Egyszer megkérdezték, hogy hiszek-e a sorsban,
De nem tudtam mint mondani.
Elgondolkodtam, hogy eddig milyen voltam,
S az életem egyes nehéz pontjain.

Talán a kérdés volt túl nehéz, vagy én az értetlen,
De nem feleltem rögtön,
Pedig csak legmélyebben őrzött titkomat féltettem,
Amit a szívem zárt el a felszíntől, akár egy börtön.

Ezért hát elindultam megkeresni a választ,
De nem csak erre a kérdésre,
Hanem minden eddig lakat alatt maradt zárra.
Persze néha visszafordultam, hogy nekem ez nem megy mégse.

Talán félnék az igazságtól?
Miért nem megyek tovább?
Elég! Elég a sok gyávaságból.
Ezentúl a szívem mutatja az utat: most hová?

Az emlékek sűrű hálójába gabalyodtam,
Magával ragadott a sok érzés.
Íme, itt van előttem: a múltam..
S nem maradt több kérdés.

Még nem látom innen a kiutat,
S várok, hátha valaki majd utat mutat...