Óh, te rideg világ, ki gyötröd
létednek elárvult jussát, az
embert! Szíved mily idegen!
Mily nyomor kínozza éveit,
s görcsös kapaszkodását
nem szánod, hiába kiált.
Alig van jussa a jóban, már
csak kínlódik árván ott, ahol

***

él ki-ki kínjain a létnek e
mozdulatlan akaratban.
Hol vendége lett az idegen-
ségnek, helyét nem találva
az a közel nyolcmilliárdnyi
árva, ki él otthonában, mégis
sokszor otthontalan. Mert
a szívek ma nem bizonságot

***

éreznek, hanem hon helyett
hontalanságot. A világban
ma egy, ami nagyon biztos:
a bizonytalanság, s a zúgás
tapossa el az embert elvadult
hiedelmek posványa alatt, hol
kínlódó csendek sejtelmei
kiáltanak szerteszét. Hallod e

***

kiáltások messziről jött neszét?
Lásd meg, lassan egy világ
hull szét, mert nem hajlandó
szeretni gyengét gyengéd
akarással, hiába kiált az
vigaszért, csak tűr a rideg kín
alatt. Mondd, te rideg világ! Ki
csak örökkön ellenkezel az

***

Istennel! Még meddig tűrjön
neked, ki dicsekszel tudásod
tudattalan botrányain, minek
javain jajgat egész világod
népe? Ki kínt kínra halmoz, s
könyörtelen szorításod fojtja
a gyengét s azt, aki jóravaló.
Te nem szánod azt, ki igazat

***

mond, hanem üldözöd azért,
mert nem hagyta betörni
magát neked, s papjaid kimért
szavainak, kik a "Ne ölj! " helyett,
ha úgy kellett, fegyvert áldottak.
S a vér, az a Szent vér ömlött,
mit az Istentől minden ember
életül elosztva megkapott
hívő hívőt öldökölve szószéki

***

parancsra. Óh, ember, légy
bölcs! Tudd, ostromol a félsz,
de te mégse félj, csak ragyogj
szemeid üde tisztaságán mint
olyan, ki az igazságot ismered
szíved bátorságán! S téged
arról ismerjenek, hogy azt a szót,
mi igaz, szívedből hirdetni mered!