HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 12 Tagok összesen: 1915 Írás összesen: 51232 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: SerafisFeltöltés dátuma: 2007-03-05
AngyalszívKéső délután Nap fénye szűrődik át a lombkoronán Sötéthajú, barnaszemű fiú sétál a parkon át. Lesi a fák leveleit, hallgatja szél suttogását Keresi, s reméli, megtalálja a világban a párját Ahogy sétálgat, s feledi az élet búját, bánatát Lehajol egy virághoz, s észreveszi szemben vele a lányt. Őt, hosszú arany haját, mosolyát, keskeny derekát Szemeiben a fényt, mosolyra húzódó gyönyörű ajkát A lány, szép szemei a tisztaság és ártatlanság tükre Nem halandó, isteni lény ő, vigyáz lelkünkre Ahogy szárnyait bontja az földöntúli csoda És nem érti, hogy ez az egyszerű lény, hogy kerül oda Miért most, miért itt, miért ő, miért szép?! Még nem érti a földi érzést, még túl sok a miért Zavarában elpirul és sebtiben tűnik tova A fiú szeme elől a jótét láthatatlanba A fiú csak néz, szemeivel keresőn körültekint, S felteszi magának a kérdést: Az érzékei játszottak vele megint? Feláll és továbbindul, igaz nem feledi ezt a délutánt Nem is tud másra gondolni ezután, mert szívébe zárta a lányt A lány messze száll, csillagok közt lebeg Kérdőn fordul a mindenhez: Hogy lehet, hogy egy angyalszív remeg? Mi ez az érzés, ami felpezsdít, elönt, felemel? Lehet-e mind ennek oka az az ember? Valóban, ez a legnemesebb érzés: a szerelem De, hogy egy angyal szerelmes legyen, az lehetetlen Vagy mégsem az! S ezt elfogadni neki el kellett Hogy egy halandót szeret, s szerelméért álljon ki, s ő így tett Lehunyta mindkét szemét, s angyal szívére hallgatott Majd elkezdte keresni a halandó világban a fiút Meg is találta és sokáig gyönyörködött benne, De akármennyire is akarta, megszólítani nem merte Villámcsapásként érte a felismerés súlya Ha vele akar lenni, angyal nem maradhat, hiába akarja Ez a gyönyörű érzés mégis arra készteti, Hogy halandó legyen ő is, mert a szerelem élteti Elbúcsúzott hát a halhatatlanságtól, mindentől Hogy ember lehessen, s szeressen testestől-lelkestől Halk imába fogott, s eldobta hófehér szárnyait, Hogy immár emberként keresse az élet vágyait A fiú azóta parkba sokszor sétált És fejében csak egyetlen dolog motoszkált Nem tudta kiverni a fejéből a lányt Miért találkoztak, s miért tűnt el, nem tudta megoldani ezt a talányt Ismét, mint minden délután a parkban sétált Hirtelen dobbant a szíve, mert meglátta a lányt Hosszú arany haját, mosolyát, keskeny derekát De ekkor hirtelen, hiába kapaszkodva az életbe, elsötétült előtte a világ... A lány sietve lépdelt az árnyas parkban És mit lát? Szörnyűség! A fiú aléltan zuhan. Nem lépdel, rohan már! Mi történt vele? Odaér, térdre rogy mellette, s megfogja, hogy ölébe vegye. Látja ahogy a barna szemekből elszáll a lélek Némán hullajtja könnyeit. Miért ilyen kegyetlen az élet? Csillogó könnyeket ejtve a fiú hideg testét öleli Szipog, sír, könnyei folyópatak, de nem tud mit tenni A lány szívét mérhetetlen fájdalom járja át Elvesztette mindenét, életét, egyetlen párját Lehunyta szemeit, dalra fakadt, mely száll az égen át Dalára sírva nyíltak a rózsák, hogy hallgassák bánatát Ahogy énekelt, könnyei az élettelen testre hulltak Magasból a túlvilági fény sugarai a fiúra mutattak Az élettelen test aranyló madárrá vált S messze az égbe a lombok fölé szállt Ahogy a lány a madár után nézett A vállain selymes érintést érzett Hátrafordult és a jelenés szemébe fúrta tekintetét Hirtelen lélegzete is elállt, mikor meglátta a fiú szemét A könny már nem fájdalommal, hanem örömmel csillant szemében A határtalan boldogság, szeretet, szerelem lelt utat lelkében Megölelte és szorította szíve minden sóvárgásával Aztán meglepődött, mikor a fiú körülfonta őt angyali szárnyaival Selymesen, lágyan palástként borult rájuk Úgy néz ki teljesült minden szíve-vágyuk A fiú megfogta a lány kezét, s a szívére rakta Végigsimított gyönyörű arcán, és forrón megcsókolta A csók édes volt, forró, és örömteli A fiú viszontszerelme újra szárnyakat adott neki A két isteni teremtmény egymásé már Most már felhőtlenül járhatnak az égen át, tovább! Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz magam bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz magam bejegyzést írt a(z) Tavaszváró című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Rémület című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) az árnyéknak is színe lett című alkotáshoz efmatild bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (7/8) című alkotáshoz Pecás alkotást töltött fel Álomvárás címmel a várólistára Azrael bejegyzést írt a(z) Gergő És Pamela-Tizedik Rész című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) az árnyéknak is színe lett című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |