HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-03-02

Jonathan Gros (19. fejezet)

19. fejezet
Áldott átok

Kezdetét veszi az előadás!
A közönség néma csöndben ül és figyeli az eseményeket. A hátsó sorban két kisgyerek vihog fel néha, de szülei hamar elcsitítják őket. Egészen fiatalok voltak. Talán kilenc vagy esetleg tíz évesek lehettek. Sosem értettem miért kell ilyen fiatalon ilyenekre elvinni a gyerekeket. Teljesen felesleges! Nem hogy semmit sem ért szegény az egészből, ráadásul még az előadást is zavarja, pedig nem ő tehet róla, inkább a szülő, az anyja, és az apja, az apja, az apja!
Ismétlődtek bennem a szavak és szememből előbuggyant egy nagyobb könnycsepp. Még mindig nem bírtam szabadulni a gondolattól hogy soha többé nem látom már viszont apámat. Vajon lesz még időm elbúcsúzni tőle. Anyával úgy beszéltük meg, hogy majd másnap, az előadás utáni napon fogjuk meglátogatni apát, de lehet, hogy még ma meglátogatom.
Míg a többiek a színpadon játszottak ugrándozva, addig én a színfalak mögött leültem egy viszonylag kényelmes kis székre. Figyeltem Mike Menerst aki Sámsont alakította. Sámson egy szolga volt Capuletéknél, míg Mike az évfolyamtársam volt. Ha a próbákat egynek vesszük, akkor összesen, egyszer találkoztam vele! Vagyis én csak a próbákról ismerem. Furcsa, pedig azt hittem mindenkit ismertem a másik osztályból.
Ahogy így figyeltem a kényelmes székből a jelenetet, szemeim lassan lecsukódtak. Mostanában nagyon keveset alszom, és ez azt eredményezi, hogy elalszom olyankor, amikor nem kéne, mint például a minap az irodalom órán.
Sajnálatomra még álmodtam is!
Beléptem az iskola ajtón. Egyedül álltam a hatalmas épületben. Lépteim ismét lassúak voltak, mint amikor irodalom órán a hosszú folyosókról álmodtam. Mozogni, forogni, ugyanúgy jól tudtam, csak a lépteim voltak lassúak. A főfolyosón erős köd terjengett, és rémisztő kislány kacaj hallatszott végig a folyosón. Ha egy vidámparkban vagy egy strandon lettem volna, akkor semmi rémisztőt nem gondoltam volna róla, de így, még a szőr is felállt tőle a hátamon.
Ahogy közeledtem az emeletekre vezető lépcsők felé a nevetés erősödött. Hirtelen egy velem egy magas lány rohant el előttem és átfutott a falon.
Egy pillanatra megtorpantam, aztán újra elindultam. A lány megjelenésével a nevetés is abbamaradt. Lassú léptekkel elértem a folyosó végére ahogy jobbra pillantottam, a büfé felé, megláttam magamat amint épp Judyval beszélgetek, majd hangosan felnevetünk és beleveszünk a ködbe.
Azt hiszem, figyelnek minket Jonathan!
Hallatszott Judy hangja a folyosón mindenütt!
Ekkor megint megtorpantam és elkezdtem forogni és szememmel minden kis zugot próbáltam felfedezni a sűrű ködben, hogy pontosan honnan jött a hang.
Tudtam, hogy egy álom, de az egész olyan valóságosnak tűnt, mintha tényleg megtörténne.
Az emelet Jonathan! Segíts! Jonathan!
Hallottam ismét Judy hangját, ahogy kétségbeesetten, kísértetiesen próbál segítséget kérni.
Lassan hátrálok, és megfordulok. Egy pillanatra Amy-t pillantom meg magam előtt. Nevet. Hangosan.
Amint megfordultam és megláttam Amy-t egyből eltűnt. Amy olyan közel volt hozzám, hogy épp azért tűnt el, mert amikor megfordultam az arcom egyenesen az ő arcába ütközött. Aztán, mint egy rossz emlék, szertefoszlott a sűrű ködben.
Nyelek egy nagyot, minden erőmet összeszedtem, és elindultam a lépcsők felé. Amint elértem a lépcsőket, felnézek a lépcsőfordulóra, ahol már elenyésző volt a köd.
- Erre Jonathan! Erre fiam! - jelent meg apám a lépcsőforduló tetején, felém intett, majd elindult az első emelet felé.
- Apa - suttogtam halkan, és izgatottan elindultam felfelé a lépcsőn.
Lassan, mivel gyorsabban nem tudtam rohanni. Sírtam volna az örömtől, hogy apámat ismét magam előtt láthattam.
Amint felértem a lépcsőfordulóig, a második emelet láthatóvá vált, és én megpillantottam Dimitrijt, ahogy áll és karba tett kézzel, rám nézve vigyorog.
Elindulok lassú léptekkel felé. Minden egyes lépcsőfoknál mereven rá nézek, pislogni se merek, de ő ugyanúgy néz rám, bambulva, és vigyorogva. Ahogy felérek az emeletre, szemtől szembe állok Dimitrijvel, és ekkor akaratlanul is behunyom a szememet, mintha egy erő arra késztetett volna, hogy hunyjam be a szemem. Becsuktam!
Dimitrij dübörgő, és visszhangzó hangon kezdett el nevetni. Amikor kinyitottam a szemem Dimitrij már sehol nem volt.
Ekkor meghallottam valami dübörgő hangot a főfolyosóról, így a lépcsőkorláthoz fordultam és középen, lenéztem. Láttam, amint kezd eltűnni a talaj, és az erős mohó nevetés, és a sűrű köd agresszívan hatol egyre följebb és följebb!
Nem! Nem lehet hogy most kudarcot valljak álmomban. Először Amy lök ki az ablakon, majd egy sűrű fekete folyadék folyt meg engem, aztán Mr. Koponya támad rám a hosszú fehér folyosókon, Dimitrij fekete koponyafüstjéről már nem is beszélve, és most ez a sűrű köd próbál a semmibe taszajtani. Nem! Most nem fog a halálommal végződni ez az átkozott álomsor.
Ekkor ismét meghallottam Judy segítségét:
- Segíííííts! - hangzottak tisztán szavai, majd egy hangosat sikoltott!
- Jövök Judy! Nem vallok ismét kudarcot! - kiáltottam, és elindultam fel a lépcsőn, hogy elérjem a következő emeletet!
Ahogy ismételten elértem a lépcsőkanyart, megláttam Judy rémült arcát az emeleten, ahogy bambán néz előre.
Úgy nézett ki mintha kővé dermesztették volna. Arca akárcsak Dimitrijnek is, rezzenéstelenül állt. Rémülten bámult maga elé a semmibe, két keze behajlítva, mintha egy szekrényt támasztana a két kezével.
Elindultam felé, hogy "megmentsem"! Épp hogy felértem, váratlanul Judy megmozdult, és felém nyúlt. Oly váratlanul mozdult meg, hogy időm se volt, utána nyúlni. Hirtelen egy láthatatlan alak, kinek csak a kezei látszottak Judy testén, megragadta és behúzta a lánymosdóba, ami a folyosó végén állt!
Amint elhúzta a mosdóba, már nyúltam felé, de későn. Egy pillanatra bűntudat gyötört, hogy most segíthettem volna Judyn! Egy másodpercre az is átfutott az agyamon hogy talán Judy komoly veszélyben van kint Franciaországban!
De nem gondolkodhattam hosszasan, a kacajokban fuldokló sűrű köd, lassan, de kitartóan közeledik.
A mosdóhoz rohantam, ahová elragadta a szellem Judyt. Rátettem kezemet a gömb alakú kilincsre. Hideg volt és jeges, de nem törődtem vele. Csak a célom lebegett a szemem előtt: megmenteni Judyt!
Kinyitottam az ajtót és beléptem... a semmibe! Az ajtó mögött nem volt semmi, csak egy végtelen üres tér. Nagy szerencsém volt, hogy erősen fogtam a kilincset, különben most elnyelt volna a végtelen üresség! Egy kézzel fogtam a kilincs ajtót, és csak lógtam ott a semmi közepén. Meglepődve vettem észre hogy úgy estem, mint egy gagyi számítógépes játékban, lassan, szinte lebegve, talán ezért is volt elég időm, hogy megfogjam a kilincset. Egészen könnyűnek éreztem magam, ha nem szorított volna az idő egy órát is eltöltöttem, volna itt így egy kézzel lógva, de vissza kellett másznom.
Meglendítettem magam, hogy az ajtó kicsit becsukódjon, hogy elérjem a biztonságos, harmadik emelet talaját. Amint elkezdtem belendülni, és elég közelnek éreztem a földet elengedtem a kilincset, és a levegőben egyből megfordultam. A valóságban természetesen ezt nem tudtam volna megcsinálni, de itt úgy zuhantam, mintha egy medencében merültem volna el, viszont fordulni ugyanolyan gyorsan tudtam, mint a valóságban, így könnyedén el tudtam kapni a küszöböt.
Könnyedén felhúztam magam, majd az ajtót becsukva, a lépcsőkhöz rohantam, hogy megnézzem a közelítő kacagó ködöt. A köd éppen most készült bekebelezni a második emeletet. Nem maradt sok időm!
Elkezdtem felrohanni még egy emeletet, hogy elérjem a negyedik emeletet is és onnan az ötödik emeletet!
Felérve az ötödik emeletre, először jobbra fordultam, és végignéztem a folyosón, majd balra fordítva a fejemet megpillantottam apát!
Lassan, mert gyorsan amúgy se tudtam volna, szépen odasétáltam. Apám arcán szomorúság látszódott. Folyamatosan a szemembe nézve várta hogy odaérjek.
- Apa? - kérdeztem elcsukló hangon, odalépve hozzá.
- Jonathan - mondta szomorkásan
- Apa, mi folyik itt? Mi történik velem? Mik ezek az álmok? Miért látok olyat ami még nem történt meg? - faggatóztam
- Mikor kezdődtek a látomások?
- Hát, nem is tudom, miután Tommy megtámadt, azt hiszem - gondolkoztam hangosan
- Fiam, mikor felmentél az iskola ötödik emeletére, az egyik legnagyobb hibát követted el!
- Miért? - kérdeztem, kíváncsian, amikor meghallottam magam mögött a közeledő köd gúnyos vihogását.
Egy pillanatra hátra fordultam, majd megismételtem a kérdést:
- Miért?
- Amy nem természetesen halt meg, megölték! Éppen ezért olyan harag gyűlt fel benne, amit már ő maga sem tudott kordában tartani, és amikor te felmentél, Amy nyugodt lelkét megsértetted!
- Én? de én nem csináltam semmit, csak körül néztem az ötödik emeleten - háborodtam fel
- És most az egyik osztálytársad nagy veszélyben van!
- Chris maga kereste a bajt! Nem az én hibám volt, de te honnan tudsz mindezekről? - néztem rá furcsállóan
- Beszéltem Chrisszel!
- Nem! nem, az lehetetlen, Chris kómában van, nem beszélhettél vele, az nem lehet! - vetettem ellent
- Itt beszéltem vele!
- De...
- Jonathan - hallgattatott el apa közbevágva a szavamba - ahol te most vagy az a Senki Földje, két féle emberrel találkozhatsz itt! Halottal, és haldoklóval, olyan halotta,l aki nem fogadta el, hogy meghalt, épp ezért lélekként bolyong a Holtak Világa és a Való Világ között, és olyan haldoklóval aki nem készült még fel hogy belépjen a Holtak Világába
- Akkor én... - dobbant egy nagyot a szívem egy pillanatra - én mit keresek itt?
- Sajnálom fiam! Egy dühvel teli halott lélek átkát viseled! Haldoklasz
Rémült tekintettel néztem apámra, egy lépést hátra lépve ijedtembe. Ez egy álom, nem lehet valóság, már megint egy rossz álom! Nem jelent semmit, sokan álmodnak világvégéről, meg olyanról, hogy elvesztik egy családtagjukat, nem jelent semmit! Vagy mégis?
- Ez egy áldás is egyben fiam - folytatta apa - mi, akik beléptünk ezen a kapun, nem emlékszünk majd semmire, mi eszméletlenül fekszünk addig amíg ez a világ nem dönt felőlünk, de te mindenre emlékezni fogsz! Ilyenkor te csak egy álomnak fogod fel, ugyanakkor ébren is vagy, és bolyongsz egy Világban, ahol nem kéne, hogy legyél, ébren álmodsz. Én mondom neked fiam, ez egy áldott átok!
Kicsit furcsán néztem apámra. Nem tudtam hogy ennyire ért az ilyen spirituális dolgokhoz! Ébren álmodok? Áldott átok? Senki Földje? Mi?
Nem értettem hirtelen semmit se. Örültem, hogy beszélhettem még apámmal, elmondása szerint, ezek szerint most ő is ájultan fekszik a kórházban. Lehet, hogy kómában van ő is. De amit mondott abban találtam némi igazságot! Találkoztam Amyvel is itt már, ő amolyan halott lélek, vagyis, élni akaró lélek. Chrisszel is találkoztam, ő kómában van, és ezek szerint ő is haldoklik.
- Fiam! - szólított magához apa, és mutatóujjával a lépcsőkhöz mutatott.
Odarohantam a lépcsőkhöz, olyan sebességgel, hogy még a sarki zöldséges idős állni alig képes eladónője is megirigyelte volna a sebességem.
A köd már a harmadik emeletet kebelezte be.
- Mi ez? - kiabáltam oda apának
- Az ember, az álmában is megtud halni, ez a Pusztító, mindent megsemmisít.
- Segíts apa! Mit tegyek? - kérdeztem pánikolva
- Juss ki az épületből, ez az egyetlen megoldás!
- Nem tudok lemenni, ellepi az egész épületet!
- Meg tudom tisztítani a főfolyosót, de csak azt - mondta, aztán a magasba emelte két kezét és fejével felnézett, mintha imádkozna az ég felé.
- És hogy jussak le a főfolyosóra? - kérdeztem egyre idegesebben
- Nem segíthetek többet, minden egyes szó után fogy az erőm Jonathan, siess!
Nem értettem miért nem segít apa, hogy jussak ki, láttam rajta hogy tudja a kiutat. Nyugodtan elmondhatta volna a kiutat, még mielőtt használta volna az erejét. Lehet hogy ez egy kicsinyes bosszú, még régen, amikor még az előző lakásunkban laktunk, pont még mielőtt leégett volna! Még mindig emlékszem arra a napra, nem tudnám elfelejteni.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Ready alkotást töltött fel "Bogária" 01. - A bennünk élő gyermek címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Keresd a jót című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Száguldhatsz... című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Remélem címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)