A szó sokszor sok, sokszor kevés lehet,
lehet tükörarca, lehet vakotás, vallomás.
Ugrálnak szemem előtt, kezem között,
mint gyönge szöcske nedves homokon,
megvillantja szárnyait búsan, erőtlenül.
Érinteném, a villogás mit tereget elém?
Lehet suhogás, vagy zuhanás csendben,
lehet szavakkal szeretni s ölni hirtelen.
Gyanútlan szó ablakom ólomfüggönyén
díszes ránc, arcomon a ránc kocka ég.
Gömbölyű homályban fekszem, keresem
a legszebbet, válogatom ellenségemen
rejtőzködő hamis és hazug szavakat,
ami igaz is lehetne, zavarban vagyok.
Ki mondja meg, miért vergődik a szó,
nyüzsög, mint megzavart hangyaboly,
mint ízekre szétszedett bogár, tán madár,
ki tollát vesztve nem tud szállani tovább.

("vakotás" mikor már alig van foncsor az üvegen)