Csak ülök merengőn. Nézem a semmit.
Szívemben lüktet a kérdés: Csak ennyi?
Nincs segítség, mi elűzi a hiányt.
Lelkem társa után szűkölve kiált.

Hallom bensőmből feltörni az imát.
Két kezem összekulcsolódó lián.
Hangtalan mormolva feltörő szavak
Némán mozgó ajkamon sikítanak.

Bocsáss meg nekem Te, ki fent vagy, ha vagy!
Önző módom elfogadtam a vigaszt.
Elhittem, hogy a szerelem végtelen.
Boldogságát Te igézted meg nekem.

Úgy éreztem, Te küldted őt hozzám.
Szívedhez szállt az alázatos fohász,
Mit naponta kértem már-már öntudatlan:
Engedd boldognak érezni magam!
Tégy csodát! Ne fukar kufár módjára,
Hogy teljesülhessen életem vágya.

Most itt ülök. Bent fáj minden pillanat,
Mikor ujja nem simogatja hajam,
Nem ölel féltő gyengéden a karja,
Nem játszik lágy csókot pajkosan ajka.

Mondd! Ha szerelmet adtál, miért félig?
Miért nem tettél vakká, süketté is?
Akkor nem érdekelne, mit szól a világ,
Nem marna sebet szívemben a hiány,
Nem hallanám, lelkem magányba kiált.
Sejtemmel érezném bőre illatát.

Látod! Én hálátlan, elégedetlen.
Nem tesz boldoggá e félig szerelem.
Te, ki fent vagy, ha vagy! Tégy nekem csodát!
Mutasd meg, milyen az igaz boldogság!
Kérlek, segíts, hogy minden pillanatban
Csak vele érezzem teljesnek magam.

Csak ülök merengőn. Nézem a semmit.
Szívemben lüktet a kérdés: Csak ennyi?
Nincs segítség, mi elűzi a hiányt.
Lelkem társa után szűkölve kiált.

Hangtalan mormolva feltörő szavak
Némán mozgó ajkamon sikítanak.