- Mit szeretnél? Miért nem alszol már?
- Apa, maradhatok kicsit itt?
- Ezen már régen túl vagyunk. Van saját szobád, ott az ágyad, jó lenne, ha abban aludnál.
- Nyitva hagyhatom picit az ajtómat?
- Eddig is nyitva volt résnyire.
- Akkor égve maradhat a lámpa?
- Dereng az a kis éjszakai fény a sarokban, meg a csillagok a plafonon.
- Az nem jó.
- Miért?
- Vagyis jó, csak nem elég.
- Mire nem elég?
- Hogy elriassza a szörnyet.
- Milyen szörnyet? Szörny van a szobádban?
- Igen. Egy nagyon ijesztő szörny!
- És most átjött nyafogni ide?
- Apa, ez nem vicc! Így nem tudok aludni és félek!
- Na jó, menjünk át, nézzünk körül... nem látok itt szörnyet. A szekrényben sem, az ágy alatt sem, a függöny mögött sem, a játékos dobozokban sem. Te látsz?
- A játékos dobozokba nem is férne be, mert nagy. De attól még itt lapul valahol!
- Nagyon nagy?
- Igen.
- Rettentő rémisztő?
- Igen, borzasztóan!
- És csak sötétben jön elő, amikor egyedül vagy?
- Igen, csak akkor.
- Helyes.
- Miiii?
- Gyere, ülj ide az ágyra, elmondom. Vagy ne is, inkább feküdj le, én pedig betakargatlak...
- Ülj ide mellém! Mit mondasz el?
- Szóval. Az éjszaki szörnyednek nagynak, rémisztőnek kell lennie, és olyannak, aki akkor jön elő, amikor egyedül vagy és félsz.
- De az miért jó, hogy ijeszteget? Meg esetleg elvisz vagy megesz?
- Dehogy visz el és nem is esz meg. Az a te szörnyed.
- Az enyém ugyan nem...
- Más is látja?
- Nem, csak én. Azért, mert csak akkor jön elő, mikor sötét van.
- Ha most leoltjuk a villanyt, akkor előjön?
- Neeem... mert te itt vagy.
- Tőlem fél?
- Nem hiszem, mert nálad is nagyobb és sokkal csúnyább és ijesztőbb.
- Ez igazán kedves tőled, hogy kevésbé vagyok csúnya és ijesztő, mint egy éjszakai gyerekevő szörny...
- Apa, nem úgy értettem! De miért mondtad, hogy az én szörnyem?
- Ha most elaludnál, és ezért nem tudnád, hogy itt vagyok, akkor lehet, hogy előjönne?
- Ööö... lehet. De nem látnád.
- És te igen?
- Igen álmomban. És elvihetne vagy megehetne.
- A te álmod a te gondolataid. Ott te vagy a király, és nem eshet bajod. Ugye mindig felébredtél eddig, akkor is, mikor rosszat álmodtál?
- Igen...
- Na már most, amíg alszol, addig is kell rád vigyáznia valakinek, ott benn.
- Az álmomban a fejemben?
- Igen. Erre való a szörny. Amikor kezdesz elaludni, előjön és őrködik. Téged vigyáz, hogy ne lehessen bajod.
- Úgy mint te?
- Úgy bizony. Csak én az álmodban nem tudok ott lenni, de a szörnyed igen. Az legrémisztőbb álmokat távol is tartja.
- De olyan félelmetes!
- Persze, hogy az. Te csináltad ilyenre. Egy félős kiscicától ugyan ki ijedne meg? Minél jobban tudod, hogy veled van, annál kevésbé képesek a rossz álmok a közeledbe férkőzni.
- Engem sosem bánt?
- Sosem. Ő a te hű szolgád.
- Amikor nappal ébren vagyok, az oviban meg bárhol, akkor miért nem jön elő?
- Kellene?
- A múltkor a Lali szekált és sokkal nagyobb nálam, meg durva. Mindenki fél tőle. Jó lett volna egy nagy rettenetes és borzasztó szörny a hátam mögött.
- Emlékszem, akkor volt, hogy úgy álltál ki magadért, hogy végül békén hagyott.
- Igen, de majdnem verekedés lett belőle.
- De nem lett. Tudod miért?
- Miért?
- Mert a szörny ott állt a hátad mögött és segített.
- Senki sem látott mögöttem szörnyet.
- Akkor honnan lett hirtelen bátorságod? Mitől vonult vissza egy náladnál fél fejjel magasabb gyerek, ahelyett, hogy lökdösött volna? Miért ijedt meg tőled és hagy békén azóta is?
- Ő nem látja...
- Nem is neki kell látnia.
- Nekem tudnom, hogy ott van?
- Pontosan.
- Neked is van szörnyed?
- Mindenkinek van. Csak sokan elfelejtik, mire felnőnek és ezért olyan rémségek is megtalálják őket, amik egyébként elriadnának a szörnyüktől.
- Ha valaki elfelejti a szörnyét, akkor az eltűnik?
- Nem, csak visszavonul a sötétbe és szomorú.
- A szörnyek is tudnak szomorúak lenni? Akkor is ha rettentő ijesztőek?
- Igen. Bárki lehet szomorú, és bárki lehet boldog, mindegy hogyan néz ki.
- Én sosem fogom elfelejteni, hogy van szörnyem.
- Adj neki nevet, úgy könnyebb akkor is emlékezni a létezésére, ha már nagyobb leszel.
- A tiédnek van neve?
- Van, úgy hívják Bús.
- Azért mert szomorú?
- Nem, azért mert úgy néz ki, mint egy hatalmas kupac, rettentően göcsörtös és kanyargó szőlőgyökér.
- Ez nem értem.
- Én sem, de ő mondta, hogy ez a neve.
- Álmodban mondta?
- Persze, beszélni csak ott tudnak. Majd a tiéd is elárulja a nevét, amikor már barátok lesztek és akkor adni sem kell neki, mert tudja a sajátját.
- Apa! A szörnyeink nem bántódnak meg, hogy szörnynek tartjuk őket?
- Nem, nekik ez a fajuk, ahogy mi emberek vagyunk. De most most már aludj! Leoltjuk szépen a villanyt, így ni. Nyitva hagyjam kicsit az ajtót?
- Nem kell, a szörnyem mindjárt előjön végre és vigyáz rám a sötétben...