Kedd, 15:22 ! Pontosan ekkor talált rám édesanyám ! Tudom, mert ott voltam ! A testem mindenképpen, ezt anyám is látta, de hogy a lelkem is ott van még a szobában, azt nem is sejthette. De ott voltam, azóta is itt vagyok !

Hogy hogyan is jutottam idáig ? Fel nem foghatom! De hogy mi volt az utolsó csepp, na arra tisztán emlékszem.
Mikor meghaltam, az emlékeim jó része eltűnt. A legrosszabbak, én úgy gondolom. Vannak emlékeim a gyermek koromból, ahol még ott volt apukám is, Ő a későbbi emlékeimben nem tűnik fel, ebből arra következtetek hogy lehet meghalt, de mivel azóta már én is meghaltam ,és nem találkoztam vele lehet hogy csak lelépet . Az emlékeim ugyan homályosak, de arra is emlékszem, hogy anyu sokszor volt szomorú, és nagyon sokat dolgozott .
Azt mondta miattam teszi , elhittem neki!
Emlékszem hogy hiányzott és hogy sokszor féltem egyedül még nappal is, nem hogy este .
Kevés barátom lehetett, mert nincs olyan emlékem, amiben buliznék a haverokkal, vagy csak úgy lógnék valakikkel.
Nem lehettem túl jó tanuló, de minden bizonnyal nem is a legrosszabb .
Hogy szép voltam -e ? Nem emlékszem !
Anyám ritkán veszi kézbe a családi albumot, talán mert nagyon fájna neki .
Úgy vélem egy teljesen átlagos lány lehettem. Nem tüntem ki a szépségemmel, mert csak 1 srácra emlékszem, hogy lett volna az életemben ...
... Őrá emlékszem, és arra az utolsó cseppre, mely a sötétségbe taszított , és döntésre késztetett !
Eleinte nem tudtam miért maradtam itt.
Nem, nem láttam Istent és nem, nem kerültem a pokolba sem!
Csak voltam. Jó ideig anyu mellett maradtam. Hihetetlen , ott voltam a saját temetésemen! Ott ültem anyu mellett, aki, azt hittem, addigra már minden könnyét elsírta. De tévedtem!
Azt hittem, ha megteszem , akkor majd nem lesz több fájdalom , hogy nem fogok érezni semmit ... hogy könnyebb lesz ... Ismét tévedtem !
... nem érzem a fájdalmat,mely kínzott ,vagyis nem a sajátomat, csak épp azt a fájdalmat, amit ezzel okoztam ... és ez szinte elviselhetetlen volt eleinte !
Azóta kicsit enyhült , de soha nem fog megszűnni. Az Ő fájdalma az Én részemmé vált .
Mindent éreztem és érzek,amit anyám érzett és érez azóta is.

Kedd, 15:20
Hallom ahogy anyu belép az ajtón és kiabál hogy megjött. De nem kapott választ ...lepakolt,levette a cipőjét, majd bejött a szobámba. Az ágyon feküdtem,leült mellém, megakarta simogatni az arcom .
De mihelyst az arcomhoz ért, nem érzett mást csak hideget, azonnal felpattant mellőlem. Éreztem, ahogy egy pillanatra megáll a szíve, megrémült. Azt az éles szúrást is éreztem, ami akkor hasított belé, mikor meglátta a gyógyszeres doboznak támasztott borítékot, neki címezve.
Éreztem a szívében a reményt, mikor a telefonhoz rohant és tárcsázta a mentőket ... majd megmentik , ők megmentik ... majd ők ... ezt mondogatta magában, abban a nem egészen 3 percen míg ki értek . Aztán jött a pánik és a düh, mikor a mentősök feladták a lehetetlen küzdelmet . És a mélységes fájdalommal átitatott magány, mikor egyedül maradt aznap este.
Anyám sokáig dühös volt . Először magára, saját magát okolta . Majd mindenkire aki valaha bántott engem, és végül rám is .
Annyira fáj ez neki, óh bárcsak tudnám hogyan jutottam idáig !
Itt ragadtam , eleinte látszólag céltalanul. Nem láttak engem, de páran érzékelték a jelenlétemet.
És én rájöttem, mert rá kellett jönnöm mi a közös bennük és bennem...
... úgyanazt az utat járják be, amit én is megtettem, ami nem egy , hanem 2 ember halálához vezetett . Mert aznap anyu is meghalt . Bár lélegzett és dobogott ugyan a szíve , de lelke belehalt halálomba !
Úgyhogy Igen, itt maradtam és már tudom miért ! Azért,hogy ott legyek nekik .Mint egy láthatatlan támasz !

Hogy melletted legyek!
Mikor az iskolában minden nap téged találnak meg a szünetben.
Mikor hazafele megint elkaptak és megvertek .
Mikor haza érsz és összeszorítod a fogad, mert otthon a szüleid már megint részegek .
Mikor este meglátod a nadrágszíjat.
Mikor minden reggel sírva próbálod a zuhany alatt lemosni magadról az erőszak okozta szégyent.
Vagy amikor megpróbálod túlélni életed értelmének elvesztését ...
... de tudd, veled vagyok !
Mikor zokogsz, mert már nem bírod tovább, a válladon érzett súly az én kezem! Ott vagyok veled, nem adhatod fel!
A hang a fejedben, mely azt súgja : túl leszel rajta !, az én hangom .
A remény a szívedben , az én utolsó sóhajom.
Nem adhatod fel, veled vagyok !
A láthatatlan támaszod!
...