14. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

Fráter Lóránd, a híres rokon, unokabátyja Endrének és Lenkének a család érsemjéni kúriájában látta meg a napvilágot 1872-ben. Kilenc testvér közül ő volt a nyolcadik gyerek a sorban.
Apja Fráter Béla nagybirtokos, anyja gróf kisrédei Rhédei Júlia, aki édesanyja révén másod-unokatestvére Mária angol királynőnek. Így, jobban mondva emiatt, Endre és Lenke akaratlanul bár, de visszavonási lehetőség nélkül rokonságba keveredett az angol királyi házzal. A kapcsolatot nem tartották, a királynő soha nem járt sem a Dombovári úton, sem Fonyódon, s a testvérek se fordultak meg sűrűn Londonban, a Buckingham palotában.
-De azért néhanapján, mondjuk például sátoros ünnepeken írhatnánk egymásnak képeslapot -jegyezte meg leírhatatlan grimasszal Endre.
Húga vette a lapot.
-Ja. Karácsonyra küldök nekik egy betlehemeset, angyalkákkal.
-Na mán a' csak jó lesz akkó!
-Talán írnak majd ők is.
-Talán.
Endre megengedett magának egy félmosolyt. Hallgatott egy sort, bámulta a felhőként gomolygó pipafüstöt, ahogy körbelengi a petróleum-lámpát, majd száll-száll, egyre magasabbra, egyre távolabb, mint az elillanó élet. Aztán vontatott hangon, mint akinek nehezére esik minden szó, megkérdezte:
-Te mikor láttad utoljára?
-Mikor is? -Lenkének gondolkodnia kellett. Istenem, az idő úgy repül.
-Mikor? Hát még a háború előtt. Tizenháromban. Akkortájt kaptam tőle egy képet. Kivettem a keretből, hogy megmutathassam. Nézd csak!
Kotorászott a papírhalmazban.
-Itt van la!
Endre elgondolkozva nézte a fényképet. Nyílt, barátságos tekintet, rövidre vágott katonás frizura, kackiás bajusz, huncut tekintet. Igen, ez ő, Fráter Lóránd, a híres "nótáskapitány".
A kép aláírása határozott kézírással, dőlt betűkkel: "Lenke húgomnak szeretettel", aláírás: Fráter Lóránd huszárkapitány. 1913 Érsemjén.
-Hol lehet most? Tudsz róla valamit?
Lenke összecsapta a tenyerét.
-Jó ég, Endre, te nem olvasol újságot?
-Mert?
-Amerikában van, koncertkörúton. Megírták a lapok.
-Komoly?
-Akár a vakbélgyulladás. Mit gondolsz...füllentek én neked?

Nyílt az ajtó mögöttük. A nyílásban Ilona asszonyt pillantották meg, borzas hajjal, pongyolában, álmosságtól bedagadt szemekkel.
-Hát ti? Ti még mindig itt vagytok? Lassan hajnalodik.
Endre megmozdult a keskeny széken. Arrébb moccant, maga alá húzta hosszú lábait.
-Csak beszélgetünk lelkem, no. Családi dolgok!
-Úgy! -villant Ilona szeme. -Hát akkor nem zavarlak benneteket!
Sírült egyet, fordult és visszahúzódott.
Még hallották, ahogy azt mondja, nagy mérgesen:
-Teremtő Atyaisten! Ezek többet tudnak locsogni, mint a Kádár Rozi a Marek Kata, és a Sütő Erzsi együttvéve!

Kicsit hangosan csukódott be az ajtó mögötte. Valahol a dombon túl ugatott egy kutya. A Hold fél-karéja előbújt az eperfa sötét árnya mögül, s rájuk vigyorgott. Veszett módon ciripeltek a tücskök.
-Szépen gömbölyödik - jegyezte meg Lenke, utalva Ilona asszony nagy hasára.
Endre nem válaszolt, szívta a pipáját, lógatta a fejét.
-Fiú lesz.
Erre se szólt semmit.
Lenke rendületlenül folytatta.
-Látszik, mert hegyes a pocakja.
Bátyja hallgatott, fújta a füstöt. Lenke nem zavartatta magát.
-Ugyanis, ha kerek lenne, akkor lány lenne.
Beszélt, beszélt, be nem állt a szája. Elmagyarázta, miért születik fiúgyerek, ha csücskös a pocak, s miért lány, ha kerek. Példákat hozott, lám, Jancsáknénak is fia lett, mert hegyes volt, Kálmánné Erzsikének viszont ellenkezőleg, lánya született, és így tovább.
Endre nem szakította félbe, pipázott.
-Szóval fiú, azt mondod -szólalt meg nagy sokára.
-Szerintem az. De ha....
-Hát, ha fiú lesz, fiú lesz. Mit bánom én.
Lenke lecsapott rá, mint egerészölyv a mezei pocokra.
-Hogy hívjátok, ha fiú lesz?
-Tudom is én.
-Mégis?
-No, talán Jenőnek.
-Jenőnek?
-Tudom is én.
A Jenő jó név.
-Jó.

Később kiderült, Ilona asszony fia tényleg fiú lett, s tényleg Jenőnek nevezték el. Ez a Jenő gyerek a Rákosi érában a dobogókői Pártüdülő gondnoka, ami abszolúthe egy bizalmi állás, ide jártak ejtőzni Pártunk és Kormányunk vezetői: Gerő Ernő elvtárs, Apró Antal elvtárs, Farkas Mihály elvtárs, és a többiek. Jenő esténként énekelt és zongorázott az elvtársaknak, mert ehhez is értett, egyébként is egy ennivaló modorú, elbűvölően aranyos fiatalember volt, értett az emberekhez, néha még népünk bölcs vezérét, Rákosi Mátyás elvtársat is megnevettette.

Fenn az égbolton halványulni kezdtek a csillagok. Kelet felől félénk pír kúszott fel, gyorsan nagyobbodott. Pirkadt.