Egyszer volt hajdanán egy buja, zöld erdő,
szép leveleit lágyan simogatta a szél.
Földje háborítatlan volt aranyat termő,
ki látta, tőle mámorosan elalélt.

Öreg fák oltalmában madarak zengtek,
perdültek szellővel, sőt átbújtak zeg- zugán.
Szelíd nyugalom szállt, oly jó volt a szemnek,
léleknek, hogy átölelte e gyengéd sugár.

Aztán állt, forrt a levegő, oly meleg volt,
a tengernyi lét íriszében nyár tündökölt.
Hasztalan néztem, ám zápor felhő sehol-
hadd pihenjen, tudom hogy valahol itt szöszöl.

Csönd volt, nyugalom, idilli, mint az éden,
olyan érzés volt, mint az édesanyám csókja.
Odafent bárányok legeltek az égen,
álmok közt, édesdeden elhalmozva bókkal.