HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1921

Írás összesen: 51351

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

sailor
2021-04-22 18:54:40

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2021-03-03

Tavaszi tünetek - A nagy kisfiú - 01.

Előző este óta Piros* körülbelül száz embernek mutatta meg dicsekedve a tőlem kapott verses kötetet, amelynek szennycímoldalára szépeket írtam neki s amelyet egészen Valentinig nem vallottam be előtte - ezt ő írta!, igen, igen!, ezt tényleg ő írta!, tessék, itt a képe a hátoldalon, látjátok?, ez ő! - Két hónap ismeretség után még elő tudtam húzni valamit a hátizsákomból, amivel meglepetést okozhatok, kellemeset, villanyozót. Ez jó érzéssel töltött el. A könyv tartalmával annyira nem is törődött, mindenre azt mondta, szép meg jó, hogy álmában nem gondolta volna, én pedig beértem ennyivel. Ez a kis papírköteg egyelőre most egy színpompás virágcsokor, amely kis ideig még megőrzi az illatát. Egy napon talán fegyverré válik, amit alkalmas időben ellenem fordít majd, de úgy hiszem, az még valahol a kellemesen távoli jövőben lappang, s az is meglehet, hogy minderre soha nem is kerül sor. Mindketten vidámak voltunk; ő szép ajándékot kapott, én pedig némi haladékot. Igen, mi férfiak már csak haladékban gondolkodunk.

Ebben a hangulatban várt a "dógozó" bejáratánál. Volt ám nagy ámulás-pusmogás; mivel nem vagyok az a kifejezetten szószátyár alkat, sokan azt sem tudták, hogy ő már létezik. Eddig ugyanis az volt a megszokott, hogy ő nem létezik. Nagyon sokáig nem létezett, nagyon régóta nem létezett, most pedig egyszeriben nemcsak, hogy létezett, de egyszersmind testet öltött, ellentmondva minden elfogadott, megszokott állapotismeretnek. Olyanféle anomália volt, amely mindenkinek megzavarta a műszereit.

Én sem számítottam rá aznap, meglepetésként hozta oda magát, amely meglepetést csupán az a tény árnyékolt be, hogy jól tudtam, Pötyi baba ilyenkor már ott ül a bejárati ajtóban, és minden neszre, mozgolódásra szirénázni kezd. Lelkifurdalással vegyes öröm lett hát az osztályrészem; jó barát csak úgy lehetek, ha apaként csalódást okozok, és viszont. Még nem tudtam, hogyan lehetnék úrrá az időn, no meg a téren, abban viszont biztos voltam, hogy az előállt tér- és időzavar folyományaként egyre többeknek fogok csalódást okozni, éspedig egyre gyakrabban. Az effajta állapot olyanféle aggodalmat generál az emberben, amely mindig ott lappang minden apró vidámságszikrában, minden apró mosoly szolid ívében. Nincs előle menekvés.

Piros, aki semmi rosszat nem forralt senki ellen, némelyek számára mégis maga lesz a fortyogó kotyvalékai fölé görnyedő vasorrú (s mindez kizárólag az én bűnöm, ha meggondoljuk), gyalog jött, hogy sétálhassunk. Reggel még mínusz hét Celsiusban indultam, ekkor már nulla-egy fokot jelzett a telefonom, amely, mint tudjuk, azért nem száz százalékban megbízható. Én persze annál is jóval többnek éreztem a levegő hőmérsékletét, az idő derültsége miatt. Az égi kályha-lámpásunk nagyon szépen sütött le a napsugárhajúra, aki ettől még szebben ragyogott. Van egy idétlen, Joker-vigyort ábrázoló szájmaszkja, azt vette fel, dermesztő látvány volt. Az enyémen árnyalatnyival kevésbé ijesztő, de azért ugyancsak aligha beszámítható mézeskalács emberkék táncoltak. Ha valaki szembejön, az vagy mosolyogni fog, vagy lúdbőrözve szörnyülködni.

Csók helyett az ölelést használjuk üdvözléskor, és Piros néha eljátssza, hogy körbeszaglászik, mint egy kíváncsi kiskutya. Valamiért ezúttal sem hagyta ki. Nagy sikere volt ezzel a mutatvánnyal, a kollégáim úgy reagáltak, mint egy csapat partra szállt matróz, akik sem szárazföldet, sem fehérnépet nem láttak már hetek óta. Tudomást sem vettem róluk, őket már épp eleget szenvedtem el aznapra; séta indul, a Piros-adóra ráhangolódom és kikapcs bekapcsol.

Amint mentünk-mendegéltünk sehová, csak úgy, a mendegélés élményéért, szembe jött velünk a cukrászda. Közel azonos okokból egyikünk sem törzsvendég ott, de szintén közel azonos források nyomán mindkettőnknek erednek onnan kedves emlékei. Családi vállalkozás, amit még mindig ugyanazok a kedves arcok fémjeleznek, akik gyermekkorunkban köszöntöttek ott minket, s akiknek a mosolya egyet jelentett a legfinomabb süteményekkel és fagylaltokkal.

Nyitva volt. Bementünk.

Rendeltünk. Leültünk.

Én direkte és csak azért is zserbót kértem s presszó kávét, hogy (a 80-as és "kis" átvezetéssel) a 30-as években érezhessem magam. Na, nem a 2030-asokban, hanem természetesen az 1930-asokban. Bevallom töredelmesen, még ha képes lennék is az időutazásra, akkor sem szeretném megnézni, mi vár ránk kilenc esztendő múltán. Épp elég abba belegondolni. Az 1930-as évek azonban... az más világ. (Ne a világgazdasági válságra vagy a fű alatt fejlődő fasizmusra gondoljunk, hanem az erkölcsre, a kávéházak, a mozik hangulatára, az utcák közbiztonságára, a táncos estekre és a bájos kis presszókra, ahová fityulás nővérkék szaladtak át a szomszédos kórházakból, s ha rájuk nézett a megfáradt hivatalnok, máris édesebb lett a kávéja.) Bár, ha akkor sejtik az emberek, mi vár rájuk kilenc esztendő elteltével, alighanem ők is visszafelé indultak volna meg az időben, amennyiben képesek lettek volna rá. De az ilyesmi sajnos csak képzeletben lehetséges. Mi mondjuk, hogy "sajnos", de eljön az idő, amikor majd azt mondjuk, "legalább". A magyarázat persze egy külön történetet érdemelne, amivel természetesen most semmi esetre sem fogom terhelni a kedves olvasót. (Ahogyan a "nyájas" titulussal sem.)

Vissza tehát a jelenhez! Alig hittük el, hogy vendéglátóban vagyunk. Hogy nyitva van, hogy be lehet térni, s hogy betértünk. Úgy nézegettük a falakat, a mennyezetet, a süteményes pultot, mintha egy ősidők óta rejtegetett tibeti kolostorba nyertünk volna bebocsátást. A készséges és jó ismerősnek számító személyzettel örömtelve üdvözöltük egymást, érdeklődtünk kinek-kinek a hogyléte iránt, bólogattunk, hogy igen, mi most megpróbáljuk az együtt járást, megkaptuk, hogy milyen helyesek vagyunk, s jólesőn elsajnálkoztunk kicsit a covid miatti pangás felett, de az üdítő beszélgetés megszakadt, amikor belépett egy újabb vendég. Ekkor a személyzet visszahelyezkedett a pultok mögé, mi pedig idegenkedve vettük le a maszkjainkat, hogy belapátoljunk magunkba némi szentségtörő, bűnös falatot, amely talán a halhatatlanoknak eledel, de a halandóknak lassan ölő méreg. Oda se neki! A halál minden nappal pöffeszkedő, terebélyeskedő, ocsmány pofájába mi csak belenevetünk; gyorsan ölő vírus, lassan ölő méreg, egyiknek sem hagyjuk megbénítani lelkeinket!

Akárcsak a "Folytassa a Khyber-szorosban!" című, szép emlékű filmalkotásban, ahol is az angol-indiai diplomácia színe-javára gyakorlatilag már rálőtték a kormányzói rezidencia egész épületét az afgán felkelők, s mindeközben ők zavartalanul fogyasztották muzsikaszó mellett a vacsorájukat, mi is a covid láthatatlan, de annál fenyegetőbb és valóságosabb ostroma közepett' diskuráltunk a nyalánkságok felett. Én bele is kezdtem egy apró anekdotába arról, hogyan ajándékozta meg Émile Gerbeaud (émil zsörbó) az édességek szerelmeseit a zserbó-szelettel, mire nagy meglepetésemre Piros azt kezdte bizonygatni, hogy mindez csak mende-monda, mert amikor a szóban forgó találmányt asztalra tették, akkor a macskanyelv feltalálója már évtizedeknek előtte elhalálozott. Na, most mondják meg, lehet így jó szájízzel sütit enni? Mint mikor szaloncukor majszolgatása közben árulják el a gyereknek, hogy a télapó nem is létezik.

Olyan volt tehát a perc, az óra, mintha nem is e világban lennénk, mintha csak egy régi felvételt néznénk vissza önmagunkról, egy olyan időből, amikor még nem is ismertük azt a kifejezést: koronavírus. Dacunk mellett ugyanakkor ironikus volt, hogy míg azelőtt a maszkok felöltése és viselése töltött el minket idegenkedéssel, addig mára annyira hozzászoktunk, sőt olyannyira természetessé vált a jelenléte, hogy most már a nyilvános helyen való levétele miatt éreztük feszélyezve magunkat. Kicsit talán siettünk is a lapátolással. Mintha egyszerre kétféle bűnt követnénk el, s mielőbb vissza szeretnénk állítani, helyére igazítani a hozzáállásunk legékesebb jelvényét. Milyen szépen is mutat két ember, amint krémes morzsákkal összekent, üres tányérkák felett üldögélnek egymással szemben, és teksztilhangon beszélgetnek, arcukat elfedő maszkokban. Valaha ilyen rémséget tíz zserbó elfogyasztása után sem lettem volna képes összeálmodni.

Ahogy ott ültünk és falatoztunk, már önmagában az is épp elég álomszerűen hatott. Valóban olyan volt, mint egy andalító időutazás. Épp ez lehetett az oka leginkább, hogy meglepetve összerezzentem, mintha csak rajtakaptak volna, amikor a vendég, aki utánunk érkezett (s rajtunk kívül egyébként az egyetlen volt), némi habozás után letette a tálcányi becsomagolt süteményét egy szomszédos asztalra, s némi újabb habozást követően óvatosan megérintette a vállamat. - Elnézést! Ne haragudjanak, de... Laci bácsi, ugye?

Laci bácsi majdnem kettéharapta a villát, Piros néni meg nevetés helyett jól belerúgott Laci bácsi bokájába az asztal alatt. A szokásos sokk, az észrevétlen észlelés után kissé tanácstalanul, de érdeklődve pislogtam fel a fiatalemberre, aki gyorsan lekapta a maszkját, hátha úgy megismerem. Mozdulata régmúlt időket juttatott eszembe; valaha az egyszerű emberek kapták le így a süvegjeiket méltóságosok meg tekintetesek előtt. Zavarba ejtő volt ez is, azon felül az is, hogy így sem ugrott be, ki is lehet ez a tisztelettudó, szimpatikus fiatalember, noha a vonásai némileg ismerősen hatottak.

- Maga nem emlékszik rám, ami nem is csoda - mondta, miközben visszaakasztotta füleire a maszkot. - Jó húsz éve nem találkoztunk, bár közben én azért láttam Laci bácsit hébe-hóba. De én jól emlékszem ám magára. Csak annyit mondok - s mutatóujját jelentőségteljesen fölemelve egy kis szünettel nagy várakozást keltett -, hogy sose' szállok be egy idegen autójába, és ha eltörök valamit, azonnal szólok édesanyámnak, és az első, hogy bocsánatot kérek tőle.

Erre felugrottam.


*

* A személyiségi jogok megsértését elkerülendő a neveket megváltoztattuk. (Jobbágyi többes.)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2030
Időpont: 2021-03-13 01:26:11

válasz T. Pandur Judit (2021-03-12 20:26:13) üzenetére
Kedves Judit!

Nagyon köszönöm figyelmedet, örülök, hogy itt jártál.
A zavaró tényezőkre a magyarázat az, hogy ez az epizód egy sorozat része, amelynek előzményei a "Három tünet" című írások egyes részeiben találhatók, amelyek egymás után lettek feltöltve időrendi sorrendben (November, December, Január). Ott már kiderült, ki az a Pötyi baba, ki az a Piros, stb. A "Három tünet" folytatása a "Tavaszi tünetek".
Ezen előismeretek hiányában valóban talányos lehet első olvasatra ez a novella, amiért szeretettel elnézésedet kérem. De, remélem, így több dologra is fény derült. 🙂
Nagyon köszönöm még egyszer megtisztelő figyelmedet és kedves szavaidat.

Laca ⚘
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5378
Időpont: 2021-03-12 20:26:13

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

A nagy kisfiú megjelenéséig azt gondoltam, hogy a történet mesélője, és Piros két fiatal, akik most ismerkednek egymással.
Bár, bevallom kicsit megzavart Pötyi baba és a róla írtak. Valahogy kilógott nekem ez az információ a történetből.
Mire lebilincselő alkotásod végére értem, a fejemben fordult egyet a történeted kaleidoszkópja, a szereplők "bácsivá" és "nénivé" lettek. Kíváncsian várom a folytatást.

Judit
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2030
Időpont: 2021-03-07 03:12:30

válasz Kőműves Ida (2021-03-06 11:48:08) üzenetére
Kedves Ida!

Talán azért élvezhető, mert én magam is csupán az írás öröméért, az írás élményéért "vetem papírra" a gondolataimat. Esterházy Péter fogalmazott úgy, hogy vannak dolgok, amelyek csak akkor kezdik érdekelni, amikor mondatot kezd alkotni velük. Amikor írok, én is valahogy így vagyok. Ahogy utaltál is rá, nem feltétlen történnek nagy dolgok, voltaképp a fenti történéseket akár egyetlen közepes méretű bekezdésben el lehetne beszélni, és még csak nem is kéne távirati stílust alkalmazni hozzá. De ez inkább amolyan örömírás, szórakozás, az írás önmagáért.
Örülök, hogy itt voltál, s hogy tetszéssel olvastál. Köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Laca ⚘
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2030
Időpont: 2021-03-07 03:01:26

válasz sailor (2021-03-05 14:32:22) üzenetére
Kedves Sailor!

Örülök tetszésednek, megtisztelő figyelmedet pedig hálásan köszönöm.
Szép éjjelt, s utána még szebb napot!

Laca 😊
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
6844
Időpont: 2021-03-06 11:48:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Az a jó az írásaidban, hogy úgy írsz meg minden mozzanatot, minden cselekményt, minden gondolatot, hogy fenn tudod tartani az olvasó figyelmét, méghozzá úgy, hogy egy másodpercre sem lankad a figyelme, sőt, nem engedhet el egyetlen szót sem, nehogy kimaradjon valamiből. Ha nem történnek is világraszóló nagy dolgok, akkor is odaszegezed az olvasót a monitor elé, aki nem szalaszthat egyetlen szót sem a leírtakból, mert az számára lenne veszteség.
Itt a végén fel kaptam a fejemet... azt hiszem, ez a nagy fiú lesz az a kisfiú, akit valamikor figyelmeztettek arra, hogy: ne állj szóba idegennel!
Ez volt az, amire felhívtad a figyelmem nálam, A bosszú árában, mert abban is volt ehhez hasonló történet. Kíváncsi vagyok a folytatására, vajon ki volt az a kisfiú?

Szeretettel,
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
7192
Időpont: 2021-03-05 14:32:22

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Ez a rész különösen tetszett.
"Nyitva volt. Bementünk."

Nagyon tetszettek gondolataid a 30 as esztendpkröl!
Aztán meg az a ´Laci bácsi´jelenet
A folytatásban megnézem,ki is az a fiatalember.

Köszönet az élményért!

Üd:sailor

Szép napot!

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
2030
Időpont: 2021-03-05 07:18:08

válasz gleam (2021-03-04 09:31:35) üzenetére
Kedves gleam!

Örülök, hogy nem volt unalmas. Köszönöm figyelmedet, s őszintén örülök, hogy itt voltál.

Laca ⚘
Alkotó
gleam
Regisztrált:
2007-04-08
Összes értékelés:
684
Időpont: 2021-03-04 09:31:35


Kedves Laca, ez az írás is élménydús, nem unalmas, és vicces. Nekem nagyon tetszik!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Szeretettel: gleam

Legutóbb történt

szhemi bejegyzést írt a(z) Aranyat fút a szél (szeles alkonyat a tavon) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) az értékek cérnaszálon lógnak című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) az értékek cérnaszálon lógnak című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) az értékek cérnaszálon lógnak című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Örök szerelem című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Három gondolat a jóságról címmel a várólistára

szhemi alkotást töltött fel Régen kaptam levelet címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) A lajtorja 80. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 7. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Bujkáló zokni című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) az értékek cérnaszálon lógnak című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Színkeverős szürke vers című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Színkeverős szürke vers című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Színkeverős szürke vers című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Színkeverős szürke vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) az értékek cérnaszálon lógnak című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 7. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 6. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 5. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Bujkáló zokni című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Bujkáló zokni című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Bujkáló zokni című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) az értékek cérnaszálon lógnak című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Arany János: Ez az élet / Das ist das Leben című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Színkeverős szürke vers című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 7. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 30. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 29. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 28. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 27. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 26. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Barangolva járom... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel tegnapi szótlanság címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Versike című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Berci keresztelőjére című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)