22. Ne vigy minket a kísértésbe (Második Könyv, folytatás)

A Szent Erzsébet téren lévő kultúrházban szombat esténként modern zenére táncoltak a lányok és a leventék. (Mármint a Leventék) Divatba jött az amerikai eredetű jazz, a regtime, és a "simi", de a tangót és a keringőt is szerették. No, és persze az örökzöld, jó magyar csárdást! Bár a községi bálok általában hajnalok hajnaláig tartottak, a másnap déli szentmisén mégis jelen volt a falu ifjúságának színe virága. Nem állíthatjuk, hogy frissen, üdén és kívánatosan, mert ez talán barokkos túlzás lenne, sokkal inkább kókadtan, ernyedezve, ásítozva, de ott ültek a nekik fenntartott helyeken, a legények a bal oldali padsorokban, a leányok meg átellenben, jobboldalon. Boldog volt, aki előtt ült valaki, akinek a háta mögé elrejthette álmos képét, bedagadt szemeit.

Más nóta járta néhány száz méterrel arrébb a kocsmában, a busz-pályaudvar mellett. A helyiek kissé fellengzősen "pályaudvarnak" nevezték, pedig máshol, egy nagyvárosban talán még a "megállót" is elvitatták volna tőle.
Cincogott, nyekergett a cigány hegedűje, a legények kiabáltak, kurjongattak. Sűrű kékeslila füst gomolygott, körbe jártak a kisfröccsös poharak a söntésben. Végigcsúsztak a teli poharak az opálos bádoglapon, ahogy a csapos arrébb taszította őket, s kifröccsentve habzó tetejüket megálltak egy-egy szomjas ádámcsutka előtt. A helybéli nóták mentek inkább, azokat szerették, azokat énekelték. A saját sorsuk, gondjaik, bánatuk, örömük tükröződött a nótákban. Ilyeneket énekeltek:

Sej galáris, galáris, galáris
Elhagyott a szeretőm a babám is
Ha elhagyott majd megvár
Engemet a zsámboki dobogós kőhídnál

Ezt a nótát fölöttébb kedvelték, ropogós volt, jó volt a ritmus, fülbemászott a dallam. Egy másik búsongót is gyakran énekeltek:

Sej haj nem iszok én a Köpüskút vizébül
Kitagadott a babám a szivébül
Ha még egyszer a szivébül kitagad
Sej haj magos az ég, csillagostul leszakad.

És sokszor elhangzott keseregve, indulatosan:

Leégett az óhatvani cukorgyár
Beleégett harminchárom barna lány
Verje meg az Isten azt a jó édesanyát,
Ki a cukorgyárba adja a leányát!

Édesanyám ha bemegy a szobába,
Rátekint a sok szép vasalt szoknyára,
Édesanyám minek az a sok vasalt szoknya,
Ha a jánya hervad a répasorba.

Felépült az újhatvani cukorgyár,
Benne sétál tizenhárom szőke lány.
Olyan szépen csikorog a panglis cipője
Mégis barna legény a szeretője.

Verekedés is volt miatta, mert egyszer egy legény, aki jól felöntött a garatra, a nótától nekikeseredve felkiáltott: "Vesszenek a népnyúzó urak és a zsírosparasztok!" Mire egy másik nagyivó, egy nagygazda fia, keménykötésű tökös legény: "Vesszél te magad büdös paraszt, hát nem mi adunk neked enni?!"
Egymásnak estek, volt csihi-puhi rendesen. A többi duhaj is bekapcsolódott, aznap este szétverték a berendezést.

Augusztus elején nagy riadalmat okozott az uradalmi földeken a répa-lisztharmat (Erysiphe betae) megjelenése. A sötétzöld leveleket lisztszerű bevonat lepte el. A levelek elvékonyodtak, elsárgultak, s kezdtek leszáradni. A Schell-birtok intézője Vargha László elrendelte a vegyszeres permetezést, ami egy idő után megállította ezt a félelmetes gomba-betegséget. Tizedikéig, Lőrinc napig újabb izgalom nem akadt. Elkészült a mocsarasi fahíd, olyan erős és masszív lett, hogy csodájára jártak az emberek.
A néphit azt tartja, hogy a dinnye augusztus 10. után már nem igazán jó, elkezd löttyedni, vizesedni. "Lőrinc belepisil a dinnyébe", mondják a falusiak. No, ha ez igaz, márpedig igaz lehet nagy általánosságban, ha annyian ráfogják, nem igaz a zsámboki dinnyére és különösképpen nem főjegyzőűr dinnyéjére, ami hátul a kertben terem. Az még jóval később is finom, édes, és roppanós!

Huszadikára Szent István ünnepére magtárban volt a gabona, a malmok őröltek. A hónap vége felé egy szerdai napon Dósa Jenő bevitte a fiúkat Pestre, úgymond világot látni. Előtte egy nappal Gödöllőn járt a Járásbíróságon, és a Telekkönyvnél, ügyes bajos dolgokat intézett.
Apa és fiai először a Városligetben lévő Széchenyi fürdőt keresték fel, mint, ahogy máskor is szokták. Dósa Jenő "kigőzölöm öreg csontjaimat" felkiáltással bevetette magát a "gőzbe", míg a fiúk közben kinn úszkáltak. Eltelt az idő délig. Dósa Jenő megmasszíroztatta magát Pityuval, az öreg, kövér, kopasz masszőrrel, aki régi bútordarab a fürdőben, már 1907-ben is ott szolgált. A Gundelnél ebédeltek, s majd azt követően, hogy főjegyzőúr elszívott egy illatos, finom szivart, besétáltak a városba. A Híradó-mozi, a Körút és a Dohány utca sarkán, volt a következő állomás, aznap éppen az Erős János című mesefilmet adták. Onnan a Hauerhez mentek a Rákóczi útra. A csupa tükör, csupa arany ragyogás, csupa vörös bársony cukrászdában Dósa Jenő rumos feketét fogyasztott, a fiainak meg fagylaltot rendelt kristály-kehelyben, kanalazták is kellőképpen átszellemült képpel. Hazafelé a vonaton megkérdezte a nagyokat hallgató, fáradt fiúkat: oszt, mondjátok, no, hogy ízlett a cukrászdában a fagylalt? Lajcsi somolygott magában, de Jenő, némi hallgatás után kivágta: jó volt Apu, nagyon finom volt, de jobb otthon a dinnye!
A mondás később szállóigévé vált a családban, még az unokák is felemlegették olykor-olykor a családi összeröffenéseken: " jó a fagylalt, jó, de jobb otthon a dinnye"

A vakáció utolsó napjaiban történt. Lajcsi bágyadtan jött haza este a mezőről, nem kért vacsorát, korán lefeküdt. Éjjel rosszul lett, többször ki kellett mennie, hasmenése volt. Teréz asszony megmérte a lázát, a hőmérő 39.5-et mutatott. Másnap reggel kihívták az orvost. Dr. Bárdos István könnyű nyári vírusfertőzést diagnosztizált. Felírt valami gyógyszert. Azt mondta három, négy nap, és túl lesz rajta. Nem így történt, a fiú állapota egyre súlyosabb lett. Rettenetesen köhögött, rázta a hideg, magas láza volt. Az orvos minden nap látta. Nyugtatgatta a szülőket, nincs komolyabb baj, egy fertőzéses betegség elhúzódhat. Újabb gyógyszereket írt fel, láz és hasmenés ellen. Másfél héttel később mentőt kellett a gyerekhez hívni. A hatvani kórházba szállították, ahol megállapították, hogy súlyos, elhanyagolt állapotban lévő tüdő és mellhártya gyulladása van. Pestre vitték a budai Duna parton lévő Szent Margit kórházba. Innen átkerült a Szent Rókusba. Két nap múlva tüdő-műtétet hajtottak végre rajta. A műtét sikerült, Dósa Lajos felépült. Apja, anyja boldogok voltak, hálát adtak Istennek, hogy imáikat meghallgatta. Nem sejtették, mit hoz a jövő. Lajos az elkövetkező években még számos tüdőműtéten esett át, ő maga, ha megkérdezték, azt mondta, tizenhaton. Ebből az utolsó kettő már Amerikában volt, ahol élt.





.