Ma rád gondoltam éppen
mikor esni kezdett az eső
nagy cseppek gurultak az aszfalton
és mélyről egy sóhaj tőrt elő.

De a sóhaj is elgurult
hiába kerestem a szívben
a szürke ráncos égen
hogy örökre elveszett attól féltem.

.....és elveszett
az idő elragadta
a múlt képeit összetörve
az eső cseppjeibe rakta.

Az apró cseppek végig gurultak
arcomon, hogy sistergő páraként
felhők tavába örökre elvegyüljön
s hálát rebegjen a törött képekért.

Mert mindig elgurulnak a cseppek
koszos, fáradt könnyek
és leragadt szempillák alatt
bánat kristályok nőnek.

Mint gyémántok szanaszét gurulnak
ha megcsillan rajtuk a napsugár
mintha álmok lámpása gyúlna
vagy ezernyi szentjánosbogár.

Azt hiszem szomorú vagyok
és szomorú ez a szürke délután
az eső cseppjeiben egy új képről
nézek magamra bután.

De tova gurul és az est leszáll
feketén hömpölyög belém a magány
és arcod ott fénylik újra a cseppeken
mert szívembe lüktet emléked anyám.