A vonat lassan döcögött a kora őszi, fülledt melegben. Lépten-nyomon megállt. Az olajos-poros szagú állomásokon csak néhány utas szállt fel vagy le, többnyire kopott táskákkal, reklámszatyrokkal. Fáradt mozgású, egykedvű arcú emberek voltak, inkább idősebbek, alig egy-két fiatal. A "szegények vonata" volt ez, szutykos ablakokkal, kopott ülésekkel, vizeletszagú peronokkal. A tehetősek autóval vagy IC-vel megállás nélkül suhantak át az országnak ezen a boldogtalanabb felén.
Réka megszokta ezt a vonatot, nem is tehetett mást. Egy kis faluban lakott a szüleinél, innen járt be naponta tanítani a közeli nagyváros jó hírű gimnáziumába. Utazás közben elfigyelte az embereket, akik akár rokonai vagy ismerősei is lehettek volna, hisz közülük származott. Az egyetemen töltött öt év némileg külső szemlélővé tette. Főleg a tájszólás tűnt neki furcsának, pedig egykor ez volt az ő, anyjától tanult nyelve is.
− Jó napot, Jóska bácsi! A városból jön? - köszönt oda egy testes öregembernek, aki épp a vonatlépcsőn kapaszkodott fel nagy nyögések közepette.
− Onnét, jányom, a doktoroktoul. A fene enné meg!
− Ne vínüjj meg soha! − tette még hozzá az öreg, ahogy elhelyezkedett az egyik ablak melletti ülésen.
Réka a másik oldalra ült, a vonat naposabbik felére. Egy kis öregasszony állt meg mellette. Pergamenszáraz kezével szorosan magához fogta régimódi, kopottas retiküljét.
− Szabad ez a hely? - kérdezte Rékától.
− Tessék csak!
Az öregasszony egy papír zsebkendővel letörölgette az ülést, majd leült, de éppen csak a szélére, mintha mindjárt menekülnie kellene.
− Hazafelé, kedves? - kezdeményezett volna valami beszélgetésfélét, de Réka fáradt volt az egész napi tanítás után. Nem volt kedve társalogni. A szíves szóra azért barátságosan felelt.
− Igen.
Aztán udvariasságból megkérdezte:
− És a néni hová utazik?
− Az unokámhoz megyek, errefelé ment férjhez, és most, hogy jön a kis dédunoka...
A vonat indulóban volt már, mikor kinyílt a kocsi ajtaja, és nagy szentségelések közepette berobbant egy tüskeborz-fejű fiatalember. Vadiúj, koptatott farmer, Nike-os póló, cipő, sokcipzáros sportszatyor. Körbenézett, aztán széles vigyorral az arcán odalépett Rékához.
− Helló, szépségem! Hogyhogy ezen a mocskos vonaton utazol?
Réka felnézett ültéből.
− Szia. Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Hová lett az Audid?
− A járgány bekrepált, az IC-t lekéstem. Most bumlizhatok vagy három órát ezen a trágyadombon. Van itt egyáltalán internetkapcsolat?
− Nézz már szét magad körül! Szerinted van?
A fiú lemondóan legyintett, látta, hogy valami más szórakozást kell találnia. Letelepedett Réka mellé, hátratámaszkodott, a lábát meg előrenyújtotta. A szemközti ülésen a kis öregasszony még jobban összehúzta magát, mintha teljesen észrevétlenné akarna válni a terpeszkedő fiatalember előtt.
Réka halkan odaszólt a fiúnak:
− Nem zavar, hogy zavarod a nénit?
A fiatalember egy kicsit beljebb húzta a lábát.
− Látom, még mindig olyan okos, távolságtartó jó kislány vagy, mint egyetemista korodban.
− Tudom, hogy kivel szemben kell távolságot tartani.
A fiú nevetett.
− Lehet, hogy ez tetszett mindig benned, ez a rátartiság - mondta, és közelebb húzódott a lányhoz. - A véletlen találkozásunk örömére kedvesebb is lehetnél!
− Jobb lenne, ha békén hagynál!
− Mit kényeskedsz? Nem vagyok elég jó srác neked?
Réka egészen beszorult az ülés sarkába. A kocsiban többen felfigyeltek a jelenetre.
− Süket maga, fiatalember? Nem hallja, hogy mit mondtak magának? - szólalt meg Jóska bácsi, a haragtól szaporábban kapkodva a levegőt.
− Magának meg mi köze hozzá, vén göthös? A lánya tán vagy az unokája?
Ekkor a kocsi távolabbi üléséről felállt egy tagbaszakadt, munkásforma férfi.
− Hagyja békén a tanárnőt! Szedje a cókmókját, és húzzon el innen, nem akarom kétszer mondani.
A fiú a határozott fellépéstől megzavarodva felugrott, lekapta a csomagtartóról a táskáját, és átment a szomszédos kocsiba.
Réka fellélegzett. Látta a riadt öregasszony arcán is a megkönnyebbülést.
− Köszönöm, hogy kimentett ebből a kínos szituációból. Ismerjük mi egymást?
− A fiam osztályfőnöke tetszik lenni, a Bagi Ferié.
Réka előtt megjelent a gyerek arca. Vöröses hajú, szeplős, nagydarab fiú, egészen olyan, mint az apja.
− Jó gyerek a Feri - mondta a férfinak. - És igazán nagyon örülök, hogy találkoztunk.