23. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

Kjecinnek az 1939-i népszámlálási adatok alapján 87500 lakosa volt. Három jelentősebb gyár működött a város területén, a Vörös Október Posztógyár, a Győzelem Görgőcsapágy Gyár és a Lenin téglagyár. A város határában, végtelennek tűnő, sárguló búzatáblák lábánál, melyeket harckocsik lánctalpainak sokasága vagdosott szanaszét, az Új Hajnal Kolhoz gazdálkodott. A német hadigazdaságnak égető szüksége volt a szovjet területek termelésére, általában véve főleg nyersvasra, szénre, kőolajra, de minden másra, így például posztóra, melyből katonaruhákat csinálhattak, csapágyra a gépekhez, járművekhez, fegyverekhez, téglára, és a mezőgazdasági termékekre. A megszállt területek közigazgatási egységeiben ennek megfelelően fenntartották az állami termelés rendszerét, és nem engedték meg - mai szóval kifejezve - a privatizációt.
Was funktioniert, funktioniert,gondolták.

Herdőfy őrnagy is ilyen értelmű eligazítást kapott feletteseitől.
Közölte a polgármesterrel, hogy a termelőeszközök magánkézbe adásának folyamatát azonnal fel kell függeszteni. Borigyin még aznap intézkedett. Mindhárom gyárba új igazgatót nevezett ki, fegyveres polgárőrök ellenőrizték, hogy a vérszemet kapott munkások szét ne hordják a gyárat, és a termelés rendben menjen.
A kolhozzal nehezebben boldogult. A parasztok megrészegültek a hirtelen jött szabadságtól. Mindent vittek, amire csak rátehették a kezüket: ekevasat, boronát,lapátot, vasvillát, talicskát, takarmányt az állatoknak, s egyebeket. Már éppen kezdték volna a traktorokat, vetőgépeket, kombájnokat is kimenteni a gépállomásról, de itt váratlanul a fegyveres polgárőrök az
útjukat állták.
Heves vita alakult ki. A központi majorból motorbiciklivel a helyszínre érkezett Mihail Mihailovics Afrakgyin az új elnök.
-Legyen eszetek!-ordított rájuk. -Ha elviszitek a traktorokat, mivel műveljük meg a földet?
Felturbózta magát.
-Felszabadulást, és reményt hozó német barátainknak szüksége van búzára, kukoricára! Féleszűek! Ha rám nem hallgattok, majd ideküldenek katonákat, hogy móresre tanítsanak benneteket!
Nagy morogva szétoszlottak. Jurij Danyekovics Danyilenko, féllábú kolhoztag falábán egyensúlyozva még visszaszólt a foga közül.
-Teszek én a németekre! Kik nekem a németek? Kinyalhatják nagy ívben a ....- s mutatta a kezével, hogy mit.
Felemelte a mankóját, s megfenyegette vele az elnököt.
Egy idős, fehér hajú falubeli meg azt mondta elmenőben fennhangon:
-Ej, elvtársak! Mi dolog ez? Hát hagyjuk, hogy megint az urak dirigálják a parasztot?

A Szovjetunió Bolsevik Pártjának Központi Bizottsága kiadta a parancsot a megszáll területeken lévő,illegalitásban tovább működő pártszervezeteknek, minden erővel akadályozzák meg a németeket, hogy elhurcolják a szovjet emberek által megtermelt javakat.
A partizántevékenység országszerte, de különösen az elfoglalt ukrán, belorusz és krími területeken egyre erősödött. A partizánok sokszor zsákmányolt német egyenruhában rohanták meg a falvakat, legyilkolták a jobbára nőkből, idősekből és gyerekekből álló lakosságot, azt a látszatot keltve, hogy a véres megtorlás a németek műve. Aztán persze, amikor egy idő múlva visszajöttek a németek, ők rendeztek vérfürdőt. Az elfogott partizánokat, és bújtatóikat brutálisan megkínozták, s ezt követően agyonlőtték őket. A atrocitásokat nem a Wehrmacht harcoló alakulatai követték el, ezek a gaztettek az SS csapatok és a Waffen SS számlájára voltak írhatók.

Kjecin városát a partizántevékenység nem érintette, ők valamiért kimaradtak a szórásból. A hatalmas kiterjedésű, asztal sima területen, ami a várost körbevette nem volt sem mocsár, sem erdő, ahol biztonságosan elrejtőzhettek volna. Valószínű ez volt a fő ok, és nem feltétlenül a lakosság antipátiája, s pláne nem az ellenállása.
A német propaganda, kihasználva a nemzeti érzelmeket, önálló független államot ígért Ukrajnának, aminek sokan bedőltek. Hitler azonban egy percig sem gondolta komolyan, hogy a Szovjetunió népeinek tett ígéreteit valaha is beváltsa.

Az őrnagy és a polgármester a Városháza előtt futottak össze. Mindkettő a maga dolga után járt. Borigyin volt jobban meglepve. Úgy tudta Herdőfy a vasútállomáson van a munkákat ellenőrzi. A pályatest már kész volt, az utászok az állomásépület romjainak eltakarításával foglalkoztak.

Megálltak egy percre, hogy szót váltsanak. Győző felnézett a kapuvasra feltűzött kék sárga lobogóra. Mosolygott.
-A sárga szín jelképezi Ukrajna búzamezőit- mondta Borigyin észlelve beszélgető-partnere pillantását.
-A kék, pedig a felettünk lévő kék eget - tette hozzá lágy hangon, kicsit ukránosan énekelve.
-Átvitt értelemben a szabadságot, ami történelmünk során népünknek mindig nagyon sokat jelentett.