HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 4

Tagok összesen: 1910

Írás összesen: 50520

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

túlparti
2020-07-28 18:07:52

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: KankalinFeltöltés dátuma: 2020-07-10

Böszme

Megszólalt az óra végét jelző csengő, kiengedte diákjait, egy-egy mosolyt simogatott rájuk, majd letelepedett a tanári asztalhoz, gondolatai a múltba tévedtek - egészen nyolcéves koráig -, akkori tantermében találta magát.
Tél volt, kint hatalmas hófúvás, alig tudott eljutni az iskola épületéig, hócipője beázott, a rozzant vaskályha mellé kellett tennie, hogy mire vége lesz a tanításnak, viszonylag szárazon húzhassa lábára. Feri felállt, odaballagott, egy jókora fahasábot dobott a tűzre. Itt ez volt a szokás, versengtek, ki ér oda előbb, már nem is szóltak a tanító néninek, a fűtéshez mindannyian értettek. A meleg hatására szinte gőzölgött az olajos padló, orrcimpája kitágult, imádta jellegzetes illatát.
Abban a tanévben költöztek a kis hegyvidéki faluba. A tanító néni szigorúsága nem ismert határt, keményen járt el minden - neki nem tetsző - rendbontásnál és akkor is, amikor valaki nem készítette el a leckéjét, vagy nem tudta megoldani az órai feladatokat. Félt tőle, nem akart úgy járni, mint a többiek.
Az alsó négy osztály évfolyamának tanulói négy padsorban foglaltak helyet. Nehezen szokta meg az összevonást. Társai elevenek voltak, mindenféle csínytevésre kaphatók, ő - lány létére - kiváló partnernek bizonyult ezekben, sok borsot törtek egymás orra alá, aminek sírás lett a vége, vagy hasukat fogták a nevetéstől.
Csak egy lány volt, aki nem vett részt semmiben, csöndesen meghúzódott a hátsó padban, anyányi termetével alig fért el benne. Éva tizenhat évesen ült a harmadikosok padsorában. A többiek bukott szamárnak csúfolták, mert minden évfolyamot többször ismételt. Nem is értette, hogy miért jár még iskolába, hiszen lassan férjhez kellene mennie. Szegényes ruhájában rendezetlennek tűnt, szégyellte ócska cipőjét és ormótlan lábait, ezért az ülőke alá rejtette. Mindig szoknyát hordott vastag, barna harisnyával, így még feltűnőbb volt csámpássága. Vállig érő lángvörös haja világított, sápadt arcát szeplők sokasága csúfította; szünetekben hallgatagon gubbasztott vonalas füzete fölött, mintha írna valamit, de mindenki tudta, hogy alig ismeri a betűket, sem írni, sem olvasni nem tud. Sajnálta emiatt, bár fogalma sem volt, hogyan lehetséges ez, hiszen már tíz éve járt iskolába.
Odament hozzá, ám minden kérdésére hanyag vállrándítás érkezett válaszul, majd a sokadik után földhöz vágta töltőtollát, mely kettétört, a padlóra folyt belőle a tinta. Csak bambán bámult maga elé, meg se mozdult, nem kért a segítségből, hatalmas rúgással odébb lökte az íróeszköz maradványait. Közben a "figyelő" lóhalálában szaladt, hogy jön a tanító néni, így mindenki a helyére iszkolt, behúzta fülét-farkát.
Számtanóra következett. Neki elég jól ment a számolás, ha mégis elakadt, padtársa titokban megoldotta feladatait. Akkor volt nehéz, amikor ki kellett menni a táblához, ott nem lehetett sumákolni, azonnal kiderült az igazság. Mindenki rettegett a nyilvános feladatoktól, mert kegyetlen bánásmódban részesült, aki nem jutott el a megoldáshoz. Soha nem felejti el azokat az órákat, amikor szorongva lapult a padban, nehogy rá is sor kerüljön. A tanító néni kopott favonalzójával ütemesen csapkodta az asztalt, kárörvendőn nevetett a sikertelen próbálkozásokon, eszébe sem jutott segíteni, néha képes volt hosszú percekig várni, végül egy csattanó pofon kíséretében küldte helyükre a "buta" diákokat.
Gúnyos tekintetével végigpásztázta a harmadikosokat, pillantása megakadt Éván, kihívta a táblához. A lány hétrét görnyedve cammogott ki a két padsor közti szűkre szabott helyen, fejét lehajtva, szótlanul állt a tanító nénivel szemben. Haja csapzottan lógott élettelenre fakult arcába, egyik lábáról a másikra billegett, cipője orrával birizgálta az olajos padlót. Írd fel a táblára, negyvennyolc, szorozva kilenccel! Már a számok kanyarítása is nehézséget okozott. Ormótlanra, kacskaringósra sikeredtek. Remegő kézzel húzta alá, meglehetősen görbe lett a vonal, majd meg se mozdult, halálra váltan várt a tábla és megszeppent társai előtt. A teremben pisszenés sem hallatszott, mindenki tudta, mi következik, nem először fordult már elő hasonló eset. Percekig csönd volt, csak a tűz pattogása törte meg, majd elhangzott az első felszólítás; mi lesz már, kezdj hozzá!, vagy a vacsorát is itt akarod enni? Éva sírni kezdett, csak hangtalanul, de egész teste remegett, reszketett, mint a nyárfalevél. Olvasd fel, amit írtál, jött a kíméletlen parancs, egy vonalzócsattanás kísérte az asztalon, Éva nem volt képes többé megszólalni; ekkor újabb artikulátlan kiabálás következett. Nem hallod, mit mondtam?, megkukultál?, és az ütemes csapkodásra mindenkinek összeszorult a gyomra.
Semmit nem hallott, nem érdekelte az ordibálás, magába zárkózott, csak szaporodó könnyei jelezték, hogy van még benne élet, aztán egy tétova mozdulat, amikor a tanító néni parancsa eljutott tudatáig; tartsd ide a kezed!, ezt már megszokta, ujjai megkeményedtek a sok ütlegeléstől, annyi körmöst kapott. A többiek elhűlve számolták és rettegtek, hogy rájuk is sor kerül. Mindannyiuknak fel kellett volna ugrani, kiállni Éva mellett, de senki nem mozdult.
A lány ujjai berepedeztek, vér serkent, ha akarta volna, akkor sem tudta volna megfogni a krétát, de nem is akarta, már nem volt ott, lélekben egész máshol járt, üveges tekintettel bámult maga elé. A tanító néni még hangosabban ordított, és mivel Éva nem mozdult, ismét csépelni kezdte a vonalzóval.
Amikor végre felügyelet nélkül maradtak, körülvették a magába roskadt lányt, aki nem nézett rájuk, könnyei közt zavartan mosolygott, nem állt szóba senkivel, komótosan bepakolt a táskájába, és egy alig hallható "sziasztok" után kivánszorgott az épületből.
Lehangolóan ért véget ez a nap; felhúzta - még félig nedves - hócipőjét, az egyre erősödő hófúvás közepette indult haza, nem akart beszélni senkivel. Otthon anyja várta, záporoztak a rutinkérdések; mi volt az iskolában?, milyen jegyeket kaptál?, kikkel beszélgettél az úton?, mit mondtak?, miért nem kerülted ki a latyakot?, tönkremegy a hócipőd, vehetek újat!
Észre sem vette, hogy sír. Nem adott válaszokat, ám megkísérelte elmesélni, ami Évával történt. Ja, a böszme?, még azt sem tudja, hogy a nyúlnak négy lába van, nevetett gúnyosan anyja, és ebben a nevetésben minden benne volt. Akkor még nem tudta pontosan, mit jelent a "böszme", ám a hanghordozás tőrként hasított lelkébe.
Másnap rosszkedvűen - gombóccal a torkában - ment iskolába, a többieken is látszott, a történtek nem múltak el nyomtalanul, mindenki Évát kereste, de többé nem jelent meg, kiiratkozott, mondta valaki.
Amikor a tanító néni belépett a tanterembe, megfagyott a levegő. Aznap a szokásosnál jobban fáztak, hiába pakoltak a tűzre fahasábokat.

https://csillagokbairva.blogspot.com/2020/07/boszme.html

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7198
Időpont: 2020-07-24 18:11:22

Szia Ida!

Nem mindenhol volt divat a körmös, de elég gyakran fordult elő. Szerencsére ma már nem alkalmaznak ilyen fegyelmezési eszközt, bár lelki bántalmazást sajnos igen.
Köszönöm, hogy elmondtad a gondolataidat. :)

Szeretettel: Kankalin
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6508
Időpont: 2020-07-24 16:31:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Kankalin!

A körmös, már nem volt "divat" diákkoromban, de hasonló megaláztatásokra magam is emlékszem, és hiszem, hogy minden diák lelkében nyomot hagyott. Azt is hiszem, hogy az a tanító néni is megkapta a maga körmösét valahol, valamikor, mert semmi nem múlik el nyomtalanul.
Nagyon tetszett a novellád.

Szeretettel,
Ida
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7198
Időpont: 2020-07-19 21:00:22

válasz túlparti (2020-07-19 17:02:14) üzenetére
Szia túlparti! :)

Először megköszönöm, hogy ilyen mélyen átérezted ezt a történetet. A sérültek sorsa soha nem volt könnyű, hiszen már alapból sem az, ám ezen csak nehezít a társadalom felől tanúsított rideg, elutasító, kirekesztő magatartás. Nyilván vannak kivételek. Ha egy pedagógus követi el, mindenképpen hatványozza súlyosságát. Napjainkban is akadnak ilyenek, csak a fizikai bántalmazás helyett lelki terrort alkalmaznak; ez ugyanolyan mély nyomot hagy a fogyatékos gyermek személyiségében, egészen a gyűlöletig fajul, de ez az épekre is érvényes.
Az ilyen helyzetek valóban hozzásegítenek egy magasabb fokú empátiához, ha valakiben alapból is jelen van. Sajnos ma egyre inkább nem divat empatikusnak lenni.
Emiatt írtam ezt a novellát, hiszen gondolkodni, átérezni, tenni kell, mert van hol, van kivel, van mit, van miért.
Még egyszer köszönöm, hogy ilyen komolyan foglalkoztál az írásommal. :)

Szeretettel: Kankalin
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
1474
Időpont: 2020-07-19 17:02:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia, még folytatom: Hogy, mennyire jó lenne, ha fordulna kicsit a világ. Jó lecke lehetett nektek, egész életre. Gondolom, a pedagógiát, nem tankönyvekből lehet igazán megtanulni. Asszem, minden ember értékes, a maga módján! Nem asszem, tudom, biztos vagyok benne! Elképzelem magam elé a kislányt, gyönyörű lehetett csámpásan, vastag harisnyában is. Mert minden embernek van külön világa, a "megalázottaknak, és a megnyomorítottaknak" is. (Akiket mi, szánalmasok, annak tartunk, pedig!!!) Lehet, ha így gondoljuk, mi lettünk szánnivalókká. És, tiszteletben kell tartanunk ŐKET, külön világukkal együtt! Ugyan már, miért képzelnénk magunk értékesebbnek náluk?
szeretettel, tisztelettel: túlparti
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
1474
Időpont: 2020-07-19 16:59:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia! Olvastam, olvastalak, és valahogy a novella közepén elkezdtem fázni, de piszkosul! Felvettem egy pulóvert, de mit se segített. Mert fáztam, vacogtam tovább! Mert, "kiszabott", "durva" hideg lehetett abba' az elátkozott osztályteremben. (Káromkodok magamban, bocsánat.) Hiába is raktátok - egymással versengve - azokat a fahasábokat. Arra a tűzre, semmit érőn. Maradt csak az az átkozott jéghideg. Az a kislány, semmit se tanulhatott már ott abba az elátkozott, jéghideg tanteremben. De ti, a többiek - és ebben biztos vagyok - sok mindent megtanulhattatok. Empátiát, a másikra való odafigyelést. Meg szomorúságot.
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7198
Időpont: 2020-07-13 10:35:52

válasz hundido (2020-07-13 06:49:58) üzenetére
Szia hundido!

Mint pedagógus kolléga, mélyebben érzed át novellám mondanivalójának súlyát. Az ilyen bántalmazások, megszégyenítések nem feledhetők, valóban örök nyomot hagynak.
Az elszenvedőben súlyos károkat okoznak, a szemlélők viszont tanulhatnak belőle: követhetik a kíméletlen pedagógus példáját, vagy szeretettel próbálnak eljutni a megoldásig. Az utóbbi kifizetődőbb, mert a szeretet megtérül, szárnyakat ad diáknak és pedagógusnak egyaránt.
Értelmi fogyatékost hiába vernek, hiába gyötrik lelkileg, azzal csak elidegenítik, kirekesztik, megsemmisítik amúgy is kevés önbizalmát, képtelen lesz teljesíteni azt is, amire képes lenne.
Köszönöm, hogy elmondtad gondolataidat. :)

Szeretettel: Kankalin

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7198
Időpont: 2020-07-13 10:26:06

válasz Krómer Ágnes (2020-07-12 21:52:52) üzenetére
Szia Ági! :)

Szerencsére mostanában nincs ilyen tanár, illetve nem marad sokáig a pályán, ha ehhez hasonló drasztikus fegyelmezési eszközhöz folyamodik. Segítségre szoruló diák annál több, és előfordul bántalmazásuk is, ám inkább lelki terror formájában. Ez ugyanolyan bűn, mint a testi fenyítés, csak nehezebben érhető tetten. Emiatt rendkívül veszélyes, hiszen súlyos károkat okoz a gyermekek személyiségében.
Köszönöm, hogy elgondolkodtál itt, és elmesélted saját tapasztalataidat!

Szeretettel: Kankalin

Szerkesztő
hundido
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1840
Időpont: 2020-07-13 06:49:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
Remek novella. Fájdalmas, szép. Az emlékek elő-előjönnek, a szívünkben, lelkünkben ott lapulnak, majd egyszer a felszínre törnek. Azok, akik vmilyen fogyatékkal élnek, szellemileg elmaradottak, sajnos kipécézésre kerülnek.
A félelem, amiben ezek a gyerekek tanultak, borzasztó. Egy életre nyomott hagyott (gondolom) bennük. A gyerek nem játék! Vigyáznunk kell rájuk, óvnunk kell őket, akik pedig vmilyen fogyatékkal élnek, még kiszolgáltatottabbak, mint egészséges társaik. A nevelésben, a gyerekekkel való bánásmódban a legfontosabb: a szeretet.
üdv hundido
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
3165
Időpont: 2020-07-12 21:52:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kankalin!

Az én gyerekkoromban is volt körmös.Ismertem ilyen tanárt és ilyen diákot is amiről te írsz,
A legtöbb esetben felmerül a kérdés miért böszme a böszme miért csendes a csendes,
Tudni akarunk mindent! Én úgy vagyok vele nem kell mindent tudni.Én sem vagyok duma gép.
Régebben sem voltam.Na a lényeg mindennek oka van ha kérdezünk.Ezt miért tetted talán kapunk választ.
De én azon a véleményen vagyok nem kell beszélni állandóan és mindennek oka van.Nem jó mindent tudni.
Van ami azért történik mert csak.Vannak történések amire vannak válaszok, de szerintem nem biztos, hogy tudni akarjuk.Érdekes volt.

Szeretettel:Ági
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7198
Időpont: 2020-07-12 17:26:10

Szia sailor!

A gyermek minden iskolai rendszerben - bizonyos értelemben - kiszolgáltatott. Bűn visszaélni ezzel.
Köszönöm, hogy elgondolkodtál írásomon! :)

Szeretettel: Kankalin
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
5620
Időpont: 2020-07-12 12:04:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kankalin!

Nagyon hüen tükrözi írásod azt a régi,régebbi iskolai
bánásmódokat,ahol sokat rettegtek a diákok,teljesen
kiszolgáltatottan a tanító kényének,kedvének!
Éva,a böszme,nem számíthatott elnézésre.A tanító
kiélte kínzó ösztöneit rajta:
Egy nagyon reális kép a múltból,nagyon ütös!

Szeretettel gratulálok:sailor

Nagy hatást gyakorolt rám.

Szép napot!

Legutóbb történt

Saskó Éva alkotást töltött fel A Nyár Asszonya címmel a várólistára

Marcsy bejegyzést írt a(z) Sosem volt című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A ridegült világhoz! című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Selejtes gondolataimból című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Csigaházak című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Csigaházak című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Csigaházak című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) talán vége című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tükörjáték életre, halálra című alkotáshoz

Poós Gergely bejegyzést írt a(z) Fájdalom című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Gravitáció című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Selejtes gondolataimból című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Vezsenyi Ildikó (változat) című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Selejtes gondolataimból című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Tükörjáték életre, halálra című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)