Már lassan komplett enciklopédiát lehetne összeállítani azokból az írásokból, amelyek az álmaimról szólnak...
Íme a legújabb. (Nem mutatkozom be, ismer mindenki, 532 "álmos" novella után már mindenki ismeri e nevet: Reez Elek. Igen Rezelek, és nem berez-elek, de nem ám!)
3020 10 16 Budapest, R. Elek

...bementem a rumli-szobába, ezzel kezdődött.
Volt ott mindenféle kacat néhány négyzetméteren, száz éves kopott vasalódeszka, kerék nélküli bicikli, bicikli nélküli biciklikerék, rossz, rozzant ruháskosár tele régi rongyokkal, elnyűtt sícipő, húr nélküli teniszütő, fél gitár, kibelezett TV-készülék, üres dobozok, rozsdás karácsonyfa-talp, görbe alumínium kanalak, törött tükör, mankó, roller, állófogas, szőre-hullatott nercbunda, ....nem sorolom tovább.
Fürödni akartam. Az ajtó felőli sarokban állt egy működő, életképes, komplett zuhanyozó. Ott volt, bármilyen furának hat, ilyen az álmok logikája.
Levetkőztem, rádobtam gönceimet: a fekete pólót, a szakadt kék farmert, s az alsónadrágot, az egyik autógumira, ami a helyiség közepén árválkodott, a többi tetején.
Szóval levetkőztem meztelenre, semmi nem volt rajtam, a szandálom se.
Ekkor nyílt az ajtó. Váratlanul bejött a szerelmem. Illetve hát a "szerelmem"
Idézőjelbe teszem a szót, mert az a lány messze nem volt a szerelmem soha. Pedig jó lett volna, ha az, lett volna, de, még egyszer mondom, erről szó sem volt!
Kokettáltunk ugyan néha egymással...ám, ez volt minden.
Ijedtemben leültem gyorsan az autógumikra, és összegörnyedtem. Átfutott rajtam, hogy így talán kisebb felületet mutatok magamból. Más is eszembe jutott. Mi lesz most? -ez jutott az eszembe. Csupa ágaskodó kérdőjellel. .
Szerelmem, most már maradok ennél a meghatározásnál, az olvasó tudja, hová tegye, végigmért, ahogy ott kucorgok ruha nélkül az autógumin, és két könnyed, lassú lépéssel odajött elém. Megállt, nézett, szája sarkában mosoly bujkált. Bő, fekete felső volt rajta, azon, aranyozott betűkkel valami divatos reklámszöveg..
És akkor én...!
Mit tettem?
És akkor én mit tettem, jaj Istenem mit tettem?

Felnyúltam két kezemmel és tétován, bátortalanul magamhoz húztam! Engedte, ilyenek az álmok. Odahajolt hozzám. Haja-szála arcomat csiklandozta, ajka puhán az én számhoz ért.
Éreztem lágy, mégis ruganyos keblét tenyeremben.
Megcsókoltam.
Visszacsókolt.
-Zuhanyozni fogsz? - kérdezte kicsit később incselkedve. Arca piros volt, keze fehér.
-Igen - mondtam.
-Rendben - felelte. Nézett, nevetett.
Éreztem, tudtam, hogy nem fog kimenni! Hogy nem akar kimenni.
Tudtam, hogy lassan fel kell állnom, oda kell sétálnom a zuhanyozóhoz, s el kell kezdenem zuhanyozni.
Tudtam, hogy nézni fog, tudtam, hogy végignézi. Igen tudtam, de nem izgatott többé. Valami néven nem neveztető égi nyugalom szállt meg. Vagy pokoli nemtörődömség. Annyira bizalmasnak, intimnek éreztem az egészet. Mosdom persze tetőtől talpig, ahogy kell, s a lány, akit szeretek, végignézi. Igen, végignézi a lány, aki szeret. Mi van ebben? Semmi, hiszen egymáshoz tartozunk!
Arca piros volt a csóktól, amit tőlem kapott, s amit nekem adott, rövid haja sötét, keze hófehér...