25. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

A katonák a sörsátor előtt ültek, iddogáltak, vihorásztak, nézték a tűz körül körbefogódzkodva táncoló lányokat. Kitárgyalták őket, melyiknek milyen a cicije. Már elmúlt éjfél. A hangulat tetőfokára hágott. A tangóharmonikát (népiesen "herflinek" nevezték) nyekergető vén, obsitos hadfi letette a hangszerét, hogy pihenjen egy kicsit, a lányok azonban, mint akik megkergültek, tovább ugrabugráltak. A padnál mozgolódás támadt. Az egyik baka, a pillanatnyi csendet kihasználva belevágott a Hunyadi-páncélosok nótájába. Összekapaszkodva énekelték:

Bármerre járunk a csillagos ég
nevetve kacsint le ránk
bármerre fordul az üteg-kerék
mindenünnen te nézel rám

Járhatunk úton vagy magas hegytetőn
süvíthet száz zivatar galambom
te vagy a szívemben a napsugár
tehozzád száll ez a dal

A lányok megtorpantak a nótát hallva, odakapták a fejüket. Lihegtek, levegőért kapkodva figyelték a nótázó fiúkat. Hat-hét lány volt annál a tűznél, szőkék, barnák, csinosak, melyesek. Összesúgtak vihogtak. Az egyik lány a katonákra mutatott, mondott valamit a többieknek és elnevette magát.
Kelemen Géza, jászberényi illetőségű baka visszanevetett arra a szőke kis boszorkára, kacsintott és új dalba kezdett. A többiek felkapták a dallamot, zenget zúgott, hetykén, fiatalosan, pajzánul.

Százados úr sej-haj, százados úr
kiadta a parancsot
mától kezdve sej haj mától kezdve
p. szőrrel keféljük a bakancsot.

A szőke leányka, a többiek Olgának szólították, úgy kacagott, mintha értette volna, miről énekelnek.
-Tovább!- kiáltotta németül. -Was ist das? Ist das eine Art Schweinelied? Ez valami disznó nóta?
No, nem kellett sokat biztatni őket. Kacagva folytatták.

Ne félj kislány sej-haj
nem bántjuk a tiédet
gyenge még a sej-haj
gyenge még a
p. szőre sibi-subickoló kefének

Taps, éljenzés. Kacagó hangok.
A tangóharmonikás, ősz férfi felcsatolta vállára a harmonikát, s újra a sűrűjébe vágott.
-Igyi szudá -kiabáltak a lányok összevissza a katonáknak. Integetve, nevetgélve hívták őket.
-Gyertek táncolni! Mozgás, lusta népség!
Megfogták egymás kezét, nagy kört alakítottak a tűz körül, úgy ropták. Később párokra szakadtak. A lányok egyre ráncigálták a fiúkat.
-Uccu, hej! Ugorjunk!
Nekifutottak a tűznek, elrugaszkodtak, ugrottak, átrepültek felette. A sötétben, kicsit távolabb a tűztől párocskák csókolóztak. A katonák nagy merészen fogdosták a lányokat.
Hogy hogy nem, Olga, Kelemen Géza kezét ragadta meg.
-Gyere!- kiáltotta. -Most mi jövünk!
Átlendültek a láng felett ők is. A virágkoszorú ugrás közben leesett Olga fejéről. Hosszú ruhája szétnyílt elől, ahogy lehajolt, a fiú látta az apró szűzies halmokat, amelyeket a kelme az előbb még elrejtett.
-Na, mit érdemel ez a lány itt? - kérdezte Olga incselkedve, keblére tett kézzel. -Egy csókot?
Aztán, látva a fülig vörös, nagy zavarban lévő fiút, lábujjhegyre pipiskedett, és maga nyomott lehelet-finom csókot a szájára.
Táncoltak megint. Sokat táncoltak kettesben. Olga szorosan hozzátapadt a fiúhoz, érezni akarta a fiatal férfitest forró melegét, keménységét. A férfivágy kisugárzását.
-Gyere, gyere, gyere - súgta egyszer csak, felhevülten a fülébe. -Szaladjunk le a patakhoz. Fürödni akarok!
Magával húzta a szabadkozó katonát. Kelemen Géza végül is megfogta azt a kezet, és ment, amerre a lány húzta. Elborította a vágy, már nem tudott gondolkodni.

A füzes mögött, messze a zsibongó forgatagtól, megállt a lány.
-De meleg van ma!- kiáltotta csengő hangon. -Uccu neki, fürödjünk hát!
Áthúzta fején a ruháját, ledobta a fűbe. Belelépett a patakba. Lehajolt, vizet merített a tenyerébe.
-Most maga jön! Vetkőzzön! Csak bátran. Na! Mitől fél? Vagy azt akarja, hogy lelocsoljam?

A váposok parancsnoka Somosi zászlós éjfél után egy óra körül sikoltozásra figyelt fel.
-Hilfe, hilfe!
Intett két katonájának. -Gyerünk emberek nézzük meg mi van ott?
A polgárőrök közül is csatlakoztak ketten. Futólépésben indultak le a partra.
A hangok a patak felől jöttek.
Lenn a parton a bokrok között egy meztelen párt találtak. A férfi még mindig rajta feküdt a kapálódzó, kiáltozó nőn. Feneke hevesen járt fel, le, buzgalmában nem vette észre az érkező járőrt. Hogy katona az illető, ahhoz nem fért kétség: mellette hevert a fövenyen a nadrágja, a zubbonya és a bakancsa.
-Mi folyik itt? Egy embernek állásba föl! Talpra! - rivallt rá Somosi.
A katona felugrott, a lány is tápászkodni kezdett. Arcát tenyerébe rejtette, zokogott. Az elemlámpa fényében tisztán kivehető volt, hogy vérzik a lába között. Keskeny vérpatak csordogált lefelé a combján.
Újabb kiáltás csattant, a katonának szólt.
-Öltözzön fel! Igazolja magát!

Bilincsben vezették el. Az iskola kémia szertárába kísérték, a kémia szertár lett átalakítva még jóval korábban fogdának.
A zászlós értesítette a történtekről Vargha hadnagyot, a szolgálatvezetőt.
Vargha csípőre tett kézzel állt az őrszoba nyitott ajtajában.
-Hogy hívják azt a katonát?
-Jelentem: Kelemen Géza.
-Egysége? Beosztása?
-Második század, híradós szakasz.
-Hol van most a disznó?
-Jelentem a fogdában. Felébresztessük az őrnagyot?
-Nem szükséges. Menj és feküdj le. Reggel majd én magam jelentem neki!
Reggelre azonban más jelenteni való is akadt.
A megerőszakolt lány hajnalban, a kertjük végében lévő fáskamrában felakasztotta magát...