HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1915

Írás összesen: 51232

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-02-14 12:06:41

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2021-02-14

Három tünet - Január 2/2

Nem kicsi közjátékság - 2021 január közepe

Piros érdekes szerzet, számomra kifejezetten ismeretlen típust képvisel. Olyan természetességgel tud belenyúlni bárkinek a húsába, hogy az ártatlansága miatt, amely eközben teljességgel megkérdőjelezhetetlenné szilárdul, soha semmilyen negatív visszahatás nem száll a fejére. Egészen addig legalábbis így volt, mígnem egy napon az én lélekhúsomba mélyesztette bele kíváncsi ujjait, a fájdalom azonban alighanem őbelé hasított.

Imád kutakodni, felhajtani, leleplezni, rábukkanni. Szekrényben, sufniban, érthetetlen címekkel megjelölt fájlokban egyaránt. Én évek óta úgy élem az életemet, hogy amit teszek, amit építek vagy épp lerontok, amit létrehozok és elpusztítok, azt senki nem észleli; senkit nem érdekel, senkinek nem számít, senki más számára nem létezik. A laptopomon tárolt dokumentumok s egyebek tehát csakis az én kis univerzumom, amelyben én utazom csupán, bolygó asztronautaként. Minden kis égi testnek megvan ott a maga története, a funkciója, az értelme. Számos egymástól nagyon különböző dolog lebeg abban az univerzumban békés egymás mellett élésben, de egyvalami mindegyikükben közös: a szabadságuk. Semmi sincs rejtve. A legszemélyesebb, legértékesebb kincsek is éppoly' könnyedén elérhetőek, mint a legértéktelenebb vacakok. Elvégre rajtam kívül ugyan ki ült volna le bármikor is a laptop elé, hogy megnézze, miket rejteget? De úgy tűnt, ezen időknek végezete is eljöve, mert egy szép napon ott találtam Pirost a laptopom előtt (az ő megkérdőjelezhetetlen ártatlanságában), amitől valamiért úgy összekapódott a gyomrom, hogy az engem lepett meg leginkább.

Szóba került már természetesen, hiszen első beszélgetéseinkben azonnal firtatta, hogy írok-e még verseket, mint régen. Mire én mindig azt feleltem, hogy már nem, s szívből remélem is, hogy úgy, ahogyan régen, már soha nem fogok írni. Nem tudtam, miért, de éles kanyarokban kerülgettem ezt a témakört. Abban a pillanatban azonban rögtön megértettem a bennem bujkáló okot.

- Azt mondtad, már nem írogatsz verseket. És tessék: "Versek és rövid prózák 2016-ig"; "Versek - 2019"; "Versek - 2020"; "Rövid prózák - Ördögtűz - Bennem maradsz - Igazán - Családi fényképek". Ez mi? Családi fényképek, családi fényképek, nézzem csak...
- Piros - ültem le szorongva az illatozó kávékkal zörgő apró tálcával a kezemben -, nem hiszem, hogy az... khm, nem hiszem, hogy...
- Vá-vá-várj! Ezek nem is fényképek. Mi ez? Várj! Várj! Ezek dokumentumok. Open Office... Hadd olvasom! ... 16. Egy derűs nyári napon küldtem neked azt az sms-t, amelyben közlöm, hogy "itt már szépen havazik". Ez persze fals volt, egy régi párbeszédünk darabkája szökött el véletlenül hozzád. Mindig szerettem olvasgatni dialógusaink e kedves kis krónikáját, de ezúttal valahogy, már nem is emlékszem hogyan, (noha nem akartam, nem is gondoltam) sikerült elküldenem egy ilyen krónikabeli, korábbi kijelentést. Te mégis leálltál vitatkozni az édesanyáddal, kardosan bizonygatva, hogy "ha az én drágám azt mondja, hogy havazik, akkor ott biztos, hogy havazik!" Ismétlem: derűs nyári nap volt. // Aznap is boldog voltam, mint oly' sokszor melletted; te hittél nekem, bármi mást mondott is az egész világ minden józan hangja. Ez a tisztaság hiányzik nekem. Senkiben sem találom. Látom a szemekben a tévedést és látom a hitetlenséget. A szavam ma semmit nem ér, semmit nem jelent; mindenre néma kérdőjeleket aggat a bizalmatlanság. Te soha nem kérdőjeleztél meg semmit, amit kaptál tőlem. Hiányzik az, hogy te ismertél engem.

Amikor Piros elhallgatott, szinte koppant a csend a cipőnk orránál.
- Meg kell értened, hogy ezt még jóval azelőtt írtam, mielőtt...
- Semmi... semmi baj. Ez... ez gyönyörű. Ő... ő volt az első... ugye?
- Nézd, ez... talán nem kéne ezt tovább "lapozgatni". Ez már a régmúlt, és...
- A régmúlt? Valóban? Hisz' olyan eleven. Érzem, ahogy marokra fogja a gyomromat.
- Akkor tényleg ne olvasd tovább! - próbáltam lehajtani a képernyőt, de nem hagyta. Sem a kezével, sem a tekintetével.
- Engedd! Ne játsszunk most! Látni akarom! ... Látni akarlak! - S konok elszántsággal (és meglepő beleéléssel) tovább olvasott félhangosan. Én meg úgy ültem mellette, hogy minden kiejtett szó nyomán egyre kisebbre zsugorodtam. - ... 17. Az embereknek valahogy nem kenyerük hinni. Az anyák némelyike például sohasem hiszi el azt, hogy a menye valóban szereti az ő fiát. Nem is a "jobban" meg a "közelebb" a kérdés, hanem az "egyáltalán". De a sors aznap valamiért melléd állt; oly' módon szolgáltatott neked legszentebb igazolást, hogy tiszta eredőjét minden eretnek belássa. // A véletlen találkozások kereszteződéséhez értünk akkor. Te az én anyámmal futottál össze a bevásárló körutad során, akit még mindig Évikének hívtál, engem egy kedves ismerős vitt hazafelé (mert nekünk még nem volt autónk). Miközben beszélgettetek, s zajlott az asszonyi diplomácia, egyszer csak leintetted anyámat: - "tessék várni!" Ő megtorpant: - "mire?" Te csak intetted, és (ezt ő mesélte), már mosolyogtál: - "csak tessék várni!" Majd megfordultál, és mindentudó, nyugodt tekinteteddel néztél az útkanyar felé. // Vajon ki mondta azt annak az idegennek, akit mi ismerősnek emlegetünk s akinek egyébként sosem vitt arra az útja, hogy épp arrafelé forduljon be és ott keressen helyet a félrehúzódásra, éppen ott, ahol te álltál, anyám pedig dermedten cövekelt? S vajon én miért nem lepődtem meg azon, hogy bárhová pottyanok is le, te ott kitárt karokkal jössz felém? // Ez a tisztaság hiányzik. Te minden zajból ki tudtad szűrni létezésem apró hangjait. Most egyedül, a harsogó világ süket lármájában nem érezhetek mást, mint azt, hogy én akkor és ott voltam, de már nem vagyok. Nem vagyok semmi és nem vagyok sehol. Mert nincs senki, aki megtorpanna és megfordulva várna engem a semmiből. Maradok hát a semmiben, ahová a hiányod taszított engem. Már csak az emlékeimen át létezem; aznap melléd állt a sors. (És aznap kezdett tőled félni az anyám. 😊)

Mintha megszűntem volna, olyan elmerülten lapozgatott Piros a lelkem levéltárában. Mígnem megakadt egy bekezdésnél, amit már csak némán, delejes rámeredéssel olvasott.

38. Én dolgoztam, te elvetéltél. Nem voltam ott veled, s te nem is akartad. Először nem akartad. Először vetéltél. Gyűlöltem magam, amiért el sem tudom képzelni, mennyire fájhat ez neked. S te gyűlölted magad, amiért nem tudtál megtartani egy életet. Ekkor már csak egymást szerettük.

Mint akit nem is gyomron vágtak, hanem inkább gyomron szúrtak, úgy zárta be a dokumentumot. Ekkor már fogta a kezem, markolta a vállam, s egy forró könnycseppje a kezemre hullt. Azonnal felszívódott a bőrömön, a részemmé vált, magamba ittam a részvétét. A részvétet, amit életemben először éreztem meg a maga valódiságában.

Piros könnyfátyolos szemekkel nézett rám. - Ezt... ezt látni rajtad mindig. Minden lélegzetvételeden. Nem csoda, hogy elváltál a másodiktól. Ki tudna... ki tudna versenyezni ezzel?
- Miket beszélsz? Ez nem ver...
- Nem verseny? Számodra biztosan nem. Számodra valami más. Valami, ami örökre megragadott téged. Ezt láttam rajtad a gyógyszertárnál. Belőled ez sugárzik. Ez a te sajátos kisugárzásod.
- Nem. Nem. Ez már a múlt.
- Ne áltasd magad. Ez sosem lesz a múlt. Figyelj! Semmi baj! Tudom, megállapodtunk, hogy... szóval hogy nem vesszük magunkat túl komolyan. Hogy nem éljük bele magunkat semmibe. De... én akkor is ígérem... ígérem neked, hogy figyelni fogok. Figyelni fogom a hangjaidat. S ígérem, tényleg megígérem, hogy mindig el fogom neked hinni minden szavadat... bármit mondasz is nekem.
- Nem. Piros, ne! Nem kell ilyet ígérned.
- Én akkor is megígérem. És csak... tudod, csak abban reménykedem, hogy egyszer... hogy egyszer hozzám is így írsz majd.
- Én pedig őszintén remélem, hogy soha nem kell hozzád így írnom. Érted? Ugye, érted?
- Értem. Igen, persze, értem. Most... Nézd! Most úgy érzem, nem tudnék egyedül maradni. Most nem bírnám elviselni, hogy nem vagy mellettem. Hogy így menjek haza, ezzel. Tudom, lassan lejár az időm, és hidd el, nem akarlak megfojtani, de... nem maradhatnék még egy kicsit?
- Maradj, ha jólesik. Utána hazakísérlek. Sétálunk, oké? Egy jó nagyot. A kocsiddal majd hajnalban odaállok a házad elé. Hm?
- Jó. Jó lesz. - Szorosan megölelt, évszázados, évezredes öleléssel. - Ádám - suttogta. - Te hülye Ádám.
- Tessék?
- Ádám, azt mondtam. Mert te vagy az én Ádámom. Tudod... minden igazi nő, minden Éva az igazi férfit keresi, az Ádámot.

Ott volt a nyelvem hegyén a viccelődés, hogy de hát én László vagyok, negyvenöt éve gyúrok arra, hogy igazi László legyek, amit szerencsére sikerült mégiscsak lenyelnem valahogy. Nem tudom, mire gondolhatott Piros, miféle jelenetek játszódhattak le az elméjében, milyen film vetítésébe kezdett a lelke. Csak az illatát éreztem, a közelét, a valódiságát. A létezést. Talán mégiscsak Ádám vagyok és nem László. De az biztos, hogy ő itt Éva. Egy igazi Éva.

Végül mégis ő viccelődte el a gyászos percet: - engem nem zavar, ha én csak örök második lehetek a szívedben... ha téged sem zavar, hogy én majd mindig Bred Pitt-re gondolok, amikor azzzt csináljuk.

Halkan nevettünk. Talán túl halkan is.

Tudtam, hogy ebből még baj lesz. Az ilyesmi mindenre rányomja a bélyegét, rengeteg utórengést produkálva. Csak azt nem tudtam, hogy mekkora lesz a baj.

Megígértük egymásnak, hogy nem vesszük magunkat túl komolyan. Ez a dolog nem jött össze.

*


2021 január legvége

Zsolesz* hatalmasat nyögve kiegyenesedett. Ilyenkor mindig azt várom, hogy a kétkezes rúd végre meghajlik kissé a vállain, de úgy tűnik, ilyesmit csak felvételeken láthatok, egyenes maradt, mint a vonalzó. Pedig meg volt rakva rendesen. Azt figyeltem, mikor pattan el a fickó derekát óvó széles öv. Remegtek a lábai, feszült a nyaka, torzult a feje, de kitartott. - Még kettő! - ordítottam rá, mire ő hatalmas elszánással beleguggolt egy újabb égszakadásba. Kicsit koncentrált, majd hepegve kinyomta. Erőlködés közben gyakran hallatta az ő sajátos hepep, heppepp, hepp indulathangjait. (Anno Puff Daddy-ről híresült el, hogy a Puff nevet a kosárlabdázás közben hallatott, talán a légszomját kifejező paff hangzású indulatszaváról kapta. Ezek alapján az edzőtársamat nevezhetnénk Hepepp Zsolesznek.) Az utolsó nyomásba készült beleguggolni, amikor kidülledtek a szemei, és a szokásos hepepp helyett azt nyögte: - szöszi a láthatáron!

Nem is sikerült előírásszerűen az utolsó adag. De erre már nem is nagyon figyeltem, mert megperdülve próbáltam kikémlelni a garázs keskeny ablakán. Nem láttam Pirost, addigra megkerülte az épületet, hogy " kikösse" a kerékpárját.

Zsolesz kibújt végre a rúd alól, itt már segíteni kellett. Volna. Ugye, hogy egy nő belépése a képbe akár életveszélyes is lehet! Pont az utolsó nyomásnál zavart meg mindkettőnket, amikor a segítőnek is a legjobban kellene figyelni. Az csak a vígjátékokban jön be, hogy a nagy súly maga alá temeti a pacákot. A valóságban ez komoly sérülést jelenthet. Egy húsvér ember nem áll fel olyan könnyen, mint egy rajzfilm figura, miután a fejére pottyant az üllő. (Istenem, miket beszélek... sok fiatal talán azt sem tudja, mi az az üllő. Sebaj, menjünk tovább!)

- Apám! - törölgette a homlokát Zsolesz az ő picike törölközőjével. - Nem semmi a kicsike. Tudnám, mihez kezdjek vele.
- Vigyázz a szádra! - ripakodtam rá. - Most már a barátnőm! Már nem beszélhetsz így róla!
- Jól van, jól van, végre férfi vagy, nem hagyod a csajodat, ez tetszik - vigyorgott.

Én meg azon rágódtam magamban, vajon mi hozta ide ezt a finom, mindig pedáns, illatozó nőt, s vajon mit fog gondolni magában, ha meglát engem ilyen csapzott állapotban.

Minden találkozónkat (nem szeretem a találka kifejezést) egyeztetés előz meg közöttünk, sosem szoktunk csak úgy a másik nyakába szakadni. Máris összekapódott a gyomrom; biztosan valami baj van!

Volt is. Az volt a legnagyobb baj, hogy nem volt semmi baj. Mert ha legalább lett volna... Ehelyett a kis Piros berontott a férfiak szentélyébe (nem tudtam, hogy most az ő angyalszárnyai fognak lángra kapni, vagy a mi homlokunkról porladnak le az ördögszarvak), tüzes arccal végigmasírozott a vasak között, s mire odaért hozzánk, mi ketten már a telitükörnek hátrálva pislogtunk, s félő volt, hogyha lép még párat az apró, fürge lábaival, át is esünk rajta. (Ennyit a marcona fickókról és a pici nőkről. Na, ki az erősebb?)

De egy ponton szerencsénkre megtorpant, így elkerültük a tükörcsere költségeit. Viszont most már átéltem, mit érezhetett a hivatásában megcsúfolt Wilson főkomornyik, amikor a Reform Club küszöbét meggyalázva (amelyet női láb még nem szennyezett be azelőtt soha) feltartóztathatatlanul hatolt be a tündökletes Sarah Bernard s masírozott fel az emeletre a megbotránkozott gentleman-ek elképedt tiltakozása közepett'. Amikor a mi kis "Sarah Bernard"-unk elkezdett beszélni, rám se' nézett. Fel-alá kezdett járkálni a scott pad és a tolonckarok között, miközben hevesen gesztikulált, s mintha csak magában diskurálna, mondta a mondókáját: - Örülök, hogy itt vagy. Igazán örülök. Remélem, érted, hogy értem. Tudom jól, hogy érted, te mindig értesz engem. Most is érted, efelől kétségem sincs. Örülök, tényleg örülök, hogy itt vagy. Mert elmondhattam volna telefonban is, de ha nem veszed fel, akkor, ugye te is tudod, hogy van ez, akkor sehogy sem tudom elmondani, amit szeretnék. Vagyis ez így persze nem igaz, el tudom én mondani amit akarok, nagyon is el tudom, csak te b[...]ki! nem hallod. Ez így már nem olyan egyszerű, igaz? Ha tehát azt akarom, hogy halljad, amit mondani szeretnék neked, meg kell, hogy keresselek. És én meg is kereslek b[...]ki!. Mert nem azért engedtelek be ide, a sz[...]os szívembe, kisfiam, hogy aztán kiszökj onnan, amikor nem figyelek, és végül én álljak ott bambán, mint egy kirekesztett hülye.

Abbahagyta a járkálást, és felénk perdült, mire mindketten vigyázzba vágtuk magunkat. Szerintem Zsolesz a maga részéről próbált láthatatlanná válni, ami hát, az ő esetében nem egy könnyű feladat, de részben mégiscsak sikerülhetett neki, mert Piros mindeddig úgy viselkedett, mintha rajta kívül csak én lennék a garázsban. - Eddig érthető? - meredt rám, s lekapta a szájmaszkját, ami láthatóan nagyon zavarta.

Már indult az önkéntelen mozdulattal, de még idejében ki tudtam nyögni: - ne kézzel! - Mire ő előkotort egy papírzsebkendőt, és azzal törölte meg az arcát a szája körül. Krákogott párat, elgyömöszölte a zsepit valamelyik zsebébe, majd újra kezdte a fel-alá járkálást.

- Én persze megértem. Igen, megértelek. Szabadságra van szükséged. Térre. Rendben van. Csak mondd meg, mekkora térre vágysz, és megkapod. Én aztán nem akarlak megfojtani, isten ments! Én sem szeretem, ha valaki állandóan a nyakamon liheg. De azért a telefont felveszem, ha csörög b[...]ki! Hiszen azért van az a k[...]va telefon, nem igaz? Mindenkinek van. Ma már senki nem hivatkozhat arra, hogy nekem nincs telefonom, kérem. És ha, ugye, ott van az a kib[...]ott telefon a zsebedben, a kezed ügyében, akkor, ugye, elég közel van ahhoz, hogy megerőltetés nélkül elővegyed és megnézzed, hogy ki a f[...]sz hív: "á, szia, Piroska, itt a farkas, hogy mi van velem?, á, semmi, tök nyugi van, épp a lompos farkamat csóválom, és nálatok?, hogy van a nagymama?", ennyi az egész b[...]ki!

Próbáltam megszólalni, de még hápogni se' tudtam. Ennyi obszcén kifejezést összesen nem hallottam a szájából, mióta (újra) megismertem. Ő pedig csak mondta és mondta tovább a magáét: - én marha meg a barátnőimre haragszom, őket hülyézem, miközben kétségtelen tény, hogy egyedül én vagyok a hülye, csakis én. Mert nem hallgatok rájuk, pedig nem győznek traktálni. Azt mondják, akik Karácsony táján jönnek össze, azok Valentinre már szét is mennek. Te hallottál erről? Állítólag ez közismert jelenség. Mert hogy az ünnepek idején összejönni, az csak holmi pótcselekvés. Én meg mondogatom nekik, hogy mi nem úgy vagyunk. Érted? Nem úgy vagyunk, ha-ha-ha! Aztán tessék: vízkeresztre már a telefont se' veszed fel!

- Nem akarok közbeszólni, de víz...
- Tudom, hogy már elmúlt, nem ez a lényeg b[...]ki! - tört ki a kis Piros egyre pirosabb arccal. - De nem baj, semmi baj, megértem én. Megértek én mindent, ez amolyan pasi dolog, rendben van. De a k[...]va életbe! Mondd meg, mondd ide a szemembe! - S közelebb lépett, hogy majd összecsináltam magam. - Mondd a szemembe, hogy én nem holmi pótcselekvés vagyok neked!
- Én... én...
- Nem én, uram! Nem én! Mi, b[...]ki! Mi ketten! A francba is! Ígérd meg! Ígérd meg, hogy Valentinkor még együtt leszünk!

Úgy nézett rám, olyan megindítóan, hogy Zsolesznek kellett oldalba böknie. - Mondd már neki, apafej! - Épp csak azt nem tette hozzá, "vagy mind a ketten meghalunk!".

- Dehát miért... miért ne lennénk együtt? Persze, hogy együtt leszünk.

Piros csípőre tette a két kezét és kihúzta magát. Mi, védtelen férfiak pisszenni sem mertünk, ő pedig úgy tűnt, emészt, feldolgoz, csillapszik. Végül sokára annyit mondott: - oké! - Mintha azt mondta volna, "jó, nem öllek meg; most az egyszer még megúsztad". - Ha nincs jobb dolgod, vacsora nálam. Vettem egy pulykát. Őt is hozhatod. - mutatott Zsoleszre, majd egyebet nem is várva, ahogy jött, ugyanúgy masírozott ki a helyiségből.

Még hosszan néztük a mögötte becsapódó garázsajtót, mire meg tudtam szólalni: - még mindig tudnád, hogy mihez kezdj vele?

Zsolesz hitetlenkedve csóválta a fejét. - Mire gondolsz most?

Ilyen provokatív kérdésre nem válaszolok szívesen, mert ha mégis, abban még soha nem volt köszönet. Ez esetben viszont nagyon is helyénvaló fölvetésnek tűnt. Mire is gondolok most. Egyáltalán mire vagyok képes gondolni ezek után. Jó lett volna azt felelni, hogy semmire, de nem kenyerem az önámítás. Bármi ugyanis, ami csak az eszembe jutott, úgy kezdődött, hogy "tudtam!". Tudtam, hogy nem véletlenül ódzkodik bennem valami, amikor kontaktust "kínál" a vaksors. Épp a sors! Dehát én neki nem vagyok a kegyeltje! Csak azt lesi, hogyan babrálhat ki velem. Miért nem veszem a lapot? Tudtam, hogy a józan eszemre kellett volna hallgatnom, s belátni, hogy erre még mindig nem állok készen. Erre a zajos, ajtócsapkodós követelőzésre. Tudtam, hogy megfizetem az árát, ha hülye fejjel kinyitom a számat. Ott a gyógyszertárnál, ott kellett volna elharapni a nyelvem, vagy legalább valami nagyon kiábrándítót, valami nagyon taszítót mondani. Tudtam, tudtam, tudtam! A válaszom mégis ennyi volt: - most arra gondolok, hogy hazamegyek, és megnyúzom Pötymörgő uraságot.

Láttam Zsoleszen, hogy legszívesebben kacagna, de ezúttal mégis visszafogta magát. - Mára ennyi volt? Letesszük a vasat?
- De le ám!

A következőt már csak a zuhany alatt kérdezte meg: - miért nem mondtad neki, hogy edzés alatt mindig lenémítjuk a telefont? Csak ennyit kellett volna mondanod.
- Te hol voltál az előbb? Hiszen meg se' tudtam szólalni.
- Azt mondta, én is mehetek.
- Gyere!
- Tudod, haver - nyelt nagyot az óriás -, ha jobban belegondolok, nem is vagyok oda annyira a pulykáért.

Némi gondolkodás után újra kibökte, ami feszítette a bögyét: - készülhetsz egy Valentin napi ajival.
- ... Ja.
- Amúgy... mondhatok még valamit?
- ... Mondjad!
- Én nem akarlak elkeseríteni, apafej, de... ha érdekel a véleményem, szerintem k[...]va nagy sz[...]ban vagy.
- Az - motyogtam az orrom alá. - K[...]va nagy sz[...]ban.

***

* A személyiségi jogok megsértését elkerülendő a neveket megváltoztattuk. (Jobbágyi többes.)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-24 17:50:18

válasz szilkati (2021-02-23 21:18:08) üzenetére
Kedves Kati!

"Csak ha lesz, ami felülmúlja a leírtakat." Ez bizony komoly célkitűzés; mindig egy kicsit felülmúlni a korábbiakat, mindig némi nemű fejlődést mutatni. Valahogy így látom én is, azzal a könnyítéssel, hogy "vagy legalábbis nem alulmúlni a korábbiakat", legalábbis tartani a szintet. Néha pusztán ez is nehéz feladat. Van, hogy várni kell, hagyni, hogy érlelődjenek, kiforrjanak a dolgok.
A versek mostanában elkerülnek engem, a próza hamarabb megtalál. De nagyra értékelem észrevételedet, s köszönöm a verseim nevében.
Nagyon köszönöm igen megtisztelő figyelmedet, örülök, hogy itt voltál.

Laca ⚘
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-24 17:40:36

válasz sailor (2021-02-23 19:19:56) üzenetére
Kedves Sailor!

Megtisztel a jelenléted, minden szavadat szívből köszönöm, ahogyan a figyelmet, az ide szánt időt és energiát is. Mindez nagyon sokat jelent, és számomra sosem magától értetődő.
Köszönöm!

Laca 🙂
Szenior tag
szilkati
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
2134
Időpont: 2021-02-23 21:18:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca!

Ha próza, hát legyen próza. Legyen prózában írva, ami tulajdonképpen líra. A belső énnek tárgyiasított kifejezése. Nem elbeszélése, hanem a lírai alanynak Piroshoz, Zsoleszhez, a korábbi életéhez való viszonyulása. Kit érdekel Piros vagy Zsolesz, ha Laca van a középpontban, az ő érzései, gondolatai az érdekesek. Piros tipikus nő, aki már egy kicsit "birtokban érzi magát", és fel sem fogja, hogy közönségességével még a kevéssé érzékeny Zsoleszt is elriasztja. Szerintem sem kell erőltetni a folytatást, csak ha lesz, ami felülmúlja a leírtakat. /Azért verseket is csak kellene írnod!/

Szeretettel: Kati
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
6849
Időpont: 2021-02-23 19:19:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Nem megyek elemezésekbe bele.
Nem is akarom és lehetne azokat az érzéseket,
amiket írásod adott kifejezni pár mondattal!
Lehet egyszer részletesen erröl
Most csak annyit,nagyon jól írsz!
Elismerésem tehetséged elött!

Szép estét:sailor
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-23 19:11:29

válasz Kankalin (2021-02-20 12:44:26) üzenetére
Kedves Kankalin!

Te is azt mondod, szívesen látnál folytatást ebben a történetben; ezt örömmel olvasom, mert ez is a valódi tetszést tükrözi. Talán lesz folytatás, de jelenleg, úgy érzem, csak elrontanám, ha erőltetném. S talán épp ez a kulcsszó. Mert mindez az összes (hosszú szünet után) minden erőltetés nélkül írta meg magát, ahogy mondani szokták. S bevallom, közben igen jól szórakoztam. Amíg pedig nem jön újra ugyanez az élmény és hozzá az érzés, azt hiszem, csak elrontanám. Megvárom, amíg újra megírja magát a történet, ami talán ennek a folytatása lesz.
Köszönöm, hogy végigolvastad(tátok), külön üdvözletem s minden jókívánságom a kedves Voxnak⚘ Örülök, hogy elnyerte tetszés'teket az írás.

Laca ⚘
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-23 18:57:43

válasz Bödön (2021-02-20 08:53:57) üzenetére
Üdvözletem, Bödön!

Mindig örülök az észrevételeidnek, mert hozzászólásaidban mindig a talpig pasi szólal meg, másrészt mindig nagyon szórakoztató és pozitív megjegyzéseket találok tőled. Mindezeket külön köszönöm, mindig gazdagítanak kicsit lélekben.
A befejezést ennél a történetnél tényleg ilyenre szántam; mert a három tünet betetőzött a szélsőségekben. Innen már bárki eldöntheti magában, hogy továbbgondolja vagy ennyiben hagyja. Legalábbis én erre gondoltam. Talán az írás stílusa az, ami elviselné a hosszabb lelegzetvételt (a részletes kitérések egy-egy apróságra, amitől akár egy regény látszatát is elbírná).
Köszönöm ittlétedet, és szívből örülök, hogy jól szórakoztál, ez nagyon jó érzéssel tölt el és nagyon sokat jelent.

Laca 😎
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7355
Időpont: 2021-02-20 12:44:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca! :)

Ebben a részben kicsit elgondolkodtam Piroson, mert nem szimpatikus a kutakodása, legalábbis én nem szeretem, ha valaki "csak úgy" elkezd a dolgaim között turkálni. Lehet, hogy nem mindenki van így ezzel, de jómagam úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van privát szférára, és szíve joga, hogy eldöntse, mikor lebbent fel féltve őrzött titkokat. Mindennek eljön az ideje. Persze ez egyéni véleményem, könnyen meglehet, hogy rosszul rögzült bennem.
A "kirohanáson" végig nevettem már olvasáskor is, de amikor Vox felolvasta, ez tovább fokozódott.:)
Zárásként azt mondom, hogy mind tartalmi, mind formai szempontból élmény ez a sorozat, örömmel olvastalak, szívesen látnék folytatást is. :)

Szeretettel: Kankalin
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
9506
Időpont: 2021-02-20 08:53:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sas: Tanulságos történet. Egyedi, de általános tanulságokkal. Pl: Lásd a nők már csak ilyenek, kíváncsiságuknál csak a tapintatlanságuk nagyobb. A főszereplő tényleg bajban van, ez világosan látszik. Mindannyian bajban vagyunk, szűröm le, nősök és nőtlenek, akik "belekényszerülünk" egy kapcsolatba. Ennél csak akkor lennénk nagyobb bajban, ha nem kényszerülnénk bele. Szórakoztató, jó történet volt. Lehatoltál rendesen a "lélek mélységeibe"! Valamiféle folytatást én is el tudnék képzelni! Üdvözlettel: én
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-20 03:14:11

válasz Kőműves Ida (2021-02-15 11:12:46) üzenetére
Kedves Ida!

Ugye, hogy ugye? Bennem is megvolt ez a párhuzam, elvégre annyira adta magát, s beleszőhettem volna a mesélő gondolataiba, azonban azzal csak egy poénnal több lett volna, és az írásnak ebben már nem volt szüksége megerősítésre. Másrészt igazságtalan is lett volna, mert amíg a sárkány anyukának az ő fenevad mivolta az alaptermészete, az nála az általános, a mindennapos, addig Pirosnak ez volt az első efféle megnyilvánulása, rendhagyó volt ez a részéről. Ettől függetlenül ide vonatkozik az egyik alcím, miszerint akkor vagyunk igazán önmagunk, amikor úgymond nem vagyunk önmagunk. Van ebben némi leleplező, minden korábbi benyomást átértékelő, felülíró.
Köszönöm, hogy itt voltál, s örülök, hogy olvastad volna még. 🙂 Szívből örülök, ha írásaim lekötnek, ez nagyon jó érzéssel tölt el. Köszönöm!

Laca ⚘

Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6749
Időpont: 2021-02-15 11:12:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Hááát, most ehhez nem is igen tudok mit szólni.
Tudod, kire emlékeztet Piros? Arra a sárkány anyukára, ott az elején sorban álláskor (fenevad mivoltában) a patika előtt. Így van? Vagy túl szigorú lennék.

Most olvasom (itt lenn), hogy itt véget ér a történet. Lehet, hogy nem is voltam annyira szigorú?
Mindenesetre sajnálom, mert minden írásod leköt, élményt jelent, amit most megköszönök.

Szeretettel voltam,
Ida
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-15 07:58:14

válasz gleam (2021-02-15 07:16:04) üzenetére
Kedves gleam!

"Szívesen olvastam volna még..." - ez nagyon jólesik; a hosszabb írásaimnál rendszerint mindig megcsappan az érdeklődés, ahogy halad előre a történet. Nagyon örülök, hogy ezesetben még az utolsó ponthoz érve is fennmaradt az érdeklődés(ed).
Nagyon köszönöm még egyszer, és szép napot neked is! 😊

Laca ⚘
Alkotó
gleam
Regisztrált:
2007-04-08
Összes értékelés:
616
Időpont: 2021-02-15 07:16:04

válasz black eagle (2021-02-15 06:12:49) üzenetére

Kedves Laca!

Az jó, hogy túlélted, kellenek még az írásaid!
Kár, hogy itt van vége. Szívesen olvastam volna még...

Legyen szép napod! Napsütéses, tavaszt ígérő...

Szeretettel: gleam
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2002
Időpont: 2021-02-15 06:12:49

válasz gleam (2021-02-14 13:42:20) üzenetére
Kedves gleam!

Férfiként úgy nyilatkoznék: túléltem a valentint, túl vagyok rajta. 😊
Igyekeztem ezt az utolsó részt még időben feltenni, épp az említett dátum miatt. Sajnálom, hogy egyelőre itt félbeszakadtnak tűnik; valójában ez a vége. Innentől az olvasóra van bízva a történetszövés.
Igazából három fontos tünetet, a toleranciát, a fáradtságot és az általános tökéletlenséget lett volna hivatott bemutatni az írás (november, december, január) apró-cseprő történések keretében. Mindezt azért mondom el itt, mert az epilógusban szerepel, de azt már nem teszem fel, nem érzem egyelőre jónak.
Viszont biztosan lesznek még apró kis történetek a szereplőkkel, azokat tekinthetjük majd akár folytatásnak.
Nagyon örülök és szívből köszönöm, hogy végig itt voltál.

Laca 😊⚘
Alkotó
gleam
Regisztrált:
2007-04-08
Összes értékelés:
616
Időpont: 2021-02-14 13:42:20


Így kívülről eléggé mulatságos ez a kis történet, kedves Laca! 😊
Biztosan a mai nap (Valentin) szép folytatást hoz...
Már nagyon várom!

Szeretettel: gleam

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Mikor című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mikor című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz

magam bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz

magam bejegyzést írt a(z) Tavaszváró című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Rémület című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) az árnyéknak is színe lett című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Álomvárás címmel a várólistára

Azrael bejegyzést írt a(z) Gergő És Pamela-Tizedik Rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) az árnyéknak is színe lett című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)