint egy karámból kiszabadult csődör. - Itt van egy pasi, délután hozták be. Vagy komplett őrült, vagy földönkívüli, vagy a világ száztizennegyedik csodája, olyat tud, amit még te soha nem láttál.
A doki hangjából éreztem, tényleg valami rendkívüli esetbe botlott bele, bár nem teljesen értettem, miért engem hívott fel, hiszen én többnyire gazdasági és politikai témákkal foglalkozom, de betudtam régi ismeretségünknek. Pszichiátriai intézetben még életemben sem jártam, komplett őrültekkel pedig nap mint nap találkozom, elég kimennem az utcára, elég beülni a szerkesztőségbe, netán - a szükségszerű napi bevásárlás kényszerűen legeszelősebb csábításának engedve - egy bevásárlóközpont harcmezejére keveredni.
Másnap reggel nyolcra beszéltük meg a találkozót. Nem éreztem lelkesítő késztetést ehhez az interjúhoz, arról nem is szólva, hogyan adom be a főszerkesztőnek, hogy ezt az írást megjelentesse, ha egyáltalán lesz mit írnom, s nem csinálok magamból bolondot.
Esős, hideg reggel volt, a március nem kényeztetett el, esernyőmmel hadakozva indultam a pszichiátria komoran terpeszkedő, mállott vakolatú épülete felé. Nem voltam felkészülve, félálomban forgolódtam éjszaka, számtalanszor arra riadtam, görcsösen kérdéseket próbálok megfogalmazni, de semmi sem jut eszembe. Leizzadva, összegyűrten, álmosan és fáradtan kászálódtam ki az ágyból, miután az ébresztőóra megveszekedett ricsajjal bekapcsolt.
A világoskékre meszelt folyósokon kóboroltam, hónom alá szorítottam bőr aktatáskámat, benne a diktafonnal és egy Bibliával, amit még nagyanyámtól örököltem. Nem tudom, miért hoztam magammal, egyszerűen csak leemeltem a polcról. Végül egy ösztövér ápoló segített megtalálni Daka doktor irodáját. A doki tényleg semmit sem változott, csak rőt hajába bekeveredett néhány ősz hajszál, apró, fekete keretes szemüveg lógott az orrán, ami fölött vizslató tekintetű dülledt szemeivel még inkább egy génhibás bagolyra emlékeztetett.
Gyorsan átestünk a kényszerű udvariassági körökön, mindketten tudtuk vagy talán csak éreztük, fontosabb dolgunk van.
Szokásos hadarásával, amely az idők folyamán talán még gyorsabb és még folyósabb lett, néhány mondatban elmondta, mire is számítsak. Nem kell megijednem, hangsúlyozta kevéssé meggyőzően, egyáltalán nem veszélyes a fickó. Teljesen érthetően kommunikál, válaszai abszolút logikusak, elmélyült ismeretekről, műveltségről, tájékozottságról tanúskodnak.
- Mit keres akkor itt? - kérdeztem egyre türelmetlenebbül. Már egyáltalán nem tűnt jó ötletnek ez az interjú.
- Tegnap reggel hozták be. Semmilyen igazolványt vagy használható dokumentumot nem találtunk nála.
- De miért került be?
- Feljelentés alapján. Aki befogadta néhány héttel ezelőtt, megrémült attól, amit ez a pasi művelt.
- Gondolhattam volna. Nem tagadjuk meg önmagunkat. Feljelentés. Egyébként mit művelt?
- Mindenkit meggyógyított, akivel csak találkozott, a sántát, a vakot, a rákos daganatban szenvedőket, akikről már lemondtak az orvosok. Gyorsan híre ment a környéken, tömegével vándoroltak le a betegek a - fővárosközeli - kistelepülésre. Akkor figyeltek fel rá a hatóságok, s mivel semmiféle papírja nem volt, engedélye sem a gyógyításhoz, így ezzel az indokkal behozták.
- Zavart volt? Vagy antiszociális? Agresszív? Vagy azt gondolta magáról, hogy ő Jézus?
- Pontosan, ahogyan mondod. Azt gondolja magáról, hogy ő Jézus.
- Mit vársz tőlem? Mi közöm van nekem egy elmebeteghez? A fél világ kiröhögne, ha én egy ilyen interjút akarnék megjelentetni, a főszerkesztőm azonnal kirúgna, azt ajánlaná, feküdjek be hozzád néhány évre.
- Ne ítélj a körülményekből. Első pillanatban én is azt hittem, egy bonyolult pszichiátriai esetről van szó, súlyos személyiségzavarról, vagy esetleg skizofréniáról, de már egy nap után is teljesen világossá vált számomra, ez az ember teljesen normális. Néhány nap múlva ki kell engednünk.
- Akkor végképp nem értem, én mit keresek itt? Normális emberekkel egyébként sem lehet érdekes interjúkat készíteni, mert a normális élet, a normális gondolkodás unalmas. Csak azok az eladható írások, amelyek a világegyetem sarkait feszegetik, akkor is, ha a fele nem ellenőrizhető, a másik fele meg nem igaz.
- Csak türelem. Legalább beszélj vele. Ha utána úgy ítéled meg, hogy becsaptalak, az elvesztegetett idődért meghívlak a Gundelbe egy jó vacsorára.

Dühös voltam, elsősorban magamra, amiért ilyen könnyű volt felültetni, rágyújtottam egy cigarettára, amit a doktor adott; amint megéreztem az ismerősen keserű ízt a számban, akkor jutott eszembe, már öt éve leszoktam a dohányzásról.
- Nem vagyok normális, én nem vagyok normális! - dohogtam hangtalanul. Összeszorított fogakkal, fejemet leszegve bámultam a zöld, megkopott linóleumpadló értelmezhetetlen mintáit. A cigaretta megtette hatását. Engedett bennem a feszültség, bár kicsit szédelegtem. Nem kellene visszaszoknom. Nem szabadna.

A párnázott ajtó lassan, halk nyikordulással tárult, egy sötétbarna, hosszú tárgyalóasztal foglalta el a helyiség nagy részét, mellette kényelmesnek tűnő, párnázott székekkel. Ott ült az asztal közepénél, újságot olvasott. Szinte hangtalanul, egy tétova fejbiccentéssel köszöntöttük egymást, miközben oldalazva tipegtem végig a fal mellett az asztal túloldalára. Kettőnk közé helyeztem a diktafont, az asztal közepére, a Biblia aktatáskám mélyén lapult. Leültem az egyik székre, tényleg kényelmes volt,; egy frappáns beköszöntőn törtem az agyamat, amellyel stílusosan el lehet kezdeni az interjút, de csak az járt a fejemben, hogy a középkori festők tényleg tudtak valamit. Nem sokat változott az elmúlt kétezer évben, legfeljebb kicsit rövidebb lett a haja és a szakálla. Éreztem, az önkéntelenül rám támadó néma vihogás idétlen grimaszba rendezi át ábrázatomat. A diktafonnal kezdtem el babrálni, amikor váratlanul megszólalt.
- A Bibliát nem veszi elő a táskájából?
- Nem. Nem hinném, hogy szükség lesz rá.
- Egyébként igaza van, a középkori festők sokat tudtak, bizonyos értelemben nem csak a festők, hanem a középkori emberek is.
- Úgy látom, telepatikus képességekkel is rendelkezik.
- Az ember sajátja, csak elfelejtettük, hogyan kell használni. Egyébként sokat tudok magáról, azt is tudtam, hogy el fog jönni.
- Pedig ebben még én sem voltam biztos, sőt, még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy ebből az interjúból lesz valami.
- Majd kiderül. De először rendezzük el közös dolgainkat, ki kell javítani egy-két apró hibát. Először a máját tegyük rendbe, mert az epeműtétjekor kicsit megsértették, azért vannak gondjai az emésztésével.
- Ezt honnan tudja?
- Mondtam már, sokat tudok magáról, de ne féljen, nem fogok semmit elárulni a titkairól. Enyhe melegséget fog érezni néhány percig a mája körül, aztán rendben lesz minden. Csak ne legyen epés ember, mert akkor ismét kiújulhatnak a problémái.
- Epés ember vagyok? De hát kiszerelték néhány éve az epehólyagomat. Onnantól kezdve fizikai képtelenség engem epés embernek tartani. Orvosilag bizonyítottan nem vagyok az.
- Ez jól hangzik, de tudja jól, miről beszélek. Az ember gondolatainak, kimondott és ki nem mondott szavainak súlya következményekkel jár.
- Gondolatrendőrség még nincs nálunk.
- Nincs. Az még nincs. De sok minden más sincs.
- Most elhozta nekünk?
- Cinikus kérdés. Nem hoztam semmit, minden megvan ahhoz, hogy minden meglegyen, csak hát, az ember nem él a lehetőségeivel.
- De nem azért van Isten, hogy vigyázzon ránk, ha szükséges, akkor kimenekítsen a bajból?
- Úgy látja, Istennek ez a feladata? És elvégzi a maga által rárótt kötelességét?
- Úgy tűnik, nem. Ha jól dolgozna, akkor nyilván jobb lenne a világ.
- Az még nem jutott eszébe, hogy Istennek talán nem ez a dolga? Soha fel sem merült magában, hogy az emberek miért akarják a felelősséget Istenre testálni?
- Mert Isten a legnagyobb, a leghatalmasabb. Elővegyem a Bibliát, kikeressük belőle azokat a részeket, amelyek Isten munkaköri leírását tartalmazzák?
- Isten, higgye el nekem, elvégzi azt, ami az ő dolga. De az ember is elvégzi, vagy csak arra vár mindig, hogy Isten kimenekítse abból a bajból, amelybe időről időre belekeveredik?
- Azt mondják, az ember gyarló, ilyennek teremtette az Isten, teremtményén saját hibáját számon kérni nem úri gesztus. Ám - a Biblia szerint is - Isten maga a tökéletesség, a megbocsátás, a szeretet.
- Talán így van. De a Bibliát is emberek írták, arról nem is szólva, mennyit változott az elmúlt évszázadok alatt.
- Induljunk ki abból, nagyjából kétezer évvel ezelőtt pontosan maga indított el egy olyan folyamatot, amely mára az egyik nagy világvallássá nőtte ki magát, szövevényes egyházi és gazdasági intézményrendszerrel, vitathatatlan gazdasági és politikai hatalommal. Az embereknek fontos a hit, hiába fejlődik szinte már értelmezhetetlen magasságokba a tudomány, a technika, az emberek nem tudnak - és nem is akarnak - Isten nélkül élni. De vele meg nem tudnak. Ahhoz túlságosan misztikus, túlságosan megfoghatatlan.
- Akkor már meg is találtuk a probléma okát.
- Ezt nem értem. Mire gondol?
- Az emberek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a hitnek, mint ami megilleti. Ezért sem lehet teljesen hiteles olvasmány a Biblia, bár kétségkívül fontos olvasmány. A törvény, és ezt írhatnánk csupa nagybetűkkel: a TÖRVÉNY előbbre való, mint a hit. A Biblia inkább a hitről szól. A Tízparancsolatnak már nincs hatalma, a hit fontosabb lett az embereknek. Úgy gondolják, elég hinni, Istenben, a csillagokban, a mágiában, az atombombában, elég hinni abban, hogy gazemberségeiket nem leplezik le, és akkor megoldódnak a gondjaik, bűneik megbocsátásra kerülnek. Sajnos a Biblia is azt erősíti, hogy bűnös lelkek vagyunk, de ha imádjuk Istenünket, eleget imádkozunk, mai szokás szerint eleget járunk templomba, akkor - leegyszerűsítve - minden rendben lesz. A hit megelőzte a törvényt és a felelősséget. Nem gondolhatja komolyan, hogy ez Isten műve.
A törvény felelősség. A hit "csak" elszántság, ha egyáltalán lehet elszántságnak nevezni. Nem is sejtjük, mekkora hite van egy öngyilkos arab terroristának, aki robbanóanyagokat kötöz saját testére. Óriási a hite, pedig tudja, perceken belül meg fog halni, teste ezer darabra robban szét, de hite felülbírálja a törvényt és a felelősséget. Ez a cselekedet az ő fejében így van rendjén. Azt gondolja, mivel erős a hite, nyomorult életét átviheti változatlan formában egy általa elképzelt tökéletes, boldog világba. De soha nem fogja megtudni tudatos énjével, valóban sikerült-e ez neki.
- Én úgy vélem, Isten nem igazságos, ha egyetlen élet alapján akar megítélni bennünket, miközben nem választhatjuk meg, hová és kinek akarunk születni.
- Ebben van logika, amit mond, Isten biztosan nem követett el ilyen hibát. De az emberi elme olyan, csak lineárisan tudja elképzelni az időt és a teret. Mindenképp az anyagba zárja elméjét, szellemét, képtelen megérteni a spirituális tartalmakat. Pedig elég lenne, ha -példának okáért - kicsit többet foglalkozna a Jung által definiált kollektív tudattalannal, ha érteni szeretné önmagát, a világot, akkor megpróbálná megkeresni a megfelelő spirituális tartalmakat és technikákat.
- Számomra ez elég misztikusnak tűnik, bár mostanság ez is divatos módja a boldogságkeresésnek, csak hát - amit én tudok ezekről a világmegváltó módszerekről - sok pénz és vakhit szükségeltetik ahhoz, hogy bepillanthassunk más világokba, az eredmény viszont sokszor kétséges, vagy kiábrándító. Ha Isten ismeri a megoldást, akkor miért nem adja az emberek kezébe?
- Mert Isten a döntést adja az emberek kezébe, mindenki élete alternatívák sorozata, válassz ember, viseld következményeit. Válassz utat, foglalkozást, férjet, feleséget, tudd meg, jól döntöttél-e, boldog vagy-e? A bölcsesség nem terem magától, csak a tapasztalás útja az, amely felnyithatja szemünket a való világra.
- Ez úgy hangzik, mintha Buddha mondta volna.
- Pedig ezt Jézus is mondta. Most. És régen is
- Nem hinném, hogy ezt a mondatot megtalálnám a Bibliában.
- Valószínűleg nincs benne. Ha megvizsgálnánk a keresztény egyházak évezredes történetét, akkor látnánk, ez a mondat nem fér össze az ő tevékenységükkel. A pokol kénköves világától való félelem elég volt az embereknek ahhoz, hogy vallási vezetőiket félistenként tiszteljék, és ki ne szeretné, ha félistenként tekintenek rá, miközben gazdagságban, fényűzésben élhet. Ezért halt meg a középkorban annyi felvilágosult gondolkodó, ma is azért hal meg annyi ember, mert a hit bástyája mögé bújva az önjelölt vezetők rossz döntéseket hoznak.
- Azt hiszem, a mai egyházi vezetők és politikusok sem szeretnék magát.
- Ez így volt régen, valószínűleg így lenne mai is. A hatalomért és a pénzért küzdenek az emberek, a legfontosabbnak tartják a jólétet, miközben valamit mindig elveszítenek, családot, gyereket, barátokat, egészséget, célokat, hitet, és talán azt a nagyon vágyott boldogságot is. Mindennek ára van.
- Eddig nem mondott semmi olyat, amit ne tudtam volna. Mutasson valami csodát, bizonyítékot arra nézve, hogy valóban az, akinek állítja magát.
- Az emberek mindig bizonyosságot akarnak, mert félnek a tévedésektől, mindent tudni akarnak, nem pedig átélni, megélni az érzéseiket. Mindig nyerni, győzni szeretnének, mindenáron, nem számít, mennyibe kerül. De - mint ahogyan az előbb is mondtam - mindennek ára van, senki nem fizet helyettünk.
- Tehát nincs csoda. Nincs egy kicsike hókuszpókusz sem.
- Nincs. Most nincs. Nem jött el még az ideje. Ám ha mégis mutatnék magának néhány dolgot, akkor rögtön azt mondaná, nem csak telepatikus, hanem hipnotikus képességekkel is rendelkezem, mindazt, amit láthatna, nem tartaná valóságosnak. A különleges képességek óriási erővel rendelkeznek, birtoklójának elképzelhetetlen hatalmat adnak kezébe. Nem véletlen, hogy az emberek közül oly kevesen képesek "csodát művelni".
- Ez éppen úgy hangzik, mint a papok szájából oly gyakran elhangzó mondat, ha nem tudnak, vagy nem akarnak megmagyarázni valamit: fiam, ez Isten akarata. Ha jó történik veled, dicsőítsd az Urat, ha rossz, akkor Isten útjai kifürkészhetetlenek. Érd be ennyivel!
- Maga bölcs ember, beláthatja, semmit sem adnak ingyen. A tudást, a képességeket sem, mindenért keményen meg kell dolgozni, akár itt, akár máshol. Isten nem jutalmaz és nem büntet, az ember gondolkodásával, tetteivel éri el, amit akar, gondolatai, tettei miatt bűnhődik, ha rászolgált.
- Én ebben nem hiszek. Számtalan példát tudnék felsorolni, amikor a bűnösök büntetlenül élték tovább az életüket!
- Az emberi törvénykezéstől megmenekültek, de az isteni törvények elől soha nem tudnak elfutni.
- Ez jól hangzik. Nesze semmi, fogd meg jól.
- Így van. A semmi nem áll messze a mindentől. Viszont lenne egy javaslatom.
- Hallgatom.
- Nagyon szívesen innék egy pohár finom bort, mert túlságosan gyorsan, vehemensen estünk neki a világmegváltásnak.
- Nem hinném, hogy ezt el tudom intézni. Itt nagyon szigorúak a szabályok.
- Nem kell semmit sem tennie. Egy óra múlva találkozzunk valahol. Pontosan egy óra múlva. A helyet maga választhatja meg. A legfontosabb szempont az, hogy legyen finom bor és beszélgetésre alkalmas legyen a környezet.
- Rendben, bár az az érzésem, le akar rázni. Semmi olyat nem mondott, semmi olyat nem tett, amellyel igazolta volna isteni eredetét, most egyszerűen meg akar szökni a további beszélgetés elől, mert már nem tud semmi újat mondani. Igazam van?
- Maga mondta, itt szigorúak a szabályok. Hová szökhetnék? Hogyan? És egyébként is, miért kellene megszöknöm? Nagyon élveztem ezt a társalgást.
- Jó. Akkor fejezzük be. Nem hinném, hogy valaha is találkozunk még, de elmegyek abba az étterembe, amit megbeszélünk. Pontosan egy óra múlva ott fogom várni. Nekem is jólesne egy pohár bor. Bár egyedül nem lesz kellemes ott ücsörögni.
- Ne legyen kishitű.
- Annak látszom?

Daka doktor izgatottan fogadott az irodájában, de savanyú képet vágva, egyetlen kézlegyintéssel hárítottam el érdeklődését. Dülledt szemeiből csalódottság áradt, akár egy árvíz utáni hordalékos folyó szürke, koszos kavargása.
Csak mellékesen jegyeztem meg neki, egy óra múlva találkozom az ő állítólagos Jézusával egy elegáns étteremben. Nem, az lehetetlen, ingatta fejét kételkedve, miközben egy ér az erőltetett gondolkodástól kidudorodott halántékán. Látszott rajta a kétségbeesett erőlködés, hogy megfejtse a titkot, átlásson a szitán, vagy csak egyszerűen sejtése legyen arról, most épp ki akarja átverni. Néhány napig biztosan nem fogom kiengedni, tette hozzá szigorú tekintettel.
Kétségek között vergődve hagytam ott, de előtte felhívtam a figyelmét, jobban tenné, ha megduplázná az őrséget, kényszerzubbonyt húzatna a fickóra, vagy talán az lenne a legbiztonságosabb, ha összeláncolná vele magát. Zavartan vihogott, már majdnem megsajnáltam, amikor váratlanul megkeményedtek vonásai, sziszegve, mint egy mérges kígyó a nyelvét, kiengedte fogai közül azt a néhány szót, megerősítve abban, amit már régen gyanítottam: Daka doktornak betegei között lenne a helye, mint ápoltnak, az ágyhoz kötözve, kényszerzubbonyba bújtatva.
- Nem adom, ő az enyém - közölte elszántan.

Rendeltem két pohár Villányi Cabernet Savignont, leültem az étterem legtávolabbi, legsötétebb zugába, fel sem kapcsoltam a falon lévő lámpát, csak bámultam ki a sötétített üvegű ablakon. Biztos voltam abban, hogy a megbeszélt időpontban megjelenik. Mélyen, kitörölhetetlen bizonyosságként ott volt az agyamban, amelyen még gondolkodnom sem kellett, kérdések sem merültek fel bennem, a kétkedés izgalmas szellemi játéka most nem hajította el dobókockáit. Felesleges lett volna, úgyis mindig a két hatos kerül felülre.
Anyámra gondoltam, aki nyilván ájult vakhittel omlott volna össze, megszakítva összes - egyébként is ingatag alapokon nyugvó - kapcsolatát a valósággal, ha ő ülhetett volna a helyemen.
Sokszor a külsőségek, apróságok, érzéki csalódások, a kijátszott megrögzöttségek is elegendők az embernek ahhoz, hogy egészen másképpen kezdjen gondolkodni önmagáról, a világról. Azt hittem, engem nem könnyű meggyőzni, de be kellett látnom, én is a csodavárók táborába tartozom, mint mindenki más. Persze, nem a csodákkal volt bajom, hanem a csodavárás technikáival.
Belépett az ajtón, határozott, ruganyos léptekkel indult felém, mosolyogva leült velem szemben az asztal túloldalára. Azonnal megfogta poharát, belekortyolt a borba, egy pillanatra lehunyta szemét, arca kisimult. Kitettem az asztalra a diktafont, de még nem kapcsoltam be. Intett, hogy nyomjam meg az indítógombot.

- Be kellene fejeznünk az interjút.
- Nem tudom. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ebből valaha is születik megjelentethető anyag.
- Majd meglátjuk. Daka doktor nyilván a haját tépné, ha nem használná ki ezt a lehetőséget.
- Daka doktor egy karrierista dög. Meg egyébként is, az újságírás és a pszichiátria - a látszat ellenére - nem sok közös ponton kapcsolódik.
- Túlságosan szigorú a szavakkal. Nem kellene olykor feszegetni a határokat?
- Látszik, hogy ritkán jár itt. Megváltozott a világ. A szavak súlytalanok lettek, a mondatok belterjesen burjánzanak, kevesen akarják megérteni a lényeget.
- És mi a lényeg?
- Ezt magának kell tudni, én csak egy mezei újságíró vagyok, mindenféle valós és elképzelt sztárstátusz nélkül.
- Szeretne sztár lenni?
- Egyik pillanatban azt gondolom, már épp eljött az ideje, pénz, nők, csillogás. A másik percben már nem vágyom másra, mint elvonulni a hegyekbe az idők végezetéig, kiülni a hegyoldalba, soha többé nem szólni senkihez, csak képeket festeni, elmélkedni a szarrá vált világról, békésen mosolyogni.
- Egyik sem rossz elképzelés, bár teljesen más útja a beteljesülésnek.
- Beteljesülésnek? Miről beszél? Ma csak annak van értéke, súlya, szava, lehetősége, akinek van elég pénze odaállni saját sorsa kormánykerekéhez. A többi csak rabszolga, bábu, néhány azonosítási szám, néhány kiló elzsírosodott hús.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Talán. Bár nem engem kellene erről kérdezni. Ezt maga jobban tudja.
- Én sem tudom. Akkor felesleges volt az áldozat.
- A keresztre feszítésre gondol?
- Igen.
- Tényleg úgy gondolta, azzal a világot megszabadíthatja bűneitől?
- Igen. Utólag már bevallom, idealista voltam.
- Hát, ez jól hangzik. Tudják ezt az emberek?
- Nem, de talán sejtik. Tévedtem. A rosszat nem lehet legyőzni, nem is lehet ez a cél. Ha már harcolni kényszerülünk, akkor nem a rossz legyőzésére kell törekednünk és koncentrálnunk, hanem a jóra, emberi értékeink védelmére.
- Ez gyönyörű - fakadtam ki dühösen -, szóval, a rosszat nem lehet legyőzni! Ez a spirituális bölcsesség: esélytelenek vagyunk és idióták, amiért eddig bármit elhittünk!
- Nem vagyunk azok. Jót tenni sokszor nehezebb, mint rosszat. Megvédeni, megtartani, még újabb jókat cselekedni szintén nem egyszerű. A gonoszt elpusztítani nem lehet (talán nem is kell), de ha nem talál fogást rajtunk, akkor elvész az ereje.
- Haha. Ez nagyon vicces, nagyon jól hangzik.
- Az élet nem olyan nagyon bonyolult, mint azt sokan hiszik. A Bibliában ott vannak a törvények. Ki veszi komolyan?
- Sokan. A világ nagyobbik fele békében él.
- És a nagyobbik fele szegénységben és tudatlanságban is.
- Boldogok a lelki szegények.
- Ez cinikus megjegyzés volt.
- Igen. Az volt. De láthatja, a gondolkodás nem erősségünk. Moralizálunk, meghatódunk, olykor együttérzők vagyunk, máskor meg kíméletlenek, agresszorok, netán még gyilkosok is. Nincs komoly felelősségünk, még a földi törvényekkel szemben sem, nemhogy az égiekkel, melyekről igazából nincs pontos ismeretünk.
- Finom ez a bor. Gaia mindig csodákra volt képes.
- Sokan azt sem tudnák, kiről beszél, csak azt értenék: finom ez a bor.
- Lehet. Akkor maga szerint ismét feleslegesen vagyok itt?
- Mert mi volt a szándéka, a terve?
- Nem is tudom. Talán csak szét akartam nézni. Kétezer esztendő hosszú idő.
- Oldjuk akkor meg mi a problémáinkat?
- Eddig is ez volt a feladat!
- Gyakorlatilag semmit sem segített. Ebből a beszélgetésből nem lesz interjú. Közröhej tárgyát képezné, ha leírnám mindazt, ami elhangzott közöttünk.
- Akkor ne írja le. Majd valamelyik életében sor kerül rá.
- Isten útjai kifürkészhetetlenek.
- Nem. Az ember útjai azok. És érthetetlenek. Köszönöm a bort. Isteni finom volt.
- Akkor ennyi volt? Soha többé nem találkozunk?
- De, még biztosan találkozunk. Mindennek eljön az ideje.

Egy laza kézfeltartással, majd egy erőteljes kézfogással elköszönt, kisétált az ajtón. Soha többé nem láttam. A májam meggyógyult, elmúltak az emésztési problémáim. Az intézetben nem tudták megmondani, hogyan sikerült neki megszökni. Egyik pillanatban még ott volt, a másikban már nem. Mindez tíz éve történt. Még most is érzem tenyeremben a kezét. Nagyon forró volt, mint aki lázas. És puha, mégis erős. És nem látszódtak kézfején a szögek nyomai. Nem is tudom, mit kellene gondolnom. A törvény. A felelősség. Persze. Az élet nem olyan nagyon bonyolult.

2009

https://rejtjelesuzenet.blogspot.com/2020/05/egy-elveszett-interju-margojara.html

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Egervári József
Regisztrált:
2020-05-01
Összes értékelés:
40
Időpont: 2020-05-22 21:02:24

válasz Klára (2020-05-22 20:00:11) üzenetére
Kedves Klári!

Valóban, ez kemény dió, mert az ember kérdéseket tesz fel, s nem mindig kap választ, vagy nem azt kapja, amit szeretne, ami kielégítő.
Az Adáshibára emlékszem én is, bár az kicsit más, mint amiről én beszélek. A valóság valóban más, ebben teljesen egyetértünk, bár mindenki azt szeretné, hogy a valóság olyan legyen, amilyet ő szeretne.
Természetesen ez egy írás, nem több, az emberről szól, a kétségeiről, melyek örökké feszítik, lehetne más a vége, de a vége olyan, mint az élet, beteljesületlen és megválaszolatlan. A valóság valóban egészen más.
Köszönöm véleményedet, Klári!

Joc
Szenior tag
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2941
Időpont: 2020-05-22 20:00:11

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Joc!

Ez kemény dió. :)

Azzal kezdem, hogy emlékeztet az írásod Szakonyi Károly Adáshiba című színművére. Érdekes módon, minden írásodról eszembe jut valamilyen film vagy színmű...

Végig fenntartod a feszültséget, az ember mindig vár, vár valamit... A vége azonban nem az, amit vár. Nem tudom ezt jobban kifejezni. Az írásod érdekes, izgalmas, filmszerű az egész. Számomra azonban a valóság egészen más.

Mindenesetre örülök, hogy olvashattam, mert remekül írsz.

Köszönettel: Klári
Alkotó
Egervári József
Regisztrált:
2020-05-01
Összes értékelés:
40
Időpont: 2020-05-22 17:53:48

válasz Bödön (2020-05-22 17:45:51) üzenetére
Kedves Bödön!

Ez a telepátia, épp egyszerre írtunk egymás írásaihoz. Köszönöm véleményedet, valójában egyetértek veled, minden hitvita meddő, de ez inkább egy normális beszélgetésre hasonlít, úgy sejtem, inkább az emberről szól ez az írás, mint Istenről, vagy a vallásról, hitről, tényleg semmi extra nincs benne, és még durranás sincs a végén. Mint Jézus mondja a történetben, nincs csoda!
Barátsággal:
Joc
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
9318
Időpont: 2020-05-22 17:45:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Joc! Most is azt mondom, remekül írsz, élmény olvasni minden sort, amit közreadsz!!! Ennél az írásodnál azonban kicsit soknak, s meddőnek éreztem a párbeszédet, én ütősebbet vártam! A végére pedig el tudnék képzelni egy nagyobb durranást, hiszen a történet nem akárkiről szól. :) Ez persze csak az én véleményem, lehet, h mások máshogy látják. Még én is elolvasom újra! Klassz vagy, szeretem az írásaidat! Üdv: én

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) A köd mögött című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A köd mögött című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Hajléktalanok 1 című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Hajléktalanok 1 című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel A létezés 2 címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Emlékezve Szokolay Zoltánra című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch: Der fremde Hund / Kóbor kutya című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Hajléktalanok 1 című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Hajléktalanok II című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Hajléktalanok 1 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Örökké velem maradsz című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Hajléktalanok II című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nyulacska, a fecskék és a patak című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A lajtorja 59. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Csend és vihar című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)