A hajnal örökké leng, ha szól szavad
mégis semmi vagy,
magad semmi csak
hiába szellem, hit és lét, erő
benned temető
lélekvirág-koszorú
az alkony
lelkedben zeng a kínharang
tombol az árnyék
és mégis egyre, egyre várnék
te ostoba
bőszült haragom párolog
a föld alól, és átölel
karod közé bújik puhán
ne taszíts el
ne taszíts el
hallgasd, hogy énekel
minden neked, ami él
hogy szeress
hogy szeressél!

A hajnal örök marad,
te mégis elveszel
ébredj, kedves
így szólnék, mikor a Nap
és a hol egy csókban
összetapad
mint szirom a vízhez
ás úgy ringatlak
mint tenger
a páratakarót
az alvó hajó felett
két szeme behunyva
éppen álmodik
talán egy csillaggal
játszik
vagy fázik
hát betakarlak
hajam rajtad pihen
kedvesem
egyetlenem
hát hol maradsz?
Nem hallod, mennyire hívlak
évezredeken
a kozmoszon át
hát hol maradsz?

A hajnal örökte meghalsz, ha máris
nem vagy még halott
ajkam bőrödön
nyomott hagyott
nem tagadhatod
hát ne is tagadd
hogy zeng még benned
minden szavad
és emlékszel
hogy voltál nekem
hogy meghallgattad
égő énekem
és mégis, és mégis
elmész, mint madár
aki a forró
szép tavaszra vár
virágok otthona,mi
lelked volt:a vár
ahova szívem
megnyugodni jár
és most lásd, mi lett
bennem összetört a lét
és most minden, minden
éteri sötét...