Nem én vagyok, ki élem életem,
Nem én vagyok, kit ér a félelem,
Nem én vagyok, kit az élet nem nyom,
Nem kellett nekem semmilyen hatalom.

Nem én vagyok a méltó példakép,
Nem én vagyok, aki majd félrelép,
Nem én vagyok, kit hidegen hagynak a szavak,
De én leszek, akit a barátok itthagynak.

Ki vagyok én, azt senki sem tudja,
Hiába mondom újra meg újra,
Ki az, aki utánam takarít,
Mert nem én vagyok, aki kavar itt.

Nem vagyok senki. Nem számítok,
Ez vagyok én, senkit nem ámítok.
És mi lesz velem, ha majd meghalok,
A túlvilágról jót nem mondhatok.

Tudom, hogy a nappal követi az éjszakát,
Tudom, hogy a sikert az irigység szövi át,
Teszem azt, amit nem lehet,
Mert jólétet az ember nem vehet.

És mint gipsztörpe a kertbe zárva
Csak úgy vagyok én magamban árva,
A megkeseredett élet rám hajt,
Ez okoz majd bennem ezeregy bajt.