О Володе Высоцком я песню придумать решил:
Вот ещё одному не вернуться домой из похода
Говорят, что грешил, что не к сроку свечу затушил ...
Как умел, так и жил, а безгрешных не знает природа.

Ненадолго разлука, всего лишь на миг, а потом
Отправляться и нам по следам по его по горячим.
Пусть кружит над Москвою охрипший его баритон,
Ну а мы вместе с ним посмеёмся и вместе поплачем.

О Володе Высоцком я песню придумать хотел,
Но дрожала рука и мотив со стихом не сходился...
Белый аист московский на белое небо взлетел,
Чёрный аист московский не чёрную землю спустился.
________________________________________________


Én Viszockij Vologyáról dalban vágytam szólani:
Ő volt, aki annyi helyről haza soha nem jutott.
Mondják, vétkezett: gyertyáját túl korán oltotta ki...
Vétlen ember nincs a földön, úgy élt, ahogyan tudott.

Nem tart soká az elválás, pillanatnyi döbbenet,
Az ő forró nyomait kell híven követni nekünk.
Keringjen csak Moszkva felett baritonja, a rekedt,
Mi meg együtt sírunk vele, és együtt is nevetünk.

Én Viszockij Vologyáról daloltam volna kivált,
De a dal a vershez nem ment, mert a kezem reszketett.
A moszkvai fehér gólya fel, fehér egekbe szállt,
A fekete meg a földre, feketére érkezett.

* * * * *