HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 34

Tagok összesen: 1876

Írás összesen: 48830

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriel SawyerFeltöltés dátuma: 2007-03-09

Jonathan Gros (22. fejezet) 2.

.
.
.
Iskola után kint találkoztam Bobbyval az iskola előtti udvaron. Kis termetű gyerek volt, így viccesen, szinte teljesen eltűnt a mély hóban. Csak a sötétvörös sála és a sötétzöld sapkája látszott ki a nagy hóban. Odamentem hozzá, és ekkor hirtelen én is eltűntem a mély hóban. Nekem itt a hó a mellkasomig ért. Bobby nagyot nevetett amint végignézett rajtam, és a meglepődött arcomon.
- Jó mi? ez itt egy lyuk, amit egy fának ástak ki, csak még nem ültették bele a fát - mosolygott Bobby, amint megpróbált nagy nehezen kimászni a lyukból
Biztosan pár felsős nyomta be az összes havat ebbe a lyukba, hogy majd a gyanútlan alsós diákok szépen bepotyogjanak, mint mi. Én is elkezdtem kimászni a lyukból, még mielőtt teljesen átázott volna a dzsekim. Bobby nagyon élvezte ezt a lyukat. Miután kimásztam, rám szólt hogy vigyázzak. Egy kicsit arrébb álltam a lyuktól, mire Bobby nekifutásból egy hatalmas hasassal érkezett a mély hókupacba. Szegény nem számolt vele, hogy teljesen havas lesz. Miután kimászott a lyukból, nevetve ugyan, de reszketve dörzsölte magát, és próbálta kiszedni a havat a cipőjéből és a kabátja alól.
- Hehe, hideg, mi? - kuncogtam
- Nagyon - mosolygott - na menjünk, mert innen legalább húsz perc gyalog a bolt.
Bólintottam, beleegyezésképpen.
Egy kis hógolyózással az út közben, fél óra alatt oda is értünk a bolthoz. Ahogy benyitottunk a boltba megszólalt a fejünk fölött a szélcsengő. A bolt nem tűnt túl nagynak, viszont rengeteg minden lógott a falakon, játékok, vicces sapkák, idétlen ijesztgetős bábuk és dobozok. És egy fajta furcsa, ámde kellemes szag terjengett az egész üzletben.
- Jó reggelt, jó napot, jó estét, a napszaktól függetlenül, mert nálam mindig süt a nap, de hiszen ezt tudjátok fiúk, nem? - üdvözölt minket Benny a bolt tulajdonosa
- Jó napot! - mondtuk szinte egyszerre mosolyogva
- Szóval jó napot akkor! Nézzetek körbe bátran fiúk! Semmi sem harap, legfeljebb megkóstol. Van minden, amit csak szeretnétek, horkolás gátló az apunak, vicces kötény az anyunak, remegős rázós kézfogó a testvéreknek, és persze puskás vonalzó nektek, nézzetek körbe bátran fiúk - magyarázta lelkesen Benny
Mi csak mosolyogtunk rajta. Egy idős bácsi volt, szerteágazó dús ősz hajjal, mint egy őrült tudós. És egy furcsa szemüveget viselt, melynek a lencséjének az egyik fele fektetett félhold alakú lencse, a másik pedig körkörös lencse volt.
- Hé, Jonathan fogjunk kezet! - pattant elém Bobby kuncogva
- Jaj ne, ugye nem az a bizsergetős. - léptem egyet hátra.
- Nem! Ne parázz!
- Hát jó - egyeztem bele, és kezet fogtunk, mire váratlanul a kezemben maradt Bobby keze!
Bobby jót mulatott meglepődöttségemen.
- Hehe, jó mi? Műkéz! - nevetett
Én kevésbé, inkább viszolyogva tettem le az egyik polcra a kezemben maradt műkezet. Megfordultam és találtam egy furcsa képlékeny tárgyat. Mikor meg akartam volna fogni, hirtelen, mint a szappan, kicsúszott a kezemből, és végigcsúszott a parkettán egészen Benny lábáig.
- Elnézést - motyogtam, mikor Benny felvette a földről a dolgot.
- Semmi gond, de ne ejtsd el még egyszer vagy bajok lesznek - mondta komolyan és egy kis ponton megfogva a tárgyat, tartotta, hogy a kezembe adja.
Odanyújtottam a kezemet, hogy odaadja nekem, de amikor belepottyantotta a kezembe a dolgot, végigcsúszott a tenyeremen és kipattant a kezemből, ismét le a földre.
Szégyenkezve néztem a csúszós, képlékeny, kicsi dologra. Hogy lehettem ilyen béna, hogy megint leejtem? Most mit fogok kapni Bennytől?
De nem történt semmi rossz, sőt Benny egyenesen a hasát fogta a nevetéstől, akárcsak Bobby.
- Ez egy úgynevezett Csúszka. Nem lehet megfogni szinte sehol, csak ezen a kis ponton itt. - mutatott Benny a Csúszkán lévő kis pöcökre.
Végül én is elmosolyodtam a kis Csúszkán.
Bobby vett egy pukipárnát, ami vicces, szellentős hangot adott ki ha valaki ráült, én pedig vettem egy pattogó cukrot, amiben kis bogyók voltak, amit bekapva, kis szúró, pattogó érzést lehetett érezni.
Kijőve a boltból, nagy hóvihar fogadott minket.
- Én most haza mentem - mondta Bobby túlkiabálva a süvítő szelet
- Én pedig visszamegyek a suliba, van ott még egy kis dolgom - kiabáltam én is, közben takarva az arcomat, az erősen csapkodó hó miatt.
- Rendben, szia
- Szia
Ezután Bobby elindult hazafelé. Neki könnyebb dolga volt, hiszen a vihar a hátát fújta, nekem viszont pont az ellenkező irányba kellett mennem, és így elég nehéz dolgom volt. Próbáltam takarni az arcomat a vihar elől, de közben azért látnom is kellett merre megyek, így néha mindig lehajtottam egy kicsit a karomat. Az utcán ilyenkor már nem volt szinte senki. Mindenki menekült a vihar elől be a házba.
Még Benny Bazárjában jutott eszembe, hogy egy könyvet az iskolában hagytam, amire még ma nagy szükségem volt. Húsz perces hosszú, fárasztó séta után, nehezen, de elértem az Iskola bejáratát. Épp készültem volna kinyitni az iskola nagy kétszárnyú ajtajának egyikét, amikor váratlanul valaki fejbedobott egy hógolyóval.
- Ki volt az? - csattantam fel megfordulva szétnézve a viharban.
Nem sokat láttam, mert olyan erősen fújt a szél, hogy öt méterig se láttam. Visszafordultam, hogy bemenjek az iskolába, amikor ismét valaki fejbedobott, de ezúttal egy másik irányból.
- Hé, hagyd abba! - kiabáltam hangosan a viharba.
Ekkor vagy három hógolyó érkezett egyenesen az arcom felé. Kettő pont telibe talált, a harmadik elől, pedig reflexszerűen elhajoltam. Az udvaron álló fa mögé bújtam el. Bemehettem volna az iskolába is, de kíváncsi voltam, kik dobálnak ennyire. A jelekből ítélve biztosan három gyerek dobott meg, ugyanis három jól irányzott hógolyót dobtak felém.
- Hol vagytok, bújjatok elő. - suttogtam
Alig láttam valamit a hóvihartól. Hunyorogva néztem szét a fa mögül, de nem láttam senkit. Ekkor hirtelen, mint egy hullám, egy hókupac kiemelkedett előttem, és készült beteríteni.
- Mi a...? - néztem rá a hóhullámra döbbenten.
Elkezdtem hátrálni, de a hóhullám rám támadott, és ledöntött a lábamról. Próbáltam felpattanni és elfutni, mikor egy újabb hógolyó repült az arcom felé, erősebben, mint eddig akármelyik. Szabályszerű kivégzés volt! A hógolyó volt az utolsó ütés az arcomra, amitől én kiterültem a földön, mint egy döglött béka.
Nyeltem egy nagyot csukott szemmel feküdve a földön, és próbáltam lélegezni, de alig kaptam levegőt. A hóvihar nem hagyott levegőhöz jutni. Hirtelen meghallottam egy ismerős hangot. Egy lány hangot, ami vidáman nevetett. Egyből felismertem a hangot, de nem tudtam hogy jól hallottam e.
- Amy? - nyögtem
- Szia Jonathan! - mosolygott rám Amy
Próbáltam lassan kinyitni a szemeimet, de csak hunyorogva pillantottam meg Amy körvonalait. A hóvihar ugyanúgy belefújt a szemembe. Amyn egyszerűen átfújt a vihar.
- Jól vagy? - kérdezte nevetgélve, hátraúszva a levegőben.
Úgy úszott a levegőben hátrafelé Amy, mintha csak egy medencében pancsolna.
- Azt hiszem - tápászkodtam fel, az arcomat dörzsölgetve - ez te voltál?
- Igen - bólogatott mosolyogva
- Ez egy kicsit fájt Amy
- Ne haragudj! - kuncogott
- Milyen jó kedved van most
- Igen - mondta, és felrepült a fára, és ott leült az egyik ágra - szeretem a telet, olyan szép minden, békés...
- Hideg! - vágtam a szavába, mire ő keresztül csúszott az ágon, és megállt velem szemben
- Igen, de én azt szeretem
- Nem csodálkozom rajta, a Senki Földjén is ilyen hideg van
- Igen, tudod Jonathan, a lélek hideg. Hideg és szomorú!
- De feltételezem nem ezért szereted a hideget, ugye igazam van? - kérdeztem hangosan, hunyorogva a vihar miatt.
Ezt Amy is észre vette, mire hirtelen abbamaradt a hóvihar! De csak azon a helyen ahol beszélgettünk. A távolban még mindig erősen fújt a szél.
Már szinte meg se lepődtem semmin
- Így azért jobb nem? - kérdezte Amy, most már egyáltalán nem mosolyogva.
- Amy, beszédem van veled, és kérdéseim vannak, amire válaszokat várok.
- Kérdések? - rémült meg Amy
- Mi történt odafönt az ötödik emeleten Amy? Mi történik az iskolában? Mi történik veled? Velem? - tettem fel a kérdéseket egymás után türelmetlenül
- Nem... nem mondhatom el - hátrált Amy kétségbeesett arccal.
- Amy, valami történik velem, néha látom a jövőt, belelátok az emberekbe, és képes vagyok a Senki Földjére is eljutni. Mi történik velem?
- Nem mondhatom el, nem tehetem!
- Miért?
- Mert jön! Keres engem, és ha megtalál... akkor... szörnyű dolog fog történni - magyarázta Amy rémülten
- Ki keres téged Amy? A gyilkos? Aki megölt téged? - faggattam tovább
- Nem, a Senki Földjén, te is találkoztál vele. Nem engedi hogy segítsünk az élőknek, folyamatosan megy, nem áll meg soha, ő irányít mindent!
- A Pusztító! - ismertem fel a körülírást.
Amy szomorú arckifejezéssel bólogatott.
- De Amy, miért gyengítesz engem, amikor fáj a szívem, téged érezlek, apám mondta, hogy te teszed ezt velünk, miért?
- Nem, nem én! Nem mondhatom el, már közel van, érzem! Muszáj elrejtenem magam előle, de kicsúszik a kezem közül az álcám, a kettős énem, nem tudom meddig bírom még, segíts rajtam Jonathan! Nem bírom már tovább!
- Mit? Mit nem bírsz Amy?
- Nem bírom tovább a feladatomat végezni, elfáradtam!
- Mi a feladatod? Ki vagy te? - kérdeztem egyre türelmetlenebbül és dühösebben.
- Ne, hagyj, hagyj! - távolodott Amy rémülten tőlem.
- Mondd el Amy, tudnom kell! - közeledtem felé dühösen!
- Ne, ne tedd ezt Jonathan, hagyd abba!
- A barátod vagyok Amy, segítened kell, hogy segítsek neked.
Ekkor Amy két szeme hirtelen vakítóan kezdett világítani, és mérges tekintettel nézett rám. Átlátszó haja az égnek meredt. Vállából furcsa szarvszerűségek álltak ki, és ő maga is megnőtt. Hangja mély lett, akár egy férfié:
- Nekem nem kellenek barátok! - mondta mély, mormogó hangon.
Ekkor Hirtelen a körülöttünk lévő burok megszűnt, a vihar ismét erősen fújt. Amy kinyújtott a kezét, markát ökölbe zárta, amiből kicsi, ámde erős fény sugárzott ki. Lábam elemelkedett a földtől. Ekkor Amy lefelé forgatta kinyújtott kezét, öklét kinyitotta, és kezével körkörös mozgást végzett, mire én is elkezdtem pörögni a levegőben.
Éreztem a testemben a szívemet, amint hevesen ver, de nem a félelemtől, vagy az izgalomtól, hanem ugyanattól, amiért akkor, mikor erősen fájt. A vihar most nem egy irányba, hanem körülöttem fújt. Olyan volt, mint egy kisebb tornádó.
- Amy, hagyd abba! - kiabáltam hangosan, ahogy csak tudtam, miközben pörögtem a kis tornádóban.
- Amy? Hah! Te bolond! Amy nem sokára nem lesz többé! Gyönge lélek, ami nemsokára az enyém lesz! - mondta nevetve mély hangján Amy szellemén uralkodó lény.
- Ki vagy te? - kérdeztem csukott szemmel. Próbáltam nem kinyitni, hogy ne menjen bele a hó, de ettől csak hányingerem lett. Muszáj volt kinyitnom a szemem forgás közben!
- Ismersz te engem nagyon jól Jonathan Gros! Nap mint nap találkozol velem, csak én nem mutatom meg valódi önmagam, mint te! - mormogta dühösen
- Gyáva! - provokáltam
- Ostoba! Ostoba emberi lény! Szavaid sértik fülemet! Egy magam fajta királyi Lélekgyötrőt ily szavakkal minősíteni bátor vagy épp botor dolog!
- Lélekgyötrő? Szóval Démon vagy? - kérdeztem erőlködve. Gyomrom teljesen felfordult már, és koncentrálni is alig tudtam már.
- Ismered hát a lélekvilágot, de mit keresel a Senki Földjén? A Fehér Termekben? Messzire merészkedtél balga emberi lény! Bevégeztetett! Itt a halál ideje! - mondta, és egyre gyorsabban kezdett forgatni.
- Amy! Amy! Tudom hogy hallasz engem, ne hagyj el! A barátod vagyok! Küzdj ellene, én tudok segíteni neked! - kiabáltam összes erőmet összeszedve.
Szavaim hallatán a Démon elkezdett szenvedni. Amy szemei, és hangja ismét kitisztult.
- Jonathan! Segíts! Segíts! - kérlelt engem Amy.
- Koncentrálj Amy, le kell győznöd! Nem bírom már én se sokáig! - mondtam elhaló hangon.
Amy összeszedte az összes erejét! Haja most már a vállán feküdt. Ő maga összement, kezét leengedte.
Ekkor már a Démon támadása is megszűnt, mire én nagy huppanással csattantam a földre. A vihar a támadással együtt elszállt, de a porhó a levegőben még mindig ott terjengett és homályosította a látóhatárt.
Amy a földön ülve, arcát a kezeibe temetve sírdogált. Én is elkezdtem lassan feltápászkodni, és odaléptem Amyhez.
- Nem bírom már tovább cipelni ezt a feladatot! - szipogta Amy
- Milyen feladatot Amy? - kérdeztem óvatosan
Amy megtörölte átlátszó arcát, mintha könnyeket törölne le, és rám nézett:
- Évszázadok óta, nemzedékről nemzedékre, az én családom őrzi a titkot! a Titkot melyről senki nem tudhatna, halandók közül. Apáról fiúra szállt a titok őrzése, az én esetemben apáról lányára. Én vagyok a Titok Őrzője!
- Miféle titok? - kíváncsiskodtam
- Ha ezt a titkot átadom, az életed veszélybe kerül! Sokan vannak, akik kíváncsiak a titokra. Az ötödik emelet nem véletlenül égett porrá. És nem véletlenül voltam én akkor fönt. Egy szerda délután történt az egész. Akkoriban az ötödik emeleten volt a rajzterem. Az iskolából már szinte mindenki hazament, de én fent maradtam, és békésen rajzolgattam, amikor egyszer csak füst szagot éreztem. Láttam amint az ajtó alól szivárog be a füst. Kinyitottam az ajtót és az egész folyosó lángokban állt. Csak egy embert láttam a folyosón, aki azonnal lefutott a lépcsőn mikor megláttam. Ekkor tudtam már hogy a titok velem együtt ég el! Feladatomat nem végeztem el, ezért kaptam egy lehetőséget, hogy... hogy bosszút álljak. Láttam a támadóm arcát, ő is fiú volt! Minden fiú gonosz ezen a világon, amikor még éltem, akkor is engem cikiztek. A mosdóba menekültem előlük. A legtöbb időmet a mosdóban töltöttem és a rajzteremben. Tudták, tudták mind hogy hol vagyok, és ezt ki is használták azon a napon.
- Sajnálom!
- Most hogy ezt elmondtam neked, a Pusztító megtalál, és elvisz engem - szipogott Amy
- De én nem fogom hagyni, hogy elvigyen
- Kedves tőled Jonathan Gros, te vagy az egyetlen fiú, aki kedves volt hozzám. A barátod Chris Bart beszélni akar veled, de vigyázz, most hogy segítettem neked, a Pusztító most már téged is figyel, és elkap, ha nem vagy elég ügyes. Ég veled Jonathan Gros! - mondta Amy szomorú hangon, és ő maga eltűnt a földben.
Egyedül ültem a hóban, gondolkozva! Amy kettős énjét tehát ő maga hozta létre, de nem bírta megtartani, és egy Démon az uralma alá hajtotta. Mit kell hát tennem? Chris! Chris talán tud nekem segíteni! De elfáradtam én is! Az ünnepek után majd beszélek Chrisszel. Remélem nem késő még!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Agyvérzés című alkotáshoz

dpanka alkotást töltött fel Győri barangolásom címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Útravaló című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Útravaló című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Miben higgyünk miben ne? Egy beszélgetés apropóján) című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)